Magyar Hírlap, 2020. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-08 / 185. szám

Bizonytalan holnapok Folytatás a III. oldalról Egyes tudósok szerint innen ered a ne­ve. Fehérjében és vitaminokban gazdag dé­ligyümölcs volt, jó arasznyi, görbe, lapos szivarhoz hasonlítható terméssel, amelyet megszárítottak. Jó erős, egészséges fogsor kellett hozzá, mert legtöbbször kemény és rágós volt, de édes ízű. Másik jellegzetes egykori édesség volt a kandiscukor vagy jegescukor. Lassú kris­tályosítással készült, finomított cuko­roldatból. Már a 9. században foglalkoz­tak kandiscukor készítésével az arabok. Az európai és magyar nyelvbe a 18-19. század­ban robbant be a fogalom és szinte azonnal elkezdték gyártani. A cukor édes volt, de sokáig kellett szopogatni vagy szintén jó fog kellett hozzá. A krumplicukor ma gyógyszer, valami­kor a legigénytelenebb és általánosan ked­velt édesség volt. A gyerek szerette, a szülő olcsón vette és jó táplálékul szolgált. - Én a diákablakot szerettem a legjobban - vallotta be az író. - A cukrászok árusítot­ták. Nagyon olcsón adták, és jó két marokra való édes tésztatörmelék, továbbá mogyo­ró, mazsola, mandula keverékét találtuk benne. A környékünkön volt a neves Ravasz cukrászda. Itt adták a legnagyobb és legíz­­letesebb zacskókat. Olyan olcsó volt, hogy a legszegényebb gyerek is kikönyöröghette az árát az édesanyjától. Mellesleg a magyar di­ákablak elnevezés a német Studentenfutter átvétele. A szó már a tizenhetedik század­ban ismert volt. A Pál utcai fiúkban is meg­jelenik, mint az olasz cukrász által árult „legízletesebb keverékek egyike”. Eltérően a közellátástól, a főváros kör­nyékéről sokan és rendszeresen jártak be őstermelők Budapestre, és nemcsak a pia­cokon árusítottak, hanem kiabálva és há­zalva az utcákon is. A sváb tejeskofák, a milimárik ilyen neves és nélkülözhetet­len személyek voltak, akik a hátukra, a mellükre kötött nagy kosarakban, és a két kezükben cipelt tejeskannákból árusították reggelente a friss fejésű tejet. A milimárik részben a Gellért térig köz­lekedő vicinálissal (a helyiérdekű vasúttal) érkeztek délről, részben pedig a hűvösvöl­gyi villamossal a Széna (ma Kálvin) térre. Persze, különösen az első világháború alatt sok vizezett, hígított tej is került forgalom­ba. A vicclapok, kabarék állandó témáját szolgáltatták. - A milimárik olyan népszerűek voltak, hogy Balogh Tihamér tárca- és novellaszer­ző, orvos, Almási Balogh Pál, Kossuth és Széchenyi háziorvosának fia népszínmű­vet írt róluk Milimári címmel - mondta Ge­­dényi. - Blaha Lujza játszotta a főszerepet. „A korzón este kényesen sleppez sok úri dá­ma, / A férfinép sóhajtva néz, és majd meg­­vész utána! / Pedig haj! Arcszín, gyöngyfo­gak, mind svindli, láb­ féri, / Beli másnak látja reggel ezt a Mili Milimári!” - énekel­ték a darabban. A tejesasszony motívum még sok helyen megjelent a dalokban, mint például Fényes Szabolcs nagy sikerű ope­rettjében, az ezerkilencszáznegy­venhétben szerzett Vén diófában is. A Jaj a Sári című betétdal refrénje: „Jaj a Sári, jaj a Sári / csak egy kis soroksári milimári.” • Gedényi Mihály beszélt a század eleji gyerekjátékokról, a telefonhírmondóról, a gázvilágításról, a régi pékségekről és a sze­metesekről is, de ezek részletezésére már nem jutott hely ebben az összeállításban. Banális közhely, ha azt állítjuk: a változá­sok korát éljük. A 20. század elején élt em­berek is ezt mondták. Sőt Ádám is mond­hatta Évának, amikor el kellett hagyniuk a paradicsomot. Hasonlattal élve: a változás hullám az idő óceánjában. Rövid távon a hullámok izgal­mat és zavart