Magyar Hírlap, 2021. február (54. évfolyam, 26-49. szám)

2021-02-16 / 39. szám

Fricska Agymenés Galsai Krónika A sors különös kegyetlenségéből eluralkodott a közlési vágy Gábor Györ­gyön, a véresszájú baloldali filozófuson. Ezúttal elbúcsúzott a Klubrádió­tól. Nézzünk hát egy citátumot a mélyen független szellemiségtől: „Nem so­rolnék most neveket, betelne az oldal, de Bolgár Gyurit, az ország legjobb rádiósát muszáj megemlítenem: neki beszéltem először a galád filozófus­­botrányról, s ugyancsak ő készített interjút a gyalázatos támadás egyik ki­ötlőjével és segédfeljelentőjével.” A nagy teoretikus a tőle megszokott ököl­rázások közepette, e két mondatban összefoglalta a mai magyar ellenzék leglényegét. Természetesen „Gyuriról” beszélgetünk, aki persze a „leg­jobb”. A filozófusbotrány pedig - amelyben a Gyurcsány-Bajnai-éra 500 millió forinttal stafírozta ki a kebelbéli eszmetörténészek senki által nem olvasott, elvhű tanulmányait - az ugyebár „galádság”. A szélsőséges rádiós tehát példakép, a belterjes agymenés, a ballib eszmei hordalék maga a meg­kérdőjelezhetetlenség. Nos, ezt a beteg világot szeretnék újra. Kilátástalan anyagi helyzetben lévő nőket is futtatott a Békés megyei bűnbanda Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy prostituáltakat kizsákmányoló bűnbanda hét tagja ellen, bűnszövetségben elkövetett em­berkereskedelem, kerítés és prostitúció elősegí­tése a vád. Az érintettek 2011 és 2017 között az Egyesült Királyságban huszonhat nő kizsákmá­nyolásával negyvenmillió forintra tettek szert. A Békés megyei Tarhoson élő család három tag­ja 2011-2012-ben Londonba költözött, majd a kö­zösségi médiában feladott hirdetésekkel Ma­gyarországról nőket toborzott prostitúcióra. Kezdetben a bérelt lakásuk egyik szobáját hasz­nálták szexuális célra, majd ingatlanokat bé­reltek Londonban egy békéscsabai születésű, szintén ott élő társuk segítségével. A bűnbandát vezető két férfi és egy nő folyamatosan frissítet­ték a nőkről készült internetes profilokat - há­rom másik bűntárs pedig recepciósként fogad­ta a hívásokat. A prostitúcióra kényszerített nők közül tizenöten kilátástalan életkörülményeik miatt döntöttek a tevékenység mellett. A sértet­tek a bevételük felét adták oda kizsákmányolóik­­nak. Az ügyészség a bűnszövetség vezetőivel és a lakást bérlő társukkal szemben végrehajtandó szabadságvesztést, továbbá a megszerzett va­gyon elkobzását indítványozza. (LMA) A sértetteknek a bevételük felét kellett leadniuk . Egy madár egy kilogramm rovart eszik a költési időszak alatt Műfészkeket is készíthetünk a kártevő rovarok állományát apasztó fecskéknek Kiemelt fecskevédelmi időszak a tavasz, ami­ben a lakosságnak és az önkormányzatoknak egyaránt óriási szerepe és felelőssége van - tu­datta tegnap a Magyar Madártani és Természet­­védelmi Egyesület (MME). Mint írták, az elmúlt két évtizedben sajnos több mint ötven százalék­kal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz má­ra minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megállítása, megfordítása közös ér­dekünk. A tavasz közeledtével még van idő ki­helyezni a műfészkeket - fogalmaz a szervezet. Az MME egyébként kisfilmekkel is segíti a ma­dárbarátok idei felkészülését. A klímaválto­zással új kártevő és betegségterjesztő rovar-és szúnyogfajok, valamint az általuk terjesztett kórokozók jelentek meg nálunk is, s az ellenük történő biológiai védekezésben óriási szerepe van ezeknek a madaraknak-fogalmaz az MME. Ezért is aggasztó az állomány megfeleződése, amelynek hátterében az élőhelyek átalakítása, a táplálékbázis csökkenése és ami a legmegle­pőbb, a fészkek leverése, a madarak elzavarása áll. A