Magyar Hírlap, 2021. december (54. évfolyam, 278-303. szám)

2021-12-29 / 301. szám

Az újvidéki magyar tanszék nagyrészt neki köszönhető kultúra Negyven éve halt meg Miroslav Krleza horvát író Negyven éve, 1981. december 29-én hunyt el Zágrábban Mi­roslav Krleza, a múlt századi horvát irodalom meghatározó alak­ja, akit háborús történetei miatt a horvát Remarque-nak is ne­veztek. Zágrábi kispolgári családban született 1893. július 7-én. Miután a helyi gimnáziumban latinból és görögből megbukott, 1908-ban a pécsi Magyar Királyi Honvéd Hadapródiskola növen­déke lett, majd a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémiára került. Budapesten látogatta a Galilei-kör összejöveteleit, Jászi Oszkár folyóiratát, a Huszadik Századot és a Világ című polgári radikális napilapot olvasta, megismerkedett Ady költészetével is. A Balkán-háborúk idején Szerbiába szökött, de az ottani rendőr­ség kémnek tartotta, ezért visszatoloncolta a Monarchiába, ahol katonaszökevényként letartóztatták, és megfosztották rangjá­tól. Az első világháborúban több fronton harcolt, majd sebesülé­se miatt hazatért Zágrábba. Katonai álmaival leszámolt, érdeklő­dése mindinkább az irodalom felé fordult. Nemsokára, 1919-ben egy barátjával elindította a Piámen című folyóiratot. Ebben az időszakban született meg első világháborús drámaciklusának három darabja: A táborban, a Golgota és a Farkaskutya, vala­mint A horvát hadisten című novel­lá­skötete. Egy ideig a Knjizev­­na Republika című folyóirat szerkesztője volt, fiatal írókat, költő­ket támogatott. A húszas évek végén kezdte el írni legismertebb művének, a tizenegy prózai részt és három drámát magába fog­laló Gospoda Glembajevi című ciklusnak a darabjait, emlékez­tet az MTI. Az Osztrák-Magyar Monarchia korában játszódó tri­lógia egy zágrábi patríciuscsalád széthullásának és általában a dekadens horvát polgárság hanyatlásának krónikája. Legjelen­tősebb költői műve, az Éjtszakának virrasztója - Petrica Kerem­puh balladái című, tájnyelven írott, archai­kus fordulatokban bővelkedő balladasorozata 1936-ban született meg. A fasiszta Független Horvát Állam megalakulása után kiadójával együtt letartóztatták, műveit pedig betiltották és elégették. A második világháború végezté­vel ismét intenzív irodalmi és szerkesztői te­vékenységet folytatott, 1952 után meghatáro­zó szereplője lett a titói Jugoszláviának. Volt a Jugoszláv írószövetség elnöke is, s nem kis érdeme volt az újvi­déki egyetem magyar tanszékének létrehozásában. Monumen­tális regényét, a Zászlókat 1981. december 29-én bekövetkezett haláláig írta. Pécsett van emléktáblája, 2011 júniusában pedig szobrot kapott Budapesten, a Ludovika parkban. (PO) 13 Három történet, egyetlen film Varga Bence Nagy várakozás előzte meg Wes Anderson legújabb, A Francia Ki­adás című filmjét. Nem csupán azért, mert napjaink egyik rend­kívül kedvelt rendezőjéről van szó, vagy mert ezúttal is pazar szerep­lőgárdával dolgozott együtt, ha­nem valójában azért is, mert a meglehetősen sajátos vizuális és narratív megoldásokkal dolgo­zó Anderson stílusa olyannyira ki­forrott és olyannyira egyedivé vált mostanra, hogy sokan attól tartot­tak és tartanak: innen már egye­nes az út, hogy önmaga paródiájá­vá váljon. Jó hír, hogy legújabb alkotásá­ban erről szó sincs, ugyanakkor valóban, a rendező szemernyit sem változtatott filmnyelvén, sőt né­mileg tovább is fokozta azt. Wes Anderson filmjeire szándé­kosan egyfajta modorosság jellem­ző, ezt stilizálja az abszolút végle­tekig, amíg valódi esztétikummá nem válik. Ezzel történeteit gya­korlatilag az elejétől a végéig zá­rójelbe teszi, történjék bármi is ezekben az alkotásokban, a valódi, drámai azonosulás nézőként nem lehetséges, csak a puszta gyönyör­ködés marad a forma tökéletessé­gében és az öniróniában. A