Magyar Hírlap, 2013. október (46. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-30 / 253. szám
4 MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2013. OKTÓBER 30., SZERDA WWW.MAGYARHIRLAP.HU MAGYARKÉNT KÖTELESSÉGÉNEK ÉREZTE RÉSZT VENNI A BÉKEMENETEN AZ AUSZTRÁLIÁBÓL HAZATÉRT APRÓ JÓZSEF ÖTVENHATOS FORRADALMÁR „Ma is meg kell védeni a nemzetet” VÁMOS GYÖRGY Ausztráliában is magyarként éltem, fontosnak tartottam a gyökereket - mondta lapunknak Apró József. A Magyar Szabadságharcos ’56-os Hagyományőrző Veteránok Világszövetsége Egyesület vezetője szerint a korábban külföldön élő magyaroknak, ha visszatértek az óhazába, meg kell védeniük a nemzetet, a kormányt minden támadástól, ezért is vett részt az október 23-i Békemeneten. A Békemeneten egyik kezében ausztrál, míg a másikban magyar zászlót tartott. Mit akart ezzel kifejezni? - Mindig is magyarnak éreztem magam, hiába kerültem Ausztráliába. A feleségem is Magyarországon született. Gyerekeim és unokáim szintén beszélnek magyarul, pedig ők már az ötödik kontinensen látták meg a napvilágot. Azt is szokták tőlem kérdezni, hogy mivel édesapám katolikus volt, édesanyám pedig zsidó családból származott, akkor hogy imádkozom. Ilyenkor azt szoktam válaszolni, egy Istenben hiszünk, végül is oly mindegy, hogy az ember milyen hithez tartozik, csak igaz ember legyen. - Mikor döntötte el, hogy részt vesz a Békemeneten? - Felvettem a kapcsolatot Csizmadia Lászlóval a szervezet nevében, amelyet képviselek. Természetes volt, hogy részt kell vennem a rendezvényen, mert az én értékrendem szerint nekünk, korábban külföldön élt magyaroknak, ha visszatértünk az óhazába, meg kell védenünk a nemzetet, a kormányt minden támadástól. - Az ötvenhatos forradalom idején huszonkét éves volt. Hogy élte meg azt a történelmi időszakot? - Sportrepülő voltam, oktatóim beszéltek rá, hogy végezzem el a repülőtiszti iskolát Szolnokon. Akkoriban, érzékelve az országban uralkodó, már-már terrorisztikus hangulatot, egyre többször gondoltam arra, milyen jó lenne, ha nem így mennének a dolgok. Kapcsolatba kerültem a Petőfi Körrel. Nem voltunk elégedettek, arra gondoltunk, jobbá kell tenni az emberek életét. Erre 1956-ban lehetőség nyitt. A huszonharmadikat megelőző vasárnapon Kispestre mentem, ahol nevelkedtem. Barátomtól tudtam meg, kedden lesz valami felvonulásféle, amit az egyetemisták szerveznek, és úgy éreztem, nekem is mennem kell. - Nem félt attól, hogy mi történhet, ha nem megy vissza az egységéhez? - Huszonkét évesen az ember forrófejű. Az egyenruhát gyorsan civil ruhára cseréltem, és bár az egységemnél kerestek, de mivel megtudták, hogy Pesten mi történt, arra gondoltak, a közlekedés miatt nem jutok vissza. Az egységen belül voltak mások is, akik átálltak a másik oldalra. - Hogyan sodródott bele a további eseményekbe? - A rádiónál találkoztam egy szintén zsidó vallású fiúval, akit Pistának hívtak, és feltettem neki a kérdést, mi lenne, ha összeszednénk a fiatalokat egy teherautóval, s elmennénk fegyvert szerezni. Végül tizennyolcan indultunk útnak, és másnapra értünk a Corvin közbe. Pistának akkor viszsza kellett vinnie a teherautót, mi pedig ott maradtunk. Először nem bíztak bennünk, végül mégis kaptunk különböző fegyvereket, és csak annyit mondtak nekünk: harcoljatok becsülettel! Huszonötödikén visszamentem Kispestre toborozni. - Mikor érezte először, hogy elbukhat a forradalom? - Nem sikerült Kispestről segítséget szereznem, ezért nem mentem vissza a Corvin közbe. Egyik reggel óriási morajra lettem figyelmes. Rögtön gondoltam, mi lehet az, aminek a hangját hallom, és azt is tudtam, hogy ezek a mi megsemmisítésünkre lettek idevezényelve. A szovjet csapatok hatalmas erővel érkeztek a fővárosba. Megjelenésük óriási csalódást okozhatott, hiszen addig mindenki abban bízott, hogy az oroszok végre elhagyják az országot. - Sajnos visszajöttek, és megszállták a várost. Számomra november huszonkettedikén ért véget minden, ekkor letartóztattak. Körözésről értem haza, amikor elfogtak, majd két napig tartó kihallgatás után elengedtek azzal, hogy majd hívnak. Tudtam, hiába engedtek el, ennek nem lesz jó vége. - Hogy sikerült külföldre jutnia? - Menyasszonyommal, későbbi feleségemmel december másodikáig tartózkodtam Kisteleken. Akkor azt mondtam neki, hazamegyek, megnézem, van-e valami változás. Útközben összetalálkoztam egy öreg bácsival, aki figyelmeztetett: Józsikám, haza ne menj, keresnek. Rögtön tudtam, ha maradok, mint katonát hadbíróság elé állíthatnak, és kivégezhetnek. - Miképpen jutott Ausztráliába? - Először Bécsbe kerültem, ahol kihallgattak mint katonatisztet, majd Linz következett, aztán Salzburg. Végül Triesztben szálltam hajóra, s indultam Ausztrália felé. - Sok ötvenhatos magyarnak volt Ausztrália a végállomás. Mihez kezdett megérkezése után? - Festőnek álltam. Később, mivel kitanultam a szerszámkészítő szakmát, könnyű volt munkát találnom. Mindegy volt, mit, csak dolgozhassak. - Mikor jött vissza? - Huszonkét évvel ezelőtt. Jöttem volna korábban is, 1989 februárjában beadtam egy hazautazási kérelmet, de azt a választ kaptam, hogy nem vagyok kívánatos Magyarországon. Később a követség értesített arról, már nem vagyok korlátozva, haza tudok jönni. Amikor leszálltam a repülőről, sírva csókoltam meg a szülőföldet. Azóta kaptam néhány kitüntetést, de számomra ma is az a legfontosabb, hogy visszakaptam az állampolgárságomat. Jelenleg Vasadon, a település díszpolgáraként él. Gondol-e arra, hogy mekkora utat járt be? - Ausztráliában is magyarként éltem, fontosnak tartottam a gyökereket. Reméltem, egyszer még a szabad Magyarországon élhetek, így természetesnek tartom, hogy most részt vegyek minden olyan megmozduláson, amely támogatja a magyar kormányt. Az is kézenfekvő számomra, hogy egy ilyen rendezvényen, mint a Békemenet, képviseljem a melbourne-i magyarságot is. ■ Apró József: 1956-ban arra gondoltunk, jobbá kell tenni az emberek életét FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT Megemlékezés Az ötvenhatos forradalom zsidó hősi halottasa emlékezik a Magyar Szabadságharcos Egyesület november 4-én délelőtt a Wesselényi utca 7-es szám alatt. A megemlékezőket köszönti Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, beszédet mond Rónai Tamás rabbi. (MH) M'A^ARÄZ^i^TifSGÄiHA^ÄL‘1^UT0l^Mffli?ZH^tF®.RÄ‘S35&L‘i Hmm