Magyar Idők, 2016. november (2. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-02 / 257. szám

4 A LEGMAGYARABB IDŐK/1956 2016. november 2., szerda A főbb kérdések, hogy részt vettek-e a forradalomban, kapcsolatban álltak-e az Államvédelmi Harc Kétszázezer menekült, szk * . Ezerkilencszázötvenhat októberének végén, a forradalom napjaiban összeomlott a kommunista ál­lamhatalom Magyarországon. Ezt kihasználva hamarosan tömegek indultak el, hogy a szovjet meg­szállás és a szabadságharc bukását követő megtorlás elől, vagy csak a jobb élet reményében hátra­hagyják hazájukat. A következő hónapokban csaknem 200 ezer ember emigrált. Alapvetően fiatal emberek, zömmel férfiak, és nagyrészt szakképzett munkások hagyták el az országot. De jelentős számú értelmiségi is távozott: orvosok, mérnökök, egyetemi hallgatók. Nagy Áron A XX. században Magyarországról el­indult emigrációs hullámok közül nem­csak az utolsó, de időarányosan a leg­nagyobb is az 1956-os volt. A forradal­mat követő néhány hónap alatt csak­nem 200 ezer ember hagyta el a ha­záját, a többség nyugati irányba, míg nagyjából 20-30 ezren Jugoszláviába menekültek. Körülbelül ugyanennyien később visszatértek, de a kivándorol­tak zöme örökre maga mögött hagyta a szülőföldjét. Sz. Kovács Éva, az Ál­lambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és Markó György, a Terror Háza Múzeum történészeinek elmon­dása alapján sok emigráns a menet­rend szerinti járatokkal, vasúton vagy távolsági busszal közelítette meg a ha­tárt, majd gyalogszerrel folytatta útját. Mivel a központi hatalom a forra­dalom napjaiban összeomlott, a határ­őrök nem igazán törődtek az Auszt­ria felé áramló tömeggel, de csekély számuk nem is tette volna lehető­vé, hogy feltartóztassák a menekül­teket. Sőt a később beérkező szovjet erők sem feltétlenül törték össze ma­gukat azért, hogy a távozókat feltar­tóztassák. A fennmaradt iratok alap­ján az osztrák hatóságok a forradalom és szabadságharc évében csaknem 154 ezer embert vettek nyilvántartásba. Az emigránsok száma 1957 januárjá­tól drasztikusan csökkent, szoros ösz­­szefüggésben azzal, ahogy a Kádár Já­nos vezetésével újjászerveződő kom­munista államhatalom ismét irányí­tása alá vonta az országot, és hozzá­látott a nem sokkal korábban lebon­tott műszaki határzár telepítéséhez. A vasfüggöny tehát ismét legördült. „...az 1956-os emigráció tényleg ér­dekes emigráció. Ha van valahol ská­lája a vegyes társadalmi, politikai és különböző rétegeknek, itt tömegével megtalálható. Vannak kint munkás­emberek, normáért feldühösödött em­berek, gyerekek, akik kalandvágyból rohantak világgá, vannak, akik kiér­kezésük után két hét múlva megbán­ták tettüket, mint a kutya, amely ki­lencet kölykezett. [...] Vegyes tehát a társaság, de a zöme munkásember, pa­raszt vagy értelmiségi, aki egyszerű­en jobb egzisztenciát akart magának kint teremteni, vagy begyulladt, mert ott volt, amikor valaki elordította ma­gát, hogy menjenek ki a szovjet csapa­tok, és félt, hogy emiatt a rendőrség elviszi.” Kádár János Szabó Juliet által a Múltunk című folyóiratban idézett kijelentése kétségtelenül helyesen jel­lemzi a menekültek sokféleségét, le­gyen szó akár társadalmi, akár politi­kai hovatartozásukról. A kutatók sze­rint alapvetően fiatal emberek, zöm­mel férfiak, és nagyrészt szakképzett munkások hagyták el az országot. De jelentős számú értelmiségi is távozott: orvosok, mérnökök, egyetemi hallga­tók. Sopronról például egy egész év­­folyamnyi erdőmérnök emigrált - ők később Kanadába mentek. Arról, hogy kinek hol ért véget az útja, az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tosságának korabeli dokumentumai és az európai vándorlással foglalko­zó kormányközi bizottságnak (ICEM) szintén egykorú jelentései tájékoztat­nak bennünket. Utóbbiakon jól lát­szik, hogy a befogadó államok kvótá­kat állapítottak meg. Először azonban mindenki - rövidebb-hosszabb időt -Ausztriában volt kénytelen eltölteni. Egyeseket táborokban, mákokat egy­házi és civil befogadóhelyeken, eset­leg magánszemélyeknél helyeztek el, miután az osztrák hatóságok őrizet­be vették és kihallgatták őket, illetve rögzítették adataikat, gyakran az ujj­lenyomataikat is beleértve. Az emig­ránsokat egyebek