Magyar Hírlap, 2011. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-22 / 170. szám

www.mmvarhirlap.hu 2011. JÚLIUS 22., PEHTEKTÖRTÉNELEMMAGYAR HÍRLAP 13 NÁNDORFEHÉRVÁRNÁL 555 ÉVE DIADALMASKODTAK HUNYADI VITÉZEI ÉS KAPISZTRÁN KERESZTESEI HÓDÍTÓ MOHAMED SZULTÁN HADSEREGE FÖLÖTT A helytállás és összefogás példaképe FA­GYAS SÁNDOR Hunyadi János, Kapisztrán Szent Já­nos, Hódító Mohamed, déli harang­szó, Jézus színeváltozása, a keresz­tény Európa védőbástyája - ami összeköti e személyeket és fogal­makat, az a nándorfehérvári diadal, melynek ma van az 555. évfordulója. Július 22-ét nemrég az Országgyűlés nemzeti emléknappá nyilvánította, mert ez a nap „a hazafiságnak, önfel­áldozásnak, emberi helytállásnak, az európaiságnak, európai összefogás­nak és a kereszténységnek máig élő példaképe”. Hatvan éve fehér házi dolgozószobá­jában Truman amerikai elnök külföl­di diplomaták előtt kijelentette, ő jól tudja, hogy több európai kis nép mi­lyen sokat tett a történelem folyamán az egész Nyugat civilizációjáért. Pél­daként említette Hunyadi Jánost, aki 1456 nyarán Belgrádnál diadalt ara­tott II. Mohamed seregei fölött, „a szó szoros értelmében megmentve a keresztény Európát a török áradat­tól”. Jellemző, hogy akkor, 1951-ben és a Rákosi-Gerő-diktatúra alatt vé­gig a magyar rádió nem közvetítette a déli harangszót, csak 1956. október 28-án, a magyar forradalom és sza­badságharc hatodik napján szólaltak meg ismét a néma harangok a Kos­suth rádióban. Erről a Honvédelmi Minisztérium központi lapja másnap így számolt be: „Az utóbbi években iskoláinkban nem tanították, törté­nelemkönyveinkből kimaradt, hogy délben, amikor szerte a világon meg­­kondulnak a harangok, ez a harang­zúgás­­ magyar hősök emlékét hir­deti. Azokét a magyar hősökét, akik fél évezreddel ezelőtt, Nándorfehér­vár falain vívták élet-halál harcu­kat a sokszoros túlerővel szemben.”­­ Éppúgy, ahogy 500 évvel később, 1956 októberében-novemberében a pesti srácok és munkások a Vörös Hadsereggel szemben! Mi történt 1456 nyarán Nándor­fehérvárnál, amit a magyarorszá­gi kommunisták a déli harangszóval együtt ki akartak törölni a ma­gyar nép emlékezetéből? Az, ami­re a 15. századi Európában nem volt több példa, egy keresztény - nagy­részt parasztokból, deákokból, fa­lusi papokból, szerzetesekből álló - védősereg megsemmisítő veresé­get mért a török szultán sokkal erő­sebb hadseregére, és ez a világra szó­ló diadal hatvanöt évre megállította az oszmán-török birodalom európai terjeszkedését. Az előzmények A Kis-Ázsiában létrejött oszmán-tö­rök katonaállam a 14. század közepén kezdte el a Balkán fokozatos meghó­dítását. Miután az európai és magyar keresztény lovagsereg - Luxembur­gi Zsigmond magyar király vezér­letével - 1396-ban a nikápolyi csa­tában súlyos vereséget szenvedett, Bulgária és Szerbia sorsa is megpe­csételődött, és a törökök ettől fogva már Magyarországot veszélyeztet­ték. Bár Timur Lenk mongol nagy­kán az 1402. évi ankarai csatában szétverte a török szultán seregét, alig két évtized múlva az újjászervezett oszmán állam uralkodója, II. Murád szultán újrakezdte az európai hódí­tó politikát. Zsigmond király és ki­váló hadvezére, az itáliai származású Ozorai Pipó ekkor kezdte meg a déli végvárrendszer kiépítését, és a szerb fejedelemmel kötött szerződés értel­mében 1427-ben került magyar kéz­be a Duna és a Száva összefolyásá­nál fekvő Nándorfehérvár (Belgrád) is, amely hadászati értelemben Ma­gyarország déli kapuja, illetve kul­csa lett. 1440 nyarán maga a szultán próbálta meg bevenni a Tallóci János várkapitány által védett erősséget, de több hónapos eredménytelen ost­rom után visszavonult. Az ezt követő másfél évtizedben váltakozó kime­netelű harcok folytak a Hunyadi Já­nos vezette magyar és a török seregek között. 1451-ben II. Murádot fia, a 19 éves II. Mehmed (Mohamed) szul­tán követte, aki méltán kapta meg a Hódító előnevet. 