Magyar Hírlap, 2017. május (50. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-19 / 115. szám

­ MAGYAR HÍRLAPVÉLEMÉNY ÉS VITA 2017. MÁJUS 19., PÉNTEK A medve északról Van valami, bizonyos értelemben ba­bonás és ostoba, másrészről pedig na­gyon komolyan vett elem a Szíriával kapcsolatos összes esemény mögött. A Kabbalah is az az ősi bölcsességek tárháza, amely a mélyen hithű zsi­dó lelkében már valósággal szervült szellemi iránytű. Milyen mélyen? Egy­kori kollégám és jó komám, Chaim, aki Tel-Avivból évekre áttette szék­helyét az Egyesült Államokba, sava­nyúan sóhajtva, lemondóan említet­te egyszer, hogy közeleg a vég. Milyen vég? Hát az armageddon. Mi az, hogy armageddon? Hát, a végső harc, amelyben Izrael elbukik és teljesen megsemmisül. Ez a VÉG! - mondta. És 1984-ben már nem tervezett, nem a jövőre gondolt többé, 1985 ben kese­rűség érződött minden tettében, vé­gül, hogy lássa hazáját utoljára, visz­­szament Izraelbe. Talán vele együtt elpusztulni. A Kabbalah ugyanis vallá­sos keleti számmisztikával megállapí­totta már régen, hogy az armageddon szó betűinek számértéke 1986-ot ad ki, tehát ez a végleges elpusztulás éve. Mondanunk sem kell, hogy Kabbalah ide, Kabbalah oda, ez nem jött be. De van egy másik, éppen ilyen mélyen lé­lekben lakozó rém, az a misztikával gondosan megalapozott tudat, hogy Izraelt északról fogja megtámadni és elpusztítani a MEDVE. Bizarr jóslat ez, ugyanis ott nincse­nek medvék. Legalábbis addig nem volt, amíg az orosz medve nem telepe­dett be egy katonai támaszponttal Szí­riába, így már több értelme kezd len­ni a jóslatnak. Mindemellett, minden misztikus indoklás nélkül ugyan, de valós tény, hogy kevés nép gyűlöli zsi­­gerileg annyira a másikat, mint a zsidó és a szír. Ez már csak így van. A „ter­mészetes” gyűlölködésen túl a Golán­­fennsíkot már régen elfoglalta Izrael Szíriától, és ez is ad az örök „szerelem­hez” egy lapáttal. Van tehát feszült­ségből éppen elég medve nélkül is. Politikai eredménye a lélekben lako­zó feszültségnek az, hogy Szíria rette­netesen útjában van Izraelnek. Meny­nyire? Annyira, hogy Izrael csak akkor nyugodhatna meg, ha Szíria végre egyáltalán nem létezne. Láthatjuk, hogy nagy ravaszul nem maga Izra­el teszi tönkre Szíriát, hanem a szél­sőséges muszlim­ hívők, és Szíria há­borúzásának következménye az, hogy máris alig maradt kő kövön Szíriá­ban, mintha egy óriási történelmi mo­zsárban zúzták volna apróra 2500 éves kultúrájával és műemlékeivel együtt. Népének nagy része pedig elmenekült. De az elnéptelenedő romhalmaz is ve­szélyes az izraeli léleknek. Közbevető­legesen az is enyhítene a helyzeten, ha kapitulálna Szíria, és egy „megfelelő”, vagyis globalistáknak engedelmeske­dő bábkormány venné át a hatalmat. Sajnos mutatkozik is némi hajlandó­ság erre a megoldásra, ugyanis Trump látszólagos nagy híve, a veszett kutyá­nak is becézett Mattis generális máris vállalkozna arra, hogy ha kap százöt­venezer harcost, elfoglalja Szíriát sző­­röstül-bőröstül, és meg is alakulhat az új kormány. Remélhetőleg a globális hatalmaknak ez a fajta gyarmatosítási szándéka nem valósul meg már azért sem, mert ez a Medvének nagyon nem jól jönne és lenne néhány hagyomá­nyos, de fene modern vagy nukleáris szava hozzá. Az epizód, Szíria Putyinnal felesben működő repterének tomahawkok­­kal megtámadása Trumptól meglepő­en rossz húzás volt. Valószínűleg csőbe húzták fals tanácsadók, akiket azon­nal el kellene kergetni a Fehér Háznak még a környékéről is. Hamis hír volt, fabrikált volt a gáztámadás a másik ol­­­dal részéről, ugyanis Aszad nem ren­delkezik harci gázzal már régóta, az ENSZ, sőt akár Obama szerint sem, és gyerekeket is csak egy