Magyar Hírlap, 2020. április (53. évfolyam, 78-101. szám)

2020-04-24 / 96. szám

Fricska Klára mondta Galsai „ Magyarország Orbán uralkodása alatt hatvanhat helyet esett vissza a saj­tószabadság területén. Koszovóban és Bosznia-Hercegovinában is nagyobb a sajtó szabadsága. Sehol az Európai Unióban nem olyan rab a sajtó, mint ná­lunk.” Drámai mondatok, és bizonyára igazak is, hiszen Dobrev Klára írta őket, márpedig feléjük az igazság bizonyára olyan, mint a mindennapi ke­nyér. Ezúttal csak az érdekelne, vajon honnan értesült a hírről Gyurcsány­­né Koszovó-szakértő? Az Indexről, a 444-ről, a HVG-ből, esetleg a Hóci­pőből, vagy egy avantgarde-képversből az ÉS-ből? Netán a Klubrádióból Bolgár Gyuri bácsitól, a Népszavából, az RTL Klub műsorából? Néhány nap­ja, egy internetes vita során, különösebb gondolkodás nélkül, harminc or­szágos, „mértékadó” ellenzéki orgánumot soroltam fel, hozzátéve, 2010- ben kevesebb, mint tíz jobboldali-ellenzéki médium létezett e hazában. A Riporterek Határok Nélkül szervezet listáján akkor álltunk hatvanhat hellyel előrébb. Van még valami kérdése, Klára asszony? A rendőrség szerint a fiú, aki decemberben hátba szúrta tanárát egy szakközépiskolában, előre kitervelte tettét Készült a késelésre a győri diák PS Lezárult ,a nyomozás annak a 17 éves fiúnak az ügyében, aki tavaly decemberben megkéselte tanárnő­jét a győri Jedlik Ányos szakközép­­iskolában. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság elő­re kitervelten, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett em­berölés bűntett kísérletének meg­alapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben - közöl­ték a Police.hu oldalon. A tragikus eset 2019. december 5-én történt, a rendőrség 12 órakor kapott bejelen­tést a késelésről. A hónapokig tartó nyomozás so­rán megállapították, hogy a fiú a fi­zikaórán kiment a tanári asztalhoz -azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit tanárnőjének -, majd mögé került, és a zsebkésé­vel egy alkalommal hátba szúrta az 51 éves nőt. Miután a tanárnő a föld­re került, a fiatal fölé guggolva több­ször megkísérelte megszúrni őt. Az asszony a karjait maga elé tartva próbált védekezni. Végül csak ak­kor hagyta abba a támadást, amikor az egyik osztálytársa kivette kezé­ből a kést. A kirendelt orvosszakértő szerint a sérülések közül a mellkast ért szú­rás alkalmas lehetett volna az em­beri élet kioltására. Az adatgyűj­tések és tanúkihallgatások alapján az is megállapítható volt, hogy a hú készült a tettére, azt előre kitervel­te - közölte a rendőrség. A nyomo­zati iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték a Győr-Mo­son-Sopron Megyei Főügyészség­nek. Ha a bíróságon bebizonyoso­dik a hú bűnössége, akár tizenöt év szabadságvesztést is kaphat, jelen­leg letartóztatásban van. Július az új céldátum Biztosan nem nyitnak ki májusban a budapesti fürdőegységek Biztosan elmarad a hagyományos májusi szezonnyitás a fővárosi strandokon - közölte a Buda­pest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYI) Zrt. az MTI megkeresésére, hozzátéve, a fürdőegységek fokoza­tos visszanyitásának reális esélyét júliusra teszik. A BGYH március 15-től valamennyi fürdő- és gyó­gyászati egységét zárva tartja. Budapesten hat strandfürdőt (Palatínus, Paskál, Csillaghegy, Római, Pünkösdfürdő, Pesterzsébet) üzemeltetnek. Hangsúlyozták, figyelemmel kísérik a vírus terjedésé­ről és annak megelőzéséről