S. Varga Katalin (szerk.): Hazai tudósítások - Magyar Hírmondó (Budapest, 1985)
"Árkádiában éltem én is…"
Debrecen védelme. Ezen Hazai Tudósítások XXX. darabjában egy humánus művész felejtvén artisztai büszkeségét, előlép a vászon mögöl, hogy magyarázatait pirulás és megítéltetéstől való tartalék nélkül megtegye, és a mesterség szeretetét gyarapítsa, egyedül az érdemes, úgymond,valóságos utálatot, akifelejtvén mivel tartozik mindazon publikumnak, amely előtt szavát hallatja, mind azon ügynek, melynek védelmére kell, mind önnön személyének, ellenkezőjének vad öklendezésekkel megyen ellene, s haraggal s magának tetszéssel dúl-fúl. Ezeket szólván nekirohan, nem egyvalakinek, (mert azt fejéhez és kultúrájához illetlennek tartja) hanem egy egész publikumnak Debrecennek, és az ellen vad öklelődzésekkel dúl-fel V. G. III. v. 232. Mi búsíthatta neki a humánus művészt, hogy ilyen artisztához illetlen mozdulásokat tegyen, kitalálni lehetetlen, anynyival inkább, mivel ezen nemes város katolikusokból és protestánsokból, secularisokból és ecclesiasticusokból állván, nem magyarázta ki, hogy melyik oldalára villog. Ide küldött levelében ezeket adja okának, melyeket, minthogy ügyét a publikum előtt folytatja, én is tanúbizonyságul a publikum táblájára feltenni szükségesnek találtam: 1. Egy idevaló, már meghalt öregúr, azt vitatta ellenem, hogy a rézmetszésben több munkában költségbe kerül a rádirozott tábla, mint a vésett, és hogy a rádirozás mindég tisztábban esik ki. 2. Egy most itt lakó úrral el nem tudom hitetni, hogy ennek I. „Majd próbálja dühét szarvába helyezni, miközben/Ront a fatörzseknek, csapkod fel a légbe bosszúsan” (Vergilius: Georgicon, Lakatos István fordítása)