Magyar Hírlap, 2021. november (54. évfolyam, 253-277. szám)
2021-11-05 / 256. szám
Kutatókra vár a jegybank éremgyűjteménye Tóth Csaba Új távlatokat nyit a kutatások számára a jegybank éremgyűjteményének tervezett költözése, amelynek során a legkorszerűbb épületben helyezik el az intézmény rendkívüli kollekcióját. Jelenleg a Magyar Nemzeti Bank bankjegy- és érmegyűjteménye mind darabszámát (több mint hatvanezer darab egyedi műtárgy), mind jelentőségét tekintve a második legnagyobb hazai rendszerezett numizmatikai gyűjteménynek számít a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára után. A gyűjtemény gyökerei még a Magyar Nemzeti Bank elődjének számító, az 1867. évi kiegyezést követően létrejött Osztrák-Magyar Bank időszakába vezethetők viszsza, majd az önálló magyar jegybank az 1924. évi megalapítása után már tudatosan halmozott fel ézemanyagot. A gyűjtemény korai létrejöttére abból a tényből következtethetünk, hogy a bankban lévő, a forgalomból kivont, illetve részben nemesfémbeváltásból és egyéb banki tevékenységből származó régi, muzeális értékű pénzek, érmék és bankjegyek szervezett őrzésére már 1946-ban megalakult a Bankmúzeum, majd a műtárgyanyag kezelését egy háromtagú múzeumbizottság vette át 1949-ben. A kollekciót a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja védetté nyilvánította, de hivatalosan csak 1974-ben vált múzeummá, majd 1986-ban nyerte el a közérdekű muzeális gyűjteményi besorolást. A tudományos szempontok szerint rendszerezett gyűjtemény jelenleg a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházában található. A gyűjtemény gyarapodását kezdetben magánszemélyek és banki alkalmazottak ajándékai jelentették, majd fejlesztését a Magyar Nemzeti Múzeum is támogatta duplumanyagainak átadásával. Jelentős számú numizmatikai anyagot jelentett a bankon belüli átvétel - a forint pénzrendszer fizetőeszközei, érmék, bankjegyek és emlékpénzek -, de egy idő után lehetőség nyílt a szisztematikus gyűjteményfejlesztésre is. Az 1980-as, 1990-es években a bank már éves rendszerességgel vásárolt a gyűjteményéből hiányzó, magyar vonatkozású numizmatikai anyagot árveréseken, illetve éremkereskedőktől éppúgy, mint magánszemélyektől. A gyűjtés fő irányát a magyar pénztörténet tudományos célú feldolgozása és bemutatása határozta meg. A legtöbb nagyobb, szisztematikus vásárlás a magyar és erdélyi fém-, illetve papírpénzek gyarapítására történt, kisebb gyűjteményi egységek azonban más témákat illetően is bekerültek. A gyarapodás egy másik jellemző formája volt a nagyobb, fontosabb valutákkal bíró országok vagy a földrajzilag közeli kibocsátók fémpénzeinek és mintabankjegyeinek csere vagy átadás általi beszerzése is. Bár a gyűjtemény rendelkezik kisebb mennyiségű antik (görög, római és bizánci) éremanyaggal, legjelentősebb részét mind a darabszám, mind pedig a tudományos és kulturális érték szempontjából a magyar, illetve az erdélyi pénzérmék sorozata teszi ki a 11. századtól napjainkig. A papírpénzek között legnagyobb hangsúllyal szintén a magyar vonatkozású bankjegyek szerepelnek. A legkorábbi, osztrák kibocsátású, birodalmi forgalmú bankjegyek anyaga után az 1848-49-es szabadságharc papírpénzei jelentenek nagyobb gyűjteményi egységet, de az országos kibocsátásokon kívül a helyi szükségpénzeknek (például hadifogolytábori szükségpénzek) is szép sorozatával rendelkezik a gyűjtemény, de meg kell említeni a különféle mintabankjegyeket, próba- és fázisnyomatokat