szóló kormányzati tájékoztatásokat, utasításokat és maradéktalanul eleget tesznek ezeknek, és elemzik a hazai és nemzetközi fürdőszektor intézkedési terveit. Mint ír­ták, a nyitást követően külön protokoll eljárásrendet kívánnak megvalósítani. (VB) Mi 7.00 Híradó 8.00 Híradó 8.56 Ma délelőtt 9.00 Híradó 9.30 Hírek 10.00 Híradó 10.30 Hírek 10.35 Kárpát-medence 11.00 Híradó 11.30 Hírek 11.35 Itthon vagy! 12.00 Dé­li harangszó 12.00 Híradó 12.39 Nemzeti Sporthíradó 12.52 V4 hír­adó 12.57 Ma délután 13.00 Hír­adó 13.30 Hírek 14.00 Híradó 14.19 Most történik 14.30 Hírek 14.35 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.35 Summa 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.35 Unió27 17.00 Híradó 17.30 Hírek 17.34 Kék bolygó 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.29 Nemzeti Sporthíradó 19.00 Hírek 19.05 Magyar gazda 19.30 Híradó 21.00 Híradó 21.26 V4 hír­adó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.33 Német nyelvű hírek 23.42 Orosz nyelvű hí­rek 23.51 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó M2 13.30 Szuper Négyes (6) 13.55 Su­per Wings- A szárnyasok (6) 14.10 Amizoomi csapat 14.30 Bob, a mes­­ ter 14.45 Blinky Bill kalandjai a va­donban (6) 14.55 Tig és Leo (6) 15.20 Dózerkék 15.45 Charley az is­kolában 16.00­­Gyerekversek 16.02 Hetedhét kaland 16.10 Szuper Né­gyes (6) 16.40 Láng és a szuperver­­dák (6) 17.05 Lilo és Stitch (6) 17.25 Jake és Sohaország kalózai (6) 17.50 Goldie és Mackó (6) 18.15 Szófia hercegnő (6) 18.40 Blinky Bill ka­landjai a vadonban (6) 18.50 Pán Péter legújabb kalandjai 1. évad (6) 19.15 Alvin és a mókusok (6) 19.25 Super Wings - A szárnyasok (6) 19.40 A kis királylány 19.50 Pep­­pa malac­ 19.55 Hetedhét kaland 20.15 Anya, az állatorvos (12) 21.10 Született szinglik (12) 21.30 Csa­ládmeséink - a családi talkshow (12) 22.05 A legendák hivatala (16) 23.05 Akvárium Stage Pass (12) 0.00 Szellemekkel suttogó (16) DUNA TV 4.25 Család-barát 5.55 Hajna­li gondolatok 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.35 Renő (12) 6.45 Piamende 7.10 Öt konti­nens - Válogatás 7.35 Napi áhítat 7.45 Mozogj otthon! 8.05 Szerel­mes földrajz 8.40 Don Matteo (12) 9.40 Mámoros szerelem (12) 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sport­híradó 12.50 Ő és én (12) 13.15 Ten­gerek, városok, emberek (12) 14.10 Zoo (12) 15.05 Sorsok útvesztő­je (12) 16.00 Mámoros szerelem (12)16.55 Ridikül (12)17.45 Mozogj otthon! 18.00 Híradó 18.30 Nem­zeti Sporthíradó 18.45 Don Mat­teo (12) 19.35 Zoo (12) 20.30 Szere­lem csütörtök (12) 22.00 Ábrahám (12) 23.30 Renó (12) 23.35 Hat nő­vér (12) 0.30 Hogy volt?! 1.25 Világ­­örökség Portugáliában 1.45 Rúzs és selyem 2.10 DJD - Irodalom és könyv 26 percben 2.40 Mesterem­ber 3.05 Magyar Krónika Tévéműsor április 24., péntek Krónika Hírek Újabb földrengés rázta meg Zág­rábot tegnap - írta az MTI. A 3,2-es erősségű földmozgás a szeizmológu­­sok szerint nem okozhatott nagyobb kár az épületekben, csak azokban, amelyek a március 22-i erősebb föld­rengésben megsérültek. Akkor több ezer ház vált lakhatatlanná. Azóta több mint ezer kisebb utórezgést ész­leltek. (VB) Skandináv lottó. Első számsor­solás: 5,10,13,16, 20, 33, 35. Máso­dik számsorsolás: 2, 3, 5, 11, 15, 16, 28. Telitalálat nem volt, a hatosokra 335485, az ötösökre 6130, a négye­sekre 1545 forintot fizetnek. (PL) Magyarországi lapszemle Hangadó Különszámban foglalta össze Rét­­ság