Magyar Idők, 2015. december (1. évfolyam, 78-102. szám)
2015-12-02 / 79. szám
www.magyaridok.hu Az örmény népviselet megőrizte sajátos ornamentikáját és színvilágát A világ legrégebbi bőrcipője Izsó Zita Magyarország és Örményország kapcsolata közel ezeréves múltra tekint vissza, hiszen Örményfalut (Terra Arminium) már az 1200-as évektől kezdve említik a korabeli dokumentumokban. A később az országba érkező örmények elsősorban Erdélyben telepedtek le. Közülük sokan nemesi címet kaptak, és az 1848-49-es szabadságharcban is számos örmény származású katona harcolt együtt a magyarokkal. Az Országos Örmény Önkormányzat 1995-ös létrehozása mellett az utóbbi évtizedekben számos civilszervezet alakult meg az anyaország identitásának, kultúrájának megőrzése, valamint a hagyományok ápolása érdekében. Az Örmény Kulturális Központ is hasonló céllal működik, kapcsolatban állnak többek között az Urartu Örmény Színházzal, és ikonfestő kört is tartanak. Nemrégiben pedig a támogatásukkal jelent meg az Örmény öltözék a 18-19. században című kiadvány, melyben az ősi nép öltözködési stílusának változásait követhetjük végig a lenyűgözően részletgazdag illusztrációkon és informatív leírásokon keresztül. A könyv eredetileg a jereváni Örmény Történelmi Múzeum gondozásában jelent meg, ahol a viseletek egyébként egy külön kiállítás keretében meg is tekinthetők. A könyv magyar nyelvű változatát az Aranytíz Kulturális Központ lovagtermében mutatták be. A kiadványról F. Dózsa Katalin művészettörténész beszélt, aki a könyv első oldalain megfogalmazott kijelentést idézte, ami szerint csodálatosan különös, hogy az örmény nép a történelmi tragédiái ellenére is mennyire meg tudta őrizni sajátos ornamentikáját és színvilágát. F. Dózsa Katalin ugyanakkor kiemelte, hogy az üldöztetés hozzájárulhat ahhoz, hogy megmaradjon a kultúra, hiszen a nehéz sorsú népek ebben a formában tudják leginkább megőrizni nemzeti kincseiket és múltjukat. A kiadványt szemlélve talán azért is volt ennyire fenségesen díszes az örmény nők öltözéke, mert a folyamatos üldöztetés miatt minden értéküket magukon kellett viselniük. Ahogy Avanesian Alex, az Örmény Kulturális Központ elnöke elmondta, a régebbi korokban a hölgyek a mindennapokon is másfél-két kilós ezüst-, illetve aranyozott öveket hordtak. F. Dózsa Katalin ezután összefoglalta az örmény öltözködés főbb irányait, és kiemelte, hogy ez a tehetséges, sokszínű kultúrával rendelkező nép nagyon fontos szerepet töltött be a divattörténetben, hiszen az országuk területén találták meg a világ legrégebbi, közel 5500 évvel ezelőttről származó bőrcipőjét. Az estet látványos divatbemutató zárta: tradicionális örmény öltözékeket láthattunk, amelyek egy erdélyi örmény múzeum viseleteinek mintájára készültek, és Simó Júlia bocsátotta őket a szervezők rendelkezésére. Ezenkívül megcsodálhattuk a ruhák modernizált, XXI. századi változatait is, amiket a bőr- és szőrmekombinációiról híres Pásztor Anni divattervező készített. A modellek egy gyönyörű örmény szőnyegen vonultak végig, amit hegyi-karabahi rózsaminta díszített. A motívum díszítőelemként több ruhán is megjelent. Az Örmény öltözék a 18-19. században című kiadvány lenyűgöző részletessége miatt nemcsak azok számára lehet izgalmas olvasmány, akik szeretnék felfedezni családjuk örmény gyökereit, hanem azok számára is, akik szeretnék megismerni egy nagyon eredeti, gazdag kultúrával rendelkező nép viselettörténetének egyik legizgalmasabb korszakát. A tradicionális öltözékek után a divatbemutató közönsége megcsodálhatta a ruhák modern