Magyar Hírlap, 2018. június (51. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-01 / 125. szám
Belföld 4 Jobbágyi Zsófia Legalább harminc-harmincöt éve daganatos betegekkel foglalkozom, emellett hívő ember vagyok. Úgy érzem, ez a pár évtized még nagyobb alázatra nevelt. Sokat láttam életről, halálról, szenvedésről, nyomorúságról, megtérésekről - mondta lapunknak Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Beszélt arról is, a kórházak finanszírozásának emelésére a szándék megvan, munkacsoport dolgozik rajta. A Nemzeti alaptantervet kiválónak tartja, az ismeretanyag átadásának módján viszont változtatna. A legnagyobb minisztérium vezetését vállalta el. Elődje, Balog Zoltán ellátta tanácsokkal a jövőt illetően? - Igen, felkerestem a volt tárcavezetőt, és bizalmas beszélgetést folytattunk. Sok jó tanácsot adott, megosztotta velem a tapasztalatait, s ezért nagyon hálás vagyok. - A tervei között említette, hogy a minisztériumon belül hangsúlyeltolásokat tervez. Mit ért ez alatt? Az a feladatom, hogy értékorientált viszonyokat alakítsak ki a magyar nemzet fennmaradása, szellemi, fizikai gyarapodása érdekében. Ezt a célt kell, hogy szolgálja az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a szociális terület is. Az, hogy az alapértékek mentén végzem a munkámat, abban különbözik az előző miniszter tevékenységétől, hogy ő az alapokat rakta le. Nekem már van mire építkeznem, ehhez biztosítom az eszközöket. Ez minden területen mást jelent, ám a minisztérium tevékenysége az emberről szól, ez közös pont az államtitkárságok között. Igyekeztem minden államtitkári posztra a legkiválóbb kollégákat kiválasztani, úgy érzem, sikerült. - Az Országos Onkológiai Intézetben végzett munkájáról Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott, szervezeti működése nemzetközi hírű. Miért volt unikális a vezetői munkája, s ebből mit ültet át a minisztérium irányításába? - A kormányfő nyilván arra utalt, hogy az OOI Közép- és Kelet-Európában az egyetlen, legmagasabb szinten akkreditált onkológiai központ, úgynevezett komprehenzív rákcentrum. A titka nagyon egyszerű: mindenkinek lehetőséget adtam arra, hogy tehetsége, szorgalma alapján azt a pályát fussa be, amire képes. Semmi mást nem vártam el, csupán annyit, hogy aki velem dolgozik, legyen kiváló szakember és kiváló ember. E tekintetben az elvárásaim nem változtak. Ugyanakkor nem feltétel, hogy mindenki közeli barátságban legyen a többiekkel, de ahhoz ragaszkodom, hogy egymást segítve, korrekt munkaviszonyban legyenek a minisztériumban dolgozók. A szakma és az ellenzék egyik fő kritikája a humántárcával szemben, hogy az azon belül helyet kapó egészségügy és oktatás külön-külön minisztériumot igényelne. Mit gondol erről? Mivel összefonódik az Emmi alá tartozó többi államtitkárság tevékenységével mindkét terület, szerencsésebbnek tartom, ha egy tető alatt vannak. Hogy hány minisztérium van, a meglévő kicsi-e vagy túl nagy - ezek elég relatív megközelítések. Az első felelős magyar kormány 1848-ban például a mostaninál lényegesen kevesebb miniszterből állt, pedig akkor is ugyanennyi területet kellett lefedni. Mindig is szerencsésnek tartottam a mostani humántárca struktúráját. - Miniszteri meghallgatásán említette, azt szeretné, ha az iskolapadból kikerülő fiatalok megfelelően tudnák kezelni a modern kor kihívásait. Mit jelent ez a gyakorlatban? Min változtatna? - Ez elsősorban módszertani átalakításokat jelent. Minden életkorban más-más tanulási, tanítási módszert kellene alkalmazni a diákoknál, s ennek meg is vannak a szép magyar hagyományai. Többek között ezt alátámasztja Karácsony Sándor munkássága, aki a Debreceni Egyetem professzora volt, de visszamehetünk Klebelsberg Kunóig, Eötvös Józsefig vagy a Kodály-módszerig. És legalább enynyire fontosak az életkortól független tevékenységek az ember életében, például a napi mozgás az óvodától egészen életünk végéig. Ennek számtalan előnye van, így hoszszabb ideig lehetünk egészségesek, a sporttól az ember kitartóbb lesz, fejlődik a jelleme, és még lehetne hosszasan sorolni. Rosszul állunk e tekintetben, mert nagyon magas Magyarországon a túlsúlyosok száma. Éppen ezért nem elfogadható, hogy egy gyermek ne sportoljon. Valamilyen testhezálló mozgásformát mindenkinek lehet és kell találnia. Már önmagában az is rákkeltő, ha valaki túlsúlyos, de ez kiváltó oka lehet a cukorbetegségnek, magas vérnyomásnak is, emellett befolyásolja a közérzetet és a mentális állapotot. Mostanra bevezették a mindennapos testnevelést, tanuszodák, sportcsarnokok épülnek. Ennél többre lenne szükség? - Ezt értettem az alatt, hogy az alapok megvannak. Fontos, hogy az ország minden részén, minden földrajzi egységen belül legyen uszoda, megfelelően kialakított tornaterem és szabadtéri sportpálya. Zajlanak az iskolai, óvodai fejlesztések, közel százötven településen épül tanterem, tornaterem vagy tanuszoda. Nem arról van szó, hogy mondjuk minden gyerek fusson. A lényeg az, hogy mozogjanak, kinek mihez van tehetsége, kedve. Az iskolai és tömegsportokat az élsport szempontjából is fontosnak tartom, komoly merítési bázist jelent a gyerekek köréből. - Az oktatásról szóló társadalmi vitákban évről évre előkerül a Nemzeti alaptanterv kérdése. Elégedett az aktuális NAT-tal? - A felkészülés során végigolvastam, és az írott anyagot kiválónak tartom. A gond a kivitelezéssel van, például az ismeretanyag átadásának tempója lehetne gyorsabb. Többször át fogom nézni abból a szempontból is, hogy mennyire szerveződik a dokumentum azon alapelvek köré, amelyekről a bizottsági meghallgatásomon is beszéltem. Annyi biztos, magyar hagyományokra épülő, korszerű oktatás a célunk, amely felkészíti a fiatalokat a munkaerőpiaci kihívásokra, és egész élet- A jó vezetés titka egyszerű: mindenkinek lehetőséget kell adni, hogy tehetsége, szorgalma alapján azt a pályát fussa be, amire képes - mondta az emberi erőforrások új minisztere Kásler Miklós. A kormány célja, hogy a magyar nemzet megmaradjon, ehhez demográfiai fordulat szükséges „A tartalmat mindig meghatározzák az alapvető értékek” Aki velem dolgozik, legyen kiváló szakember és kiváló ember - hangsúlyozta Kásler Miklós Fotó: Hegedűs Róbert 2018. június 1., péntek