Magyar Hírlap, 2012. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

2012-10-01 / 230. szám

MAGYAR HffiftP: POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.HIJ | Archívum (Magyar Rádió) 2012. OKTÓBER 1., HÉTFŐ mmm E-MAIL: MH@MAGYARHIRAP.hu TELEFON: +36-1-887-3230 mgm ■ |flaTJÉ?ílál!,Ír ! MAI LAPSZÁMUNKAT SZERKESZTETTE: HUTH GERGELY■ ■■ BK Bródy Sándor u. 5-7. I 2­45. ÉVFOLYAM 230. SZÁM A KORMÁNYFŐ SZERINT A FIDESZ ÉS A LAKITELEKI MDF UGYANANNAK A FÁNAK KÉT ÁGA Orbán: Az útjaink összeértek A Fideszt az antikommunizmus, a lakitelekieket, az MDF-et pedig a nemzeti gondolat kötötte össze a rend­szerváltáskor, a két szervezet útjai aztán összeértek - hangsúlyozta Orbán Viktor a lakiteleki sátor felállítá­sának huszonötödik évfordulóján. A kormányfő szólt arról, hogy akkoriban és ma is sokan alkotják a „lebe­­szélők” táborát, akik naivnak tartották a rendszerváltókat, és most unortodoxnak gúnyolják a kormányt. Leszögezte, hogy nem a Nyugat másolásától, hanem az önálló gondolkodástól, a saját út felvázolásától lehet sikeres az ország. Lezsák Sándor, akinek a kertjében 1987-ben a sátrat felállították, úgy vélekedett, hogy a mai Magyarország előképe jelent meg az akkori lakiteleki nyilatkozatban, és az akkor elindított folyamatok kiteljesedtek az új, hatályos alaptörvényben. A belföld és álláspont 3. oldal Balog Zoltán, Orbán Viktor és Lezsák Sándor. „Ha a lebeszélőkre hallgatunk, nincs esélyünk a felemelkedésre" mondta a miniszterelnök KÜLFÖLD Most egy osztrák lapnak panaszkodott Gyurcsány „Áthidalhatatlanok" ma a magyar jobb- és a baloldal közötti ellentétek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Die Presse című osztrák napilap­nak. Az exkormányfő szerint a befek­tetők „messziről elkerülik" hazánkat, a gazdaság gondja pedig az, hogy Or­bán Viktor csak az állam teljhatalmá­­­ban hisz. Azt azonban elismerte, hogy a válság kezelésére a baloldalnak sincs hatásos receptje.­­ 5. oldal IIM III II III ii mii 9 770133 190015 " " "" 1 GAZDASÁG Irdatlan mértékben nőtt négy év alatt az adósság A magyar államadósság 2006 és 2010 között 8200 milliárd forinttal nőtt, amelyhez 6600 milliárdnyi kamat és járulékteher társul - mondta Domo­kos László, az Állami Számvevőszék elnöke a hét végén zárult 50. Közgaz­dász Vándorgyűlésen. Hangsúlyozta, alapvető gazdaságpolitikai prioritás­sá vált az államadósság csökkentése. Kovács Árpád, a Költségvetési Ta­nács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy hazánk továbbra is a magas kockázatú országok között szerepel, felzárkózásunk esélyei Romániáéhoz és Bulgáriáéhoz mérhetők.­­ 9. oldal A VIDÉK MAGYARORSZÁGA Bár kevesebb szőlő termett, kiváló lesz az idei bor A korábbinál hamarabb indult az idén a szüret, amely hamarosan be­fejeződik az ország borrégióiban. Bár a szélsőséges időjárás miatt keve­sebb bor kerül a pincékbe, a minőség­re nem lehet panasz. 111. oldal FOTÓ: MN Hagyományteremtő évadnyitó az Operában Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójával nyitotta meg új évadát a Magyar Ál­lami Operaház. A szezon első bemu­tatójának főszereplői felvonultak az épület előtt, az előadást pedig az ut­cán is közvetítették. 113. oldal KULTÚRA FOTÓ: MTI FOTÓ: MTI/MOHAI BALÁZS JEGYBANKI FÜGGETLENSÉG Egy éve tagja az MSZP-nek Braun Róbert MH-ÖSSZEFOGLALÓ „Mióta tartja az MSZP befolyása alatt a Magyar Nemzeti Bankot?” - ezzel a kérdéssel fordul ma a parlamentben a Fidesz-frakció Simor András jegy­bankelnökhöz. Ismert, a múlt héten felmondta a munkaviszonyát az MNB- ben Braun Róbert elnöki főtanácsadó (képünkön), miután kiderült, hogy belépett az MSZP III. kerületi szerve­zetébe. Az érintett a Lánchíd Rádióban beismerte, hogy már egy éve párttag. Boros Imre közgazdász lapunknak írt publicisztikájában úgy fogalmaz: az utolsó órában vagyunk, Braun esete túlmutat önmagán, az ugyanis egy ka­­­pitális nemzetbiztonsági probléma. vélemény 7., gazdaság 9. oldal KOMPENZÁCIÓT KÉRNEK Soványabb lett az egyházi „egy százalék” KACSÓH DÁNIEL Továbbra is egyeztet a kormányzat az egyházakkal az egyszázalékos adó­­hozzájárulások ügyében - értesült la­punk. A felajánlott összeg ugyanis az idén is csökkent, noha a „támogatók” száma évről évre nő. Erdő Péter bí­boros a minap arról beszélt, a Magyar Katolikus Egyház esetében húsz szá­zalékkal apadt a felajánlott összeg az előző évihez képest, noha az adóhivatal listáján az első helyen szereplő feleke­­zetet választók száma nem csökkent. Bölcskei Gusztáv református püspök már tavaly úgy nyilatkozott, hogy az egykulcsos szja bevezetése miatt az egyszázalékos felajánlások szisztémá­ját „gyökeresen át kell gondolni”. belföld 2. oldal HIRDETÉS

Next