Magyar Hírlap, 2012. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)
2012-09-01 / 205. szám
www.magyarhirlap.hu Vasárnap polgármestert választ Hódmezővásárhely Időközi polgármester-választást tartanak holnap Hódmezővásárhelyen. A választásra azért van szükség, mert a települést 2002 óta vezető Lázár János júniustól immár a Miniszterelnökségen dolgozik államtitkárként. Új beosztása a törvény szerint összeférhetetlen a polgármesterséggel. A Fidesz-KDNP Almási Istvánt (képünkön) indítja a posztért, ő tizennyolc éve önkormányzati képviselő, tizenkét éve pedig a város alpolgármestere. A jelölt lapunknak a megkezdett városfejlesztést, a munkahelyteremtést, az egészségügyi és az oktatási rendszer fejlesztését jelölte meg legfontosabb céljaiként. Vele szemben az MSZP a párt önkormányzati képviselőjét, Kis Andreát, a Jobbik Kovács Sándor vállalkozót indítja. (MH) FOTÓ: MH NAVRACSICS: A MAGYARY-PROGRAM TÖBB ÉVRE SZÓLÓ KÖZIGAZGATÁSI FEJLESZTÉSI TERV Korszakalkotó újítás egy jobb államért JOBBÁGYI ZSÓFIA A kormány reformjai és a beépült érdekviszonyok megtörésére irányuló intézkedései a kabinet eredményességét igazolják. A közigazgatási rendszer átszervezését és hatékonyságát célzó Magyary-program korszakalkotó lehet - hangzott el tegnap a közigazgatás-fejlesztési programot összegző sajtótájékoztatón, ahol Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Gál András Levente leköszönő kormánybiztos is felszólalt. A tegnap bemutatott Magyaryprogram célja a közigazgatás hatékonyságának javítása, amelynek köszönhetően egyszerűbb lesz az ügyintézés, s a feladatok és a hozzájuk kapcsolódó közigazgatási szervezet átláthatóbbá válik - összegezte a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium a tavaly júniusban indult Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program kitűzött céljait. A sajtótájékoztatón Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy a közigazgatási program tudatos, több évre szóló fejlesztési terv, amely folyamatos módosításokra épül. Hangsúlyozta, a belpolitikai konfliktusok nem a kormány tehetetlenségéből erednek, viszont reformjai és a beépült érdekviszonyok megtörését célzó intézkedései a kabinet eredményességét igazolják. „A tavaly nyáron bemutatott program célja a jó állam és a közjó megteremtése, a párt , csoport- és részérdekek kizárásával, hiszen a mindenkori kormányzat elsődleges feladata a nemzet érdekeit szolgálni” - emelte ki Navracsics. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, a Magyary-program legfőbb erénye, hogy a folyamatosan változó adottságokhoz igazodik. Ennek köszönhetően a közigazgatás nem a versenyképességet korlátozó, hanem azt ösztönző tényezővé válhat. Kifejtette, az elmúlt két évben lezajlott reformfolyamat Európa élvonalába emelte a központi kormányzati rendszer döntéshozatali hatékonyságát. „A Magyary-program korszakalkotó lehet, hiszen az első magyar közigazgatási reform, amelyet az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) is szabadalmaztathat, és mintaként adhat tovább tagországainak” - emelte ki a miniszterelnök helyettes. Az eseményen felszólalt Gál András Levente leköszönő kormánybiztos, aki hangsúlyozta, amikor 2010-ben felmérték a közigazgatási rendszer helyzetét, nagy ambíciókkal láttak munkához, annak ellenére, hogy hatalmas volt a káosz. Hozzátette, azóta körvonalazódott a helyzet, és számos gyümölcsöt hozó reformot indítottak útjára. Kiemelte, lemondólevelében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek nyújtott át, úgy fogalmazott, általános rend szerint lehet tovább folytatni a munkát, mivel jelenleg nincs rendkívüli helyzet. A rendezvényen köszöntőt mondott Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, aki kifejtette, a közigazgatásban olykor az iratok számának növekedése