Magyar Hírlap, 2018. április (51. évfolyam, 76-99. szám)

2018-04-03 / 76. szám

Hétértékelő A pártelnök pálfordulásai oda vezettek, hogy a magát legerősebb ellenzéki pártnak hívó politikai formáció a szétesés közelébe jutott - állítja Deák Dániel politológus 99Szégyelli Vonát a Jobbik• Bán Károly Hiába nem akarják a magyarok, hogy az illegális bevándorlás töme­ges legyen, ha a nemzeti oldal tá­mogatói nem mennek el szavazni - hangoztatta lapunknak Deák Dá­niel politikai elemző. Soros György mindent bevet an­nak érdekében, hogy most vasárnap megbuktassa a bevándorlás-elle­nes nemzeti kormányt - jelentet­te ki lapunknak Deák Dániel a múlt hét felfokozott kampányeseményei kapcsán. A politológus rámutatott, már több hangfelvétel is bizonyítja, hogy a Soros-féle szervezetek célja saját gazdasági és politikai érdekeik érvényre juttatása, tehát Magyar­­ország bevándorlóországgá téte­le. Megjegyezte, Ukrajna iskolapél­dája annak, hogy milyen, ha ezek a szervezetek sikerrel járnak. Csak az ukrán kormányban legalább százöt­ven Soros-szövetséges tevékenyke­dik, marionettbábuként mozgatják az ukrán kormányt, ráadásul a stra­tégiai vállalatokat is ők irányítják. Deák úgy véli, ugyanezt szeret­nék elérni Magyarországon is, ahol egy olyan horror koalíciót juttat­nának hatalomba, amelynek tag­jai semmiben sem tudnának meg­állapodni, az ebből adódó politikai káoszt kihasználva pedig a megvá­lasztott képviselők helyett ezek a Soros-szervezetek irányítanák az országot. Mindez rendkívül veszé­lyes, hiszen a júniusi uniós csúcson döntés várható a kötelező betelepí­tési kvótákról. A most hétvégi választás tétje így soha nem látott mértékű, a magya­roknak két út között kell választa­nia: vagy támogatják a nemzeti oldal jelöltjeit és kiállnak a bevándorlás­ellenes politika mellett vagy a glo­bális erők által befolyásolt ellenzék­re voksolnak. Sokan mondják, hogy mivel a Fidesz-KDNP toronymaga­san vezeti a népszerűségi listákat, úgyis folytathatja a kormányzást, de éppen ez a hozzáállás jelenti a leg­nagyobb veszélyt a nemzeti oldal­ra - hangsúlyozta Deák Dániel. Hiá­ba van ugyanis nyolcvan százalékos támogatottsága a társadalomban a déli határkerítésnek, hiába nem szeretnék a magyarok egyöntetűen, hogy az illegális bevándorlás töme­ges legyen, ha nem mennek el sza­vazni, akkor nem várt meglepetések történhetnek április 8-án. Minden­ki számára egyértelművé kell ten­ni, hogy a szimpátia nem elegen­dő vasárnap, a leadott szavazatok számítanak. A politológus szerint az ellenzéki pártok egyike sem kormányképes, jól jelzi az ellenzék válságát az, hogy a Jobbikban napokkal a választás előtt egymás lemondását követelik a párt vezető politikusai. Vona Gábor pálfordulásai oda vezettek, hogy a magát legerősebb ellenzéki pártnak hívó politikai formáció a szétesés közelébe jutott. A Jobbik ráadásul már szégyelli Vona Gábort, a pártok közül ugyanis egyedül a Jobbik az, amelyik egyetlen plakáton sem sze­repelteti miniszterelnök-jelöltjét. Be­lföld Szürke Farkas barátai „Nem tisztázta szélsőséges kapcsolatait Vona Gábor” A Jobbik elnöke még mindig nem tisztázta, miért tart kapcso­latot egy szélsőséges nézeteket valló fegyverkereskedővel - je­lentette ki tegnap a Fidesz-frakció szóvivője. Halász János rá­mutatott, a Jobbik hivatalosan is fogadta az Országházban azt a fegyverkereskedőt, akit végül a német ügyészség kérésére a