is. Ezeken kívül a különféle külföldi mintabankjegyek is igen nagy számban vannak képviselve - az európai bankjegyeken kívül számos egzotikus ország kibocsátása is színesíti az anyagot -, de az MNB által beváltott visszamaradt valuták közül is sok ritka, értékes kibocsátás került a gyűjteménybe. A részvény- és értékpapír-gyűjtemény mintegy 5500 darab modern (nagyobbrészt minták) és körülbelül 1500 darab régi, 1949 előtti kibocsátással büszkélkedhet. Emellett kötvények, részjegyek, váltók, egyéb pénzügyi okiratok színesítik a kollekciót. Fontos része a gyűjteménynek az eredeti bankjegy tervek rajz-, fázis- és próbanyomatanyaga. A többek között Helbing Ferenc, Horváth Endre, Nagy Zoltán és Vagyóczky Károly által készített, soha meg nem valósult, különféle változatokat felvonultató eredeti rajzok, akvarellek, fázisnyomatok, ívek és ívdarabok a papírpénzgyártás művészi és technológiai hátterét világítják meg. A szorosan vett numizmatikai jellegű tárgyanyagon kívül a gyűjtemény komoly banktörténeti anyagot is őriz (főkönyvek, számológépek, érmeszortírozók, pecsétek, csőposta, pénzládák stb.). Ezenkívül a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában van több mint hatezer darab verőszerszám (a 17. századtól napjainkig), amelyeket a Magyar Pénzverő Zrt. őriz az MNB soroksári Logisztikai Központjában. A Magyar Nemzeti Bank szakkönyvtára jelentős mennyiségű numizmatikai tárgyú szakkönyvvel is rendelkezik. A Magyar Nemzeti Bank Bankjegy- és Éremgyűjteménye a kezdetektől fogva jelentős beágyazottsággal bírt a magyar pénztörténeti kutatásokkal kapcsolatban. Nem születhetett meg olyan, a magyar pénzveréssel és bankjegykibocsátással kapcsolatos tudományos munka, amelyet nem előzött volna meg a gyűjtemény áttekintése. Míg korábban a gyűjteményben való kutatás - a szigorú bankbiztonsági előírások miatt - számos nehézségbe ütközött (bár eddig sem volt lehetetlen), a gyűjtemény küszöbönálló költözése új távlatokat nyithat a tudományos kutatás számára. Az MNB Pénzmúzeumának és Látogatóközpontjának helyet adó Széll Kálmán téri MNB Budai Központban (volt Postapalota) a legkorszerűbb, minden szükséges követelménynek megfelelő épületben kerül elhelyezésre a gyűjtemény, ahol magasan képzett szakemberek segítik majd az anyag megismerését, illetve publikálását, illetve várják a kutatókat, egyetemistákat. A gyűjteményi munkát segíti egy jól felszerelt restaurátor-műhely is. Az MNB éremgyűjteményének kétharmada, nagyjából negyvenezer darab egyedi műtárgy az utóbbi másfél évtizedben digitalizálásra került, ezekről kiváló minőségű digitális fényképek állnak rendelkezésre, ami jelentős mértékben segítheti elő a gyűjtemény megismerését az érdeklődők szélesebb rétege számára. A szerző régész és muzeológus Mi 8.00 Híradó 8.50 Ma délelőtt 9.00 Híradó 9.15 Most történik 9.30 Hírek 10.00 Híradó 10.15 Most történik 10.30 Hírek 10.34 Magyarország ma 11.00 Híradó 11.15 Most történik 11.30 Hírek 11.34 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.40 Nemzeti Sporthíradó 12.50 V4-híradó 12.55 Ma délután 13.00 Híradó 13.30 Hírek 14.00 Híradó 14.30 Hírek 14.34 Magyar gazda 15.00 Híradó 15.15 Most történik 15.30 Hírek 15.34 Magyarország ma 16.00 Híradó 16.15 Most történik 16.30 Hírek 16.34 Unió 2717.00 Híradó 17.15 Most történik 17.30 Hírek 17.34 Planet 2117.54 Ma este 18.00 Híradó 18.30 Nemzeti Sporthíradó 19.00 Hírek 19.05 Magyarország ma 19.30 Híradó 21.00 Híradó 21.25 