Caligula tudna mérges gázzal ölni, nem Aszad, akinek van éppen elég más dolga. De propa­gandaképeket lehetett erről kreálni és hangulatot kelteni. Szervezett, mocskos szándékú és kontár munka volt az egész. Az elő­re megszervezettségre jellemző, hogy a reptérnek Asszad oldalán lévő épü­leteit előre kiürítették, és anyagi ká­rokon kívül nem történt nagyobb baj. Meglehet, hogy figyelmeztető szándék állt az egész mögött, de Putyint nehéz ijesztgetni vagy hebehurgya mód­ra beugratni egy háborúba. Ami meg az erőfitogtatást illeti, a híres ameri­kai haditechnika nagyon amatőr volt. Ötvenkilenc tomahawkból csak hu­szonhárom csapódott be, azok kö­zül pedig egy csütörtököt mondott. És hol a többi? Hová lett harminchat (!) tomahawk? Valahogyan, mindenképpen, még poraiban is nehéz diónak látszik Szí­ria. Izraelnek tehát élnie kell egy ilyen csöndes, medvés szomszéddal. Balogh Bertalan, Florida Nemzetgyalázás Magyarország nemzeti szuverenitást őrző politikája egyre nagyobb és egyre tisztességtelenebb beavatkozásra kész­teti a liberális globalizáció hatása alá került európai intéz­ményeket. A beavatkozás módszerei között az egyik leg­fontosabb a zűrzavar keltése, indulatok felszítása, nemzeti szimbólumok meggyalázása. Ez történt 2017. húsvét előtt is. Többezres tüntetések. Rongálás, közüzem zavarása, obszcén feliratú táblák, festékesflakonok hajigálása. Vé­gül piknikhangulat. Földre terített pokrócok, sör, alkohol, buli, eksztázis. Aztán vonulás az éjszakában. Fegyelmezett rendőrök. De más is volt ez (!), mint amikor az labdarúgó Európa-bajnokságon a nemzeti színek alatt sikereket hozó magyar csapat boldog kavalkáddá egyesítette az embereket Budapest utcáin. Akkor a nemzeti színek felmagasztalód­­tak, összekötöttek, büszkeséggel töltötték el az embereket. Nemzeti lobogónkat a vállukra terítették. De most, húsvét előtt más történt. Most eszünkbe jutott a Hallgatói Hálózat randalírozása, egyetemfoglalása, folyamatos provokációi az oktatási törvény ürügyén. A fiatal randalírozók akkor sem a magyar tananyaggal foglalkoztak. Felbérelve, kita­nítva: Saul Alinsky elméletét tették át a gyakorlatba. Zűrza­var, nyomás, rombolás megállás nélkül - míg a kormány le nem mond. Ez történt most is. Néztem a beszámolókat, az élőképeket. Meghamisíthatatlanok. Most a huszonhét má­sik között csak a CEU-t érintő törvényből fakadó korrek­ciók adták az ürügyet. Magyar törvények, magyar kormány ellen javarészt külföldiek vitték a hangot. Rémhírek ellen hadakoztak, amelyeket maguk találtak ki: megszüntetik a felsőoktatást. Megszüntetik a tanszabadságot. Felszámolják a CEU-t. És eszüket vesztve, alkoholosan, delíriumhangu­­latban, kontroll nélkül rongáltak. Most nem számítottak a nemzeti szimbólumok, röpültek feléjük a festékes flakonok. Meggyalázták a Terror Háza Múzeum emléktábláját. Talán azt sem tudták­ értük, az ő elődeik szenvedéséért is alapít­­tatott ez a nemzeti kegyhely. Magyar zsidókért, magyar ke­resztényekért, a szabadságért harcoló magyar bátrak szen­vedéséért. Meggyalázták a magyar államfő budai Várban lévő székhelyét, a magyar történelem nehéz napjaiban so­kat átélt, patinás Sándor - palotát. De ami nekem nagyon fáj: összemocskolták a magyar nemzeti lobogó tartóoszlopát is. Vajon mit tud egy nemzeti lobogóról az a magáról megfe­ledkező gazember, aki erre vetemedett? A magyar felső­­oktatás védelmében tette? A CEU érdekében tette? Egyál­talán - ha magyar állampolgár volt - megérdemli-e ezt az állampolgárságot? Ha meg nem, hogyan vetemedhetett ilyen provokációra? A nemzeti összetartozás: szakralitás. Lehet elméleteket gyártani, de a végső ok és rendező elv csak szakrális lehet. A nemzeti jelképeink