Magyar Hírlap, 2020. szeptember (53. évfolyam, 204-229. szám)
2020-09-16 / 217. szám
Kultúra Fotó: Katona László 13 kultura@magyarhirlap.hu Expresszív hevület, szürreális látomások Szimbólumok, metaforák és allegóriák világa: Püspöky István emlékkiállítása a Vigadóban Mától október 18-ig látogatható a Pesti Vigadó ötödik emeleti Galériájában Püspöky István (1950-2018) Munkácsy Mihály-díjas grafikus- és festőművész emlékkiállítása. A miskolci születésű, két éve elhunyt alkotó mestere volt Sarkantyú Simon és Barcsay Jenő, művei a Magyar Nemzeti Galériában, a szombathelyi, a pécsi és a miskolci múzeumban találhatók. A tegnap Totem címmel megnyitott tárlaton köszöntőt mondott Stefanovits Péter képzőművész (képünkön), a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Képzőművészeti Tagozatának vezetője, valamint a kiállítás kurátora, Wehner Tibor művészettörténész. Mint mondta, a Kondor Béla munkásságának lezárulása után színre lépő, a múlt század hetvenes éveinek első felében induló magyar grafikusművész-nemzedék egyik, a közelmúlt négy és fél évtizedének meghatározó jelentőségű tagja volt Püspöky István. A grafikus festő a valóság elemeit, illetve alakjait emlékszemen megragadó és megidéző művészi kifejezés azon alkotója volt, akinek lírai árnyaltságú, expresszív hevülettel interpretált, szürreális látomásokkal áthatott művei a szimbólumok, a metaforák és az allegóriák világába emelkednek, és e szférákba kalauzolják műveinek szemlélőit is. A kiállításon október 7-én 18 órától kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket, amelyen művészbarátok és a tárlat kurátora vesz részt. A rendezvény térítésmentesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött. A részvételi szándékot a galeria@vigado.hu e-mail címen lehet jelezni. (SK) Hirokazu Koreeda ismét nagyszerű filmet rendezett, ezúttal európai színészekkel, középpontjában az anya-lánya viszonnyal Kifinomult japán utalásrendszer a vásznon Deneuve és Binoche egymással szemben Péntek Orsolya Hirokazu Koreeda japán rendező a Bolti tolvajokkal 2018-ban elnyerte a cannes-i Aranypálmát. Nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzte meg új filmjét, amelyet olyan francia sztárokkal forgatott le, mint az idős színésznőt, Fabienne Dangeville-t játszó Catherine Deneuve és a lányát, Lumirt alakító Juliette Binoche. A helyszín ezúttal Párizs. A kezdő képsorokon Fabienne - sokakban felmerül, hogy Deneuve vajon önmagát játssza e - épp interjút ad, megvan benne a francia dívák utánozhatatlan eleganciája. (Mi ehhez képest Hollywood...) Hirokazu nem véletlenül nagy rendező: voltaképp már az első öt percbe belerejti a film lényegét, és felmutatja a konfliktus magját, az interjú közben ugyanis megérkezik a díva lánya családjával Amerikából, ám Fabienne nem azonnal köszönti őket. Amikor pedig végre kisétál eléjük, a két nő közt azonnal felizzik az feszültség. Mint ahogy a fentiekből is látszik, az egyik legbonyolultabb emberi kapcsolat, az anya-lánya viszony áll a film középpontjában. Noha briliáns módon játszik Deneuve és Binoche is - mondjuk ezt el is várjuk tőlük -, sőt a díva egykori férjét alakító Roger Van Hool, illetve a lány férjét alakító Ethan Hawke is jó, az Igazság című filmet mégis a kiváló forgatókönyv (ez is a rendező munkája) és a rendezés teszi remekművé. Olyan alkotássá, amely egyszerre hordozza a japán filmes kultúra kifinomult utalásrendszerét és az európai filmtörténet egyes nagy korszakainak lenyomatait, reminiszcenciáit. (Itt főleg a neorealizmust, a bergmani „lélektani filmet” és a 21. században körvonalazódó új olasz iskolát, elsősorban Alice Rohrwacher és Paolo Genovese az emberi egzisztencia határait feszegető munkáit lehet említeni.) Bár néhány jelenetben kishíján kirobban a szereplők közti, évtizedes, feloldatlan feszültség, amely abból adódik, hogy az anya karrierjét és a dívaszerepet helyezte minden elé, lánya egész életében szeretethiányos és elnyomott volt, a jelenetek mindenhol megállnak a forráspont előtt, amitől, ha lehet, még feszültebbé válik a kifejezetten a lelki történésekre fókuszáló film. Emlékezetes például, ahogy Deneuve, az anya, felelevenítve egy emléket, majdnem elsírja magát, majd kitör: micsoda pazarlás enynyi érzelmet elszórni, milyen jól jött volna mindez egy forgatáson. Hasonlóan bizarr jelenet, amikor kiderül, hogy képtelen bocsánatot kérni, ezért az amúgy forgatókönyvíró lányát kéri meg, hogy