változatait is Fotó: Kurucz Árpád Danyi Zoltán regényének főhőse kiutat keres Az emlékeltakarítók Nagy Koppány Zsolt Egy korábbi recenziómban említettem már, hogy kissé gyanúsnak találom az áradó mondatokat, sőt néha egyenesen irtózom tőlük. Elég gyakran ugyanis csak arra használja őket az íróember, hogy elrejtse a mondatok egyenkénti megmutatásában rejlő sutaságokat, elkerülje a kelepcéket, amelyekbe akkor eshet, ha sok apró, ámde tökéletes mondatra kell szabdalnia a mondanivalóját. Nem csak másnál, magamnál is érzékelem ezt a problémát, ha fáradt vagyok, vagy egy leírni kívánt gondolatmenet nem elég kristálytiszta, elég egy áradó, lehetőleg minél hosszabb mondatba belefoglalni,rejteni, -keverni, és máris elérem, hogy az olvasó érezze hülyének magát, és én megúszszam a megmérettetést, aminek minden írni vágyó ember óhatatlanul és saját akaratából kiteszi és aláveti magát. Amikor láttam tehát, hogy Danyi Zoltán A dögeltakarító című regényében jórészt csak áradó mondatok szerepelnek (igen gyakran egy számmal jelzett kisfejezet mindössze egyetlen mondatból áll), óvatos duhajsággal kezdtem olvasni - körülbelül a huszadik oldalig. Ott aztán beszippantott a könyv, és már csöppet sem zavart ez a... stílusjegy? Eljárás? Technika? Danyi Zoltán sajátja lett, együtt lélegzett a szöveggel, történettel, elbeszélővel, szerzővel. A történet főhőse a délszláv háború borzalmai után arra tesz kísérleteket, hogy elfeledkezzen mindarról, amit látott, amit végig kellett néznie - és amire néha ijesztően szenvtelen egykedvűséggel gondol (ritkábban emlékezik) vissza. Többfelé megfordul, érezhetően keres valamit, a feledést, a szerelmet, a társasági lét illékony biztonságát, a pontot, amelynek segítségével kimozdíthatja önmagát a feledninem-tudás világegyeteméből. A realisztikus külső helyszínek ellenére azonban ez az utazás valójában belső - a dolgokhoz szinte kényszeresen fűzött reflexiók legalábbis ezt sejtetik. És itt látszik meg Danyi Zoltán mesterségbeli tudása, itt válik hitelessé és létjogosulttá prózapoétikai eljárásának minden sajátossága. Ugyanis az áradó mondatok ellenére ez a próza rendkívül szikár, takarékos, a rendelkezésre álló készletből kiválóan gazdálkodik, szinte mindig megtalálja az egyetlen szót, amelyiket a helyzet megköveteli és - tovább tágítva a kört - azt az egyetlen leírást, amelyik nemcsak az olvasást gördíti tovább, de az olvasót borzongásra vagy elégedett csettintésre ingerli. Az olvasót, aki erről a háborúról, a háborút követő zűrzavarról (meg a zavarosban halászó ügyesekről) legfeljebb a híradókból tájékozódott, de ilyen testközeli, érvényes információja nemigen volt (a realisztikusság miatt a szöveg szinte krónikaként is olvasható, de ha az irodalomként olvasásnál maradunk, akkor sem csalódunk). Mit tudunk a Délvidéken élő magyarokról? Mit tudunk erről a háborúról, amelyik itt zajlott, és amelyikre néhány borzalmas, már-már városilegenda-szerű történeten és pár számadaton kívül alig emlékszünk? A kisebbségi lét, a kisebbségi tapasztalat amúgy is tudatformáló hatású, de mi történik fent nevezett tudattal, ha még egy olyan háborúval is tetéződik, amelyikhez tulajdonképpen nincs köze a főhősnek, csak részt kell benne vennie? Vajon segíthet A dögeltakarító abban, hogy megtudjunk valamit... nem is a konkrét eseményekről, hanem arról, hogy hogyan élhet tovább az emlékük a közös és az egyéni emlékezetben? Igen, segíthet. Azért vagyok biztos ebben, mert például az én vendégmunkás-tapasztalatom több helyen kísérteties hasonlóságot mutat a könyvben előforduló budapesti