Magyar Idők, 2016. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-01 / 51. szám

2 BELFÖLD Korrupciós veszély a felsőoktatásban Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2015-ös integritásfelmérése sze­rint a felsőoktatási intézmény­­csoportban a legmagasabb a kor­rupciós veszélyeztetettséget nö­velő tényezők szintje a közszfé­ra összes intézménycsoportja kö­zül, ugyanakkor az eredendő ve­­szélyeztetettségi szint alacso­nyabb, a kiépült kontrolloké pe­dig magasabb a közszféra átla­gánál. Az összegzés szerint a fel­mérési évet megelőző egy évre (2014), illetve három évre (2012- 2014) vonatkozó adatokat gyűj­tötték be a felmérésben önként részt vevő 25 felsőoktatási intéz­ménytől. A 2011 óta ötödszörre elvégzett felmérés adatai szerint az intézménycsoport korrup­ciós veszélyeztetettséget növe­lő tényezők szintje az összes in­tézménycsoport közül kiugróan a legmagasabb, több mint a két­szerese (54,6 százalék) az összes szervezetre vonatkozó átlagér­téknek (21,9 százalék). (MTI) Munkába áll a katonai rendészeti központ Március elsejével megkezdi mű­ködését a Magyar Honvédség Katonai Rendészeti Központ - közölte a Honvédelmi Miniszté­rium (HM) tegnap. Az új szer­vezet parancsnokává Mergancz Sándor dandártábornokot ne­vezték ki. A rendészeti és bűn­üldözési feladatok mellett a Ka­tonai Rendészeti Központ alap­­tevékenységei közé tartozik töb­bek között Magyarország függet­lenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, a nemzetközi szerződésekből fa­kadó közös­ védelmi és békefenn­tartói megbízások ellátása, vala­mint a nemzetközi jog szabályai­val összhangban humanitári­us tevékenység ellátása, védelmi képesség fenntartása, illetve fej­lesztése. A fővárosi Petőfi-lakta­­nyában egy új, országos hatáskö­rű katonai rendészeti szervezetet hoznak létre. (MTI) Új parancsnok a Magyar Honvédségnél Fucsku Sándor vezérőrnagy, ed­digi parancsnok Székesfehérvá­ron ünnepélyes állománygyűlé­sen adta át Huszár János vezér­őrnagynak a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksá­ga vezetését tegnap. Huszár Já­nos március elsejétől fél évig megbízottként irányítja az össz­haderőnemi parancsnokságot. A parancsnoki beosztást átvevő Huszár János az elmúlt időszak legnagyobb eredményei közt em­lítette Sínai-félszigeten sikeresen befejezett megfigyelő missziót és az elkezdett iraki kiképző misz­­sziót. Szólt még a szlovén és balti légtérvédelemről, a medinai ra­darállomás integrációjáról, vala­mint a migrációs hullám kezelé­séről, amely egy ideig még foly­tatódni fog. Fucsku Sándor az ulmi többnemzeti összhaderőne­mi parancsnokság parancsnok­helyettese lesz. (MTI) Betörésért Juhász Péternél? Betörtek hozzánk, pedig a laká­sunkba csak hozni lehet értéket, vinni nem. Ettől izgat igazán - írta Facebook-bejegyzésében Ju­hász Péter, az Együtt politiku­sa. Juhász hozzátette, nem hív­ták a rendőrséget, mert nem tűnt el semmi, és különben sem bízik a magyar rendőrség nyomozati munkájában. (MTI) 2016. március 1., kedd Országosan a tanulók kevesebb mint négy százaléka maradt otthon Sikertelen iskolai bojkott Az összes általános iskolás és gimnazista gyerek 3,6 százaléka, mint­egy 50 ezer diák maradt távol az iskolapadtól tegnap. Az, hogy a hi­ányzók mindegyike a Nem leszek suliban kezdeményezés miatt ke­rülte-e el az intézményeket, egyelőre nagy kérdés. Az iskolák jelen­tős részében nem maradt el a tanítás. Gabay Dorka A gyermekeket és a pedagógusokat nem lenne szabad felhasználni politikai ak­ciókhoz, mint azt a szocialisták teszik - reagált tegnap a Fidesz Hiller István nyilatkozatára. Az MSZP oktatási ka­binetvezetője előzőleg arról beszélt: egyetértenek a szülőkkel, akik lázadl­­anakra diákokkal, akik kifejezik peda­gógusaikkal a szolidaritást él és egyet­értenek a követeléseket megfogalma­zó pedagógusokkal is. A Fidesz-frak­­ció közleményében azt írta: kiderült, hogy Pukli István, a pedagógusakciók vezéralakja aktív szocialista politikus volt, annak a pártnak a tagja, amely egy­havi bért vett el a tanároktól.