Francia Kiadás­­ eddigi ta­lán legjobb filmjéhez, A Grand Bu­dapest Hotelhez hasonlóan - egy letűnt kor utolsó képviselőinek, kiveszőlésben lévő világfelfogá­soknak állít emléket, bár jelez­ve azok nevetségességét is, mégis nosztalgiát ébresztve. Egy anto­lógiafilmről beszélünk, amely há­rom történetet mesél el. A történet váza szerint miután a Francia Ki­adás című magazin alapítója meg­hal, a végrendeletében meghatá­rozottak szerint a lapnak meg kell szűnnie. A szerkesztőségnek és az állandó szerzőknek tehát el kell készíteniük az utolsó lapszámot. Ennek legfőbb cikkeit követheti aztán nyomon a néző a riporterek elbeszélésein keresztül. Az első cikkben egy börtön­bün­tetés­re ítélt festő, Moses Rosentha­­ler (Benicio del Toro) történetét is­merhetjük meg. A férfi az egyik börtönőrben találja meg a múzsá­ját, és absztrakt képeket fest a neki modellt álló nőről. Miután egy adó­csalás miatt elítélt műkereskedő - őt Adrien Brody alakítja fantasz­tikusan - megpillantja egy képét, megvásárolja azt, illetve a tulaj­donjogot későbbi alkotásaira, hogy szabadulását követően felépítse Rosenthaler hírnevét, ő pedig meg­gazdagodhasson. És minden a ter­ve szerint is alakul, egészen addig, amíg három év múlva vissza nem tér, hogy megnézze, mit alkotott a festő ez idő alatt. A második cikk egy diákláza­dás történetét meséli el, amely azt követően robban ki, hogy fiú diá­kok egy csoportja megelégeli, hogy nem léphetnek be a lányok kollé­giumába. A helyzet akkor csap át fegyveres felkelésbe, amikor egy társuk dezertál a kötelező had­kötelezettség elől. Mindezt a bri­liáns Frances McDormand által alakított, közel sem semleges új­ságírónő szemén keresztül láthat­juk, aki olyannyira az események résztvevője, hogy romantikus vi­szonyt kezd a diákok vezetőjével (Timothée Chalamet). Az utolsó történet középpont­jában pedig Nescaffier (Stephen Park) karaktere áll, egy rendőr­hadnagy, aki a helyi őrs alagso­rában pompásabbnál pompásabb ételeket szolgál fel a rendőrfőnök­nek és társaságának. Hamarosan azonban minden konyhai tudását be kell vetnie, hogy megmentse a főnök fiát, akit bűnözők rabolnak el váltságdíj reményében. Wes Anderson, ahogy azt tőle megszokhattuk, a halálosan precíz kameramozgással és a matemati­kai pontosságú kompozíciókkal éri el azt a hatás, amitől szerethetővé válnak filmjei. Egyik legnagyszerűbb filmes megoldása, amikor az idő múlá­sát vagy a cselekménysűrítést élő montázsjelenetekben oldja meg, fényképpé merevedett szereplők­kel, díszletről díszletre mozogva, egyetlen snittben. Rettentő összetett, részletes, jól megmunkált minden egyes je­lenet, hogy az embernek való­jában felfogni sincs lehetősége minden egyes apró jelzést, ame­lyet egy-egy kamerabeállításban elrejt a rendező, legyen szó akár a díszletek harmóniájáról vagy egy látszólag teljesen jelentékte­len mellékszereplő mozdulatáról a háttérben. A rendező stílusa miatt viszont a néző egyetlen karakterrel sem szimpatizál jobban, mint a töb­bivel, és nem is ellenszenvesebb egyik sem a másiknál, minthogy az események valódi tétjét kiolt­ja az abszolúttá váló komikum, az elbeszélői pozíciók rétegzettsé­gén átsejlő önirónia. A gonosz ka­rakterekről kiderül, hogy nem is annyira gonoszak, míg a pozi­tív hősök komolyan vehetetlenné válnak. A mámorítóan színvonalas sze­replőgárda ezúttal sem maradt el, a már említett színészek mellett felbukkan például Willem Dafoe, Léa Seydoux, Tilda Swinton, Owen Wilson, Bill Murray, Christoph Waltz, Edward Norton, Alex Law­­ther, Henry Winkler vagy Mathieu Amalric is, azaz legalább három­négy filmre való remek színész, olyanok, akik puszta jelenlétükkel képesek uralni a vásznat. Csoda hát, ha A Francia Kiadás minden egyes jelenete szó szerint kikényszeríti a néző teljes, feltétel nélküli figyelmét? A Francia