Magyar Hírlap, 2011. október (44. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-22 / 248. szám
MÚLT ÉS JELEN 2011. OKTÓBER 22., HÉTVÉGE OKTOBERS ■ MAGYAR HÍRLAP 15 Az élet és a munka ajándék folytatás a 13. oldalról Mert ahogy a náci, úgy a szovjet rendszer sem életképes. Csak azt nem tudtam, hogy mikor és hogyan esik szét, hogy megérem-e. De azt tudtam, hogy nekem a magam képességei, lehetőségei, körülményei között mindig úgy kell cselekednem, azért kell dolgoznom, hogy ez az átkos világ elmúljon, és a magyar nép ismét szabad és független legyen. - A börtönből 1951-ben szabadult, akkor mit tudott tenni azért, hogy a kommunista világ elmúljon? Ki láthatta előre, hogy itt öt év múlva népfelkelés, szabadságharc lesz? - Senki se! Én fizikai munkásként, műszerészként, szerszámkészítőként dolgoztam, mellette matematikát, angolt, oroszt tanultam, sokat olvastam, építettem magam. Tudatosan készültem arra, ha szükség lesz rám, akkor ott lehessek. Meglepetéssel fogadtam október 23-át, ugyanakkor beleillett abba az elképzelésembe, hogy Rákosiék gonosz, hazug rendszere meg fog bukni. A kommunisták is tudták, hogy itt egy polgári, nyugateurópai típusú demokrácia jön. - Milyen szerepet játszott a forradalom tizenkét napja alatt? - Ott voltam október 23-án a délutáni és esti eseményeken, a Bemszobortól a Kossuth térig, végighallgattam a beszédeket, sok emberrel beszélgettem. A sötétben az a sok ezer égő fáklya és fényes arc feledhetetlen látvány volt. Másnap reggel ágyúdörgésre ébredtem, már minden kereszteződésben szovjet tankok álltak. Az utca tele volt kíváncsi emberekkel, én megszólítottam az orosz katonákat, mondtam nekik, hogy mi munkások vagyunk, itt nincs ellenforradalom, nem kell tőlünk megvédenetek Magyarországot, menjetek haza. Október 25-én együtt mentünk több szovjet tankkal a Kossuth térre, ahol én is átéltem a vérfürdőt. A Jóisten akkor is vigyázott rám, ép bőrrel megúsztam a lövöldözést. Miután győzött a forradalom, újjászerveztem az angyalföldi pártszervezetet, helyrehoztuk a Parasztszövetséget, ott folytattuk, ahol 1945-ben elkezdtük. Október végétől azt mondtuk, a forradalom győzött, most stabilizálni kell a viszonyokat, újra működtetni a közintézményeket, folytatódjék a betakarítás, a gyárakban vegyék fel a munkát, építsük újjá az országot. A koalíciós kormányban én lettem az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanács ügyvezető elnöke. -Az 1945-47 közötti koalíciós időszak során kiderült, hogy a kommunisták csak átmenetileg és látszólag kívánják megosztani a hatalmat a demokratikus erőkkel, 1956-ban önök mégis együtt akartak kormányozni velük? - Ahogy 1946-ban, úgy 1956-ban is kimondtuk, hogy csak átmenetileg, a következő választásokig kívánunk együtt kormányozni a kommunistákkal. Emlékszem, egyik nap a Parlament egyik termében beszélgettünk többen, ott volt Kádár János is, épp akkor mondta el a beszédét, amelyben bejelentette, hogy föloszlott az MDP, és megalakította az MSZMP-t. Gratuláltunk neki, hogy János, ezt már rég meg kellett volna csinálni! Dudás József megkérdezte tőle, mit gondolsz, ha jönnek a választások, az új pártoddal hány százalék szavazatot kaptok. Kádár egypercnyi gondolkodás után kibökte, hát, olyan ötöt. A szintén kommunista Vas Zoltán erre azt mondta: te János, jó, ha kettőt. Akkor a kommunisták is tudták, hogy itt egy polgári, nyugat-európai típusú demokrácia jön, ahol nem gyilkoljuk a kommunistákat, de nem hagyjuk, hogy ők gyilkolják a népet. A november 4-i szovjet katonai intervenció után sokan az életüket