keltenek. Hosszú távon a mély áramlatok a meghatározók. Ha meg aka­runk birkózni a változásokkal, hosszú távra kell fordítanunk a figyelmünket. Kő András 1877 A jámbor olvasó ezerfélét gondol, midőn tárcám címét olvassa: azt hi­szi, hogy a chronique scandaleuse miriád történeteit fogom szaporí­tani ismét eggyel, feltárva valamely játékbarlang titkait, vagy valami könnyed novellette-tárgynak agyamra leülepedett iszapját rakom itt össze, egyszóval gondolni fog akármit, de már arra százezer piasztert teszek egy képek ellen, hogy az igazat ki nem találja, mi­szerint ezen cím alatt tiszta száraz tudományt fogok mérni hívőknek és hitetleneknek, mégpedig a tudo­mányok legnehezebbikét­­ doktori tudományt. Nagyon sajnálom, hogy már utá­na vagyunk az akadémiai választá­soknak, s így nem részesülhetek kellő méltánylatban, de azért még­sem fogom elhallgatni tapasztala­taimat, mert azt tartom, hogy az igazi tudomány olyan, mint a ve­rem: minél többet veszünk el belőle, annál nagyobb. Nos, én tehát elve­szem tudományom ezen részét ma­gamtól és megosztom önökkel. Ismerték önök azt a hosszú, ma­gas fiatalembert, aki örökké ott mászkált nappal a Korona utcának nevezett szűk sikátorban, hol a ki­rakatok csecsebecsés kalaphalmaza mögött virító női arcok mosolyog­nak, este pedig ott ült a Korona ká­véház hátsó szobájában, hol már el­kezdődött Sz. Simon nyolcadik korszaka, mely hivatva lesz folyto­nosan kiegyengetni azon különble­tet, mely a vagyonosság arányai közt mutatkozand? De nem ez itt a fődolog, hanem az, ha ismerték-e fiatal barátomat, X képviselőt, kit én néhány szóval kívánok jellemezni. Neve sokat for­dult elő az országgyűlési absensek jegyzékében, báli táncrendeken és lejárt váltókon. Ha még hozzáteszem, hogy ezen­kívül szenvedélyes kártyás is volt, azt hiszem eleget mondtam. Annyit mindenesetre, amennyire szüksé­gem van, hogy magamat e nagy­fontosságú tudományos experi­mentum fejtegetése alkalmával megértessem. X képviselőnek van egy testvér­bátyja, akinek doktorság a mester­sége. Okos, szerény, tudományos ember, minélfogva nincs egyetlen páciense sem. Nagy sátoros ünne­peken pénzért szokott magának bé­relni egy-egy beteg embert, akin kedvét töltheti. Hát történt, hogy egy hétköznap, midőn éppen doktor barátomnál ültem, egyszerre belépett a sza­­kácsnéja, torkaszakadtából kiáltva a nagy ritkaságot, hogy egy beteg ember, egy valóságos páciens jő. A doktor szemei felragyogtak s rohant az ajtóhoz az érkező elé. X képviselő volt, a testvéröccse. - Hát te hol a pokolba jársz itt? - kiálta kellemetlenül meglepetve. A szegény Laci (mert Laci a ke­resztneve X úrnak) szokatlan gyen­ge hangon válaszolt: - Beteg vagyok, Dezső. Hidegle­lésben kínlódotm­ már két hét óta. Minden doktori tudomány megtört rajtam, az életeszenciától, hányta­­­tótól kezdve lefelé, az otkolonig gyógyítottak már mindennel, végig ittam a Török József patikáját, meg­jártam Handler Mórtól kezdve lefe­lé minden valamire való doktort, most, hogy nem használt semmi, idejöttem hozzád, hogy hátha elsül néha a kapanyél is - hátha te gyó­gyítasz meg. E nem hízelgő szavakra Dezső mosolyogva kérdé: - Aztán hol, mitől kaptad a hideglelést? - Hja, barátom, ez státus-titok, de neked mégis csak elmondom. Nemmel szavaztam a múltkori tör­vényjavaslatra, a miniszterelnök, amint a végzetes nem­et kimond­tam, merőn, irtózatosan rám né­zett. Oh, milyen tekintet volt az! Egyszerre elkezdtem remegni tőle s azóta folytonosan a hideg lel.