elsődleges céllá válik. Hangsúlyozta, a reform akkor lehet sikeres, ha a kormányzat intézkedései révén mindenki tisztában lesz azzal, mit, mivel, kivel és hogyan hajthat végre a közigazgatásban. ■ KI AZ A GRÉCZY ZSOLT? - ÍGY REAGÁLT AZ ATV-NEK A SZOCIALISTÁK ELNÖKSÉGI TAGJA Fodor Gábor még titkolja a terveit ZSEBŐK CSABA Fodor Gábor nem csupán az MSZP- vel, hanem más formációk vezetőivel is tárgyal egy majdani ellenzéki együttműködés lehetőségeiről - értesült lapunk. A szocialisták kivárnak, és egyedül kívánnak erősödni. Nincs napirenden, hogy az MSZP szorosan együttműködjön bármilyen liberális alakulattal - állították lapunknak szocialista források. Mint közölték, ez egyáltalán nem harmonizálna a megújult pártvezetés törekvésével, hogy a MSZP karakteres baloldali-balközép erővé váljon. Forrásaink szerint annak lehet majd értelme, hogy egy teljes ellenzéki öszszefogás esetén a liberális szavazókat is megszólítsák ilyen színezetű szövetséges formáció bevonásával, ám ez a lehetőség csak akkor vetődhet fel, ha a 2013 végi mérések szerint az MSZP nem látszik majd képesnek arra, hogy egyedül megverje a Fideszt. Mindennek az esélylatolgatásnak az előzménye az, hogy keddi blogbejegyzésében Gréczy Zsolt, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció főtanácsadója arról írt, Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök együttműködhet az MSZP-vel. Gréczy állítólag két opcióról hallott: Fodor „vagy gründol az MSZP segítségével egy pártot a KDNP mintájára a közös lista érdekében, vagy ő maga és néhány társa kapna befutó helyet a szocialisták következő országos listáján”. Erre reagálva Fodor Gábor a következőt írta a Facebookon: „Néhány hete még arról szólt a pletyka, hogy Bajnai Gordonnal összefogva készülök politikai szerepvállalásra. A múlt héten vásárlás közben azzal jöttek oda hozzám, igaz-e, hogy Orbán Viktor visszahívott a Fideszbe. Ma reggel pedig azt olvasom Gréczy Zsoltnak, a Demokratikus Koalíció politikai és kommunikációs főtanácsadójának blogjában, hogy valójában az MSZP-be fogok menni. Mindenkit ki kell ábrándítanom, más terveim vannak. ” „Ki az a Gréczy Zsolt?” - reagált az ATV-nek Harangozó Tamás, az MSZP elnökségi tagja, mondván, nem hallott ilyesmiről. Lapunk ugyanakkor Fodor Gábor „szabad demokrata elvbarátainál” ugyancsak érdeklődött. „Gábor tárgyalt Mesterházy Attilával a minap egy majdani ellenzéki együttműködés lehetőségeiről, de nemcsak az MSZP elnökével folytatott megbeszélést az elmúlt időszakban, hanem más formációk vezetőivel is” - állították. Mint balliberális forrásaink jelezték, tudomásuk szerint Fodor Gábor szervezetileg önálló „szabadelvű politikai formációban” gondolkodik, amely aztán egy ellenzéki összefogás meghatározó tagja lehet. Ennek a szabadelvű erőnek a szervezése azonban még gyerekcipőben jár, mivel az emberi és anyagi erőforrások viszonylagos szűkössége mellett problémát jelenthet, hogy az emberjogi liberalizmust és a „zöld” üzeneteket az LMP egyelőre „lefoglalja a politikai piacon”. ■ 2012. SZEPTEMBERI., HÉTVÉGE 2012. SZEPTEMBERI., HÉTVÉGE BELFÖLD MAGYAR HÍRLAP 3 A kisantant bakancslistája ÁLLÁSPONT Szorul a hurok Magyarország és a magyarok körül. Az „apró antant” egykori és mai utódállamai látható örömmel tesznek róla, hogy jobb érzésű testvéreink mindennapjai legalább olyan keserűen teljenek, mint egykoron, 1920 tájékán. Augusztus 31-én délután a következő a helyzetünk: három héten belül másodszor rongálják meg a magyar honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón, az ismeretlen elkövetők ezúttal az emlékjel egyik sarkát bontják meg, és jelzőtáblákat tesznek tönkre. Három héttel ezelőtt valakik a „Halál a magyarokra!” és az „Ez itt Ukrajna!” feliratokat festik a magyar honfoglalási emlékmű oldalára. Emellett forrong