V4-híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 22.00 Híradó 23.00 Híradó 23.20 Angol nyelvű hírek 23.25 Német nyelvű hírek 23.30 Orosz nyelvű hírek 23.35 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 12.10 Üzenet a jövőből - A Mézga család különös kalandjai (12) 12.35 Power Players (12) 13.00 Yakari (6) 13.25 M2-matricák - Igaz vagy hamis 13.30 Mama-mackók: Björn és Bucky 13.45 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 14.10 Bob, a mester XIX. évad 14.20 Wissper14.30 Mouk 14.55 Rosie világa - lll-IV. évad 15.15 Sam, a tűzoltó 15.30 Rubi Szivárványjában 15.55 Gyerekversek 16.00 Hetedhét kaland 16.10 Nils Holgersson csodálatos utazása (6) 16.35 Dzsungelbanda - Mentés indul! (6) 17.00 Mickey egér játszótere (6) 17.25 Dr. Plüssi (6) 17.50 Lilo és Stitch (6) 18.10 Szófia hercegnő (6) 18.35 Jake és Sohaország kalózai (6) 19.00 Lassie (6) 19.20 Alvin és a mókusok (6) 19.35 Bob, a mester XIX. évad 19.45 Rozmaring kunyhó 20.00 Hetedhét kaland 20.15 Tanárok gyöngye (12) 21.05 Friss (12) 21.35 Magas és Mély (12) 22.10 A bizalom ára (16) 23.05 A38 Archív (16) RTL KLUB 4.55 Teleshop 5.20 Fókusz (12) 6.00 Reggeli (12) 9.10 Teleshop 12.10 Keresztanyu (12) 13.30 Nyerő Páros (12) 15.25 Meryem (12) 16.40 Szerelem van a levegőben (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.55 Fókusz (12) 19.50 Keresztanyu (12) 21.00 Nyerő Páros (12) 22.50 RTL Híradó - Késő esti kiadás 23.20 Az éjszaka törvé nye. Joe Coughlin (Ben Affleck), Bos ton egyik magas rangú rendőrtisztjének a legkisebb fia imád a tilosban járni, és gondtalanul veti bele magát a titkos szeszfőzdék, gengszterbandák világába. Nemsokára a város egyik legsikeresebb rumcsempésze lesz, aki nem riad vissza a kegyetlenségtől sem. De a sötét oldalnak is megvan az ára. Egy olyan korban, amikor fegyverekkel felfegyverzett férfiak harcolnak az irányításért, senkiben sem bízhat meg, még a családjában és a szeretőjében sem. (16) 2.10 Született detektívek (16) 3.20 Amerika legviccesebb videói (12) TV2 6.30 Mokka, benne Tények (12) 8.45 Mokkacino (12) 9.40 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) 11.15 Tények Plusz (ism.) (12) 12.00 Tények délben (KHN) 12.30 Walker, a texasi kopó. A texasi kopók Walker vezetésével egy különlegesen profi módon kitervelt bankrablássorozat tetteseivel kerülnek szembe. A rablók bohócruhába öltözve rámolnak ki egy sor texasi bankot, látszólag megállíthatatlanul. A nyomozás akkor kerül közelebb a kézre kerítésükhöz, amikor a rablók meggyilkolják Walker közeli barátját, Logan Renót... (12) 13.30 A del Monte örökösök (12) 14.35 Viharos szívek (12) 15.40 A nagykövet lánya (12) 16.45 Remények földje III. (12)18.00 Tények (KHN) 18.45 Tények Plusz (12) 19.55 Ninja Warrior Hungary (12) 22.20 Mintaapák (12) 23.20 A Bank (12) 0.45 Dr. Csont (18) 1.45 Dr. Csont (18) 2.45 Bűnös Chicago (18) 3.45 Té nyek este (KHN) 4.30 Bombaparty Maryvel extra (12) Tévéműsor november 5., péntek M2 DUNATV 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti sporthíradó 6.40 Kenő (12) 6.45 Pamende 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül (12) 8.40 Fogd a kezem (12) 9.30 Isztambuli menyasszony (12) 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Europa A la Carte (6) 13.25 Drága doktor úr. Itt a nyár, és Lele a családtagok programjait szervezi. Megkéri apját, hogy kiránduljon a gyerekekkel. Liberónak ugyan más programja volt, de úgy érzi, segítenie kell Lelének, ezért lemondja a nyaralását... (12) 