Magyar Hírlap, 2013. augusztus (46. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-03 / 180. szám
MAGYAR HÍRLAP HULLÁMTÉR 2013. AUGUSZTUS 3., HÉTVÉGE FÖLD ÉS ÉG Pénzverők az ántivilágban• Az ezerötszázas évek közepének kusza közállapotai - Szapolyai János és Rudolf folyamatos küzdelme a hatalomért, a törökök rendszeres támadásai - kedveztek a zavarosban halászni vágyó embereknek. Ezek egyike volt Kávásy Kristóf huszti várkapitány és máramarosi kamaraispán, akinek jogtalan nyerészkedési vágya eredményezte a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb pénzhamisító históriáját. Történt, hogy az amúgy híres katonahivatalnok felfigyelt egyik szomszédja ügyes kezű művészére. Miután egy templom oltárképének elkészítése során meggyőződött róla, hogy Miklós mester valóban olyan kiválóan forgatja az ecsetet, mint a vésőt, nemes egyszerűséggel elraboltatta őt, majd életfogytig tartó börtön és egy embertelen tortúra kilátásba helyezése révén rávette, hogy a jövőben neki kamatoztassa tudását. Emellett Kávásy jó fizetés mellett további társakat toborzott a vállalkozásba, így került képbe Csetneki Bertalan, Sturczer Tamás és Mihály, akik az egykorú bírósági iratok szerint kenyéradó gazdájukhoz hasonlóan ugyancsak hétpróbás gazfickók voltak. Az üzlet néhány sikertelen próbálkozást követően olyanynyira beindult, hogy a kész darabokat szekérszámra kellett elszállítani. Az óriási mennyiségű s a mai numizmatikusok szerint olykor igen kiválóra sikeredett, ám végeredményben mégis csak értéktelen garasok és dénárok szétterítésére Kávásy külön elosztóhálózatot hozott létre, s egyben azt is megérte, hogy főúri barátai szabályosan kölcsönkérték tőle csapatát. Ám sorsát senki nem kerülheti el, s Miklós mestert és cimboráit 1550 júniusában elfogták, s lefolytatták ellenük a pert. A fővesztesekről szóló ítélet a következő esztendőben, 1551-ben született meg. A határozat alapjául az 1530-ban Szapolyai János által tartott budai országgyűlés egyik passzusa szolgált, amely szerint minden vármeg Zavarosban halászó emberek az ezerötszázas években, élükön Kávásy Kristóf várkapitánnyal ügyében fel kellett állítani egy különleges jogkörrel felruházott bíróságot. E testület feladata volt kivizsgálni a hamis pénzverési ügyeket s mindazokat, akik „saját vakmerőségükből és nem a felség engedelmével fizetőeszközt állítottak elő, fej- és jószágvesztésre ítélni.” Ám a bíróságok elé csak a kisebb bűnösök kerültek, mert a főurakat a királyi hatalom sem volt képes „jogkövető magatartásra” bírni. Ugyanis ha valamelyik uralkodó erélyesebben lépett fel valamelyikük ellen, az azonnal átállt az ellenfél oldalára, így úszhatta meg többek között Kávásy Kristóf is. LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS FÉNYRAJZ KALOCSAI RICHARD: MINDEN REGGEL AZ ÖRÖKLÉT KEZDETE AZ ÁLLATTAN MÍTOSZAI A madár, aki velünk élt Az uralkodás, az égi eredet jelképei gyakran ragadozó madarak. Mindegy, hogy létező fajt vagy képzelet szülte lényt ábrázolnak az ilyen címerek, mert mind a felsőbb világból eredeztethető isteni uralomra utalnak. Napszimbólumok és totemisztikus ősök is egyben. Ilyen a mi turulmadarunk is. Anonymus így ír róla: „nyolcszáztizenkilencedik esztendőben Ügyek... nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentu megyerben Önedbelia vezérének Emese nevű lányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset miatt nevezték el Álmosnak: teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg héja - forma madár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el.” A Turul máskor is szerepel, mégpedig a honfoglalás legendájában. Eszerint a magyarok egykori fejedelme még Levédiában azt álmodta, hogy sasok támadták meg az állataikat, és kezdték volna őket széjjeltépni. Az emberek hiába is próbáltak védekezni ellenük, mert azok folyton máshol támadtak. Ekkor megjelent egy gyors és bátor madár, a turul, és a magasból támadva megölte az egyik sast. Ezt látva a többi sas is azon nyomban elmenekült. A magyarok viszont elhatározták, hogy megkeresik Attila földjét, és ott fognak eztán lakni. Mihelyt így határoztak, a fejedelem feje felett ismét megjelent a turul, lekiáltott neki, és repülve mutatta az utat. Magyarázzák a besenyők megjelenésével is az álmot, hiszen a Bese kányát, karvalyt jelent. Miattuk vagy pusztító dögvész miatt a magyarok őshazájában szerteszét hevertek egykor a dögök, s rajtuk keselyűk lakmároztak. El sem lehetett kergetni őket, mígnem egyszer csak megjelent egy ragadozó „turul”, és lerúgta az egyiket. Az álomra ismerve - avagy a besenyők elől menekülve őseink felkerekedtek és követték égi vezetőjüket. Ahol az eltűnt a szemük elől, ott tábort ütöttek, s amikor másnap ismét megjelent, újra követték őt, így jutottak el végül Pannóniába, Attila egykori birodalmába. Itt aztán végleg eltűnt a szemük elől az őket vezető madár, nem követhették tovább. A legenda szerint így maradtunk mi, magyarok, a Kárpát-medence lakói. Koronás fejjel ábrázolt ősmadarunkat leginkább a kerecsensólyommal szokás azonosítani. Ez a madár, ahogy mi sem, nem talált fészkelőhelyet a mi országunknál nyugatabbra Európában. Téli szállása lehet ugyan Itália déli csücskén, de egész évben csak a Kárpát-medencében és a Fekete-tenger partjain fészkel földrészünkön. VÉGH NÓRA