Kiadás (The French Dispatch) Amerikai vígjáték, 108 perc, 2021 R.: Wes Anderson 10/8 A filmben sok más sztár mellett Bill Murray is játszik Forrás: Forum Hungary Fergeteges bulira készülnek Egy zaklatott pálya Boban Markovic és együttese, valamint Lakatos Mónika és a Romengo közös koncertjével, ha­gyományos dzsesszszilveszterrel és a város legnagyobb szilveszteri táncházával várja a Fonó idén az előszilveszterezőket és a szilveszterezőket. A Fonóbéli évbúcsúztatók sorozat ma este kezdő­dik a világzenei kettős koncerttel, és hatalmas táncházi szilveszterrel zárul majd. A Fonó Duplázó­ra ma este együtt érkezik a Kusturica-filmek zenei sztárja, Boban Markovic és zenekara a nemzet­közi világzenei színpadok másik sztárjával, a Romengóval és a WOMEX Artist-díjas énekesnővel, Lakatos Mónikával, hogy együtt zenéljenek. A koncerten Boban Markovic nagysikerű, MRAK cí­mű albumának dalait adja elő, a Romengo pedig december elején megjelent, Folk utca című leme­zét mutatja be a közönségnek. December 30-án a hagyományos Jazz előszilveszteren a Junior Pri­ma, Gramofon és Artisjus díjas dzsesszzongorista és zeneszerző, Tálas Áron triója lép színpadra. A második, „Little Beggar” című albumukról játsszanak majd, amely 2018-ban az Év dzsesszleme­­ze lett, és új számok is elhangzanak az előszilveszteri koncerten. Kaltenecker Zsolt és Mózes Ta­mara duója a dzsessz, a pop, a rock, az elektronikus hangzások, a progresszív zenei elemek és az improvizáció különleges keverékét adja elő a Jazz szilveszteren. A Horváth Tojás Gábor Trió a meg­jelenés előtt álló új, Tricks című, negyedik lemeze anyagát fogja bemutatni a Fonóban. A hagyo­mányos Fonó-folkszilveszter idén is a legnagyobb népzenész-néptáncos szilveszteri mulatságnak ígérkezik a fővárosban. Óriási táncházzal búcsúztatja az óévet, és köszönti az újat a Magyarpa­­latkai Banda, Pálházi Bence és bandája és a Fanfara Complexa, meg persze a táncoló közönség. A programokról bővebben a Fono.hu oldalon olvashatnak. (VK) Óévbúcsúztató világzene, dzsessz Marianne Faithfull angol énekesnő és táncházi zene a Fonóban ma ünnepli 75. születésnapját Az 1946-ban Londonban egy brit katonatiszt, irodalomprofesszor és a bu­dapesti születésű bárónő, Eva von Sacher-Masoch gyermekeként született Marianne Evelyn Gabriel Faithfull angol énekesnő, dalszerző és színésznő ma ünnepli hetvenötödik születésnapját. Szülei válása után édesanyja nevelte, szű­kös körülmények között, katolikus internátusba járt. Énekesi pályáját tizen­nyolc éves korában népdalok éneklésével kezdte, de 1964-ben részt vett a Rol­ling Stones együttesnek adott fogadáson, ahol az együttes menedzsere, Andrew Loog Oldham meglátta benne a tehetséget. Első kislemeze, a Mick Jagger és Keith Richards által jegyzett As Tears Go By nyomban toplistás siker lett. A Go Away from My World című albumával Amerikában is bemutatkozott, emlékeztet az MTI. Mick Jag­­gererrel való kapcsolatukból a Rolling Stones is profitált, olyan mára klasszikussá vált számokat ihletett, mint a Sympathy for the Devil, a You Can’t Always Get What You Want, a Wild Horses és az I Got the Blues. A Jaggerrel töltött féktelen négy év alatt Faithfull lába alól kicsúszott a talaj, 1970-ben fia felügyeleti jogát is elveszítette, és öngyilkosságot kísérelt meg. Volt hajléktalan is, ön­életrajzában őszintén vallott erről a korszakáról. Kitartó barátainak köszönhetően mégis talpra állt. Visszatérését az 1979-ben megjelent, Grammy-díjra jelölt Broken English albuma jelentette, amely a posztpunk és az újhullám egyik fontos műve. A filmvásznon Jean-Luc Godard-ral, Serge Gains­­bourggal, Alain Delonnal és Tony Richardsonnal dolgozott együtt. Megfertőződött a koronavírussal, tüdőgyulladása és memóriavesztése lett, de felépült. Háromszor járt Budapesten. (SK)

Next