Magyar Hírlap, 2019. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-29 / 98. szám

Kultúra 12 kultura@magyarhirlap.hu A debreceni Csokonai Nemzeti Színház jövőre elkezdődő felújítása miatt helyspecifikus előadásokat is terveznek­­ Gemza Péter igazgató. Jelentős változás nem lesz az évadban Júlia piros kádjának kopott Petrovics Gabriella Debrecen első kőszínháza több mint százötven éves, 1865-ben ké­szült el, ám csak 1916-ban nevezték el a város nagy költőjéről, Csoko­nai Vitéz Mihályról. Itt kezdte pá­lyáját Soós Imre, Mensáros László, Márkus László, Latinovits Zoltán és Hol Géza, de napjainkban is neves színészek és rendezők dolgoznak itt. Ottjártunkkor egy lengyel darabot próbáltak, amelynek hétvégén volt a bemutatója. Gemza Péter igazgató úgy véli: pozíciójánál fogva európai szintű színházzá válhat a teátrum. Debreceni színházi körútunk el­ső állomása Andrzej Salamonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabjának délelőtti próbájára vezetett: a darab a férj-nő kapcsola­tot boncolgatja a férbak szemszögé­ből, jó adag szarkasztikus humorral. A napokban bemutatott fekete ko­média története szerint hét férj tér be egy vendéglőbe egyikőjük elma­radt esküvője után: a pórul járt vő­legény, annak apja és testvére, illet­ve a vendégek egy része. Iszogatnak, beszélgetnek, miközben egyre több minden derül ki arról, milyenek a nők, és persze arról is, milyenek a férjak. A hímsoviniszta humor mellett kapunk pikírt megjegyzése­ket és persze öniróniát is. Az előadás nyelvezete ugyan nagyon mai és sza­bad szájú, de ez csak még tovább ár­nyalja az egyes jeleneteket. Mucsi Zoltán Jászai Mari-dí­jas színész, érdemes művész az apa, Stavros szerepét játssza. Jellegzetes orgánuma az egész teret betölti, az ő karaktere a legerőteljesebb a színpa­don. Minden mozdulatából ügyelem és alázat árad. A többi színész között a Tituszt alakító Kiss Gergely Máté játékára ügyeltünk még fel, aki kitű­nően hozza az apa nélkül felnövő bu­­guráját. Ahogy később lapunknak elárulta, nagyon boldog volt, ami­kor megtudta, hogy az, egyik pél­daképével, Mucsi Zoltánnal együtt játszhat, akit fantasztikus színész­nek és nagyszerű kollégának tart. Kiss Gergely Mátét egyébként eddig többnyire drámai szerepekben lát­hatta a közönség, szerinte viszont ugyanolyan nehéz műfaj a vígjáték, mint a dráma. A színészek között feltűnő jelen­ség Szikszai Rémusz, a mezítlábas, impulzív rendező, aki nagy erővel instruál. Ahogy a próba befejeztével mondta, azért vitte színpadra Sa­lamonowicz művét, mert mindaz, amit a nő és a nő tisztelete jelent, és valaha a kultúra része volt, ma el­tűnőben van: tele van a világ öntelt, erőszakos macsó férvakkal. Tovatűnő romantikus báj Akármilyen ostoba a férfi, nem tud nő nélkül élni, erről szól a sza­tíra - magyarázta a rendező. És ter­mészetesen az az olthatatlan vágy mozgatja a darabot, hogy a férfi megtalálja az oldalbordáját, az iga­zi szerelmét, a nőt. Szikszai Rémusz feldolgozásában feltűnik egy láto­másszerű nőalak, vagyis A Nő, akit Nagy Kíra alakít, és aki az erede­ti műben nem szerepel, azonban a rendező értelmezésében fontos sze­repe van. Mint hangsúlyozta, mind a hét férfinak van egy-egy pillanata, amikor megidéződik számára ez a nőalak, ám a színpadon mindig csak egyikőjük számára jelenik meg af­féle fura tündeként. Viszont ugyan­az az arc mindenkinek más-más nőt jelent. Kísérőnkkel bejártuk a színház csaknem minden zegzugát, így a fel­újítási munkák előtt álló, régimó­di színházépület romantikus bá­ját is megcsodálhattuk. A fodrásztár és sminkszoba napközben csen­des, de volt, aki épp az esti előadás­ra próbálgatta a sminkjét. Ács Ibolya fodrász és parókakészítő több mint negyven éve dolgozik itt. Egyesé­vel fűzte be a hajszálakat egy háló­ba, amelyből paróka készül. A nagy türelmet igénylő munka közben el­árulta, hogy egy-egy paróka befésü­­lése egy napba, míg elkészítése akár napokba is telhet. Mint megtudtuk, a Csokonai Nemzeti Színház azon kevés színházak egyike az ország­ban, ahol még megvan ez a kivesző­ben lévő szakma. A férfi és női szabóműhelyben a varrógépek moraja elnyom min­den más zajt, itt középkorú és idő­sebb nők varrják a különféle jelme­zeket és ruhákat. Szilágyiné Antal Éva szakmája szintén ritkaságszám­ba megy: az általa készített fekete ci­linder egy-két nap alatt készül el, de van itt mindenféle fejfedő a turbán­tól kezdve a cowboykalapig. Kiss Julcsi, a fiatal tervező a Tesz­toszteron című előadás elegáns öltö­nyeit mutatta meg rajzokon. Mucsi Zoltán jelmeze például egy feltűnő, sötétszürke-ciklámen-fehér színű csíkos öltöny, amelyet ciklámen szí­nű nyakkendő és bőrcipő egészít ki. Egy sötét, raktár- vagy inkább pinceszerű helyiségben