mérések szerint minden fecske körülbe­lül egy kilogramm repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt. Mivel hazánkból akár kétmillió példány is hiányozhat, ez azt is jelenti, hogy legalább kétezer tonna rovar marad évről évre a környezetünkben. (LMA) Hírek Csütörtökön landol a NASA marsjárója, a Perseverance a vörös bolygón, amely hét hónapja tartó utazást követően érkezik meg a Marshoz - adta hírül az MTI. Az 1040 kilo­grammos marsjáró a Jezero nevű, kétszázöt­ven méter mély kráter alján fog landolni, amely­ben 3,5 milliárd évvel ezelőtt még jó hullámzott. Egy teljes marsi évet - 687 földi napot - tölt el a bolygón, és furatmintákat gyűjt majd a Mars kőzetéből. (PS) * Két krokodilt öltek le eddig az ausztrá­liai Queensland állam északi részén, hogy megvizsgálják az állatok gyomortartalmát, miután egy 69 éves férfinak nyoma veszett a múlt héten a térségben. A hatóságok meg­találták a felborult csónakját, amelyen kroko­diltámadásra utaló nyomokat azonosítottak és emberi maradványokra bukkantak a folyóban. Queenslandben ez volt a harmadik krokodiltá­madás ebben a hónapban. (FP) Tévéműsor február 16., kedd 8.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 9.00 Híradó 9.15 Most történik 9.30 Hí­rek 10.00 Híradó 10.15 Most törté­nik 10.30 Hírek 10.34 Élő egyház 11.00 Híradó 11.15 Most történik 11.30 Hírek 11.34 Kárpát - meden­ce 12.00 Déli harangszó 12.01 Hír­adó 12.40 Nemzeti Sporthíradó 12.50 V4-híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.30 Hírek 14.00 Hír­adó 14.30 Hírek 14.34 Világ 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.34 Élő egyház 16.00 Hír­adó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.34 Kárpát-medence 17.00 Hír­adó 17.15 Most történik 17.30 Hírek 17.34 Magyar gazda 17.54 Ma este 18.00 Híradó 18.30 Nemzeti Sport­híradó 19.00 Hírek 19.05 Család 71 19.30 Híradó 21.00 Híradó 21.25 19.25 A Mancs őrjárat 19.55 Pep­(16) 22.20 Kenő (12) 22.30 A fagy Magyarország élőben 20.00 Hí­18.55 Fókusz (12) 19.55 Kereszt­(12) 14.35 Tiéd az életem (12) 15.40 Bánkút 20-26 Murau 50-90 V4-híradó 21.30 Világhíradó 21.50 pa malac 20.00 Hetedhét kaland (16) 23.20 Don Matteo XL évad (12) rek 20.05 Riasztás (12) 21.00 Hr­anyu (12) 21.05 A mi kis falunk (12) Az én lányom (12) 16.45 A bosz-Dobogókő 0-3 Schladming 135-215 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.00 Híradó 20.15 Violetta (12) 21.05 Én vagyok 0.25 Mattoni (12) 1.20 Új idők új da­rek 21.05 Keménymag 22.00 Hír­22.15 New Amsterdam - Vészhely­szó csapdájában (12) 18.00 Tények Eplény 85 Zauberberg­ 23.20 Angol nyelvű hírek 23.25 Né­itt! (12) 22.10 Daredevil (18) 23.10 Jai 1.50 Rúzs és selyem 2.20 Fal­adó 22.50 Sporthírek 23.00 Hírek zetNew Yorkban (12) 23.20 Házon 18.45 Tények Plusz 19.40 Doktor Kékestető 20-30 Mariborsko 10-85 met nyelvű hírek 23.30 Orosz nyel­Kulisszák mögött - Az A38 Hajón: szöveg 2.45 Mesterember 3.15 Ma­23.05 Vetítő: ötvenhatos utak­­kívül (12) 23.45 RTL Híradó - Késő Balaton (12) 20.25 Exatlon Hungary Mátraszentistván 60-100 Donovaly 60-80 úű hírek 23.35 Kínai nyelvű hírek Fran Palermo (12) gyár Krónika 3.40 Esély A befogadottak (12) 0.00 Híradó esti kiadás 0.20 Barátok közt (12) (12) 23.25 Kellékfeleség (ism.) (12) Sátoraljaújhely 5-25 Ruzomberok­ 12.35 Dzsungelbanda - Mentés in­dul! (6) 13.00 M2 matricák - Négy­zetgyök 13.05 Kis kedvencek a világ körül 13.20 Bobby és Bill (6) 13.45 Csepp barát (6) 13.55 A Mancs őrjá­rat 14.20 Luna Petunia 14.45 Apol­lo és a csodabogarak 15.00 Traktor Tom 15.20 Monk 15.45 Manó Be­nő és Lili hercegnő apró királysá­ga 15.55 Gyerekversek 16.00 He­tedhét kaland 16.10 Bobby és Bili (6) 16.35 Super Wings - A szár­nyaik (6) 17.05 Miles a jövőből (6) 17.25 Barátaim: Tigris és Micimackó (6) 17.50 Mickey egér játszótere (6) 18.15 Jake és Sohaország kalózai (6) 18.40 Geronimo Stilton (II. évad) (6) 19.00 Alvin és a mókusok (6) 19.15 Denver, az utolsó dinoszaurusz (6) DUNA TV 4.25 Édes anyanyelvünk 4.30 Csa­lád-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sport­­híradó 6.45 Renő (12) 6.50 Srpski ekran 7.20 Unser Bildschirm 7.55 Mozogj otthon! 