Magyar Hírmondó 17. (1800. január-június, 1-51. szám)

1800-06-10 / 46. szám

dentítt sarkaltatta az első Seregszakas­szai által, ame­lyek ez­úttal is dícséretesen viselte mag­okat. Ivreától, F. M. L. Hadik Korpusát Turin felé* nyomták Máj. 25 dikén tíz vagy 12 ezerig valósr—■ ák , m­ás­nap pedig keményen meg is támadták. Lovassaink négyszer vágtak az ellenség közzé , de parancsolatja lévén Gr. Hadiknak, hogy vonjet vis­sza magát az Orko vizéig, melly mintegy négy óránnyira esik Turintól Észak és Napnyú­­got között, úgy cselekedett, és vis­sza­vonulása közben semmi háborgatást nem szenvedett az el­lenségtől. A’ fogságunkba esett Fr­­ák’ szám­ra* háromszázra ment vala már fel Máj. 27-dikén , kiknek leg­nagyobb része, Lovassaink által meg.­sebesedett. Részü­nkröl a’ halva­ maradtak* és meg sebesedtek’ száma, mintegy négy százra megy. Magasztalja Gróf Hadik , az egész Seregnek igém derék maga-viselését, ’s különösen is meg­nevezi a’ Kinszky Ferent­ és Wallis Mihály Bat-y jait, a’ Császár és János Fő-Hert­eg’ Dragottyossait.—* Igen nagy kár, hogy ezen verekedésben, azt az érdemekkel teljes Generálmajor Pálfi Miklóst el vesztettü­k. Turulból Máj. 27-dik napján:— ,,Oda vám st’ kedves Pálfy Miklós Generálisunk. Ma temet­tük el itten a’ Cathedrále Templomba, nagy pompával ugyan, de közönséges szomorúságok között. Tegnap Sebesedett halálra, egy igen vé­res verekedésben, Romano nevű helységnél, melly öt óránnyira esik innét J£fzak felé, Ivreán innen pedig egy mértföldnyire. Minekutánna t. i. a* Francziák el foglalták Ivreát, népünkre rohan­­tak, m. melly, Chiusella patak mentében, ’s Am­­fibb­a

Next