helyszínekhez fűzött szerzői-narrátori kommentárokkal. A szerző a közös tapasztalatból merít, ez számomra hiteles, így feltételezem, hogy az egyéb vonatkozások is megképezik az olvasótársakban a maguk történetét, közös emlékezetből táplálkozó élménymozaikját. Helyenkénti túlzásai ellenére jól megírt, erős könyvvel van dolgunk, amelyik néha úgy hökkent meg (a természetgyógyász, aki pénz helyett körözni vágást kér a kezelésért cserébe, vagy a lány, aki úgy válogatja össze a szeretőit, „hogy a hálószobájában ismét összerakja a régi Jugoszláviát”), hogy hetek múlva is visszatér egyik-másik erős kép, rengeteg észrevétele kiragadva is megállja a helyét, és azt is megtudjuk, kik azok az „úgynevezett dögeltakarítók”. Danyi Zoltán: A dögeltakarító. Magvető Kiadó, Budapest, 2015. KULTÚRA 17 A Kedvezmények a Műcsarnokban Különleges tárlatvezetések, rendhagyó programok, jubileumi ajándékok és kedvezmények is várják decemberben az érdeklődőket a budapesti Műcsarnokban, ahol többek között a kibernetikus képzőművészet atyjának tartott magyar származású Nicolas Schöffer művészetét bemutató kiállítást tekinthetik meg a látogatók. (MTI) Kárpitkiállítás nyílik Sulyok Miklós művészettörténész nyitja meg holnap, december 3-án Hager Rítta Kossuth-díjas kárpitművész Belső fény című kiállítását 18 órakor a Hegyvidék Galériában. Közreműködik Gelley Áron és a Pannónia Sacra Katolikus Általános Iskola furulyaegyüttese. (MI) Felszállott a páva középdöntő A Duna TV és a Hagyományok Háza közös népzenei tehetségkutatója november 6-án indult, 48 produkciót sorakoztatott fel a négy elődöntő alkalmával. Négy kategóriában mutathatták meg tehetségüket a gyermekek: énekes szólista, hangszeres szólista, énekegyüttes és zenekar formációban. December 4-én, pénteken a középdöntővel és 12 ígéretes előadással folytatódik a műsor, amit 19.35 perckor láthatnak a Duna műsorán. A zsűri mellett a néző is beszállhat a szavazásba, a továbbjutókon kívül a legtöbb szavazatot kapó közönségkedvenc is bekerül a döntőbe. (M1) Slágerek a Kongresszusi Központban Barbra Streisand legnagyobb slágerei csendülnek fel december 6-án, vasárnap a Budapest Kongresszusi Központban. Az Evergreen című koncerten Barbra Streisand slágereit vonósokkal és három énekesnővel, Náray Erikával, Pólyák Lillával és Szulák Andreával viszik színpadra. Az est során elhangzik mások mellett a Send In the Clowns, a My Man, a How Do You Keep the Music Playing vagy a Papa Can You Hear Me. (MTI) Székelykapuk felújítása Átadták Csíkdelnén azt az 1909- ben épült székelykaput, amelynek szeptemberben kezdték el a felújítását Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyéért Egyesület segítségével, amelyek közösen pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt.-nél (BGA). A BGA és a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság hathatós támogatásával idén újabb hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székelykapuk felújítására. 2014- ben öt neves székelykaput újítottak fel, ennek folytatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni a jövő generációnak. (MI) Virtuális gulágmúzeum Csehországban Virtuális gulágmúzeumot készít a csehországi Archipelag Szövetség, a gyűjtemény jövő tavasztól látogatható. A valódi gulágok maradványainak alapján számítógépes 3D technikával az interneten rekonstruálják a táborokat, azok egyes elemeit, a legkülönbözőbb használatai tárgyakat, és mindezt virtuálisan látogathatóvá teszik a világhálón. A virtuális gulágmúzeum létrehozását és működtetését társadalmi adományokból finanszírozzák. (MTI)