Magyar Holnap, 1985 (39. évfolyam, 9-10. szám)

1985-10-01 / 9-10. szám

1985 Okt.-Nov. hu. JALTA... ÉS A TÖBBIEK... Amikor 1945 februárjában összeült a három szövetséges hatalom vezetője, Roosevelt, Churchill és Sztálin, nagyon kevesen gondolták volna, hogy ezek a szerződők munkájukkal olyan óriási árulást lesznek képesek összehozni, hogy még negyven év múlva (1985-ben) is azt nyögi majd a tisztességes emberiség. A nemcsak beteg testű, de talán még betegebb lelkű gonosztevő Rosevelt mindenben szekundált Sztálinnak, aki ott Jaltában meglátta azt a soha többé vissza nem­­ térő alkalmat, hogy lenyelheti Közép- és Kelet-Európát és lerakhatja­ a szovjet világhatalom alapjait. Churchill bár harmadik volt a trojkában jelentéktelensége ötödik kerékké tette őt. Tehát a két gonosztevő döntött népek, nemzetek, elevenek és holtak fölött. Mondják, hogy a Jaltai Szerződés jó szerződés volt, csakhát a Szov­jetunió nem tartja be annak rendelkezéseit. De a szerződés szenvedő alanyai nagyon jól tudják, hiszen az ő bőrükre ment, hogy a szerződés, minthogy gonosztevők műve volt, csakis gonosz lehet még betűiben is, nemcsak szellemében. Még akkor is ha nincsenek is titkos záradékai (bár ne volnának). Roosevelt azonban nemcsak a százmilliós Közép- és Kelet-E­urópa népeit árulta el, hanem az egész úgynevezett szabad világot is. Mert a győztesek is ennek az emberiség történetében páratlan árulásnak isszák a levét ma negyven év után is. És ha nem jött volna Reagan hatalomra az utolsó pillanatban ma már ülné torát a szovjet vörös horda az egész szabad világ katedrálisaiban. Ha megvizsgáljuk azonban a Jaltai Szerződés megkötése óta eltelt negyven esztendő eseményeit, akkor arra a konklúzióra kell jutnunk, hogy Jalta csak az első lépés volt ebben az embertelen árulás-sorozatban. Jaltát követte a kelet-berlini, a poz­­nani és főleg a budapesti árulás, amikor is 1956-ban a szabad világ visszájára fordította volna Jaltát. Magyarországon 1956 október végén­­a Szovjetunió Jalta romjai alatt hevert, é­s ebből a totális vereségből segítette talpra a Szovjetuniót ez az újabb­ nyugati árulás. A prágai tavasz letiprása egyenes követ­kezménye volt a budapesti árulásnak. 1968-ra a Szov­jetunió rendezte sorait, s így Dubcsekéknak a legkisebb reményük sem lehetett a sikerre. S a Poznán óta tartó,­ és szinte tíz évenként megismétlődő lengyel lázadás is emiatt nem sikerülhet, még napjainkban sem. A koronát Jaltára szerződési szinten Helsinki tette föl. Ford elnök és társai akik aláírták a Helsinki Szerződést zöld fényt adtak a Szovjetuniónak de jure is Jaltai de facto győzelméhez. És ezeket a hódoltsági területeket csak azért nem meri bekebelezni a Szovjetunió (amint azt Flenry doktor, ez a mefisztó-ivadék Sonnenfeld szolgáján keresztül felajánlotta neki), mert időközben az öntudatra ébredt szabad világ valamint a nyugati katonai erők felerősödésével megakadályozzák ebben. A szabad világ vezetői Helsinkiben kaptak ugyan egy nesze semmi, fogd meg jól gesztust a Szovjetuniótól, az úgynevezett harmadik kosarat, amely az emberi jogokról rendelkezik. Azóta a szabad ezzel a vékony lehetőséggel próbálkozik. Még a Belgrádi és Madridi utókonferenciákon megszégyenítették a Szovjetuniót,­­ amelynek esze ágában sem volt egy pillanatig sem betartani helsinki ígéreteit, de a tavaszi Ottawai kon­ferencián és a most folyó Budapestin már ezt a megszégyenítési fegyvert is kiütötték a szovjet küldöttek a nyugatiak kezéből, mivelhogy ragaszkodtak ahhoz, hogy