Magyar Hírlap, 2011. december (44. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-01 / 281. szám

■ i7yTiTTiT^nirn^T^Pttjn77rni^fTXn^^^^SHÍ^BBB8MMI^Ím^lli^íB I FELLEGI TÁRGYAL MAJD A VALUTAALAPPAlI A delegáció tagja Pleschinger Gyula államtitkár és Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke a 10. oldal H A KORMÁNY KIFIZETI A MÁV CARGO EGYKORI ELADÁSA UTÁN JÁRÓ BEVÉTEL EGY RÉSZÉT ■ ■ Ötmilliárd a vasutasoknak Egy csata, amelynek csak nyertesei vannak, tegnap kiderült, hogy a kormány ki­fizeti a MÁV Cargo korábbi eladásából a vasutasoknak járó, mintegy ötmilliárd forintot. Az erről szóló nyilatkozatot tegnap Orbán Viktor miniszterelnök és Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) elnöke írta alá. A kormányfő emlékeztetett: súlyos nemzetstratégiai hiba volt, hogy az előző kabinet eladta a MÁV Cargót, hiszen a vasúti teherszállítás roppant jövedelmező üzletág. „A Gyurcsány-kormány részéről Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter tett ígéretet nekünk 2007-ben, hogy a MÁV dolgozói is részesülnek a privatizációs bevételből, de becsapott minket” - jelentette ki a lapunknak nyi­latkozó Gaskó István. a belföld és álláspont 3. oldal „Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen...” Orbán Viktor és Gaskó István tegnap kora reggel írta alá a megállapodást FOTÓ: BURGER ZSOLT Megkapja nyomravezetői díját a hadszíntérkutató Nem jogerősen, de nyomravezetőnek számít Szebenyi István, így ötmillió forint illeti meg - döntött a bíróság. A hadszíntérkutató, aki 2006-ban megtalálta a veszprémi postásgyil­kosságnál használt fegyvereket, évek óta pereli a hatóságokat, ugyanis a rendőrség pusztán bejelentőnek te­kintette. Tegnap a bíróság kimond­ta: Szebenyi nélkül nem tudták volna felderíteni a gyilkosságot. ©­II. oldal liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 9 770 1 33 1 90046 ................. Brüsszel látványosan megbukott történelemből Magyarország nem járul hozzá, hogy Szerbia megkezdje csatlakozási tár­gyalásait az Európai Unióval, ha nem tartja be ígéreteit - jelentette ki a la­punknak adott interjúban Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője. A 5. oldal Elhunyt Kemény Henrik: élete volt a bábjáték Alig két hónappal 87. születésnap­ja előtt örökre eltávozott a Kossuth­­díjas bábművész, Kemény Henrik. Lapunk főszerkesztő-helyettese, Szentesi Zöldi László búcsúzik tőle személyes élményeivel. A 13. oldal FOTÓ: BURGER ZSOLT FOTÓ:BURGER ZSOLT FŐVÁROS Régi áron kapjuk a BKV-jegyeket PINTÉR BALÁZS " Megegyezett Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével tegnap az ön­­kormányzati törvény Budapestre vo­natkozó részeiről Tarlós István. A fő­polgármester sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a főváros a jövő­ben is egységes marad. Szavai szerint a megegyezés értelmében Budapest olyan települési önkormányzatnak számít majd, amely települési és te­rületi feladatokat is ellát. Tarlós szólt arról is, hogy a több kerületet érintő beruházások továbbra is a főváros ha­táskörében maradnak, de az átadhat feladatot a kerületeknek. Az idei évhez hasonlóan jövőre sem emelkednek a BKV viteldíjai - döntött tegnap a Fővá­rosi Közgyűlés. György István ágaza­ti főpolgármester-helyettes az ülésen úgy fogalmazott, a jegy- és bérletárak további növelése már bevételkiesést okozna, és szaporodna a bliccelők szá­ma. Egy vonaljegy így továbbra is 320 forintba kerül, míg a felnőttbérlet ára 9800 forint marad. A testület javasolja a BKV-nak a meglévő kollektív szerző­dés felmondását. belföldi oldal Szellemi és lelki megújulás előtt az oktatásügy Magyarországon MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS A felsőoktatási törvény a nemzet lel­ki és szellemi megújulásának szük­ségletéből ered, célja pedig elsősorban az értékek megtartása - hangsúlyozta tegnap a felsőoktatási törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjá­ban Réthelyi Miklós. A nemzeti erőfor­rás miniszter fontos feladatnak nevez­te a pedagógusképzés átszervezését. Úgy fogalmazott, hogy az osztott kép­zés igen előnytelen volt, a természet­­tudományos tanárképzés utánpótlá­sa pedig megszűnt. A törvényjavaslat további részleteit bemutatva szólt ar­ról is, hogy az állami intézmények ez­után is kötelesek lesznek gazdasági ta­nácsot létrehozni, a szenátusok pedig minimum kilenc fővel működhetnek. belföld 2. oldal GLOBÁLIS NYOMÁS Óriásit nyertek a bankok az ingyenhiteleken SZILÁGYI LEVENTE Pert vesztett az amerikai jegybank szerepét betöltő FED, így többévnyi titkolózás után kénytelen nyilvános­ságra hozni, mely pénzintézeteknek nyújtott titokban több százmilliárd dollárt 2008-2009-ben. A bankok a piacinál alacsonyabb kamatozású hi­telek révén 13 milliárdos nyereség­re tettek szert, és a válságból megerő­södve kerültek ki, írja a Bloomberg. A hírügynökség 2009-ben perel­te be a FED-et és hat amerikai ban­kot - JP Morgan, Bank of America, Citigroup, Wells Fargo, Goldman Sachs, Morgan Stanley -, miután azok megtagadták az adatok publikálá­sát. A jegybank azzal érvelt, hogy az érintett cégek megnevezése aláás­hatja a befektetői bizalmat. A bíróság a hírügynökségnek adott igazat, és a 29 ezer oldalnyi dokumentum nyil­vánosságra hozataláról határozott. A bankrendszerbe több ezermilliárd dollárt pumpáltak a válság idején, de arra csak most derült fény, hogy a bankok kedvező kamatszinten rend­kívüli hitelhez is jutottak. A hitelfelvételről csak az érintettek tudtak, az amerikai törvényhozást és a pénzügyminisztériumot nem tájé­koztatták. A dokumentumok szerint az említett hat nagy bank a központi banktól 460 milliárd dollár rendkívü­li hitelt vett fel nulla közeli kamaton, s így tett szert a 13 milliárd dolláros nye­reségre. Mérlegfőösszegük öt év alatt negyven százalékkal nőtt, és a vezetői juttatások is mintegy húsz százalékkal emelkedtek. ■

Next