­­ Elég. Tehát ijedségtől kaptad e betegséget. Nos, én ki foglak gyó­gyítani, annyival is inkább, mert itt Nyúl barátom is átkozott hidegle­lésben szenved... Én protestálni akartam, hogy tudtommal olyan egészséges va­gyok, mint a makk, de Dezső egy jelentőségteljes hunyorítással hall­gatásra intett. - Mikor szokott rád jönni a hidegláz? - Úgy öt óra tájban. - Éppen, mint Nyúl barátunkra - felelte Dezső s engem egy ablak mélyedésbe intett. Ott aztán el­mondta suttogva, hogy egy sajátsá­gos gyógyítási módot akar itt alkalmazni, melytől magam is meg leszek lepetve, csak mindent hagy­jak rá. Hát én rá is hagytam mindent. - Te Laci - mondja Dezső hal­lottad már azt az esetet, mikor Pa­­tay bácsi a csatatéren huszonegyezett. - Nem én. - Az nagyon eredeti volt. Egy őr­nagy barátjával folyt a játék. Ezer forint volt a tétel. Vágták a németet keményen. Az őrnagy hirtelen le­­kaszabolt húsz darabot és azt mondta reste. - Teringette! - kiálta Laci élénk érdeklődéssel. - Most Pista bátyánkon volt a sor. Nekilátott ő is amúgy debrecenie­­sen, de bizony pech­ben volt, mert amint a huszonegyedik német felé vágott véres kardjával - hogy a kasszát behúzza -, olyan nagyot ta­lált ütni, hogy két cserepár halt meg tőle egyszerre, minélfogva fuccs lett. Laci jóízűen mosolygott. - Tudod mit, fiú - mondja Dezső -, egy jó tréfa jutott eszembe, igazi anglius eszme, ti itt Nyúl barátom­mal körülbelül egy időben estek lázba uzsonna táján. Tegyetek ki tíz-tíz forintot, aztán aki előbb ka­pitulál, az a vesztes, a másik behúz­za a bankot. - Gilt! Tartom! - kiáltá Laci élénken. Kezdtem sejteni a Dezső kombi­nációját s szó nélkül tettem ki tíz forintot a Lacié mellé. Leültünk egymással szemben,­­ s amint a végzetes óra közelgett, kezdtünk egymással farkasszemet nézni, azaz hogy én csak színleltem az érdeklődést. Laci azonban igazi hősies elszántsággal nézett a jövő elé, míg a doktor pasziánszot ját­szott egy kis asztalkán. Végre láttam, hogy az én ellenfel­em sápadni kezd, s arca kékes ón­színbe öltözik. - Vigyázz magadra - kiáltott köz­be Dezső -, mindjárt matt leszel. - Ne félts engem - felelt Laci da­cosan -, ha addig élek is, el nem ve­szi előlem a bankot. S ezzel összeszorította emberfe­letti erővel a fogait, hogy ne vacogjanak. Érdekes volt nézni e küzdelmet a betegség ellen. Az arcjáték folyton változott. Halálos izzadság csöp­pek gyöngyöztek homlokán, majd a forróság öntötte el bíborszínnel a dúlt arcot, de azért nem engedett, úgy állt ott egyenesen, peckesen a karosszék mellett,­mint ahogy Mucius Scaevola állhatott, mikor a máglyára nyújtott keze égett. Nem a húsz forint, de a játék szen­vedélye adta neki az erőt hozzá. Egyszerre megrázkódott, nagyot lélegzett és túl volt minden bajon, arca visszanyerte régi formáját. - No, Nyúl koma! - kiáltá­­, most már fizetsz. Én túl vagyok a krízi­sen, most rajtad a sor. A doktor közbevágott nevetve: - Most rajtad a sor, Laci. Kigyó­gyultál, mehetsz haza. Többé nem lesz lázad. A húsz forint azonban itt marad, a tizet visszaadom Nyúlnak, akinek esze ágában sincs a hidegláz, ő csak strohman volt, a másik tíz forintot pedig megtartom magam­nak a sikeres receptért. Mit mondjak még? Lacinak többé nem volt láza, tel­jesen kigyógyult, de azóta egészen fumigatív hangon beszél a tudo­mányról, s azt tartja, hogy minden világi bölcsesség a játék logikáján alapszik. Ez nem áll, annyit azonban én is beismerek, hogy a játék és a dok­tori tudomány ikertestvérek. Az el­ső a nyomorultakat, a másik a ha­lottakat szaporítja. Vége Mire jó a kártya? IV. 2020. augusztus 8. Válogatás Mikszáth Kálmán műveiből „Összeszorította emberfeletti erővel a fogait, hogy ne vacogjanak” 0­8­0­8 A Magyar Hírlap hétvégi melléklete

Next