­­ A szo­cialisták emellett bezártak több száz iskolát, és a pénzelvonásokkal eladó­­sították, csődbe juttatták az iskolákat fenntartó önkormányzatokat - olvas­ható a kormánypárt közleményében. Hangsúlyozták: a pedagógusok ma min­den támogatást megkapnak a kormány­tól, béremelésükre eddig 234 milliárd forintot fordítottak, és a javaslataikat szem előtt tartva megkezdődik a Kle­­belsberg Intézményfenntartó Központ (Kük) átalakítása. Az iskolai bojkott a tegnapi adatok alapján kudarcnak tekinthető. A szer­vezők becslése szerint ugyanis országo­san ötvenezerre tehető azoknak a diá­koknak a száma, akik nem mentek teg­nap iskolába. Magyarországon jelenleg 1,274 millió általános és középiskolás gyerek van, ez azt jelenti, hogy ha a Fa­­cebook-csoport állítása igaz, a tegnapi megmozduláson az iskolások kevesebb mint négy százaléka vett részt. Az is kétséges, hogy a távol maradók a Nem leszek suliban kezdeményezés vagy az influenzajárvány miatt maradtak ott­hon. Ez csak akkor derül ki, amikor az iskolák összesítik a tegnapra vonatko­zó igazolásokat. Még árnyaltabbá teszi a képet, hogy a nyolcadik évfolyamba járó diákok jelentős része tegnap felvé­telizett valamely középiskolába. Az intézményeken belül is igen vál­tozatos volt a megjelent és távol ma­radt gyermekek aránya. Volt olyan is­kola, ahol az egyik osztályban a diá­kok egyharmada jelent meg, míg egy évfolyammal feljebb vagy lejjebb szin­te senki nem hiányzott. Sárkány Péter, a Szent László Gimnázium igazgató­ja lapunknak azt mondta: a 800 tanu­ló mintegy harmada nem volt tegnap iskolában, és függetlenül a hiányzók számától, minden órát megtartottak. Foki Tamás, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese meg­keresésünkre annyit mondott: vegyes az összkép, és az igazolások áttekinté­se előtt korai volna bármit kijelenteni. Lapunk arra is kíváncsi lett volna, hogy a pedagógusakciók egyik központ­Fotó: Kurucz Árpád­jában, a budapesti Teleki Blanka Gim­náziumban miként telt a bojkott, de az igazgató a munkatársainkat nem enged­te be az iskolába. Előfordultak nyílt jog­sértések is, egy veszprémi gimnázium­ban az egyik osztályfőnök például azt mondta a diákjainak, hogy nyugodtan maradjanak otthon, igazolni sem kell a távollétet. A szülők lapunkhoz eljut­tatott leveleiből az is kiderült, hogy az akció azokban az osztályokban volt si­keresebb, ahol szintén jogsértő listázás indult, például az SZMK-vezetők ösz­­szeírták a távol maradó gyerekek nevét. Kaposváron körülbelül ötvenen vettek részt azon a demonstráción, amellyel a közoktatás jelenlegi helyzete ellen til­takoztak. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola főigazgatója lapunknak azt mondta: ez nem az a vá­ros, ahol demagógiával az utcára lehet vinni szülőket, gyerekeket. - Igaz, hogy Kaposvár állami fenntartású általános iskoláiban is vannak anyagi gondok, de az nem igaz, hogy működésképtelenek az iskolák - mondta az igazgató. SZÁMOS BALOLDALI KÖTŐDÉSŰ SZEMÉLY TALÁLHATÓ A PEDAGÓGUSTÜNTETÉSEK VEZÉRALAKJAI, SZERVEZŐI KÖZÖTT 1. 2016. február 3-i tüntetés, Jakál Adrienn A PM soproni szervezetének elnökhelyettese. Sopron 2. 2016. február 3-i tüntetés, Jenei Ferenc LMP, 2014-ben önkormányzati képviselőjelölt. Győr 3. 2016. február 3-i tüntetés, Katanics Sándor Veszprémi DK-s képviselő, korábban MSZP-tag. Veszprém 4. 2016. február 3-i tüntetés, Koroknyai Sándor Szolidaritás Mozgalom, Együtt 2014. Szombathely 5. 2016. február 3-i tüntetés, Ágoston Andrea Liberálisok (Magyar Liberális Párt). Pécs 6. 