írja meg a szöveget, amit majd megtanul és elmond az általa megsértett férfinak - mint egy jó színésznő. Ahogy halad előre a film, hamarosan kiderül, hogy a látszólagos ellentét mögött-mellett búvópatakként ott van azért a szeretet is, mindezt pedig - a feloldhatatlan, megoldhatatlan emberi kapcsolatot - egyetlen dolog teszi elviselhetővé: hogy anyának és lányának is van humora. Az önirónia és az irónia is jellemző rájuk, ami tulajdonképpen az egyetlen lehetséges megoldás megoldhatatlan esetekben. Mindeközben Hirokazu Koreeda próbára teszi a kommersz mozikon nevelődött nézőket, ugyanis nemcsak a párbeszédekből, de olyan apró jelekből, metakommunikációs rezdülésekből, félmondatokból rajzolódik ki az anya és a lánya, valamint a körülöttük élők kapcsolati hálója és a bennük zajló folyamatok, hogy igencsak oda kell figyelni, ha valóban érteni akarjuk a filmet. Semmi harsány, semmi ordító, semmi hamis és talmi nincs sem a jelenetekben, sem a színészek játékában, voltaképp a nézőre van bízva, hogy ebből a rendkívül kulturált és szép filmből összerakja a mélyben lejátszódó drámá(ka)t. Hirokazu Koreeda műve - amely egyébként rendkívül jól fényképezett munka, az operatőr Eric Gautier volt -, kultuszfilm talán nem lesz, de többször megnézhető, kiváló munka. Méltó az előző cannes-i sikerfilmhez. Az igazság (La vérité) Francia-japán filmdráma, 108 perc, 2019. R.: Hirokazu Koreeda 10/9 Noha kapcsolatuk bonyolult, anyának és lányának is van humora Forrás: Vertigo Media SZFE-ügy Gregor Bernadettet megviselték az egyetemi évek Újabb művészek nyilvánították ki véleményüket a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakításával kapcsolatban. Gregor Bernadett nemrég arról írt közösségi oldalán, hogy megviselték az intézményben töltött évek. Az M5 Librettó című, hétfő esti műsorában lelki terroron alapuló pedagógiai módszerről beszélt, és a csók-pofon gyakorlatokat is sérelmezte, amiért ott valóságos csóknak és pofonnak kellett történnie. „A mai napig gyomorgörcsöm van, ha elmegyek az épület előtt” - nyilatkozta a Jászai Maridíjas színésznő. Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a Jó reggelt, Magyarország! című rádióműsor keddi adásában erre úgy reagált: „Végtelenül szomorú dolog, hogy így oktassanak fiatal embereket. Azt nem kell gyakorolni, hogy hogyan vág egy férfi vagy egy nő pofon egy másikat, vagy hogy csókolja meg. Inkább arról kellene beszélni, hogy mi az indíték, ami oda vezet, hogy dühös legyen vagy pedig szerelmes, és ezt csókban fejezi ki. A lélekkel kell foglalkozni!” - mondta a művész. „Lehetetlen, hogy csöndben nézzük, hogy a szakmánk egyre zsugorodik, és csak úgy lehet beszélni, játszani, ahogy azt néhány anonim, bár tudjuk, hogy kicsodák ember gondolja” - tette hozzá a színházigazgató, aki szerint egy szűk csoport a háttérből tüzeli az ifjúságot. (JMZI) Elhunyt Bertók László Sárdi Krisztina Életének nyolcvanötödik évében, hétfőn váratlanul elhunyt Bertók László Kossuth-díjas magyar íróköltő, a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA) alapító tagja. A hírt a Jelenkor folyóirat közölte, amelynek 1999-től főmunkatársa volt. Bertók László 1935 decemberében született Vésén. Csurgón érettségizett 1954-ben, majd postai tisztviselő lett Marcaliban. Verseiért államellenes izgatás vádjával börtönbe került 1955-ben, ennek dokumentációját Priusz (1994) című prózai művében adta közre. Később elvégezte a pécsi tanárképző főiskola magyar-történelem szakát, majd 1970-1973-ban a budapesti ELTE könyvtáros szakát. A Jelenkor című folyóirat szerkesztőségének 1975 óta volt tagja. Noha első versei már 1953-ban megjelentek, első önálló kötetét csak 1972-ben adták ki a Fák felvonulása címmel. Irodalmi életrajzot is írt Csokonai Vitéz Mihályról és Vörösmarty Mihályról, 1984- től hasznos bibliográfiai munkákat tett közzé. Utolsó könyve, a 2005- ben megjelent Platón benéz az ablakon című kötet 1954 és 2004 közötti munkáit szedte csokorba, a Priusz bővített változatát 2016- ban adták ki. Az 1965 óta Pécsett élő költő 2008- ban lett a város díszpolgára. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták: 1982-ben József Attila-, 1990-ben Déry Tibor-díjat kapott, 1997-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben pedig a Kossuth-díjat is átvehette új verstípusokat is létrehozó, a magyar líra megújulásában nagyon fontos szerepet játszó költői, prózai és elméleti munkásságáért. Fotó: MH