mentve menekültek el Magyarországról. Ön miért ment el? - Nem akartam végleg elmenni. Farkas Ferenc, Bibó István, Kovács Béla és mások beszéltek rá, hogy a forradalmi magyar kormány képviseletében menjek az ENSZ-hez, és mondjam el, mi történt. Rólam tudták, hogy elég jól beszélek angolul, már 1945-46 ban Nagy Ferenc miniszterelnök megbízottja voltam az UNRRA-nál. Én voltam az Amerikai Magyar Segély soros elnöke is. November 9 én kimentem Amerikába, de azt gondoltam, kéthárom hét múlva hazajövök. Arról kíséreltem meggyőzni a nyugati közvéleményt, hogy se a Szovjetunió, se az Egyesült Államok nem viselkedett racionálisan. Mert nem ismerték fel, mi lett volna a valódi érdekük. Az, ami 1945-47 között, a kommunista pucscsig Magyarországon létezett. Azt szoktam mondani, ami létezik, az lehetséges. 1956-ban is lehetséges volt! - A néhány hetes amerikai útból negyvenéves emigráció lett. Miért? - Azért nem jöttem haza, mert üzenetet kaptam, hogy a szovjet újságok beszámoltak a New Yorki nyilatkozataimról, arról, hogy azt mondtam, a Szovjetunió gyarmatbirodalmat épít. Ezt nagyon rossz néven vették, így kint maradtam, az emigrációban tevékenykedtem, a Columbia Egyetemen doktoráltam, közgazdászprofesszorként dolgoztam, a világot jártam. - Végig megvolt önben a remény, hogy megéri a kommunizmus bukását Magyarországon, és hazatérhet? - A remény megvolt, az igyekezet és a cselekvés is. Hogy aztán az eredménye tizenöt, ötven vagy százötven év múlva lesz meg, azt nem láttam előre. De nem is ez volt igazán fontos a számomra. Én a Mindenható Atyaisten kezében látom a világot, a történelmet. Nekem csak az volt a feladatom, hogy a magam dolgát minél jobban végezzem, szolgáljam az egyetemes magyarság ügyét ott, ahol tudom. Például az általam létrehozott Kossuth Alapítvány segítségével száz meg száz magyar tudós, mérnök került el a harmadik világba. - Az emberek többsége hatvanéves kora körül nyugdíjba megy, „leteszi a lantot ”. Önt kilencvenévesen mi hajtja, mit akar még elérni? - Nekem még mindig vannak tennivalóim. Ameddig kapok látást és erőt, addig teszem a dolgom. Számomra az élet és a munka ajándék, sőt kitüntetés. Hogy tehetek, hozzátehetek valami jót, szépet, igazat valami jóhoz, széphez, igazhoz. Vagy kigyomlálhatom, lenyesegethetem azt, ami nem az. Részt venni az építő, alkotó, gyógyító folyamatokban - nem tudok ennél fontosabbat. És jó érzés azt látnom, hogy egyre többen értik és támogatják a parlamentben és azon kívül is az általam képviselt független kisgazdapolgári-patrióta mentalitást, amely az egyetlen sikeres magyar politikai hagyomány a huszadik századból. FAGGYAS SÁNDOR A forradalom szentje 1386. június 24-én született és 1456. október 23-án hunyt el Kapisztrán Szent János itáliai ferences rendi szerzetes, teológus, inkvizítor, a nándorfehérvári diadal egyik hőse és „1956 szentje”. 1956 ban a kommunista hatalom lehetővé tette, hogy az ország szerényen megemlékezzen a nándorfehérvári győzelem 500. évfordulójáról. Cikkek jelentek meg a világraszóló diadalra emlékezve, sőt október 22-én felcsendülhetett Tamás Gergely Alajos ferences zeneszerző-karnagy Nándorfehérvár 1456 című oratóriuma. A következő hetek eseményei azonban háttérbe szorították a történelmi évfordulót, pedig a forradalom és szabadságharc éppen Hunyadi János harcostársa, Kapisztrán Szent János halálának 500. évfordulóján, egy „magyar” szent egyházi emléknapján tört ki. S 1956-nak évtizedekig szinte egyetlen vívmánya az maradt, hogy a déli harangszó visszatérhetett a Magyar Rádió műsorába. Kapisztrán