Magyar Idők, 2017. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-25 / 48. szám

10 LUGAS PROGRAMOK Arany János, a muzsikus költő. Arany szü­letésének kétszázadik évfordulóján a balladák­ból készült korabeli és mai melodrámák (Ráchel siralma, Ágnes asszony, Zách Klára, Hídavatás, Pázmán lovag), valamint a költő saját szerzé­sű dalai (A hegedű száraz fája, A toronyban de­let harangoznak, A tintásüveg, Csokonai, A tu­dós macskája, Toborzó) hallhatók. A hangver­senyen Kiss Tivadar operaénekes és Elek Szilvia zongoraművész mellett közreműködik Hűvös­völgyi Ildikó és Varga Tamás. Helyszín: a Ma­gyar Rádió Márványterme (Budapest VIII., Pol­lack Mihály tér 8.). Időpont: február 25., szombat 19 óra. Mementó. A Málenkij Robot Emlékhely a szovjet munkatáborokba hurcolt több százezer magyar mementója, melynek avatóünnepsé­gén köszöntőt mond Eötvös Péter, a Kommu­nizmus Bűnei Alapítvány elnöke, ünnepi be­szédet tart Balog Zoltán, az emberi erőforrá­sok minisztere és Tarlós István főpolgármes­ter. Az emlékhely a Ferencvárosi pályaudvar­nál megmaradt egykori bunkerépületben és an­­nak környezetében látogatható. Helyszín: Bu­dapest IX., Fék utca 6. Időpont: február 26., vasárnap 16. óra. Muzsikusok, muzsikások. A XX. századi nagy magyar zeneszerzők, Bartók, Kodály és követőik munkásságában a népzenének mindig kiemelt szerepe volt, idővel azonban a komolyzene és a népzene útja szétvált, és inkább külön-külön létezett. A koncerten Bartók- és Kodály-művek a hátterüket képező gyűjtésekkel kapcsolódnak össze, központban a Páva-dallammal, mely min­denhol megtalálható, ahol csak magyarul beszél­nek. Helyszín: Pesti Vigadó, Díszterem (Buda­pest V, Vigadó tér 2.). Időpont: február 26., vasárnap 19 óra. A fény szenvedése. A Magnum nemzetkö­zi fotóügynökség kiemelkedő kortárs alakjának, Alex Webbnek A fény szenvedése című anyagát most először láthatja a közönség Magyarorszá­gon. A kiállítás - amely a Budapest Fotófesztivál nyitóeseménye - a modern színes fotográfia út­­törőjeként számon tartott amerikai művész első ,átfogó monográfiáját mutatja be 63 képben. Fo­tográfiái műfajokat átfogva ötvözik a streetphoto, a fotóriportázs és a művészi fotográfia stílusát. A tárlat április 9-ig látogatható. Helyszín: Mű­csarnok (Budapest XIV, Dózsa György út 37.). Időpont: február 28., kedd 18 óra. Építészet és mesterség. Budapest Főváros Levéltára építészettel és építészekkel foglalko­zó sorozatában megjelent Hídvégi Violetta és Marótzy Katalin szerkesztésében a Diescher Jó­zsef életművét bemutató, Építészet és mesterség című tanulmánykötet. Az elfeledett építész terv­rajzokkal, kortárs és mai fényképekkel illuszt­rált monográfiáját Sisa József művészettörténé­sze mutatja be. Helyszín: Budapest Főváros Le­véltára (Budapest XIII., Teve utca­ 3-5.). Időpont: március 2., csütörtök 15 óra. Az én Katynám. Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emlékéért Alapítvány, a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a Történel­mi Vitézi Rend Konrad Sutarski, Magyarorszá­gon élő lengyel író és történész Az én Katynám és a Közös fényeink című könyvének előadással egybekötött bemutatójára várja az érdeklődő­ket. Helyszín: volt MHSZ-székház (Veszprém, Mártírok útja 11.). Időpont: március 3., péntek 15 óra. Világjelek. A Magyarság Háza rendezésében lesz Kunkovács László Kossuth-díjas fotóművész, néprajzkutató Belső-Ázsia és Szibéria sziklaraj­zait és népéletét bemutató kiállításának meg­nyitója és Világjelek című könyvének bemutató­ja. A június 25-ig látogatható tárlatot megnyitja B. Kovács István muzeológus, a Szlovákiai Refor­mátus Keresztyén Egyház rimaszombati Egyhá­zi Gyűjtemények igazgatója, a fotókat Baki Pé­ter, a Magyar Fotóművészek Szövetségének el­nöke méltatja. A könyvet pedig M. Lezsák Gab­riella régész és Somfai Kara Dávid kulturális antropológus mutatja be. Közreműködik: Sipos Mihály (hegedű) és Kardos Mária (ütőgardon). Helyszín: Magyarság Háza, Kosztolányi Terem (Budapest I., Szentháromság tér 6.). Időpont: március 3., péntek 17 óra. (Programajánlatok a programok@magyaridok.hu e-mail címre küldhetők.) BOR - A legmagyarabb szőlőfajta leszármazottak­ kutatnak a Krím félszigeten Az ősi furmint nyomában A magyar bor és szőlő útját követve bejárjuk Európát: a Kárpát-medencétől Franciaországig és visz­­sza, egészen a Krím félszigetig. Közben talán az is kiderül, hogy a legősibb európai szőlő a Kárpát­­medencéből származik. Ez a borutazás a jelenben kezdődik, és a múlton keresztül a jövőbe tart. Zelnik Bálint M­áig létezik az a régi európai sző­lőfajta, amely még termeszthető kontinensünk éghajlatán, még­sem foglalkozik vele igazából senki. A tarcali szőlészeti és borászati kutatóintézet igazgató­ja állítja, hogy azért nem, mert a borfogyasztá­si kultúra átalakult, és nem biztos, hogy az eb­ből készült ital versenyképes lenne. Bihari Zol­tán szerint sokkal érdekesebb a furmint, amely az ősi fajta, a gouais blanc édes (vagy esetünk­ben inkább száraz) gyermeke. Ennek a magyar szőlőnek és őseinek eredünk most nyomába. A gouais blanc érdekessége, hogy oly régóta van jelen Európában, hogy tőle származnak azok a jól ismert szőlők, mint a chardonnay, a Bur­gundiából indult és a világ legnagyobb tétel­ben termesztett és fogyasztott szőlő- és fe­hérborfajtája, az aligoté, mely Burgundia má­sodik legismertebb fehérszőlő-fajtája, a ga­­may, ami a világszerte híres beaujolais (azaz a francia burgundiai újbor) vörös alapját adja, a rizling (riesling), amely szintén az egész világon ismert és elterjedt francia és német eredetű fehérszőlő- és borfaj­ta, valamint a kékfrankos (Blaufrän­kisch), amely a Kárpát-medencében terjedt el leginkább. Ám, amint visszafelé haladunk az időben, egyértelművé válik, hogy en­nek az ősi európai szőlőfajtának egye­nes ági leszármazottja a magyar fur­mint is. Szülő-gyerek kapcsolat van közöttük, azaz a gouais blanc az apja a furmintnak. De itt még nincs vége! Genetikai bizonyíték van arra, hogy a gouais blanc teljes mértékű azo­nosságot mutat a Németországban és Svájcban fellelhető (beszédes nevű) Hunisch szőlőfajtá­val, amelyet nagyjából ezer éve a németek vit­tek ki az akkori Magyar Királyság területéről. A német Hunisch és a magyar hajnos fajta köz­ti azonosságot a DNS-vizsgálatok nagy bizton­sággal megállapították - árulta el Bihari Zol­tán. Tehát a gouais blanc azonos a hajnossal. Kérdés, ha egy ezeréves szőlőről beszélünk, vajon honnan ered. Ennek megválaszolásához még tovább - legalább hétszáz évet - kell „kor­­időutaznunk” vissza az időben. Érdekes, hogy Franciaországba valószínűleg sokkal korábban