ma­gyar Terrorelhárítási Központ fogott el. Vona Gábor az iszlámhoz, illetve a szélsőséges szervezetekhez való viszonyára, a Szürke Farkasokkal és a Celebivel való barátságára sem adott magyará­zatot, ezért tisztáznia kell ezeket az ügyeket is - tette hozzá. Du­nai Mónika, a Fidesz parlamenti képviselője a közmédiának nyilat­kozva arra szólította fel Vonát, hogy mondassa le Janiczak Dávid ózdi polgármestert, a Jobbik alelnökét, aki vállalhatatlan a nemi erőszakkal való fenyegetés, a nőkkel szembeni stílusa miatt. (SzL) Hírek • A jobbikos Rig Lajos tapolcai kampányát is támogatta pénzzel 2015-ben Czeglédy Csa­ba­­ erről beszélt egy tanú a TV2 hírműso­rában. A tapolcai kampányban személyesen vett részt Orbán Viktor, Fenyvesi Zoltán mellett kampányolt. Néhányan tiltakoztak a kormányfő látogatása ellen, köztük volt Czeglédy is. Gyur­­csány Ferenc ügyvédje 2015-ben a veszprémi időközi választáson Kész Zoltánt pénzelte, to­vábbá egy tanú szerint politikusoknak tele ci­­pősdobozokban hordta a pénzt. (BK) A Momentum elnöke visszalép a Belváros­ban az MSZP-Párbeszéd javára. Fekete-Győr András döntését azzal indokolta, hogy az álta­la rendelt közvélemény-kutatás alapján V. Na­­szályi Márta a legesélyesebb ellenzéki induló a körzetben, márpedig az a legfontosabb, hogy a választókerületben legyőzzék Hollik István kor­mánypárti jelöltet. A kerületben jó ideje zajlik a vita arról, milyen formában induljon az ellen­zék. Juhász Péter pár nappal ezelőtt jelentette be visszalépését, amit a Fidesz úgy kommentált: az Együtt elnöke belebukott a neverésbe. (SzL) Minden korábbinál nagyobb a 2018-as or­szággyűlési választás tétje - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője az Echo-Mérleg című műsorban. Gulyás Gergely szerint már biztos­ra vehető, hogy a Jobbik és a baloldal sem tudja megszerezni a voksok nagy részét. Egyetlen cél­ja van az ellenzéki pártoknak: megakadályozni, hogy a Fidesz-KDNP szerezze meg a kormány­­alakításhoz szükséges többséget - vélekedett. Miután koalíciót kötni nem tudnak, ezért ha az ígéretük valóra válik, káosz, instabilitás lesz Ma­gyarországon - tette hozzá Gulyás. (SzL) Ha a kormány bizalmat kap a folytatásra, a családpolitika minden eddigi vívmányát megőrzik, sőt számos előrelépésre is lehető­ség van - erről beszélt Novák Katalin Szent­endrén a Skanzen rendezvényén. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár elmondta, az adókedvezménynek, az otthonteremtési prog­ram, a gyed-extra, a munka és a család közötti egyensúly megteremtését segítő intézkedések és a Nők 40 program nyomán olyan stabilitás alakul ki, amelyre hosszú távon is számíthatnak azok, akik még családalapítás előtt állnak. (JZs) A Húsvét ünnepe valódi összefüg­gésébe helyezi az emberiség törté­netét, és rádöbbent arra, hogy egy nagy terv részesei vagyunk, amely Istentől indult és Istenhez érkezik - mondta Erdő Péter bíboros, esz­­tergom-budapesti érsek a húsvé­ti vigília szertartásán szombaton a budapesti Szent István-bazilikában. Hangsúlyozta: „Krisztus fénye kö­telez minket”, az örömhírt meg kell osztanunk mindenkivel, a keresz­ténység ugyanis nemcsak életmód, hanem küldetés is. Húsvétvasárnap Erdő Péter Esztergomban arról be­szélt: Krisztus feltámadása derűs­sé tesz, nagyvonalúságot ajándékoz nekünk, képessé tesz minket arra, hogy áldozatot vállaljunk egymá­sért, családunkért, a nagyobb kö­zösségért, a