Magyar Hírlap, 2018. május (51. évfolyam, 100-124. szám)
2018-05-05 / 103. szám
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke határozottan visszautasítja a vádakat RENDKÍVÜL DURVA ÉS HAMIS ÁLLÍTÁS AZ, HOGY A VÁLASZTÁSON CSALÁS TÖRTÉNT, ILYENRE BIZONYÍTÉKOT SENKI NEM TUDOTT SZOLGÁLTATNI - MONDTA LAPUNKNAK PATYI ANDRÁS Bekeményít Kanada, a civilek körmére néznek Szabályozná a civil szervezetek politikai tevékenységét a választójogi törvény módosításával a liberális kanadai vezetés, ezzel is megakadályozva a külföldi beavatkozást. A helyi sajtó már tavaly Soros szerepét firtatta az előző kormány leváltásában.» Külföld 5. oldal 770133 90060 Otthonteremtés jó hátszéllel Az idei első negyedévben 3394 új lakás épült, csaknem kétharmadával több, mint egy évvel korábban. Az új kormány ugyanúgy támogatja majd az otthonteremtési programot, amely nagyban hozzájárult az építkezések számának növeléséhez. A Gazdaság 10. és 11. oldal Isten éltesse az édesanyákat! Úgy repültem, mint a madár, pedig szárnyam sincsen. Virágot is hoztam Neked, pedig kertem sincsen. A szeretet az én szárnyam, szívem az én kertem, Anyák napján köszöntelek. Édesanyám, lelkem (népköltészeti köszöntő) Fotó: Bodnár Patricia 18 103 1 Ára: 170 forint Előfizetőknek 100 forinttól E-mail: levelezes@magyarhirlap.hu Telefon: +36-1-887-3230 www.magyarhirlap.hu -n Hétvégi melléklet I-IV. oldal A világ legkönnyebb dolga másoknak tanácsot adni. A legnehezebb: nem adni - mondta a lapunknak adott interjúban Esztergályos Cecília színművész „Az illegális bevándorlást támogató nem magyar állampolgároknak ki fogjuk tenni a szűrét” ORBÁN VIKTOR: CSIGAVÉR A miniszterelnök a kormányalakításról azt mondta, minden ciklusnak sajátos karaktere van, és a feladatokhoz kell válogatni az embereket, nem fordítva. A leendő minisztereket ért bírálatokat úgy kommentálta, aki belép a harcosok klubjába, annak számítania kell ilyen támadásokra. Szerinte Magyarországnak és Közép-Európának sem a jogállamisági, sem a költségvetési vitától nem kell tartania az EU-ban. Jogállamiság ügyében hazánk nyugodt lehet, mert 2013-ban teljesen átvizsgálták - fogalmazott a kormányfő. -» Egy árva centet sem kellene adni a migránsoknak az uniós pénzből -» Nem liberális demokráciát építünk, hanem kereszténydemokráciát -« Végigviszik most a migrációellenes alkotmánymódosítást, ehhez kapcsolódik a Stop Soros törvénycsomag is Három miniszterelnök-helyettese lesz a kormányfőnek: Semjén Zsolt, Pintér Sándor és Varga Mihály T. .. - amíg a magyarok azt nem mondják, hogy mehet, addig nincs uniós költségvetés Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd