Magyar Hírlap, 2015. február (48. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-02 / 27. szám

MAGYAR HÍRLAP BELFÖLD 2015. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ TAVALY HARMINC-, AZ IDÉN PEDIG CSAKNEM HEGYVENMILLÁRDDAL JUTOTT ÉS JUT TÖBB PÉNZ A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSBŐL A PEDAGÓGUSOKNAK Rendelet garantálja a bérfejlesztést KOROMPAY CSILLA Az állam a pedagógusok bérére 2012- höz képest 2013-ban 32,5 milliárd fo­rinttal, 2013-hoz képest 2014-ben pedig további 120,9 milliárd forinttal költött többet - közölte Rétvári Ben­ce államtitkár Ikotity István LMP-s képviselő írásban benyújtott kérdé­sére adott válaszában. Rétvári Bence (KDNP) államtitkár egy parlamenti kérdésre válaszol­va kifejtette, az idén 38,5 milliárd forinttal jut több pedagógusbérre a központi költségvetésből, mint ta­valy. Átlagosan - írta - legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógu­sok alapilletménye szeptembertől. Ezt követően 2016-ban és 2017-ben is lesz bérfejlesztés, amelyet a peda­gógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szó­­­ló törvény végrehajtási kormány­rendelete garantál - hangsúlyozta Rétvári Bence. Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén több mint huszon­­kétezer pedagógus kerül be a Peda­gógus II. vagy a Mesterpedagógus fokozatba. Egy másik kérdésében Ikotity István LMP-s politikus az iskolák könyvtári állományának fejlesztésé­vel kapcsolatban afelől érdeklődött, miért nem kapták meg az intézmé­nyek a 212 millió forintos támogatási keretösszeget. Az államtitkár azt ír­ta, az elhúzódó tankönyvellátási el­számolás miatt a KELLO csak tavaly nyáron tudta elindítani a célzottan az iskolai könyvtárak igényei alap­ján történő beszerzéseket, amelynek eredményeként azonban jelenleg már 871 féle könyv áll rendelkezésre, összesen csaknem 125 ezer kötet, 478 millió forint értékben. A külön e cél­ra kialakított informatikai felületen az iskolai könyvtárosok január végén adhatták le rendelésüket az iskolai diáklétszám függvényében. ■ A mostani tanévben huszonkétezer szakmabeli kerül a Pedagógus II. vagy Mesterpedagógus fokozatba FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT MINDEN HARMADIK KÖZÉPISKOLAI TANULÓ MAGAS VÉRNYOMÁSSAL KÜSZKÖDIK A magyar lakosság túlságosan kövér LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS Hazánkban a fiatalok két és fél-há­rom százalékának magas a vérnyo­mása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy ma­gas vérnyomással küzdő nebuló - mondta a debreceni hipertóniacent­rum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencia szünetében szombaton Debrecenben. Páll Dénes professzor rendkívül fontosnak ne­vezte, hogy az iskolaorvosi szolgálat kiszűrje ezeket a fiatalokat, mert csak az időben feltárt betegség esetén le­het megelőzni a későbbi komoly prob­lémákat. A szakember szerint körük­ben is növekszik az elhízottak száma, ami elvezethet a magas vérnyomás­hoz és annak szövődményeként a cu­korbetegséghez. A felnőtt lakosság 35 százalékának, minden harmadik em­bernek magas a vérnyomása, ez a be­tegség Magyarországon kétmillió em­bert érint, s a kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-za­var - hangoztatta Páll Dénes. Hozzá­tette, mivel e kettő gyakran nem okoz panaszt, tünetet, sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már visszafordít­hatatlan szövődményei vannak. Hl Bővítették a felvételi tájékoztatót Elérhető a felsőoktatási felvételi tájékoztató hivatalos kiegészítése a Felvi.hu oldalon. Az Oktatási Hivatal MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint minden je­lentkezőnek akkor is érdemes újra áttanulmányoznia a jelentkezési szabályokat, in­formációkat, ha korábban már megnézte azokat a honlapon. 