8.05 Ridikül (12) 9.00 Fogd a kezem! (12) 9.45 Isz­tambuli menyasszony (12) 10.35 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sport­híradó 12.50 Jamie egyszerű és gyors kajái (6) 13.25 Sorsok útvesz­tője (12) 14.20 Almárium 15.20 Rex Kanadában (12) 16.05 Brown atya (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony (12) 19.35 Rex Kanadában (12) 20.30 Önök kérték (6) 21.30 Briliáns barátnőm 8.00 Híradó 8.30 Magyarország élőben extra (ism.) 9.00 Híradó 9.30 Magyarország élőben (ism.) 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vá­sárlási műsorablak 11.00 Hírek 11.05 Magyarország élőben ext­ra (ism.) 11.30 Az operatív törzs élő sajtótájékoztatója 12.00 Híradó 12.30 Plusz-mínusz (ism.) 13.00 Hí­rek 13.05 Vetítő (ism.): Alla rustica (12) 14.00 Hírek 14.05 Magyaror­szág élőben (ism.) 14.30 Palet­ta 15.00 Híradó 15.25 Sporthí­rek 15.30 Budapesti srácok (ism.) 16.00 Hírek 16.05 Sajtóklub (ism.) 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz-mínusz 18.00 Híradó 18.30 Magyarország élőben extra 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 RTL KLUB 4.00 Az én kis családom (12) 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt (12) 6.00 Reggeli (12) 9.05 Teleshop 12.20 Fókusz (12) 13.20 New Ams­terdam - Vészhelyzet New Yorkban. Bloom megdöbben, amikor teljes csend fogadja a sürgősségin. A szokatlan béke csak addig tart, amíg be nem hoznak egy autóbal­esetet szenvedett csoportot. Max és Bloom hamarosan rájön, hogy minden sérültnek egyéb komoly be­tegsége is van, és arra gyanaksza­nak, hogy biztosítási csalás áll a háttérben. Helen szeretne segí­teni Maxnek, de hiába próbálkozik. (12) 14.25 Keresztanyu (12) 15.55 Az ígéret (12) 17.05 Barátok közt (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás is Walker segítségét. Ám Walker és Trivette dolgát nagyon megnehe­zíti Jesse japán biztonsági főnö­ke, ugyanis Tokada szerint a háttér­­ben a jakuzák állnak, s éppen ezért az ügyet csakis ő oldhatja meg... (12) 13.35 Walker, a texasi kopó II. TV2 Időjárás 5.15 Családi Titkok (12) 6.15 Mok­ka (12) 6.25 Benne: Tények reggel 6.55 Mokka (12) 8.45 Mokkacino (12) 9.40 Teleshop 10.45 Csapdá­ba csalva I. (12) 11.15 Mintaapák (12) 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó II. Walker egy akció közben a repülőtéren összetalálko­zik Amy Morell-lel, kedves ismerőse és jó barátja, a gazdag Jesse Morell lányával. Nem sokkal ezután a lányt­­ elrabolják, s apja kétségbeesve ké­ri­g Napkelte 6.49 Napnyugta 17.07 -1° Gyenge havazás Melegfront érkezik, de a talaj közelében továbbra is hi­deg időnk lesz. Kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd elsősorban keleten és délen vé­konyodik, szakadozik a felhőzet. A déli, kora délutáni órákig az ország északi felében - nagyjából a Tisza vo­naláig - valószínű havazás, északnyugaton havas eső is lehet. Néhol megélénkül a déli, délnyugati szél. Budapest légszennyezettsége: Többnyire kedvező szinten marad a légszennyezők koncentrációja. Hójelentés (cm) MI M2 HÍR TV 15 Természetszobrász volt a fagy a Balatonon A múlt csütörtöki hidegbetörés hatására jókora hullámok keletkeztek a Balatonon, amelyek a partra kicsapva a növényeken és a tereptárgyakon szabályos