felakasztva sorakoznak a különféle stílusú ru­hadarabok a zakóktól és kabátoktól kezdve a nagyabroncsos báli ruhá­kig, illetve lábbelikig. A változatos színű, fazonú és stílusú kabátokba és zakókba filctollal írták bele, hogy ki melyik darabban viselte. Az utolsó állomás a hatalmas bel­magasságú díszletraktár, ami ga­rázsvásárra vagy kirakodóvásár­ra emlékeztet. A kanapék, székek, szekrények és megannyi bútorda­rab között egy piros színű, kissé ko­pottas lemezkád, bicikli, hintaló, maszkok, bábuk és képek is a kel­lékek között pihennek. Mint meg­tudtuk, a piros kádban fürdött Jú­lia Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájában. Felújítás hatmillárdból A Modern Városok Program ré­szeként 6,350 milliárd forinttal tá­mogatja a kormány a Csokonai Nemzeti Színház teljes körű felújí­tását. A színház épülete az alagsor­tól a tetőig megújul, ahogy a szín­háztechnika is, illetve az ötszintes színészházat is felújítják. Gemza Pé­ter, a színház élére tavaly nyáron ki­nevezett igazgató koreográfusként és rendezőként érkezett a színhá­zi világba, majd a teátrum művésze­ti vezetőjeként volt alkalma átlátni a színház működését. Erős gazdasági és művészeti rá­látással kell rendelkezni - mondta. Az igazgató a magas minőség elköte­lezettje, ami szerinte a részletekben rejlik, ám úgy véli, képességeinél és pozíciójánál fogva európai szin­tű színházzá válhat a teátrum, és en­nek a szisztematikus építését tartja a legfontosabbnak. A gyerekekért Ahogy mondta, szakmailag két színházat építenek: elindul a Cso­konai Színház felújítása, másrészt a Csokonai Fórum színházépület be­fejezése is napirenden van. Az a csa­pat, amely mögötte áll, tudta, hogy nehezebb időszak vár rájuk, de így vágtak bele az előttük álló felada­tokba. Az igazgató a helyi és a nem­zeti identitás erősítését is fontos­nak tartja, mivel a Csokonai Színház nemzeti színház. Amikor a fiatalokat célzó Csoko­nai Ifjúsági Programjukról kérdez­tük, kiemelte: negyedik éve műkö­dik a projekt, több mint négyszáz előadásnál tartanak. Az osztályter­mi és színházi nevelési előadások program részeként iskolákba is el­látogatnak az egész megyében. „Ma hazánkban a színházi nevelésben országos szinten egy nagyon erős csapat vesz részt. Az a tapasztala­tunk, hogy a gyerekeket megérin­ti a színházi nevelési program, a szí­nészek közelsége, illetve súlya lesz a gyerekek szavának is” - hangsú­lyozta az igazgató. Elárulta: az utol­só színházi előadás december 31-én lesz, azonban a kiköltözés már jú­liusban elkezdődik, és fokozatosan, több ütemben zajlik majd. Mint ki­emelte, 2020 februárjában adják át az épületet a kivitelezőknek. Mint megtudtuk, a felújítás évei alatt a színház központja a Víg Ka­maraszínház lesz, amely az Arany­bika Hotel mögött található. Gemza Péter arról is tájékoztatott, hogy vá­rosi és egyetemi tereket is szeretné­nek bevonni színházi helyszínként, az egyetemmel épp folynak a tár­gyalások. Kifejezetten helyspecifi­kus előadásokat is terveznek. Jelentős változás viszont nem lesz az évadtervben, a 2019/2020-as évad első felében a nagyszínpadon meg­próbálnak minél több darabot ját­szani, az évad második felének elő­adásai pedig már a fent említett Víg Kamaraszínházban lesznek, így to­vábbra is megmarad a repertoár szé­les skálája. Lapunk megrendelhető: E-mail: elofizetes@magyarhirlap.hu Telefon: (06 1) 887 3200 Fax: (06 1) 887 3203 Kérjük a megrendelőlapot az alábbi címre küldje: Magyar Hírlap Kiadói Kft. ELŐFIZETÉS 1145 Budapest, Thököly út 105-107. Mi tartjuk az irányt! Magyar Hírlap Egy igaz, hiteles és színvonalas napilapra vágyik? Fizessen elő a Magyar Hírlapra! A Magyar Hírlap konzervatív, keresztény és polgári értékeket képvisel. Minden nap hiteles történetek, tiszta beszéd és igaz hírek várják. A kedvezményes előfizetési díjainkon felül a nyugdíjasoknak további jelentős kedvezményeket biztosítunk. Ne hagyja ki ezt a lehetőséget! Fizessen elő most napilapunkra! Engedmény nélkül Előfizetőknek Nyugdíjasoknak* 1 hónapra 3660 Ft 3455 Ft □ 2980 Ft □ 3 hónapra 10975 Ft 9900 Ft □ 8580 Ft □ 6 hónapra 21950 Ft 18480 Ft □ 16140 Ft □ 12 hónapra 43900 Ft 33060 Ft □ 30540 Ft □ Név (cégnév):_______________,______________________________________________ Irányítószám:____________Település:__________________________________________ Utca, házszám:______________________________________________________________ dátum aláírás .Nyugdíjas kedvezménnyel postai kézbesítőn keresztül nem lehet előfizetni. Az előfizetési megrendelőlapot faxon, e-mailben vagy postai úton kérjük eljuttatni a kiadónak. Andrzej Salamonowicz kortárs lengyel szerző Tesztoszteron című darabjában a férfi-nő kapcsolatot boncolgatja Fotó: Papajcsik Péter

Next