1453-ban, csak­nem két hónapos ostrommal bevet­te Konstant­inápolyt, és ezzel végleg elfoglalta, megsemmisítette a Bizán­ci Birodalmat. A következő hódítási célpont Magyarország lett, s 1456 ta­vaszán az ambiciózus szultán mint­egy hetvenezres haderejével, a kor legerősebb tüzérségével és kétszáz hajóból álló dunai flottájával Nán­dorfehérvár bevételére indult. A főszereplők A magyar hadvezetés élén Hunya­di János besztercei örökös gróf, or­szágos főkapitány, egyben a királyi jövedelmek kezelője állt, aki 1446 és 1452 között - Habsburg V. László kis­korúsága idején - Magyarország kor­mányzója volt. Erre az időre már az ország legnagyobb, leggazdagabb föld- és várbirtokosa, valamint leg­ütőképesebb magánhadseregének vezére. Az 1407 körül született Hu­nyadi pályája Zsigmond király udva­ri vitézeként kezdett magasra ívelni az 1430-as években, majd Habsburg Albert király Szörényi bánná nevezte ki, a lengyel I. Ulászló király alatt pe­dig (1441-ben) erdélyi vajda, temesi ispán és nándorfehérvári főkapitány lett. E tisztségei következtében Hu­nyadi nyakába szakadt a törökök ál­tal ekkor már folyamatosan táma­dott, fosztogatott és pusztított egész déli és délkeleti határvidék megvé­désének minden gondja. Élete utolsó tizenöt évében szinte szünet nélkül a török ellen harcolt, és több támadó hadjáratot is vezetett a balkáni török területekre mélyen behatolva. Igaz, nagy győzelmeket csak a magyar te­rületek védelmében tudott kivívni, míg az 1444-es várnai és az 1448-as rigómezei csatát elveszítette. Mivel 1456 nyarán a 16 éves Habs­burg-király és a legtöbb magyar zászlósúr nem kívánt részt venni a török támadás feltartóztatásában, a védelem így Hunyadi Jánosra és só­gorára, régi harcostársára, Szilágyi Mihály várkapitányra várt. Ő nem­ Egy keresztény, nagyrészt parasztokból­, deákokból, falusi papokból, szerzete­sekből álló védősereg meg­semmisítő vereséget mért a török szultán sokkal erő­sebb hadseregére, csak a nándorfehérvári diadal kiví­vásában játszott fontos szerepet, ha­nem 1458. január 24-én a rákosmezei országgyűlésen 15 éves unokaöccse, Hunyadi Mátyás királlyá választásá­ban is, és mellette (ideiglenesen) kor­mányzó lett. Sorsa azonban hamar rosszra fordult, mert miután össze­fogott a Hunyadiak régi ellenfeleivel, Mátyás király Világos várába záratta. Szilágyi Mihály kalandos kiszabadu­lása és Mátyással való kibékülése után nem sokkal délvidéki főkapitányként egy csatában balszerencsés módon török fogságba esett, és 1460-ban Sztambulban a szultán lefejeztet­te, mert nem volt hajlandó Nándor­fehérvár sebezhető pontjait elárulni. A harmadik főszereplő a dél-itáliai születésű ferences (minorita) szer­zetes, Kapisztránói János, aki 69 éves vándorprédikátorként 1455 nyarán érkezett Magyarországra, majd itt III. Calixtus pápa nevében Carvajal bíbo­ros megbízta a török veszedelem el­leni keresztes hadjárat megszerve­zésével. A karizmatikus barát hívó szavára össze is gyűlt 20-25 ezer fő­nyi keresztes had Szeged környékén, s nagyrészt „kaszával-kapával” igen, harci tapasztalattal azonban nem rendelkező dél-magyarországi pa­rasztokból állt. Kapisztrán vezetésé­vel léptek közbe a keresztesek az ost­­­rom legválságosabb szakaszában, és döntötték el a csatát a magyarok ja­vára. Három hét múlva ott állt a pes­tisben megbetegedett Hunyadi halá­los ágyánál, majd október 23-án ő is elhunyt az újlaki ferences kolostor­ban, 1690-ben szentté avatták. A nagy diadal A szultán 70 ezres hadserege július 3-án érkezett Nándorfehérvár alá. A Duna és a Száva jobb partját is meg­szállták, és a közeli Zimony vára ma­gasságában a Dunán folyami zárat létesítettek a flotta egymáshoz lán­colt hajóiból, hogy elzárják a magyar felmentő sereg útját. Az ostromot Karadzsa ruméliai pasa, a győztes várnai és rigómezei csata veterán­ja vezette. Július 4-től 20-ig a török tépcsik az ostromágyúkkal gyakor­latilag rommá lőtték a felsőváros és a fellegvár falait, tornyait. Július 20- án elesett Karadzsa pasa, ekkor ma­ga II. Mehmed szultán vette át az ost­rom irányítását. Közben, július 14-én Hunyadi dunai flottája Szilágyi