is ilyenek. Törvé­nyeink is így tisztelik. Meggyalázásukat a magyar büntető­jog vétség miatt szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel bünteti. A magyar nemzeti lobo­gó iránti tiszteletet a Magyar Országgyűlés a 44/2014. (XII. 17.) OGY határozatában fogalmazta meg. A mai, az 1848. évi XXI. törvénycikkben elfogadott nemzeti lobogónk és a ko­rábbi lobogóink is, mindig a nemzet egységét fejezték ki. Véres harcokban, büszke győzelmekben, olimpiai győzel­meink felmutatásával, nemzeti örömeink megünneplésé­vel, nemzetünk gyásznapjaira emlékezve, nemzettagjain­­kért szolidaritást vállalva vagy bárhol a földkerekségen a magyar jelenlét, nemzethez tartozás megjelenítésével. Ez a szimbólum segített minket a Trianon utáni nehéz időkben, amikor a nemzethez tartozás legerősebb szimbólumaiként „Országzászló” emlékműveket létesítettek. Nemzeti vér, küzdelem, siker, együvé tartozás, mozgósító erő, bátorsá­gunk, és büszkeségünk hordozója ez a lobogó. Nem tarto­zik közénk, aki megtagadja és megbecsteleníti! Akár volt, de elszakadt már keresztény gyökereitől! Egyre inkább fel kell készülnünk, hogy az ilyen esetek­re nemzeti immunrendszerünk határozott elutasítással válaszoljon. Gottwald Péter, az MTA köztestületi tagja Kedves Olvasók! A Magyar Hírlap fenntartja a jogot, hogy a szerkesztőségbe érkező leveleket, illetve meg nem rendelt cikkeket szerkesztett vagy rövidített formában közölje. Kéziratot nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. Szombat és vasárnap kivételével 12-től 14 óráig várja hívásukat a rovat ügyeletes szerkesztője. Telefon: +36-1-887-3257. Ha kéri, visszahívjuk. E-mail:levelezes(a)magyarhirlap.hu E-mail: levelezes@magyarhirlap.hu. Telefon: +36-1-887-3257 KOMMENTOllÍGHÁLÓ ZAVAROS EURÓPAI ESZMÉK Válogatás Dippold Pál Degeneráció című írásához a Magyar Hírlap Online-on érke­zett hozzászólásokból. SOÓS RITA: A szerző tökéletes választ adott, már aki érti: „Új, keresztény Európát kell felépíteni. Olyat, amilyet az Európai Unió alapítói képzeltek el, amilyet Robert Schuman, Konrad Adenauer és Alcide De Gasperi akart. De Gasperi kérdése ma ta­lán még fontosabb, mint bármikor. Hogyan is képzelhetnénk el Európát anélkül, hogy nem vesszük figyelembe a kereszténységet, és anélkül, hogy figyelmen kívül hagy­nánk annak a testvériségre, a társadalomra és az egységre vonatkozó tanítását.” KUMMER MIHÁLY: A Vatikán talán a legrosszabb példa szaporodás és a migráció szem­pontjából is. Nem tud mit kezdeni az orvostudomány elképesztően gyors fejlődésével. Ma még az óvszer is vitatott, az AIDS korában. A Vatikánban senki nem születik, min­denki bevándorló, a szex és a szaporodás legerősebben általuk van különválasztva. A Vatikánon kívül Róma, Berlin és Madrid lakói jó keresztények, de nem szaporodnak. A vallási érzületek jók, de nem elegendőek. A liberalizmus legyőzéséhez olyan dolgok kellenek, amik mérhetők, adattá alakíthatók, számon kérhetők. A tetteknek lassan itt az ideje, de még elmélet sincs, csak kívánságlista, álmodozás. UGRON GYULA: Robert Schuman jól látta a jövőt, Európa bizonyos részeire ma már a jelent: „Az európai demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz, mert a keresz­tényellenes demokrácia karikatúra, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süly­­lyed.” Hallották Önök Újhelyi István üvöltését az EU parlamentjében? Az már a gátlás­talan anarchia hangja volt. TARÓ JÁNOS: Elkeserítő volt látni Európa vezetőit, azok szellemi színvonalát, az unió szervezeti mechanizmusának szellemi korlátoltságát, amely hivatott lenne az uniót képviselni! És köztük a honi ellenzéket, melyek megszólalásai hazaárulás-értékűek voltak. S