Magyar Idők, 2016. augusztus (2. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-01 / 179. szám
www.magyaridok.hu Az ellenzék összesen 321 interpellációt jegyzett Az LMP képviselői kérdezték a legtöbbet Az LMP-frakció három tagja volt a legaktívabban interpelláló képviselő az Országgyűlés tavaszi ülésszakán, a legtöbb kérdést pedig Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez címezték. Losonczi Kata A parlament honlapján megtalálható statisztikai adatok szerint a képviselők tavasszal összesen 451 interpellációt nyújtottak be, amelyből a kormányoldal 130-at, az ellenzék pedig 321-et jegyzett. Ezekből pedig összesen 128 hangzott el az ülésteremben. A szóbeli interpellációk címzettje a legtöbb esetben Balog Zoltán volt, de a miniszter helyett mind a 36 alkalommal államtitkára válaszolt. A képviselők a második legtöbbször Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez fordultak, a tárcavezető a 21 neki címzett interpellációból hétre válaszolt személyesen. Szintén hét esetben felelt a neki feltett kérdésekre a Miniszterelnökséget vezető Lázár János, akit a legkevesebbszer, mindössze két ilyen alkalommal helyettesített államtitkára. Lázár János kétszer válaszolt az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett interpellációkra. A kormányfőnek így szóban egyetlen képviselői kérdésre sem kellett reagálnia - hasonlóan kereszténydemokrata helyetteséhez, Semjén Zsolthoz -, ugyanakkor az ellenzék összesen 24 interpellációt nyújtott be a miniszterelnöknek, a legtöbbet, 17-et a Jobbik. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter négy, Trócsányi László igazságügyi tárcavezető három interpelláció címzettje volt, Simicskó István honvédelmi miniszternek pedig egyszer sem kellett megszólalnia a hétfőnkénti, úgynevezett válaszblokkokban. A három legtöbbet interpelláló képviselő LMP-s volt, Szél Bernadett kilencszer, Sallai R. Benedek nyolcszor, Schmuck Erzsébet pedig hat alkalommal fordult a miniszterekhez. Őket az MSZP-s Gúr Nándor és Tukacs István, a Jobbikból pedig Szilágyi György követi öt-öt ilyen megszólalással. A kormányoldalról a KDNP-s Hollik István volt a legaktívabb interpelláló négy felszólalással. Az ülésszak részletes statisztikáiból az is kiderül, hogy a napirendi pontok tárgyalását megelőzően Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője kért szót a legtöbbször, kilenc alkalommal, egy felszólalással megelőzve a KDNP-s Harrach Pétert és az LMP-s Ikotity Istvánt. A jellemzően a késő esti órákban elhangzó napirend utáni felszólalásokban a Jobbik-frakció hét tagja volt a legaktívabb: Ander Balázs és Farkas Gergely 13-13 esetben kért szót az ülésnap végén. A szóbeli érdeklődéseket leginkább Balog Zoltán miniszternek címezték a honatyák Fotó: Kurucz Árpád A UTT V7tT rí o JLmJ Ju ICj JCi 1 Ki fizeti a révészt? Szűkebb és tágabb környezetünk történéseinek alakulását számos törekvés, szempont és érdek alakíthatja. Ezek között akadnak egészen nyilvánvalóak, és persze olyanok is, amelyeken bárhogyan törjük a fejünket, sehogyan sem értünk meg. Az európai polgár könnyen az utóbbi helyzetben találhatja magát, ha arra keresi a választ: pontosan miért is van szüksége az uniónak több millió migránsra? A lehetséges válaszok között elsőként szerepel, hogy a nyugati, egyébként vezető ipari hatalmaknak munkás, lehetőleg olcsó munkás kell, s a migrációs hullámmal érkezők betölthetik ezt a szerepet. Ha ez így van, akkor itt az újabb kérdés: miért akarják a nyugati országok a többi uniós tagállam között szétosztani, ráadásul kötelező jelleggel a számukra egyébként létfontosságú, Ázsiából és Afrikából származó embereket? A miértek megkeresésekor nem árt a migrációs folyamat néhány tapasztalatát, adatát és ismeretét felidézni. Az egyik éppen az, hogy a máshonnan érkező embertömegből eddig kevesen találták meg számításukat a nyugati munkaerőpiacon. Ha lehet hinni a híreknek, a Németországig eljutó több százezer emberből például mostanáig alig néhány százan helyezkedtek el a legális világban. A csekély értéknek pedig elsősorban az az oka, hogy a migránsok képzettsége nem felel meg az elvárásoknak. Némelyek semmilyen szaktudással nem rendelkeznek, másoknál pedig az okoz gondot, hogy a felsőfokú végzettségükről kiderült, az iskola, amit otthon kijártak, Európában messze nem számít felsőfoknak. A hiányosságokon persze lehet segíteni: a nyilvánvalóan elengedhetetlen nyelvtanfolyam mellett szakirányú képzés indítható, de akadály nélkül tartható meg helyismereti felvilágosítás, esetleg néhány illemóra, miként átadhatók egyes büntetőjogi alapismeretek is. Ezeken túl azonban gondoskodni kellene szállásról, közlekedésről, étkezésről, egészségügyi ellátásról és arról, hogy minden