között arról faggat­ták, hogy részt vettek-e a forradalom­ban. Kapcsolatban álltak-e az állam­­védelmi hatósággal vagy más belügyi szervekkel? Voltak-e katonák? Tagjai-e valamelyik pártnak? A kihallgatás után a menekültek ideiglenes személyi ok­mányokat kaptak, s kezdetét vette a vá­rakozás. Az ICEM jelentéseiben nap­ról napra feltüntette, hogy az egyes ál­lamok a vállalásaikhoz képest tényle­gesen hány magyart vettek át. A kvó­ták tekintetében nagyok voltak a kü­lönbségek. Az európai államok közül kiemelkedett Svájc, mivel az alpesi or­szág tízezer embernek kínált letelepe­dési lehetőséget. Jellemzően nem csak a létszám volt megszabva: a befogadók különféle fel­tételeket támasztottak az emigránsok­kal szemben. A franciák például azt, hogy aki oda megy, annak ott is kell maradnia. Az Egyesült Államok pe­dig elsősorban a politikai menekült értelmiségieket fogadta, s a kutatók előtt ismert olyan eset, amikor vala­kitől az egészségi állapota miatt ta­gadták meg a beutazást. Az emigrán­sok egyébként maguk jelölhették meg a célul választott országot, de a dön­tésben „toborzók” igyekeztek befolyá­solni őket. A visszaemlékezések sze­rint különösen aktív volt a bécsi török követ megbízottja, ám neki nagyjából csak ötszáz embert sikerült elcsábíta­nia az egykor Kossuthot és Rákóczit is fogadó államba, miközben százak­­ezrek Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új- Zélandra vagy éppen Dél-Amerikába vándoroltak ki. A befogadást és a le­telepítést az adott állam külképvise­leténél kellett kérvényezni, aztán el­kezdődött az időnként meglehetősen hosszú várakozás. Olyan is előfordul­hatott, hogy valakinek többször eluta­sították a kérelmét. Érdemes megjegyezni, hogy az oszt­rák befogadóközpontokban nemcsak munkástoborzás folyt, hanem mind­két oldal titkosszolgálatai is megtet­ték a magukét. A menekültek közé gyaníthatóan kémek, besúgók épül­tek be. Ők vagy továbbutaztak, vagy a sorsukra váró menekülteket figyel­ték. Ennek köszönhetően a magyar ha­tóságok időről időre értesültek arról, ha valaki megpróbált­a már Ausztriá­ban, illetve nyugaton tartózkodó ro­konához szökni. Ha az ügynökök jól dolgoztak, az állambiztonság tudta, ki jön, hogy hívják, ismerte a személyle­írását, s talált még azt is, hol lépi át a határt. Így a kezdetektől követni tud­ták az illetőt, felderítették a kapcsola­ti hálóját, és a kellő időben akár több embert is elkaphattak, hogy aztán bí­róság elé állítsák. A hatalom ugyanakkor - bár nem túl erélyesen, de - igyekezett hazaté­résre ösztönözni az emigránsokat. En­nek érdekében rövid idő alatt két am­­nesztiarendeletet hoztak, az elsőt már 1956-ban, a másikat egy esztendővel később. A fellelhető adatok alapján 11 175 ember tért haza Ausztrián ke­resztül 1958 nyaráig. Az állambizton­sági levéltárban több száz olyan dosz­­sziét őriznek, amelyekben a hazatér­tek elmesélik, hogy mi történt velük az elmúlt hónapokban. Őket - csakúgy mint Ausztriában, amikor emigráltak - alaposan kikérdezték. A hatóságokat az érdekelte, hogy miért mentek el, s miért tértek haza. Az egyik leggyak-NOVEMBER 1­2.: Nagy Imre magához kéreti Andropov szovjet nagy­követet, és követeli, hogy az országba érkező újabb hadtesteiket von­ják vissza. Közben az oroszok lezárják a repülőtereket. Este nyolc óra előtt a miniszterelnök rádióbeszédet mond, amelyben kinyilvánítja az ország semlegességét. Az esti órákban elhangzik a rádióban Kádár Já­nos - még délelőtt felvett - beszéde is, amelyben dicsőséges felkelés­nek nevezi az eseményeket, amely kivívta a nép szabadságát és az or­szág függetlenségét. Bejelenti, hogy megszűnik az MDP, a kommunis­ták új pártjaként pedig megalakul a Magyar Szocialista Munkáspárt. Arra hívja fel a demokratikus pártokat, hogy minden éröv a kormányt. Kádár és Münnich Ferenc még a nap fó szovjet nagykövetségre, majd a Szovjetunióba távoz­­ak lényegében az egész országban megszűntek, s dés is helyreáll a legfontosabb járatokon. Nagy Imr­kozik többször is a szovjet csapatok további beazon­ban bemondják, hogy mindezek miatt a magyar kori fejével felmondta a Varsói Szerződést. Az ENSZ BK magyar kérdés közgyűlési napirendre vételéről dön Győrből Budapestre szállítják a határon elfogott disszidenseket

Next