rászorulókért és a jövő nemzedékért. „Ez a nap arra szó­lít, hogy felemeljük tekintetünket ügyes-bajos dolgainkon túlra, mert amit a feltámadás fényében meg­pillantunk, az nem a saját halálunk végérvényes sötétsége, hanem az örök boldogság távlata”. Hozzátet­te: a kereszténység nem a múlt vallá­sa, és nem is csak kulturális örökség, hanem egy új, közös, bizalommal és szeretettel teljes jövő kezdete. Veres András győri megyés püs­pök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a győri székes­­egyházban bemutatott szentmisé­jén azt emelte ki, hogy „Krisztusban új életet kaptunk, új perspektívát nyertünk, életünk minden terüle­tével a feltámadt Úrhoz kell kapcso­lódnunk. Családi, baráti, munkahe­lyi kapcsolatainkban, a közéletben egyaránt az evangéliumról kell ta­núságot tennünk”. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budavári evangélikus templomban elmondta: a feltámadt Jézus úton van a világ felé, és azt akarja, hogy kövessük őt. Minden a kereszttel kezdődik, és csak aki ott van a ke­resztnél és a sírba tételnél, az képes átélni a feltámadás csodáját. Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvét­­vasárnapi igehirdetésében arra irá­nyította a hívek ügyelmét, hogy a feltámadással Isten egy új ígéretet adott: Jézus él, mi is élni fogunk. Erdő Péter: A kereszténység nem a múlt vallása, hanem egy új, közös, bizalommal és szeretettel teljes jövő kezdete A megváltás művére emlékeztek a hívek Vitéz Anita Az örömhírt meg kell osztanunk mindenkivel - mondta Erdő Péter Fotó: Bodnár Patrícia Strómanszámla Hadházy földügyei felvetik Garanciát vártak volna a bűncselekmény gyanúját Varjuéktól is az újpestiek Dokumentumok bizonyítják, hogy Hadházy Ákos apja és any­ja is egy strómanhálózat tagjaként segítette kijátszani a földtör­vényt, és strómanként egy német származású üzletember kezé­re játszott át több százmillió forint értékben földeket - mondta szombaton Budai Gyula a közmédiának. A Fidesz országgyűlé­si képviselője emlékeztetett, az LMP társelnökének anyja több száz milliós földliciteken vett részt, és egy strómanszámláról fize­tett ki harmincmilliós előleget. „Az elmúlt napokban vártuk, hogy Hadházy Ákos tisztázza ezeket, de nem tette meg, folyamatosan csak mellébeszél - közölte a politikus. Hozzátette: bíznak abban, hogy a Nemzeti Földalap vizsgálata mielőbb feltárja az igazságot. Az LMP szerint a kormány a választások előtt erőteljes lejárató kampánnyal igyekszik Hadházyt ellehetetleníteni. (PDF) Betelepítés kizárva Varjú László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselő­­jelöltje és alelnöke, valamint a Momentum és az LMP indulói sem adtak írásos garanciát arra, hogy nem telepítenek be migránso­­kat Újpestre - írta az Origó. A portál felidézte, hogy Winterman­tel Zsolt, Újpest polgármestere arra kérte a választókerületben induló képviselőjelölteket, írják alá azt a dokumentumot, amely­nek értelmében megválasztásuk esetén semmilyen módon nem támogatják migránsok betelepítését. „Nem akarjuk, hogy elvesz­­szenek azok az értékeink, amelyekért megdolgoztunk” - közölte, hozzátéve: a jelöltek is arra kaptak felhatalmazást a választóktól, hogy védjék meg az újpestiek biztonságát és az itt élő családokat. Horváth Imre, az MSZP volt országgyűlési képviselője, jelenleg független képviselőjelölt, aláírta a dokumentumot. (SzL) belpolgimagyarhirlap.hu

Next