Magyar Hírlap, 2012. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-02 / 1. szám

SZÁMTALAN ÚJ TÖRVÉNNYEL SZABTÁK ÁT MAGYARORSZÁG MINDENNAPI ÉLETÉT Új esztendő, új alkotmány MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Korábban soha nem fordult elő, hogy egy év alatt kétszáz­nál több jogszabályt szavazzon meg a parlament, 2011-ben azonban 213 törvényt fogadtak el a képviselők a Házban, 98 ülésnapon. Számos fontos jogszabály, köztük a tavaly áprilisban elfogadott új alaptörvény is életbe lépett az év első napján. Alkotmányunk egyebek mellett hitet tesz a nemzeti egység mellett, fogantatástól kezdve védi a mag­zat életét, kimondja, hogy az ország neve Magyarország, és deklarálja a határon túli magyarok sorsáért érzett fele­lősséget. Fontos változás többek között, hogy állami fenn­tartásba, illetve tulajdonba kerültek a megyei oktatási és egészségügyi intézmények, átalakul a bírói rendszer, a legfőbb ügyész kiválaszthatja, mely bíróságon emel vádat, az eddigi csaknem négyszáz helyett pedig az állam egyelő­re csak tizennégy egyházat ismer el. Megszűnt a rokkant­­­sági nyugdíj, és hatályos az új nemzetiségi törvény is. Vál­tozásokat hozott 2012 a gazdaságban is: csak kétharmados többséggel lehet változtatni az egykulcsos adórendszeren, sarkalatos törvény védi a nemzeti vagyont, új, keretjelle­gű közbeszerzési törvény lép életbe, huszonötről huszon­hét százalékra emelkedik az áfa, ezzel nő a benzin ára, és emelkednek az útdíjak. A számvevőszéki törvény értel­mében már börtönnel is büntethetik az ÁSZ munkájának akadályozását. © belföldi., gazdaságii). oldal Minden magyar felelős minden magyarért. Az új alkotmány a nemzeti egység jegyében született FOTÓ: BURGER ZSOLT 9 .............Ibii.................... ufticilíl 9 770133 190015 " 11 1,1 POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.hu­­ 2012. JANUÁR 2., HÉTFŐ ■ I 1^1'e s-támogató és I­MM E-MAIL: MH@MAGYARHIRLAP.HU TELEFON: ♦36-1-887-3230 mm MAI LAPSZÁMUNKAT SZERKESZTETTE: SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ Brótty Sándor u 5-7 '- 45. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Magyar Hirlap : A magyar függetlenség példája iskolát teremthet Újabb kerekasztal-beszélget­ésün­­kön két jeles kutató, Tőkéczki Lász­ló és Kisze­ly Zoltán többek között arról beszélt, hogy ha végül sikeres lesz a magyar patrióta politika, ak­kor a környező országok is erre az út­ra léphetnek. Sőt, még az is megle­het, hogy ez a fejlemény okozza majd az igazi idegességet a hatalmi köz­pontokban Budapesttel kapcsolato­san.­­ 8. oldal Szabó Máté mostantól több hatékonyságot vár A tegnap életbe lépő új rendszerben az emberi jogok biztosa akár a ban­kok hitelezési gyakorlatát is vizsgál­hatja, ha az jogokat veszélyeztet - derül ki az általános ombudsmannal készült interjúból. A 4. oldal Visszaszálltak a jogok, kivásárolnak Kubatovék Visszakerültek a klubhoz a marke­tingjogok - tájékoztatott Kubatov Gábor, az FTC elnöke (képünkön). Egyelőre azonban nem világos, mi maradt meg Várszegi Gábor korábbi tulajdonosnál. 016. oldal FOTÓ: BURGER ZSOLT FOTÓ: CSUDÁS SÁNDOR ÚJÉVI ÜZENET Józan döntések és kemény munka kell MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Minden embernek és nemzetnek nemcsak joga, kötelessége is, hogy a saját útján járjon, amennyiben az a kö­­­zösség javát szolgálja - egyebek mel­lett erre hívta fel a figyelmet a köztele­­­víziókban sugárzott újévi üzenetében Schmitt Pál. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: „Nekünk, mai magya­roknak jutott a kijózanító felisme­rés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért. ” Az államfő szerint a parlament és minden választott veze­­­tő felelőssége, hogy többé ne lehessen elviselhetetlen adósságba hajszolni a családokat. „Most elsősorban össze­fogásra, józan döntésekre és kemény munkára van szükség” - hangsúlyoz­ta, s fontosnak nevezte, hogy minden­ki, aki dolgozni akar, találjon munkát és általa emberhez méltó életet. Orbán Viktor a Facebook közösségi oldalon tette közzé újévi köszöntőjét. A kormányfő azt mondta: „Kívánom, hogy a 2012-es év mindannyiunk szá­mára a remény éve legyen. ” Emlékez­­­tetett, másfél évvel ezelőtt példátlan összefogás jött létre Magyarországon, s mint fogalmazott, „elhatároztuk, hogy összekapaszkodunk, és közösen kijavítjuk azokat a hibákat, amelyektől szenvedtünk az elmúlt évek során”. belföld 3. oldal EMLÉKEZETES ALAKÍTÁSOK ŐRZIK GARAS DEZSŐ EMLÉKÉT Elhunyt a Nemzet Színésze MH Hetvenhét éves korában, hosszas be­tegség után elhunyt Garas Dezső Kos­­suth-díjas színművész, a Nemzet Szí­nésze, a Nemzeti Színház tagja. Filmes pályafutása 1954-ben a Liliomfival kezdődött, amelyben az ifjú Schnapsot alakította­­ parádésan. A legenda foly­tatódott: Két félidő a pokolban (1961), Krebsz, az Isten (1969), majd 1973-ban Minarik Ede gőzmosodás a Régi idők focijában. Az Abigél tévéfilmsorozat­ban (1976) König tanár urat alakítot­ta. 1963-ban és 1965-ben Jászai Mari­díjjal tüntették ki, 1978-ban érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, a Kossuth-díjat 1988-ban kapta meg. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetettje 1995 -ben lett, 2000 augusztusában a Nemzet Színésze, 2004-ben pedig Budapest Díszpolgára lett. kultúra 13. oldal Kell egy csapat... Újabb nagy színész távozott az égi társulatba FOTÓ: MH

Next