2015 szeptemberétől öt képzési területen (műszaki, informatika, agrár, természettudomány és gazdaságtu­dományok) indulnak olyan szakok, amelyek keretében lehetőség van a duális képzést választani. Ezt minden esetben lábjegyzetben jelölték a meghirdetéseknél. A vállala­ti partnerek listája szintén megtalálható táblázatos formában. A felvételi kérelmeket február 15-ig lehet benyújtani. ■ Családokat segítő kiadvány a házassághoz JOBBÁGYI ZSÓFIA Kiemelt cél a házasság és a családok támogatása, ezért a területet érintő kedvezményeket ismertető kiadvá­nyokat jelentetett meg az Emberi Erő­források Minisztériuma. A tájékozta­tókat a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mutatta be a Papp Lász­ló Sportarénában rendezett esküvői kiállításon. Az eseményre utalva Novák Kata­lin kijelentette, az újabb családpoliti­kai intézkedések ismertetését a jövő­ben mindig „oda viszik majd”, ahol az érdeklődők megjelennek, ezúttal pél­dául a házasulandókhoz. Beszélt arról is, hogy 2010 óta egyre többen kelnek egybe, szemben a ko­rábbi adatokkal, amelyek folyamatos csökkenést mutattak. Szintén az ered­mények közé sorolta, hogy csaknem kétszer annyian születnek jelenleg há­zasságban élő szülők gyermekeként. A szakállamtitkárság négyoldalas kiadványában ismertetik a családok otthonteremtési kedvezményének, az első házasokat érintő adókedvez­mény, valamint a családi adó- és já­rulékkedvezmények feltételeit, rész­leteit és igénylési lehetőségeit. Az államtitkár részletesen kitért a kiad­ványban szereplő intézkedésekre, p­él­dául a 2015. január 1-jével bevezetett, friss házasoknak szóló, ötezer forintos adókedvezményére, illetve a családok otthonteremtési kedvezményére is, aminek a költségvetési kerete „felül­ről nyitott”, vagyis minden - a feltéte­leknek megfelelő - gyermeket vállaló vagy nevelő család meg kell kapja. ■ www.magyarhirup.hu A megszentelt élet napját ünnepelték DIPPOLDPÁL Egyházmegyénként saját rendez­vényekkel emlékeztek meg a szer­zetesközösségek a megszentelt élet napjáról. Az Esztergom-budapesti Főegyházmegyében tegnap Gyertya­szentelő Boldogasszony vigíliás szent­miséje volt az Üllői úti Örökimádás­­templomban, amelyet Alberto Bottari de Castello pápai nuncius mutatott be. Szűz Mária negyven nappal Jézus szü­letése után bemutatta a jeruzsálemi templomban gyermekét. A jelenlévő idős Simeon Jézust a nemzetek meg­­világosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legré­gebbi szentelmény, a szentelt gyertya és a gyertyaszentelés szokása is. Szent II. János Pál pápa febru­ár másodikát 1997-ben nyilvánítot­ta a megszentelt élet napjává is Gyer­tyaszentelő Boldogasszony ünnepét. A megszentelt életet élő emberek az egyházban, az egyház által elfoga­dott módon önként és szabadon vál­lalják életállapotképpen a szegény­ség, a tisztaság, az engedelmesség megtartását. Különleges ünnep a mai, hiszen Ferenc pápa 2015-re meghirdette a megszentelt élet évét. Tegnapi, Ró­mában elmondott beszédében a kö­vetkezőképp emlékezett meg erről: „A megszentelt személyek Isten jelei ..., melyek egy igazságosabb és test­­vériesebb társadalom növekedését szolgálják... a megszentelt élet úgy áll előttünk, amilyen az valójában: Isten ajándéka, Isten ajándéka az egyház­nak, Isten ajándéka az ő népének. ” ■ HIRDETÉS

Next