Magyar Hírlap, 2017. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-16 / 217. szám
II. A Magyar Hírlap hétvégi melléklete Amit belülről megítél Ha ezt valaki nem Folytatás az 1. oldalról Az, hogy Sinkó Andrea huszonegy évesen abbahagyta a versenysportot, elsősorban azzal függ össze, hogy akkor érte el az olimpiai hatodik helyezését. „Addigra már mindenem fájt, elfáradtam. Az eredményeim nagy részét az utolsó két évben értem el, és úgy éreztem, hogy száztíz százalékon teljesítettem. Húszéves koromig okozott örömöt a sport, és azt az egy évet már csak azért húztam rá, mert a szöuli olimpiára készültem. Amikor viszont letettem a lantot, semmilyen hiányérzetem nem volt, örültem, hogy befejezhettem” - idézi vissza. Az olimpikon hiába fejezte be a versenysportot, nem töltötte az idejét pihenéssel: már tizenhét évesen elkezdett gyerekekkel foglalkozni, és két évvel később a tanítványai olimpiai kvótát szereztek a következő olimpiára. „Már tinédzser koromban elhatároztam, hogy edző leszek, volt is hozzá érzékem. Ez egy jó átmenetnek bizonyult az aktív sportpályafutásból, hiszen ugyanabban a közegben maradtam, ugyanúgy a tornateremben. Aztán, ezerkilencszázkilencvenkettőben pedig áttértem egy teljesen más sportágra, a versenyaerobikra, aminek előzménye, hogy egy évvel korábban Schmittné Makray Katalin megalapította a Magyar Aerobik Szövetséget, behozva ezzel a sportágat Magyarországra.” Sinkó Andrea a gyermek-fitness iskoláját kétezerben alapította meg azzal a szándékkal, hogy olyan gyerekeket tanítsanak aerobikozni, akik nem feltétlenül élsportolók akarnak lenni, de szeretnének jól mozogni, mozgáskoordinációt szerezni. Sportegyesületében, az Óbudai WDSE-ben pedig, mint mondja, nagy az érdeklődés a sportág iránt, persze főleg a lányok körében, de búkat is próbálnak bevonzani. „A mai napig jellemző, hogy a versenyaerobikkal kapcsolatban a szülők közül sokan azt hiszik, Jane Fonda-féle tornaruhákban hempergünk a földön, holott meszsze nem erről van szó. A gyerekek szertorna alapokra helyezett, nagyon komoly versenygyakorlatokat sajátítanak el az edzéseken” - magyarázza. Sinkó Andrea edzőként úgy látja, sok esetben nem is a gyerekekkel, hanem azokkal a szülőkkel nehéz megértetni a sportolás lényegi dolgait, akik elvárásokat támasztanak a gyerekekkel szemben, és bele akarnak szólni a szakmai munkába. „Sokszor a szülők már mielőtt elhozzák a gyereküket, elkezdik őket dicsérni, hogy milyen hajlékonyak, ügyesek, de mindig mondom nekik, hogy ez nem számít, majd megtanítjuk őket mindenre. Önmagában az, hogy a gyerek ügyes, semmit nem jelent. A munkában hiszek, ennek az élő példája én vagyok. Amikor elkezdtem a sportot, nem voltam hajlékony, nem voltak meg a ritmikus gimnasztikához szükséges tipikus fizikai adottságaim, így senki nem gondolta, hogy majd ez a gyerek viszi legtöbbre az országban. A sikernek kizárólag az volt az oka, hogy fanatikus módon, rengeteget edzettem, gyakoroltam, imádtam a sportágamat, persze egy csodálatos edzővel, aki megtanított erre a sportra. Nekem is van olyan tanítványom, aki nem gyereksztár, oldalvízen halad előre, milliméterről milliméterre, de egyszer el fogja érni a várva várt eredményt” - hívja fel a ügyeimet. Sinkó Andrea szerint a versenyaerobiknál meg kell tanulni azt is, hogy pontozásos értékelési rendszerben zajlik. „Lehet, hogy amit belülről megítél az ember, kívülről egész más fogadtatást kap. Ha ezt valaki nem bírja elviselni, nem neki való ez a sportág” - mutat rá az olimpikon. Mint mondja, számára fontos volt, hogy saját gyermekeiben is kialakuljon a sport iránti szeretet. „Egy felnőtt lányom, két felnőtt nevelt hám és egy kilencéves kisiam van. Mindegyikük sportol, a lányom versenytáncolt, a két nagybam közül az egyik vízilabdázik, a másik focizik, akárcsak a kisbam. Édesanyaként nem az a célom, hogy világbajnokok legyenek a gyerekeim, sőt, mindig is azt vallottam a férjemmel együtt, hogy a tanulást első helyre kell tenni, csak azután jöhet a sport. Azt viszont fontosnak tartottam, hogy sportoljanak, hiszen ezzel sok dolgot meg tud tanulni az ember: együttműködést, csapatmunkát, illetve a kudarc és a siker elviselését”. A magánéletre rátéve Sinkó Andrea elismeri, nagyfokú logisztika szükséges ahhoz, hogy mindenre jusson idő. „Ezt az embernek fejlesztenie kell. Sokáig nem tudtam nemet mondani egy feladatra sem, mindent elvállaltam. Miután maximalista vagyok, mindent száz százalékon szerettem volna csinálni, értem ez alatt a gyereknevelést, a munkát, a tanulást. Ennek van nyilván előnye is, de hátránya is. Az ember egy olyan spirálba tud kerülni, hogy egyszer csak azon kapja magát fogadtatást kap, ez a sportág az utolsó helyen van a saját életében. Idén lettem ötvenéves, és az elmúlt egy-két évben jelentősen változtattam az életmódomon. Picit előrébb helyeztem magam, most már azt szoktam mondani, hogy egészségre gyúrok. Figyelek arra, hogy kipihenjem magam, legyen időm a családomra, barátaimra és a szórakozásra is.” Bár Sinkó Andrea nem tartja magát a szó hagyományos értelmében vett feministának, ugyanakkor határozottan kiáll amellett, hogy a nőknek meg kell adni a választás lehetőségét. „Tizenhét éves korom óta dolgozom, azóta eltartom magam, a saját lábamon állok. Sok ismerősömnél azonban azt látom, hogy egy férfra alapozta az életét, otthon maradt a gyerekekkel, és emiatt nem dolgozott. Aztán egyszer csak úgy alakult az élete, hogy húsz év után elváltak, és most nincs munkája, egzisztenciája, és tehetetlenül áll a világban. Én szerencsés vagyok, mert boldog házasságban élek, amelyben a partnerség meghatározó. Szerintem nem kell, hogy patikamérlegen legyenek kimérve a szerepek a férjak és a nők között. Nálunk ez nagyjából egyensúlyban van, persze inkább a férjem az, aki megszeret valamit, én meg valamennyivel többet vagyok a kisiammal. Az azonban soha nem merült fel, hogy ne dolgozzak, nekem ugyanis fontos, hogy hasznosat tegyek. Ugyanakkor azt is el tudom fogadni, ha valakinek sok gyereke van, a családját szolgálja ki, és ez jelenti számára a boldogságot.” Szalai Laura az ember, kívülről egész mást bírja elviselni, nem neki való Sinkó Andrea. Most már azt szoktam mondani, hogy egészségre gyúrok Fotó: Varga Imre