Mi­hály magyar és szerb sajkásai segít­ségével véres csatában áttörte a török hajózárat, így Hunyadi tízezres regu­láris serege be tudott jutni a várba, és csatlakozott a hétezer főnyi vár­védő erőkhöz. A keresztes had zöme Zimonytól keletre a Száva bal part­ján, az anatóliai hadtesttel szemközt táborozott le. Július 21-én estefelé indult meg a török gyalogság általános rohama, a felsőváros nagy részét öldöklő kö­zelharcban el is foglalták, és már a fellegvárat fenyegették, amikor a zimonyi táborból érkező keresztesek a Víziváros felőli oldalról rájuk ron­tottak, és a fellegvárból kitörő vé­dősereggel együtt hajnalra vissza­verték a felsővárosból a janicsárokat. A tizenkét órás ostrom során mind­két sereg súlyos veszteségeket szen­vedett és kimerült, s úgy tűnt, egyik sem akarja folytatni a csatát. Ám jú­lius 22-én délután a lelkes kereszte­sek a Száván átkelve, Kapisztrán ba­rát vezetésével, meglepetésszerűen megtámadták a török sereg bal szár­nyát. Ezt látva Hunyadi nehézlovas­ságát a jobb szárny ellen irányította, s bravúrosan elfoglalta a fedezetlenül hagyott ellenséges ágyúkat, és azok­kal lőtték a meglepett törököket. A többórás kíméletlen közelharcban megsebesült a szultán is, ám testőrei kimentették. A megvert oszmán se­reg aztán az éj leple alatt - fegyve­rei és kincsei nagy részét hátrahagy­va­­ visszavonult. A csatamezőn, a pestisjárványban és a menekülés so­rán a szultáni hadsereg mintegy fele megsemmisült. Az Európa-szerte ünnepelt dia­dalt követően Hunyadi is megbete­gedett a pestisben, és augusztus 11-én meghalt. Ez sem változtat a tényen, hogy ekkora győzelmet nagyon so­káig senki nem aratott a török fölött. Hódító Mehmed nem próbálkozott többé Magyarország megtámadá­sával, s csak jó két emberöltővel ké­sőbb indította meg az újabb inváziót I. Szulejmán szultán. Ő két hónapos ostrommal, 1521. augusztus 29-én foglalta a Nándorfehérvárt, majd ke­reken öt évvel később megnyerte a sorsdöntő, mohácsi csatát. Tehát Hu­nyadi és Kapisztrán vitéz katonáinak és kereszteseinek hatvanöt évre sike­rült megvédeniük Magyarországot és Európát az oszmán hódítóktól. ■ V A Duna és a Száva partján álló vár védői így győzték le a török ostromlókat FORRÁS: MTI Hunyadi és Kapisztrán vezeti a magyar hősöket - Löschinger Hugo képe, 1913 FOTÓ: MH Amiért a harang szól A déli harangszó öt és fél évszázada elválaszthatatlanul összefonódik a nándorfe­hérvári diadallal, de tény, hogy III. Calixtus pápa nem a győzelem után, annak hatá­sára, hanem előtte, 1456. június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepnapján adta ki híres „harangozó” bulláját. Ez a török elleni keresztes hadjáratra való mozgó­sítás és lelkesítés jegyében a keresztény világ minden egyes templomában a haran­gok mindennap háromszori megszólaltatását (délután 3 és este 6 óra között) és az Úr imádságának háromszori elmondását rendelte el, és különleges bűnbocsánatot ígért mindazoknak, akik imáikkal segítik a kereszteseket. A pápai bulla híre Magyar­­országra csak a nándorfehérvári diadal után érkezett meg, ám a győzelmet ünneplő honi harangozás emléke összekapcsolódott a III. Calixtus által elrendelt európai gya­korlattal, mivel a pápa és utódai később sem vonták vissza az eredetileg a török ve­szély elhárítására elrendelt harangozást és imádkozást. Sőt az 1500-as szentévben VI. Sándor pápa az újra erősödő török veszedelem hatására szintén bullában fordult a keresztény világhoz, és ismételten elrendelte a mindennapi harangszót, de attól kezdve - immár több mint ötszáz éve - délben harangoznak világszerte. Az egyik leg­szentebb keresztény ünnep, Jézus színeváltozása (transfiguratio Domini) eredetileg is a nándorfehérvári diadalhoz kötődik: III. Calixtus pápához ugyanis 1456. augusztus 6-án érkezett meg a július 22-i győzelem híre, és ennek hála emlékezetéül tette au­gusztus 6-ra ezt a nagy katolikus ünnepet. (A protestánsok azonban még ma is a víz­kereszt utáni időszakban emlékeznek meg Krisztus megdicsőüléséről.) ■

Next