Magyar Hírlap, 2016. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-23 / 172. szám

Csodálatos dolog történt 1956. október 23-án. A közép-olaszországi Capestranóban a nán­dorfehérvári diadal egyik főhőse, Kapisztrán Szent János halálának ötszázadik évforduló­ján a szent szobra Magyarország felé fordult, ahol aznap (Márai Sándor korabeli, találó nap­lóbejegyzése szerint) „Isten malmai gyorsan őröltek”. Ez a csodás jel is rádöbbenthette a kortársakat - és bennünket, kései utódokat is - arra, hogy az 1456-os nándorfehérvári dia­dalt és az 1956-os magyar forradalmat és sza­badságharcot kereken fél évezred választja el egymástól. És mennyi minden összeköti a két világtörténelmi, sorsfordító eseményt! Nem csupán az iszonyú túlerőben levő bar­bár keleti hódítók elleni heroikus honvédő harc, hanem az is, hogy a magyarok - kato­nák és civilek egyaránt - a hazájukkal együtt Európa szabadságát és kultúráját is védték, s ezzel az egész nyugati világ csodálatát és tisz­teletét kivívták. Ahogy Magyarország, a ma­gyar nép a 15. században a keresztény Európa erős védőbástyája volt az agresszívan terjesz­kedő oszmán birodalommal szemben, úgy 1956-ban - szabadságharcának eltiprása elle­nére - az első és egyben kiheverhetetlen csa­­ pást mérte az Európa keleti felét megszálló és gyarmatosító szovjet birodalomra. Ma már szinte a feledés homályába vész, de a déli harangszó is összeköti a két honvé­dő harcunkat. Ugyanis 1956. október 28-án délben - hosszú évek kényszerű csendje után­­ ismét megszólaltak a harangok a Kossuth rádióban. Erről másnap így számolt be a Hon­védelmi Minisztérium központi lapja, a Nép­hadsereg: „Az utóbbi években iskoláinkban nem tanították, történelemkönyveinkből ki­maradt, hogy délben, amikor szerte a világon megkondulnak a harangok, ez a harangzú­gás­­ magyar hősök győzelmét hirdeti. Azo­­két a magyar hősökét, akik fél évezreddel ezelőtt, Nándorfehérvár falain vívták élet­halál harcukat a sokszoros túlerővel szem­ben. Mennyire idegenek voltak a magyar nép hősi múltjától azok a vezetők, akik még a di­cső nándorfehérvári csata ötszázadik évfor­dulóján, a Hunyadi-emlékünnepségek évé­ben sem voltak hajlandók beleegyezni abba, hogy helente a magyar rádió is röpítse szét a magyar hősök emlékének harangszavát! E di­cső történelmi évforduló esztendejében újból magyar vérnek kellett öntöznie hazánk föld­­ jét. De nem folyt hiába a hősi vér. Föltámadott a magyar nép tengere és újjászületést, új utat hozott sokat szenvedett hazánknak.” A forradalom leverése után azonban még egyszer elnémultak a harangok. Ahogy Szigethy Gábor írja a Megkopott harangszó 1456-1956 című, tíz éve, a kettős jubileum tiszteletére megjelent kötetben: a második szovjet intervenció kezdete után pont három hónappal, 1957. február 4-én a József Attilá­ról elnevezett Szent Imre Gimnázium I. c osz­tályának tanulójaként úgy emlékezett, aznap délben „hallgattak a harangok, a városban né­ma csend volt. Nem ünnepelte harangzúgás a nándorfehérvári diadalt - némán gyászoltuk a letiport, vérbe fojtott forradalmat és szabad­ságharcot. (...) Ötven éve elhallgatott bennem a déli harangszó. És vártam, évtizedekig vár­tam a pillanatot, amikor újra megkondul lel­kemben a harang... Et resurrexit tertia die.” De miért és kikért is szól a déli harangszó, immár ötszázhatvan éve? A nándorfehérvári diadalhoz fűződő több legenda, illetve tévhit egyike szerint az akkori pápa, a spanyol ere­detű, híres-hírhedt Borgia-családból szár­mazó III. Callixtus -, aki a törökök elleni ke­resztes hadjárat szervezésének szentelte alig több mint hároméves hivatali idejét - a Nán­dorfehérvárnál kivívott magyar győzelem emlékére/tiszteletére rendelte el a harangok megszólaltatását. Ezt a közhiedelmet az ese­mények kronológiája önmagában is cáfolja: II. Mehmed szultán hadserege ugyanis 1456. július 3-án kezdte meg Nándorfehérvár ost­romát, a pápa azonban négy nappal korábban, június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ün­nepnapján adta ki Cum hiis superioribus annis kezdetű imabulláját (amelyet Mainzban a zse­niális nyomdász, Johannes Gutenberg latin és német nyelven is kinyomtatott). Tévhit az is, hogy III. Callixtus a déli haran­gozást rendelte el. Ennek maga a pápai bulla mond ellent, amely a török invázió elleni ke­resztes hadjáratra való mozgósítás és lelkesítés jegyében a templomokban a harangok min­dennap háromszori megszólaltatását délután három és hat óra között (!), valamint a Mi­atyánk és az Angyali üdvözlet imádságának háromszori elmondását rendelte el, egyúttal különleges bűnbocsánatot ígért mindazok­nak, akik imáikkal segítik a kereszteseket. folytatása a //­///. oldalon A hős és a szent" Hunyadi János és Kapisztrán János ötszázhatvan­­ évvel ezelőtt állította meg a világhódító török szultán hadseregét a Magyar Királyság déli határán 07­2­3 A MAGYAR HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLETE 2­0­1­6 . JÚLIUS 23. SZERKESZTETTE: PETER PÉTER MŰVÉSZETI VEZETŐ: SÁLÉT ZALÉH PÉTER A t h 1 e t a Christi Epitaphium Ioannis Hunpadi, Matthiae regis patris Pannóniáé murus, Turcorum terror in armis, Si qua, Ioannes hac tegeretur, humo; Sed sub Belgrado mundi superavit ut hostem, Morte simus domita, sidera vivus adit. Multi laurigenis Capitolia cella triumphis Conscendere duces, solus at iste polum. Janus Pannonius: Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfeliratai Pannonföld bástyája, török had mennyköve, János álmodik itt, ha ugyan fedheti sír röge őt. Mert ahogyan Belgrádnál győzött volt a pogányon, lett a halálon is úr, s látta meg élve a mennyi. Ős Capitóliumot koszorús diadalmenet élén sok hős járta be - ám égbe csak ez maga szállt. Csorba Győző fordítása

Next