helyi lapja a koronavírussal kap­csolatos legfontosabb információkat. Megjegyzik azt is, hogy a nemzetközi kutatások eddig nem igazolták, hogy ivóvízzel is terjedne a vírus. Forum Martini A járvány idején a Szent László Völ­gye Segítő Szolgálathoz átlagosan napi tíz-tizenöt megkeresés érkezik a martonvásáriaktól gyógyszerkivál­tás, bevásárlás és egyéb támogatás ügyében. Április elejéig így mintegy kétszáz alkalommal tudtak segíteni a helyi polgároknak. A járvány miatt eddig zárva volt Bu­dapesten, az ELTE Füvészkert, de áp­rilis 27-től újra látogatható lesz elő­zetes regisztrációval - jelentették be Facebook-oldalukon. Az előzetes re­gisztrációt is a közösségi oldalon le­het megtenni. Közölték, a kertbe na­ponta maximum négyszáz fő léphet be. Nyitvatartásu­k és belépődíjaik válto­zatlanok, ugyanakkor az üvegházaik továbbra is zárva vannak. Arra kérik a látogatókat, hogy tartsák be egymás­tól a kétméteres távolságot, és viselje­nek maszkot. Mint írták, mindenkit sze­retettel várnak, hogy tegyen egy sétát a tavaszi virágdíszben pompázó Füvész­­kertben. (PS) Fotó: MH HÍR TV 8.00 Hírek 8.05 Magyarország élő­ben extra 2 (ism.) 8.30 Magyar­­ország élőben (ism.) 9.00 Hírek 9.05 Publi­cate (ism.) 10.00 Hír­adó 10.30 Televíziós vásárlási mű­sorablak 11.00 Hírek 11.05 Főhős International (ism.) 12.00 Híradó 12.30 Garázs (ism.) 13.00 Hírek 13.05 Kettesben - Ferencz Orso­lya 14.00 Hírek 14.05 Címlap (ism.) 14.30 Háttérkép (ism.) 15.00 Hír­adó 15.25 Sporthírek 15.30 Zöld­övezet 16.00 Hírek 16.05 Global extra 1 (ism.) 16.30 Globál extra 2 (ism.) 17.00 Híradó 17.25 Sporthí­rek 17.30 Magyarország élőben ext­ra 118.00 Híradó 18.25 Sporthírek 18.30 Magyarország élőben ext­ra 219.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarország élőben 20.00 Hírek 20.05 5 kedvenc 20.30 In­formátor 21.00 Hírek 21.05 Troli 22.00 Híradó 22.25 Sporthírek 22.30 Magyarország élőben extra 1 (ism.) 23.00 Hírek RTL KLUB 4.05 Ausztrál expressz (12) 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt (12) 6.00 Reggeli (12) 9.05 Asztro Klub 10.05 Teleshop 11.50 Muppet Show (12) 12.20 Fókusz (12) 13.40 Drá­ ga örökösök (12) 14.50 Bátrak föld­je (12) 16.00 Elif - A szeretet útján (12) 17.10 Barátok közt (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.50 Fó­kusz (12) 20.10 Drága örökösök (12) 21.20 Különben dühbe jövök. Cat Chambers visszatér Reef Islandre, hogy egy feltételes szabadlábra he­lyezés ügyében tanúskodjon. Öt éve nem járt a szigeten, ahol profi ször­fös volt és a Shorepound szindiká­tus tolvaja. Későbbi férje, Jake Elliot, FBI-ügynökként épült be a bűn­szervezetbe, és még mindig a szige­ten él... (12) 22.10 Barátok közt (12) 22.40 RTL Híradó - Késő esti ki­adás 23.15 Mellékhatás (16) 0.30 Lila füge (12) 1.00 Profi a konyhám­ban (12) 1.35 CSI: Miami helyszí­nelők (16) 15 Fesztiváldílerek Fegyházbüntetést kért az ügyészség a Szigeten drogot áruló hollandokra Vádat emeltek az ellen a két holland állampolgár ellen, akik nagy mennyiségű marihuánát és ex­­tasy tablettát árultak tavaly a Sziget fesztiválon - közölte a Fővárosi Főügyészség. A huszonkét és huszonhárom éves vádlottak nyíltan árulták a kábítószert, ehhez több ezer színes árlistát is nyom­tattak. A Sziget biztonsági szolgálata hamarosan felfigyelt a tevékenységükre. A lefoglalt kábító­szer a jelentős mennyiség alsó határát több mint ötvenszeresen haladta meg. Az ügyészség fegy­házbüntetést kért