2016. február 3-i tüntetés Galambosné Fejér Gabriella Nincs. 7. 2016. február 3-i tüntetés. Tóth Sándor Köz­hasznáért mozgalom. Szeged 8. 2016. február 3-i tüntetés. Kiss Klára A Seress Mária Szövetségesei képviselőjelöltje volt. Hajdúszoboszló 9. 2016. február 3-i tüntetés, Csabalik Zsuzsanna A PSZ helyi aktivistája, erős helyi baloldali kötődéssel. Miskolc 10. 2016. február 3-i tüntetés, Pilz Olivér A Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetője, erős helyi balol-Miskolc dali kötődéssel. Jelenleg ő szerepel a legtöbbet a médiában, a Miskolc önkormány­zata fenntartásában lévő vadaspark igazgatója volt a szocialista városvezetés idő­szakában. Több megkérdőjelezhető ügy is történt vezetése idején (adományok tűntek el, szolgálati terepjáró saját vadászatra való használata, növendék haszon­állatok eltüntetése). 11. A Budapest XIV. kerületi Teleki Pukli István Tolna megyei MSZP-s országgyűlésiképviselő-jelölt 1998-ban, 2007-ig MSZP-tag. Blanka Gimnázium nevelő- A zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója 2012-től. Pukli István pályázatát első testülete közleményének ki- körben érvényteleníteni kellett, mert frissen megszerzett vezetői szakképesítése adása, 2016. február 3-i még nem volt érvényes. A képviselő-testületi többség a szülői és a tanári munka­tüntetés, Miskolc, 2016. feb- közösség véleményét elutasítva, indoklás nélkül váltotta le Rudas Pétert. Az új nuár 13-i tüntetés, Budapest igazgató intézkedései ellen a diákok fekete ruhában demonstráltak. 12. Civil Közoktatási Platform Erese Katalin A Civil Közoktatási Platform koordinátora. Korábban: Hálózat a tanszabadságért­tag. A nemzeti minimum napja elnevezésű rendezvényen is közreműködött mint oktatáspolitikus. Részt vett a kormányzati álláspontot hirdető, a migrációval kap­csolatos plakátok elleni ellenzéki megmozdulásokban: nol.hu/belfold/tojassal-do­­baltak-meg-a-gyuloletplakatokat-1538917. Egyértelmű baloldali kötődés a Dinamó műhelyen megjelent cikkével: dinamo.blog.hu/2014/08/11/alfa_es_omega_kepes­­se_tetel_es_kepesse_valas_hozzaszolas_a_roma_part_vitahoz. Egyutt-tag. 13. Civil Közoktatási Platform Radó Péter A Civil Közoktatási Platform tagja. Korábban, 1994-1996 között, a Horn-kormány idején az SZDSZ-es Fodor Gábor, majd Magyar Bálint által vezetett Művelődési és Közoktatási Minisztérium kisebbségi főosztályát, majd a civil kapcsolatok igazga­tóságát vezette. 14. Civil Közoktatási Platform Törley Katalin A Civil Közoktatási Platform koordinátora. Forrás: Magyar Idők-gyűjtés Szinte minden ellenzéki párt sze­repel összeállításunkban, amely azt veszi sorra, milyen baloldali kötődésű szervezők álltak a feb­ruár eleji pedagógustüntetések mögött. A lapunk birtokába került információk szerint Soprontól Szegedig megtalálhatók a kisebb­­nagyobb baloldali tömörülések az akciók hátterében. Győrben Jenei Ferenc, az LMP 2014-es önkor­mányzati választásokon indított képviselőjelöltje szervezte a meg­mozdulást, Jakál Adrienn, a PM soproni szervezetének elnökhe­lyettese is lelkes szervező volt, míg Pécsen Ágoston Andrea, a Li­berálisok embere aktivizálta ma­gát. A pedagógusakciók egyik ki­robbantójának számító Pilz Olivér a miskolci Herman Ottó Gimnázi­um közalkalmazotti tanácsának vezetője, erős helyi baloldali kötő­déssel. Jelenleg ő szerepel a leg­többet a médiában. Az igazgató egykor a Miskolc önkormányzata fenntartásában lévő vadaspark élén állt a szocialista városvezetés időszakában. Több megkérdője­lezhető ügy is történt vezetése idején. Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazga­tója a demonstrációk másik ve­zéralakja. A Tolna megyei MSZP-s országgyűlési képviselőjelölt volt 1998-ban, 2007-ig pedig az MSZP tagja. (G. D.)

Next