14.20 Almárium 15.10 Alpesi őrjárat (12) 16.15 Rex felügyelő (12) 17.05 Ridikül (12) 17.55 SzerencsePerc (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony (12) 19.40 Rex felügyelő (12) 20.35 A Vaslady (12) 22.15 Renő (12) 22.30 Tűzzel-vassal (16) 0.15 Pietro szigete (16) 1 1K rVorín/vria Q ormA /1R\ HÍR TV 5.00 Csörte - A nap vitája (ism.) 6.00 Radar (ism.) 7.00 Híradó 8.00 Napi aktuális (ism.) 9.00 Mozaik 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Vetítő: Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember (12). Partizán szerelem (12) 12.00 Híradó 13.00 Csörte - A nap vitája (ism.) 14.00 Vezércikk - Olvasunk a sorok között (ism.) 15.00 Híradó 15.30 Paláver 17.00 Híradó 17.30 Radar 18.30 Híradó 19.00 Napi aktuális 20.00 Csörte - A nap vitája. Politikai vitaműsor. A vitában résztvevők ugyanannyi időt kapnak érveik bemutatására, amikor az idő lejár, elnémul a mikrofonjuk. 21.00 Vezércikk - Olvasónk a sorok között 22.00 Híradó 23.00 Napi aktuális (ism.) 0.00 Radar (ism.) 1.00 Hazahúzó 2.00 Vetítő ism. Balázs Ferenc, az unitárius reneszánsz ember (12) Partizán szerelem (12) 3.00 Televíziós vásárlási műsorablak 3.20 Újranyitott akták (ism.) (12) 2021. november 5., péntek Kultúra Az ország második legnagyobb rendszerezett numizmatikai kollekciójának kétharmada már digitalizálásra került 1849. évi dukátverető, a szabadságharc soha meg nem valósult pénzének veretéve I. (Nagy) Lajos magyar király aranyforintjának unikális, ezüst, soha meg nem valósult próbaverete Székely Mózes erdélyi fejedelem ötszörös dukátja 1603-ból Forrás: MNB Időjárás Csökken a csapadékhajlam Frontrendszer hullámzik felettünk, de a nyugati tájakon már egyre inkább anticiklonális hatások érvényesülnek, így az északnyugati megyékben több órára kisüt a nap. Másutt viszont erősen felhős vagy borult idő lesz, arrafelé majd csak késő délután kezd el északnyugat felől érdemben csökkenni a felhőzet. Budapest légszennyezettsége: Az élénk szél kedvezően hat a levegő minőségére. Csupán az esti, éjszakai órákban emelkedhet meg a PM10 koncentrációja. Vízhőmérsékletek °C Pollenjelentés Duna 10-11 Csalán alacsony Tisza 8-10 Pázsitfű alacsony Balaton 10 Parlagfű alacsony Velencei-tó 10 Útifű alacsony Fertő tó 10 Üröm alacsony Tisza-tó 10 Főszerkesztő: Petán Péter, vezető szerkesztő: Dippold Pál, lapszerkesztők: Brém-Nagy Ferenc, G. Fehér Péter, Kuklai Katalin, művészeti vezető: Salát Zalán Péter, fotórovat-vezető: Fregedüs Róbert, főmunkatársak: Korompay Csilla, Őry Mariann. Szerkesztőség és kiadó: 1141 Budapest, Szugló utca 81., telefon: 06-1-887-3230, fax: 06-1-887-3276. Kiadja: Magyar Hírlap Kiadói Kft., kiadó: Cserny Zsuzsanna ügyvezető igazgató. Hirdetés: Rising Star Kft. Hirdetés-felvétel: telefon: 06-1-688-3515, fax: 06-1-688-3576, e-mail: hirdetes@magyarhirlap.hu. A kiadó a hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal. Előfizethető és megrendelhető a Magyar Hírlap Kiadói Kft. terjesztési osztályán, 1141 Budapest, Szugló utca 81., valamint e-mailen: elofizetes@magyarhirlap.hu, telefonon: 06-1-887-3200. Előfizetéses napilap terjesztő partnerünk a MédiaLOG-DMHM Zrt. (mlog.hu), ügyfélszolgálat elérhetőségei: ugyfelszolgalat@mlog.hu, +36-1-999-9689 vagy +36-1-460-2753. Nyomás: Mediaworks Hungary Zrt. Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató. HU ISSN 1786-478 X. Lapunkat rendszeresen szemlézi a megújult Observer.-------Mai lapszámunkat szerkesztette: G. Fehér Péter — k