a megbeszélések titkosak, zártak legyenek és csak két hétig tartsanak. A Nyugat csatát vesztett megint ezúttal Ottawában (lásd erről szóló cikkünket lapunk más helyén) mint ahogy csatát vesztett Bécsben is ahol a vigaszdíj-konferencia nyűglődik immáron több mint tíz éve. E­zt a konferenciát — az úgynevezett Leszerelési Konferenciát — ugyanis a nyugatiak erőszakolták ki, azért mert belementek a Szovjet kezdeményezte Helsinki Konferencia megrendezésébe. Ha máson nem is, ezen még a vak is megláthatja, hogy hogyan játszik a szovjet macska a nyugati egérrel. Helsinkiben a Szov­jetunió megnyerte Közép- és Kelet-E­urópát amiért vi­szonzásul Bécsben semmit sem adott! F,s ezt az írtózatos hátrányt próbálja Reagan elnök behozni, reméljük sikerrel..., talán a november 19-20.-i Genfi C­súcskonferencián. A MAGYAR HOLNAP A MAGYAR ÉLET EGYETLEN IGAZÁN SZABAD FÓRUMA ÉLETBENTARTás­a éidejében könvx EL ADOMÁNYÁT SAJTÓALAPUNKRA MAGYAR HOLNAP KIÉ A JÖVŐ...? Semmi kétség aziránt, hogy napjainkban történelmi időket élünk. Sorsunk — akár a falusi menyasszonyé — válhat „derűre, vagy örökös búra.” Sőt még rosszabbra is — a nukleáris pusztulásra! Van-e hát jövőnk — kérdezi a józan ész — és ha van, kié lesz ez a jövő? Azt mindenki tudja, aki csak kicsit is követi a világpolitikai eseményeket, hogy a II. Világháború végén a győztesek törököt fogtak egymásban, amely nem ereszti őket. Mert amíg az erősnek megmaradt Egyesült Államok, amelynek alig volt pár százezer fős háborús vesztesége , leszerelt, ugyanakkor a 20 milliós veszteségű Szov­jetunió nem szerelt le, sőt Kelet- és Közép-E­urópát elfoglaló hadseregét sem vitte haza. Hogy Sztálin, bár többször próbálkozott, mégsem merte megtámadni a gyenge Nyugatot, azt kizárólag az amerikai atom­monopóliumnak köszönhettük, amely azonban csak néhány évig tartott. Szerencsére azonban akadtak Nyugaton is néhányan akik tudták miről van szó és mire a Szovjetunió kémein keresztül megszerezte az atomtit­­k­okat, addigra megszervezték a Nyugat első védőbás­tyáját a NATO-t. A patt­helyzet azóta is tart, bár a Szovjetunió időnként elhúzott, de támadni ezidáig sem mert a fő ellenség, az Egyesült Államok ellen, bár proxy háborúkat kezdeményezett és sajnos több esetben meg is nyert, sőt Afganisztánban közvetlen támadáshoz is folyamodott. Azóta igaz beragadt az afgán hínárba, amelyből nincs is kiút számára, így elmondhatjuk, hogy Reagan hatalomra kerülése óta nem sikerült semmi a szovjet berkekben. Reagan katonailag újra megterem­tette az erőegyensúlyt, ha egyenlőre még csak papíron is, de a reagani tempó (ha megmarad Reagan után is) beszűkíti a szovjet világhódítás lehetőségeit. Annak ellenére, hogy a reszketeg (roskatag?) diktátorok után Gorbacsov személyében egy életerős fiatal ember került hatalomra, aki mindent elköv­et majd az eszelős orosz messianizmus felerősödése, mégis azt hisszük, hogy az idő a Nyugat számára dolgozik, és ebből kifolyólag, a­­ szabad emberiségé lesz a jövő! A magyar emigráns politika a megváltozott világképben... Mint tudjuk a történelem során nem sok politikai emigráció dicsekedhet azzal, hogy győztesen tért haza abba az országba — saját hazájába — amelyből emigrálni volt kénytelen, akár külső, akár belső, vagy esetleg mindkét ellenség elől. Az újkori magyar történelemben is csak egyedül a „Rákosi” féle emigráció jött (haza) Magyarországra a szovjet had­sereg abrakos tarisznyájában. Bár ne jött volna! Ebből tehát azt­ a tanulságot vonhatnánk le, hogy kár az