jutott el! A gouais blanc-ról az az elképzelés a legismertebb, hogy Marcus Aurelius Probus ró­mai császár (27,6-282) adta a galloknak. Pro­­bus szerémségi születésű. A szőlőfajta pedig nagy valószínűséggel Pannóniából származott. A császár engedélyezte a galloknak, spanyo­loknak és a britonoknak, hogy szőlőt telepít­senek, és bort készítsenek, korábban ugyan­is ez tilos volt, így védték az itáliai borokat. Ő maga a katonáival telepíttetett szőlőt a sze­rémségi Tarcal-hegyen (Fruska Gora). A sző­lő iránti elkötelezettsége miatt joggal feltéte­lezhetjük, hogy nevéhez fűződik a fajta elter­jedése. Ekkoriban viszont csak Franciaország déli területein történt szőlőtelepítés. Francia­­ország középső és északi részén már a Savariá­­ban (Szombathely) született Szent Márton szor­galmazta a telepítéseket, aki mellesleg Francia­­ország védőszentje lett. Összegezve: a legtöbb ezzel foglalkozó ku­tató szerint a hamnos (azaz gouais blanc) Pan­nóniából származik, tehát valószínű, hogy ősi római szőlőfajtáról beszélhetünk. Mindenesetre a kutatások alapján biztos, hogy a furmint - mint ezen ősi szőlőtípus „gyerme­ke” - az egyik legősibb, legeurópaibb és egy­ben legmagyarabb fehér borszőlő. Bihari Zol­tán igazgató szerint ezt támasztja alá, hogy a furmint genetikai állományát tekintve a legna­gyobb változatosságát Tokajban éri el, ez a hely a géncentruma, ami az ottani kialakulásra utal. A furmint másik szülőfajtája („anyja”) az Álba imputotato. Azért állíthatjuk, hogy az anyja, mert csak nőivarú virágokkal rendelkezik. Ez a kevéssé ismert fajta talán erdélyi lehet, de­ az valószínű, hogy Tokajban is előfordult az Ár­pád-korban. A gouis blanc és az Álba imputo­tato utóda a Tokajban szintén elterjedt kövér­szőlő is, amely tehát édestestvére a furmintnak. A furmint, mint a legelterjedtebb tokaji sző­lőfajta, spontán kereszteződéssel jött létre. A feljegyzések szerint az 1500-as évektől bizto­san fellelhető Tokaj-Hegyalján, de nagy valószí­nűséggel már 800-900 évvel ezelőtt is létezett ott - teszi hozzá Bihari Zoltán. Ennek bizonyí­téka a Plantscher szőlőfajta, melyet már a XVI. században említenek Svájcban. A Plantscher pedig a furmint egyik leszármazottja, így már ezen időszak előtt léteznie kellett a szülőjének számító magyar fajtának. A furmint létrejötte a csillagok szerencsés együttállásának volt köszönhető - mondja az igazgató. Hozzáteszi: reprodukálhatatlan a „pil­lanat”, hiszen a két szülőtől véletlenszerűen kap­ta a génjeit, akárcsak nálunk, embereknél­­ két testvér sem azonos, hiába ugyanazok a szüleik. Az ősi furmint utáni kutatás iránya ma a Krím félsziget felé fordult, ugyanis a tarcali kutatóin­tézetben feltételezik, hogy esetleg ott még rá­akadnak olyan tőkékre, melyeknek ősei a filo­­xéravészt megelőző időkben, azaz a XIX. szá­zad vége előtt kerültek oda. De hogyan is ke­rülhettek furmintvesszők a Krímbe? Tudvalevő, hogy 1733-tól 1798-ig a cári ud­var Tokajban borvásárlási bizottságot tartott fenn. Az ezen időszak második felében ural­kodó II. Katalin cárnőnek is olyannyira tetsz­hetett a furmint szőlő és a belőle készült bor, hogy úgy döntött, meghonosítja a Krímben. A feljegyzések szerint 1785-ben 19 ezer toka­ji szőlővessző indult el Oroszországba, a Krím félszigetre, de telepítettek oda Tokajból szőlész­borász