érkező kapcsolatot tarthasson a családjával. A szakmai gyakorlat hosszabb-rövidebb ideje annak minden ráfordításával pedig még csak ezután következne. Több százezer, esetleg pár millió ember felkészítésének költségei ezek alapján biztosan óriási összegre rúgnának, olyan magasra, amit valószínűleg már a nyugat-európai hatalmak is megéreznének. S itt jön újra szóba a kényszer-betelepítés. A kvótákkal az integráció kiadásait és eddig tapasztalt nehézségeit varázsütésre szétterítenék az unió több mint két tucat országa között. A szakmai képzések idővel mindenütt elindulnának, az ugyanis bizonyos, hogy egyetlen tagállam sem hagyná, hogy a területére utasított migránsok semmittevéssel töltsék el az időt. A munkára alkalmas, tehetséges és szorgalmas bevándorlók - már mint értékes munkaerő - aztán beléphetnének az EU munkaerőpiacára, s idővel Németországba, Belgiumba, Hollandiába, Franciaországba vagy Skandináviába költözhetnének. Vagyis a Nyugat egyes országai úgy orvosolhatnák a maguk munkaerőhiányát, hogy a képzés költségeit legalább részben a többi, egyébként szerényebb lehetőségű tagállammal fizettetnék meg. Erre ráadásul senki nem is mondhatna semmit, a szabad mozgás ugyanis az unió egyik legfontosabb vívmánya. Innen vizsgálva, a kötelező betelepítés Magyarországnak nemigen áll az érdekében. Időről időre idekerülne pár ezer, néhány tízezer ember, akiket - már csak a saját jól felfogott érdekünk miatt is - fel kellene készíteni a munkaügyi és más kihívásokra. Egy migráns munkaügyi képzése akár tízmillió forintba is kerülhet, s könnyen megeshet, hogy ebből a pénzből utóbb semmit sem látna viszont a honi közkaszsza. Amelyik személynél sikerrel járna a felkészítő folyamat, az feltehetően nem maradna itt. Miért is tenné? Nincs, ami idekösse. A kezelhetetlen, alkalmazkodni nem akaró vagy nem tudó migránsokkal viszont a magyar államnak kellene bajlódnia. Október 2-án népszavazást tart Magyarország a kötelező betelepítés ügyében. A szavazófülkében érdemes az anyagi és más szempontokat is mérlegre tenni. BELFÖLD 3 ^11 Kövér László: A magyar és európai jövendőnek mindig szüksége lesz a volt államfő példájára Szülőfalujában állítottak szobrot Mádl Ferencnek Magyar Idők - Mádl Ferenc erkölcsi ereje, nemzeti hűsége és polgári arányérzéke mindenkinek reményt és erőt nyújt arra, hogy a ránk váró legnehezebb feladatokat is meg tudjuk oldani - mondta Kövér László Bándon, ahol tegnap szobrot állítottak az egykori köztársasági elnöknek. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, Mádl Ferenc életútja megerősíti a hitet abban, hogy mindig van lehetőség a helyes választásra, és abban, hogy a jó mindig legyőzheti a rosszat, ha mi a jó eszközeivé szegődünk. A magyar és az európai jövendőnek mindig szüksége lesz Mádl Ferenc példájára, akinek szülőfalujában állított szobra az általa legfőbbnek vallott értékekre - Isten, gondviselés, emberi méltóság, erkölcs, szabadság, szeretet, szolidaritás - épülő emberséget hirdeti - fogalmazott Kövér László, aki felidézte: a jogi pályát választott Mádl Ferenc szakmai hitvallása így hangzott: a jog az erkölcs minimuma. - A nemzetközi magánjog egyik legjobb ismerőjeként a rendszerváltás előtt is azt vallotta, hogy csak azok a közösségek tudnak és fognak fennmaradni, amelyek kötődnek és ragaszkodnak gyökereikhez, képesek megőrizni nemzeti önazonosságukat és nem válnak divatos tendenciák áldozataivá - mondta az Országgyűlés elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a vasfüggönnyel elválasztott Európában Mádl Ferenc az európai egységet választotta. Doktori értekezésében 1974-ben az európai közösség jogáról szólva kitért Szent Istvánra és arra, hogy a magyarságnak és a magyar államnak Európában a helye. Mádl Ferenc egy olyan Európai Unióban, egy olyan európai egységben hitt, mely képes arra, hogy erősítse erkölcsi erőnket, nemzeti és európai tudatunkat és önbecsülésünket - hangsúlyozta Kövér László, aki a volt államfő rendszerváltás utáni politikai tevékenységéről azt mondta: szerepet vállalt az első demokratikus kormányban, a gazdaság és kultúrpolitika területén a legfontosabb céljának az anyagi és szellemi esélyegyenlőség helyreállítását tartotta, majd 1995-ben a nemzeti polgári politikai tábor újjászervezésének volt jelentős alakja. Köztársasági elnöknek kétszer jelölték: 1995-ben a jobboldali ellenzék jelöltjeként alulmaradt, 2000-ben azonban öt évre államfővé választotta az Országgyűlés. Steigervald Zsolt, Bánd független polgármestere az összefogás és a tiszteletadás szobrának nevezte Gácsi Barna alkotását, amely - mint fogalmazott - azt hirdeti, hogy a múlt megbecsülése nélkül nem lehet jövő sem. Gácsi Barna alkotása Bándon őrzi az egykori elnök emlékét Fotó: MTII