erőlködésért és a mostani magyar emigráció sem térhet haza győztesként Magyarországra? Nem vagyunk , ködevők, és soha egy pillanatig sem hittük azt, hogy máról-holnapra összeomlik a szovjet kommunista világ és bemasírozhatunk majd Budapestre, esetleg fehér lovon. Nem! De minden realizmusunk ellenére sem tart­juk kizártnak, sőt egyenesen hiszünk abban, hogy az állandóan változó világképben igenis lehetséges lesz egy olyan helyzet, amikor a rabnépek lerázhatják magukról a szovjet igát. Tehát erre a pillanatra, erre a helyzetre kell felkészülnünk még akkor is ha esetleg nem is sok reménye van annak, hogy eljön a mi életünkben. A szabadságharcos emigráció emigrációba kerülése első percétől kezdve hirdeti, hogy az 1956-os szabadsághar­cot nem tekinti befejezettnek és a harcot nem adja föl addig, amíg el nem éri 1956 október 23.-án­­kitűzött­­ célját, Magyarország szabadságának és függetlenségé­nek maradéktalan visszaállítását. ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss1 : 3SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS FAY FERENC Összegyűjtött versei 688 oldal. Ara: $30.00, plusz portó. (Kanadába $1.), USA-ba s a világ más részébe $3.—) Megrendelhető a költő özvegyétől­ . • S Mrs. TERÉZIA FAY, 54 WASHINGTON ST., SIDE DOOR - PARIS, ONT. N3L 2A8 TELEFON: (519 ) 442-6829 »WH* »WM» Arcod verejtékével... Uram, mióta kiűztél Kertedből Arcom verejtékével Keresem kenyerem. Nem szánom a vétkem, Hiszen csak tudni Akartam Mint Te, Hogy mivégre lángol A Nap az égen, És miért hívnak a csillagok Az éji sötétben? Közéjük vágytam egykor, Mint­hű Csaba vezér, De haragod Porba sújtott. Nézd el vétkem, Uram, S engedj utamra engem, Hiszen nem akartam Isten lenni, — Csak Ember. Szálfaegyenesen... Nem tudtam lenni Nádszál Mely hajlik a szélben. Hanem álltam Szálfaegyenesen Pusztító viharban Dacolva a széllel. Mert kinek sorsa A szálfa. Nem bújhat Nádszálba ítéletidőben. Ha törik is Az ága. Vagy maga A szára.* Törötten, Tiportan is — Szálfa. N.Y. 1985 jan. 31. HÓKA MIHÁLY 3. oldal MI TÖRTÉNT OTTAWÁBAN? Az Ottawa-i (helsinki) utókonferencia még a várakozá­soknak sem felelt meg, pedig egyetlen józaneszű ember sem várt tőle sokat. Azzal, hogy a konferencia időtar­tamát csak két hétben szabták meg és elrendelték a tel­jes titkosságot, máris biztosították a Szovjetunió győzelmét. És a szovjet delegáció valóban ki is használta ezt a behozhatatlan előnyt és teljesen kisiklata ennek az összejövetelnek az értelmét. Az ilyen kon­ferenciák még annyit sem érnek meg mint az a papír, amelyre a meghívókat nyomják. Ugyanígy üres járat a (még e sorok írásakor is folyó) Budapest­i Kulurális Fórum is, amely szintén Helsinki utókonferenciája. Pesten ugynis a hírhedt gebines „szabadságban" ugyancsak a szovjet diktálja a feltételeket, így nem engedték meg Moszkvában pesti cselédeiknek még azt sem, hogy a látszatot fenntartsák. A rendezők ugyanis betiltották azt a nyugat-európai „Helsinki figyelőkből” álló csoport rendezvényét, amelyhez magyarországi disszidensek is csatlakoztak, hogy számonkérjék az aláíróktól a Helsinki alkut. Az összejövetelre azonban Eörsi István disszidens író lakásán — min­ a magánrendezvényre — sor került, ahol az egybegyűltek elmondták véleményüket a hivatalos konferenciáról és az azon résztvevő szalmacséplőkről... Ami, ugyebár nem hízelgő a delegátusokra, akik való­jában egy áldatos összeesküvés foglyai voltak... S minthogy örök optimisták vagyunk, így reméljük, hogy talán majd Genfben...?

Next