egyébként élete utolsó másfél esztendejét töltötte csupán Magyarországon, ám a magyarok honfitársukként tartják számon. Nándorfehérvár hőse, Giovanni da Capestrano a dél-itáliai Aquila melletti Capestrano faluban látta meg a napvilágot, apja feltehetően német származású zsoldos volt, aki a nápolyi király hűbérese lett. A tehetséges ifjú Perugiában tanult jogot, később a nápolyi vicaria, a legfőbb bíróság elnöke, majd Perugia kormányzója lett. Élete 1415-ben vett fordulatot: a város lakói egy lázadás során fogságba vetették, a börtönben pedig megjelent előtte Assisi Szent Ferenc, és arra buzdította, hogy változzon meg. A látomás hatására szétosztotta vagyonát a szegények között, felbontotta eljegyzését, majd csatlakozott a ferences rend akkor szerveződő obszerváns irányzatához. Kapisztrán János ferences vándorprédikátorként járta a világot és nagy hatású beszédeket tartott, nevének hallatán sokszor akkora tömeg gyűlt össze, hogy a templomok nem tudták befogadni az embereket. Prédikációinak Itálián kívül is komoly hatása volt, bár azokat fordítani kellett, mert csak olaszul és latinul tudott. Az eretnekséget ostorozó műveket is írt, a rendi reformnak pedig buzgó szervezője lett, támogatva Szent Bernardin szigorúbb, hierarchikus fegyelmet előirányozó reformjait. Álláspontját Rómában is megvédte, mi több, ezután inkvizítorként tevékenykedett Itáliában. Pápai legátusként járt a Szentföldön és számos európai királyi udvarban. Apostoli nunciusként 1451 után Bécsben, a Habsburgok udvarában működött. Ekkoriban bejárta a Német római Birodalom, Csehország, Lengyelország területét, az inkvizíció vezetőjeként irányította az eretnekek és a zsidók üldözését, ám mindenekelőtt a huszitizmus elleni harcot tekintette fő feladatának. Az oszmán terjeszkedést látva, 1454-ben a frankfurti birodalmi gyűlésben a törökellenes összefogásért és Magyarország megsegítéséért lépett fel. Kapisztrán 1455 májusában érkezett magyar földre. Győrben kapta kézhez III. Callixtus levelét, amelyben a pápa megbízta a török elleni hadjárat megszervezésével. Ebben az évben megfordult Budán, Székesfehérváron és Szegeden, majd Hunyadi János után ment Erdélybe, ahol az ortodox románokat térítette. 1456 februárjának végén Carvajal bíboros, pápai követ Budán adta át neki a pápa által küldött keresztet és a megbízást a törökellenes keresztes háború meghirdetésére. Kapisztrán János április 15-én indult el Budáról, pár hét leforgása alatt több tízezres sereget toborozva. 1456 júliusában Hunyadival együtt Nándorfehérvár felmentését és védelmét segítette, személyes bátorságával oroszlánrészt vállalt a diadalban. Az idős szerzetes Hunyadi oldalán keresztjét magasra emelve vezette a sereget, amely végül elsöpörte az ostromlókat. Kapisztrán nem sokkal a július 22 i diadal után a táborban dúló pestis áldozataiért, 1456. október 23 án hunyt el a szerémségi Újlak kolostorában. 1724-ben avatták szentté Kapisztrán Jánost, akinek az emléknapja egybeesik halála napjával. Észak-Amerikában spanyol hittérítők missziós települést neveztek el róla. San Juan Capistrano kisvárosa ma is Kalifornia látnivalóit gazdagítja. Jámbor történet szerint német földön, a Freising közelében fekvő Schleissheim ferences templomában álló, rögzített Kapisztrán-szobor 1683. október 4-én a hívek szeme láttára kelet felé fordult, s szemét mintegy Magyarországra vetette. Buda vára három év múlva szabadult fel a másfél évszázados török uralom alól. Halála 500. évfordulóján pedig kitört az ’56-os magyar forradalom és szabadságharc. ZSEBŐK CSABA