már Kassa, Kárpátalja és csaknem egész Erdély. Ma, az alkotmány ünnepén alkotmánymenetet tart a kettős állampolgárság lehetővé tételét szorgalmazó munkacsoport Kassán. A menet az alkotmánybírósághoz vonul, hogy az alkotmányosság vívmányainak megőrzését szorgalmazza. Egyik szervezője Gubík László, aki elsőként vállalta fel nyilvánosan magyar állampolgárságát, emiatt a hatóságok iratai beszolgáltatására szólították fel, egészségbiztosítását is meg akarták szüntetni. Gubík László nem egyedül lépked e Pozsony jelenlegi urai által letaposott, leköpködött és lyukas cipőkben. Ráadásul a meghurcoltatását lehetővé tevő jogszabályra nem a magyar, hanem a cseh állampolgárságot felvevők fizettek rá leginkább. A cseh állampolgárság felvétele miatt 149, míg a magyar miatt 25 ember vesztette el szlovák állampolgárságát. Időközben a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) ügyvezető elnöke bejelenti: a képviselő-testület hatásköre nem terjed ki arra, hogy hivatalosan is regionális nyelvvé nyilvánítsa a magyart Kárpátalján, amint azt a helyi magyarság a nemrég hatályba lépett ukrán nyelvtörvény alapján elvárná. Ugyanakkor a napokban hatályba lépett új jogszabály ellenére csak ukrán nyelvű szavazólapokat nyomtatnak az októberi parlamenti választásokra, mert a törvények állítólag „nem teszik lehetővé, hogy a választási dokumentumok kisebbségi, így magyar nyelven is készüljenek”. Ugyancsak ma az Igazság Napja elnevezéssel nagyszabású tüntetést rendeznek Sepsiszentgyörgyön az erdélyi magyar történelmi egyházak és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, tiltakozásul amiatt, hogy egy román bíróság újraállamosította a református egyháznak tíz éve visszaszolgáltatott Székely Mikó Kollégiumot, és börtönbüntetésre ítélte a viszszaszolgáltatást végrehajtó restitúciós bizottság tagjait. Sokan elfelejtik - pedig ez az igazi hab a tortán -, hogy az úgynevezett Mikó-ügy az iskolához tartozó tanári lakások egykori bérlőinek feljelentése alapján kezdődött. Ők 1997-ben kedvezményes áron megvásárolták az államtól lakásaikat, és így tulajdonjogi vitába keveredtek a tanári lakásokra is igényt tartó egyházzal. A felek között először polgári per zajlott, s 2006-ban a bíróság jogerősen kimondta, hogy az egész épületegyüttes az egyház tulajdonát képezi. A tanári lakásokat elfoglaló családok nem adták fel a harcot, s 2007-ben büntetőjogi pert indítottak a visszaszolgáltatási bizottság három tagja ellen, azt állítván, hogy a Székely Mikó Kollégium épületegyüttese soha nem volt a református egyház tulajdona, és a visszaszolgáltatás alkalmával a bizottság visszaélést követett el. Magyar emberekről beszélünk... A tanári lakásokhoz a Benedek és Fehér család ragaszkodik foggal-körömmel... Nem tartom kizártnak, hogy ez idő tájt újabb, magyarokat ért sérelmek kerülnek fel az „apró antant” bakancslistájára. Oda, ahova az ember azt vési fel, amit még meg akar tenni, mielőtt feldobná a bakancsot. Ha egyebet nem, de egy kis malinahedingezést, temerini fiúzást bármikor fel tudnak rá vésni. De neki lehet menni Böjte Csaba atya gyermekeinek (kóstolgatják is már őket a román hatóságok), le lehet verni a kétnyelvű táblákat a román vasúti megállókról, és meg lehet még hurcolni megannyi kettős állampolgárt. Éppen ezért nagy a tét ma, az Igazság Napján. Ma minden magyarnak egyenként erőt kell mutatnia. Húszezer tüntetőt várnak Sepsiszentgyörgyre, de ez sem elég. Sokkal több kell, és nem csak Sepsiszentgyörgyön. Az Igazság Napján igaz magyar lélekben nem marad otthon. Háborút kell nyernünk, és ehhez ember kell. Mert ha ez a bakancslista folyamatosan megújul, eljöhet a nap, amikor már nem lesz magyar a Kárpát-medencében. Ezt pedig nem akarhatjuk. Tán még Benedekék és Fehérék sem. ■ KRISTÁLY LEHEL kristály.lehelmagyarhirlap.hu