mindez történik a tengerentúli „nagy testvér” felügyelete mellett (kontinen­sünk teljes katonai megszállása mellett, hetvenkét évvel a II. világháború befejezése után, senkitől sem fenyegetve). Elküldi egyik uzsorás milliárdosát, Sorost, hogy ren­dezzék már a sorokat, mert nem mennek jól Európa dolgai, meg ott egy „vakarcs", konok magyar népség köhécselni merészkedik?! Majd az unió helyett Soros rendezi a dolgaitokat! Magyarok Istene, hát e kis nép, nem érdemelne jobb sorsot? ■ A szórend­ i mondatban előforduló értelem zavaró szórendi hibákat súlyossá­guk szerint nehéz lenne rangsorolni. Ha abból indulok ki, hogy a mondat a gondolat nyelvi kifejezője, akkor az annak felépítésében, szórendi meg­szerkesztésében terjedő zavart tartom a legsúlyosabbnak. Az összetett mon­datok ugye külön téma, így most csak az egyszerű mondatra, annak a nyo­matékos változatára gondolok. Abból indulok ki, hogy a bőví­tett mondat szólamokra osztható fel. A nyelvtanban ezen az ugyanazzal a hangsúllyal kimondott szócsoportot értjük, amely értelmi és ritmikai egy­séget alkot. A mondat jelentésének pontosítása érdekében az egy szószer­kezetbe, egy szerkezetes mondatrész­be tartozó szavak sorrendjét önké­nyesen nem változtathatjuk meg. Ez a hiba leggyakrabban abban figyelhe­tő meg, hogy valaki határozóval kezdi a mondatát, aztán ezt magára hagyja, elszakítja attól a szólamtól, amelyik­hez tartozna, s amely így csak később szerepel a mondatban. Egyszerűbb ezt példákkal szemlél­tetni. Ezt hallom: „Mindenképpen a kapitány ebben a helyzetben marad­jon a helyén.” Szólamokra bontva ez így fest: a kapitány­ maradjon a he­lyén. (Ekkor a főhangsúly a határozó­val bővített állítmányon van: marad­jon a helyén.) Bővíteni a mondatot: a kapitány ebben a helyzetben marad­jon a helyén. (Ekkor a főhangsúly az állítmányról átkerül az „ebben”-nel kezdődő szólamra.) Csak most jön a „mindenképpen” határozó és a ve­le kezdődő szólam, amelyben ezé lesz a főhangsúly. A mondat helyesen te­hát így hangzik: „A kapitány ebben a helyzetben mindenképpen maradjon a helyén. ” Három további­­ a rádióban vagy a tévében ugyancsak elhangzott mondat segítségével, azok fokoza­tos felépítésével szemléltetem a prob­lémát (nagybetűvel írva a főhang­súlyos szót): „megint Inzaghy lesen van”. 1. Inzaghi LESEN van. 2. Inzaghi MEGINT lesen van; „fokozatosan a szél megerősödik” 1. a szél MEGERŐ­SÖDIK. 2. a szél FOKOZATOSAN meg­erősödik; „összesen a csapat négy gólt rúgott”. 1. a csapat GÓLT rúgott. 2. a csapat NÉGY gólt rúgott 3. a csapat ÖSSZESEN négy gólt rúgott. Sorolhatnám tovább a hasonló pél­dákat, amelyek tömegesen fordul­nak elő, s elsősorban az jellemzi őket, hogy kezdődnek valamilyen határo­zóval (pl. mindenképpen, alapvetően, gyakorlatilag stb.) majd az alannyal folytatódnak, s így elszakadnak attól a szólamtól, amelynek később szólam­­kezdőjeként szerepelhetnének. Persze nem arról van szó, hogy mondatkezdő határozó után nem jö­het közvetlenül az alany. Jöhet, de ak­kor a mondatnak egészen más lesz az értelme. Például: mindenképpen a kapitány maradjon a helyén (tehát nem valaki más), vagy megint Inzaghi van lesen (nem valaki más), vagy fo­kozatosan a szél erősödik (nem valami más). Tehát ilyenkor már egészen más a mondat értelme. Amiket most írtam, nem kellene nyelvészkedésnek nevezni, mert azt, tudom, sokan nem szeretik, csak fel akartam hívni a figyelmet arra, hogy - ha ilyesmire nem figyelünk - ront­juk anyanyelvünket. Egyébként nem árt, ha az újságcik­kek címeire is figyelnének. Azt olva­som például: Kevés volt az ittas vezető az utakon (Miért? Nekem még a kettő is sok lenne belőlük.) Arany József, Budapest www.magyarhirlap.hu

Next