Magyar Idők, 2016. május (2. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-05 / 105. szám
kihívók nélkül maradt DONALD TRUMP Ted Cruz texasi szenátor tegnap jelentette be, hogy felfüggesztette a kampányát. John Kasich pedig ezt várhatóan lapzártánk után tette meg, így az ingatlanmágnásból politikussá avanzsált Donald Trump karnyújtásnyira került ahhoz, hogy a novemberi választásokon a Republikánus Párt elnökjelöltjeként szerepeljen a szavazólapokon. A nap másik meglepetése, hogy a Demokrata Párt indianai előválasztásán Bernie Sanders legyőzte a már-már biztos befutónak hitt egykori külügyminisztert, Hillary Clintont. Sanders azonban nem adja fel: „Tudom, hogy Clinton csapata azt hiszi, véget ért a kampány, de tévednek!” - jelentette ki. 7. oldal KEDVEZŐ ÉRTÉKELÉST KAPHATUNK AZ OECD-TŐL Május 6-án hozza nyilvánosságra Magyarországról szóló jelentését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), melynek hazánk húsz éve tagja. Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára lapunknak elmondta: a dokumentumban elismerés várható az ország gazdasági sérülékenységének csökkenése miatt. Emellett azonban felmerülhet a beruházásvonzó képességünk további javításának kérdése is. Balogh beszélt arról is, hogy az OECD-t mi különbözteti meg a többi nemzetközi szervezettől. ^113. oldal ÖT PERC JUT EGY BETEGRE A HÁZIORVOSNÁL Egy-egy háziorvos 2014-ben átlagosan tizenegyezernél is több beteget látott el, 29 százalékkal többet, mint 1990-ben. Ez azt jelenti, hogy egy betegre átlagosan mindössze öt percük jutott. Mivel egyre több a betöltetlen háziorvosi praxis az országban, a kormány átfogó felmérést készít, hogy pontos képet kapjon az ágazat vezetése arról, hol, mennyi orvos, nővér dolgozik, milyen eszközökkel, műszerekkel és milyen korú, állapotú épületekben folyik a rendelés. A tervek szerint május végéig elkészülhet egy háziorvosi kataszter, így pontosan meg lehet majd mondani, hogy milyen fejlesztésekre van szükség a betegek biztonságos ellátásához. 4. oldal B IDŐJÁRÁS Forrás:OMSZO MA 19 010’C PÉNTEK &-21 SZOMBAT VASÁRNAP 18 8 B ÁRFOLYAMOK EURÓ 312,85 7 SVÁJCI FRANK 285,05 - 16 10 5 9 771217 550046 magyar Idők konzervatív közéleti napilap www.magyaridok.hu • 2016. május 5., csütörtök • II. évfolyam 105. szám • 180 Ft Az adóhatóság buszokkal is üldözheti az áfacsalókat * 12. oldal Jövő héten kezdődik a tíznapos magyar világtalálkozó * 17. oldal Botka László újra választmányi elnök szeretne lenni * 3. oldal Az Európai Bizottság júliustól eltöröltetné Törökország vízumkényszerét Megzsarolták a kvótát elutasító országokat Magyar Idők Sehová sem vezető zsarolásnak nevezte a kvótákat elutasító országok menekültenként 250 ezer eurós (közel 80 millió forint) úgynevezett szolidaritási hozzájárulásról szóló európai bizottsági elképzelést Szijjártó Péter külügyminiszter a visegrádi négyek és a Keleti Partnerség országai külügyminisztereinek prágai találkozója utáni sajtótájékoztatón. Kovács Zoltán kormányszóvivő hajmeresztőnek nevezte a brüsszeli ötletet, és kifejtette, hogy soha nem volt még aktuálisabb egy népszavazás a kötelező betelepítési kvótáról, amelynek eredményét elképzelhetetlen, hogy figyelmen kívül hagyja az unió. Az Európai Bizottság reformtervét a visegrádi országcsoport kül- és belügyminiszterei is elutasították. Robert Kalinak szlovák belügyminiszter a valós helyzetet figyelmen kívül hagyó visszalépésként jellemezte a javaslatot. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter rossznak és értelmetlennek minősítette a javasolt rendszert. A V4-eken kívül Litvánia és Észtország is hasonló álláspontra helyezkedett. Németország ezzel szemben üdvözölte az Európai Bizottság javaslatait. Steffen Seibert kormányszóvivő szerint Brüsszel menekültügyi reformjavaslatai jó irányba mutatnak. A szolidaritási hozzájáruláson kívül az Európai Bizottság javaslatot tett a török állampolgárokkal szembeni vízumkényszer eltörlésére is, amely fontos eleme a tömeges migráció megfékezését célzó alkunak Brüsszel és Ankara között. A tervezet akár már júliusban érvénybe léphet, amennyiben az Európai Parlament és a tagállamok vezetői is jóváhagyják. Törökország évtizedek óta az Európai Unióba igyekszik, így a vízummentességre az európai integráció lépcsőjeként tekintenek a törökök, akik európaiként akarják érezni magukat Európában - mondta lapunknak Melih Gökcek, Ankara főpolgármestere. A politikus szerint ki fog derülni, hogy Törökország nem probléma az EU számára. 2. és 8. oldal Közel nyolcvanmillió forint büntetést kellene fizetni egy be nem fogadott migráns után Fotó: Reuters Inkább elszámoltatná Gyurcsányt a Jobbik Losonczi Kata Zavarkeltésre használhatta Gyurcsány Ferenc a Jobbikkal való együttműködést - vélekednek a radikális párt politikusai. A lapunk által megkeresett országgyűlési képviselők azt mondták, abszurd és elképzelhetetlen, hogy Gyurcsány Ferenccel és pártjával együtt tudnának működni. Dúró Dóra (képünkön) szerint ha jobbikos kormány kerül hatalomra 2018-ban, akkor Gyurcsánynak nem együttműködésre, hanem elszámoltatásra kell készülnie. Staudt Gábor országgyűlési képviselő lapunknak azt mondta: Először a baloldalon találják ki, hogy mit akarnak. 3. oldal Több területen segít a jövő évi adócsomag Magyar Idők Kedvező változásokat tartalmaz a jövő évi költségvetés és az adócsomag a Magyar Időknek nyilatkozó szakmai szervezetek vezetői szerint. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára úgy látja, hogy mindenkinek kedvező változásokat tartogat a 2017-es év. Kiemelte: a járulék- és adókedvezmények nagyban hozzájárulnak a vállalkozói szektor stabilitásához. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkavállalók is könnyítést élvezhetnek, mivel tovább nő a családi adókedvezmény, valamint csökken a baromfihús, a tojás és a friss tej adókulcsa. Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke úgy látja, hogy a tervezett 2,4 százalékos hiány nagyobb mozgásteret nyújt a kis- és középvállalkozásoknak. Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint fellélegezhetnek az ágazat cégei, az európai átlaghoz közelítő áfakulcsokkal javulni fog a versenyképességük, emellett jut pénz fejlesztésre és a minőségi szolgáltatások színvonalának javítására. A vendéglátásban tervezett áfacsökkentés azt a néhány éve előállt helyzetet is rendezi, mely például a cukrászdákban ad lehetőséget a trükközésre. 11. oldal