a letartóztatásban lévő férfiakra. Indítványozták, hogy amennyiben lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, a bíróság ítélje az egyik vádlottat tíz, a másikat nyolc év fegyházra, és ugyanennyi időre utasítsa is ki őket az ország területéről. (VB) TV2 6.15 Mokka (12) 6.25 Benne: Tények Reggel 6.55 Mokka (12) 8.45 Mok­­kacino (12) 9.35 Teleshop 10.50 Walker, a texasi kopó Vili. (ism.) (12) 12.00 Tények Délben 12.30 Tények Plusz 13.25 Walker, a texasi kopó Vili. Boomer Knight, az egykori ban­datag a börtönben töltött 10 év után annak ellenére lett Walker barát­ja, hogy éppen Walker tartóztatta le. A börtönévek megváltoztatták a fér­fit és elhatározta, hogy a helyi fiata­loknak olyan programokat szervez, amellyel megmenti őket a bandák­tól... (12) 14.30 A vidéki doktor XVII. (12) 15.40 Amanda (12) 16.45 Re­ mények földje (12) 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.30 #marad­­­ jotthon (12) 20.10 Exatlon Hungary (12) 22.50 Pénzt vagy éveket! (12) 0.15 Magánnyomozók II. (12) 1.20 Walker, a texasi kopó Vill. (ism.) (12) 2.15 Az utolsó zsaru III. (12) 3.00 Tények Este 3.40 Magánnyomo­zók (ism.) (12) 2020. április 24., péntek Időjárás Túlnyomóan napos, száraz idő Továbbra is többnyire száraz, egyre melegebb levegő tölti ki a Kárpát-medence térségét, ezért néhány fok­kal erősödik a nappali felmelegedés, a maximum-hő­mérséklet helyenként elérheti a 25 fokot is. Fátyolfelhős időre számíthatunk szűrt napsütéssel és kevés gomoly­­felhővel. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős széllökések kísérik. Budapest légszennyezettsége: A légszennyező anya­gok koncentrációja továbbra is alacsony marad. 22° 11° Napkelte 5.38 Napnyugta 19.46 Vízhőmérsékletek °C Duna 13-16 Tisza 11-14 Balaton 14 Velencei-tó 15 Fertő tó 16 Tisza-tó 13 Pollenjelentés Mogyoró közepes Ciprusfélék magas Nyár magas Kőris magas Gombák magas Főszerkesztő: Petén Péter, főszerkesztő-helyettes: Nagy Ottó, vezető szerkesztő: Kacsoh Dániel, lapszerkesztők: Dippold Pál, Faggyas Sándor, Kuklai Katalin, művészeti vezető: Salát Zalán Péter, fotórovat-vezető: Hegedűs Róbert, főmunkatársak: Korompay Csilla, Őry Mariann, Pazsay Gábor. Szerkesztőség és kiadó: 1141 Budapest, Szugló utca 81., telefon: 06-1-887-3230, fax: 06-1-887-3276. Kiadja: Magyar Hírlap Kiadói Kft., kiadó: Cserny Zsuzsanna ügyvezető igazgató. Hirdetés: Rising Star Kft. Hirdetés-felvétel: telefon: 06-1-688-3500, fax: 06-1-688-3576, e-mail: hirdetes@magyarhirlap.hu. A kiadó a hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Előfizethető és megrendelhető a Magyar Hírlap Kiadói Kft. terjesztési osztályán, 1141 Budapest, Szugló utca 81., valamint e-mailen: elofizetes@magyarhirlap.hu. Továbbá előfizethető az ország bármelyik postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, levélben az MP Zrt. 1900 Budapest címen és telefonon: 06-1-767-8262. Külföldre és külföldön előfizethető a Magyar Posta Zrt.-nél: www.posta.hu webshopban (https://eshop.posta.hu/storefront/). Nyugdíjas kedvezménnyel kizárólag a kiadón keresztül lehet előfizetni. Kézbesítéssel kapcsolatos reklamációk fogadása a 06-1-767-8262 számon és a hirlap@posta.hu e-mail címen. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Lajosmizse. Felelős vezető: Papp Tibor ügyvezető igazgató, HU ISSN 1786-478 X. Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Observer. Mai lapszámunkat szerkesztette: Faggyas Sándor

Next