családokat is a műveléshez. A tarcali kutatóintézetben azon dolgoznak, hogy összegyűjtsék a még megtalálható fur­­mintklónokat, például elhagyatott, művelet­len tokaji területekről vagy a még művelés­ben lévő öreg tőkékről, de az egyik legna­gyobb eredmény az lenne, ha a Krímben megtalálnák azokat a furmintleszárma­zottakat, melyeknek őseit az 1700-as évek végén vitték ki Magyarországról, mivel ezeknek valószínűleg kissé el­tér a genetikája a filoxéra után itthon megmaradt változatokétól. Bihari Zoltán szerint most a leg­fontosabb lépés felvenni a kapcsola­tot a Magarach krími szőlészeti és borászati kutatóintézettel. Úgy fogal­maz: „Ha ez sikerülne, elutaznánk a Krím félszigetre, hogy megvizsgáljuk és feltárjuk, tényleg van-e még ott furmint, sőt szaporító­anyagot kérnénk, hoznánk oltóvesszőt, majd meglévő tőkékre oltanánk ezeket a rügyeket, így a következő évben már termést láthatnánk, amelyről el tudnánk dönteni, hogy érdemes­­e vele foglalkozni, vagy felejtsük el.” Nehezí­ti a megtalálást, hogy az 1985-87-ben Miha­il Gorbacsov pártfőtitkár által életbe léptetett alkoholgyártási és -árusítási korlátozások mi­att teljes szőlőkerteket irtottak ki a volt Szov­jetunióban. Annyi viszont biztos, hogy a má­sodik világháború előtt még volt furmint a Krímben, mert ma is kínálnak az interneten 1940-es krími tokaji bort, melyről tudni kell, hogy az oroszok ezt a megnevezést a furmint­tal azonosították. Végezetül feltettem a kérdést a tarcali kuta­tóintézet igazgatójának, mit veszíthetünk az­zal, ha nincs már furmint a Krímben. Bihari Zoltán kérdéssel felelt: „Mit nyerhetünk azzal, ha találunk? Ha már nincs ott semmi, minden marad a régiben, de ha mégis fellelünk egy ősi furmintklónt, egy régi fürttípust, már nyer­tünk.” Hozzátette: „Azt tudni kell, hogy a szo­cializmus alatt a mennyiség volt a lényeg, így a nagy fürtű, nagy termésű furmintklónok ke­rültek termesztésbe Tokajban. Ha a Krímben esetleg találnánk egy más típusú fürttel rendel­kező furmintot, amelynek kisebb bogyói van­nak, kissé más bort is tudnánk készíteni belőle.” Óriási felfedezés lenne. A hajnos (gouais blanc) az egyik európai ősszőlő, amely a Kárpát-medencéből indult világhódító útjára, a­ belőle származó furmint pedig az egyik legrégebbi, a mai napig élő és termesztett magyar szőlőfajta. A XXI. század­ban pedig a belőle készülő száraz és természe­tes édes borok, aszúk újra a világ borkultúrá­jának élvonalába tartanak. Így néz ki a gouais blanc, a furmint ősapja GÖRING PINCÉIN ÁT Élt a XX. szá­zadban egy német származású lengyel bor­­kereskedő, Fukier, akinek az 1600-as, 1700- as, 1800-as évekből származó tokaji aszú borok is birtokában voltak. Varsó náci le­­rohanása után a gyűjtemény előbb Göring pincéjében, majd - a legenda szerint - a második világháború végén a Szovjetunió­ban kötött ki, aztán nyoma veszett. A ne­vezetes tokaji kollekció egyes darabjai egy­szer tűntek fel eddig, ami lehetséges fenn­maradásukra utal. Egy amerikai diplomá­ciai delegáció beszámolója szerint az 1960- as években kóstoltak 1608-as tokaji aszút Moszkvában. Egyes feltételezések szerint ebből a gyűjteményből vagy inkább marad­ványaiból talán a Krím félszigeten talál­ható még pár palack, de lehet, hogy Grú­ziába is került valamennyi. 2017. február 25., szombat

Next