jégszobrokat alkottak. Az elmúlt napok extrém hideg időjárásának hatására ezek a jégszobrok nemcsak hogy megmaradtak, hanem tovább gyarapod­tak, és végül egészen csodás, mesébe illő jégvilág alakult ki a tóparton. Azt, hogy meddig lesz látható ez a pompás természeti jelenség, nem lehet megjósolni, annyi viszont bizonyos, holnaptól jelentős mele­gedés veszi kezdetét a Kárpát-medencében ami nem tesz jót ennek a jégbe fagyott világnak. (FP) Fotó: Purger Tamás Magyarországi lapszemle Tihanyi Visszhang Hosszas tanácskozás után úgy döntött a Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége, hogy eladja a szervezet tihanyi üdülőjét. Az értékes ingatlant már korábban felmérték, s két éve is fontolgatták az értékesítését, arra hivatkozva, hogy annak üzemeltetése nem gazdaságos. Az üdülő fenntartásának éves költsége huszonhárommillió forint. Az épületre három érvényes aján­lat érkezett, a legmagasabb kilencszáz­, a következő nyolcszáznyolcvanöt- míg a harmadik nyolc­­százhetvenmillió forintról szól. Zalalövő és Környéke Nyertes pályázatot nyújtott be a közelmúltban a zalalövői önkormány­zat. Mint a lapban olvasható, a projekt célja, hogy a budafai városrészben is legyen végre egy falu­ház. Az épületet a Budai Mért Kulturális és Hagyományőrző Egyesület vette gondjaiba. A beruházás hamarosan elkezdődik, a szervezet tagjai pedig abban bíznak, hogy a közös munka még jobban ösz­­szefogja a lakókat. Monori Strázsa Hamarosan új épületrésszel bővül két helyi tanintézmény. Mint a városi lapban olvasható, mind a Szterényi József Technikum és Szakképző Iskolában, mind a József Attila Gimnázi­um és Közgazdasági Szakgimnáziumban elkezdődtek a tervezési folyamatok és egyeztetések. Ugyan­csak helyi hír, hogy a Vásártéren kezdetét veheti az új, nyolcvan férőhelyes bölcsőde kivitelezése. 2021. február 16., kedd ó Ma Julianna és Lilla névnapja van. A Julianna a latin eredetű Julianus férfinévből alakult női név. Jelentése: Julius nemzetségből való, ragyogó, Jupiternek szentelt, Jupiterhez tartozó. A Lilla Csokonai Vitéz Mihály névalkotása, a Júlia játszi becézése. Főszerkesztő: Petán Péter, vezető szerkesztő: Dippold Pál, lapszerkesztők: Brém-Nagy Ferenc, G. Fehér Péter, Kuktár Katalin, művészeti vezető: Salát Zalán Péter, fotórovat-vezető: Hegedűs Róbert, főmunkatársak: Korompay Csilla, Őry Mariann, Puzsay Gábor. Szerkesztőség és kiadó: 1141 Budapest, Szugló utca 81., telefon: 06-1-887-3230, fax: 06-1-887-3276. Kiadja: Magyar Hírlap Kiadói Kft., kiadó: Cserny Zsuzsanna ügyvezető igazgató. Hirdetés: Rising Star Kft. Hirdetés-felvétel: telefon: 06-1-688-3500, fax: 06-1-688-3576, e-mail: hirdetes@m­agyarhirlap.hu. A kiadó a hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Előfizethető és megrendelhető a Magyar Hírlap Kiadói Kft. terjesztési osztályán, 1141 Budapest, Szugló utca 81., valamint e-mailen: elofizetes@magyarhirlap.hu. Továbbá előfizethető az ország bármelyik postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető e-mailen: hirlapelofizetes@posta.hu, levélben az MP Zrt. 1900 Budapest címen és telefonon: 06-1-767-8262. Külföldre és külföldön előfizethető a Magyar Posta Zrt.-nél: www.posta.hu webshopban (https://eshop.posta.hu/storefront/). Nyugdíjas kedvezménnyel kizárólag a kiadón keresztül lehet előfizetni. Kézbesítéssel kapcsolatos reklamációk fogadása a 06-1-767-8262 számon és a hirlap@posta.hu e-mail címen. Nyomás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft., Lajosmizse. Felelős vezető: Németh Balázs ügyvezető, HU ISSN 1786-478 X. Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Observer. r­ess­ : Mai lapszámunkat szerkesztette: Brém-Nagy Ferenc

Next