Magyar Idők, 2017. április (3. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-01 / 77. szám

2 BELFÖLD Az áljogvédők zöme az adófelajánlási lista végén van Kevesen támogatják Soros „civiljeit” Nagy Áron-Kárpáti András Politikai súlyukhoz képest elenyésző társadalmi támogatottsággal rendel­keznek a Soros Györggyel kapcsolatba hozott szervezetek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján évek­re visszamenőleg elérhetők a magyar emberek adójának egyszázalékos fel­ajánlásából részesülő civil kedvezmé­nyezettek listái. Ezek szerint a Tár­saság a Szabadságjogokért (TASZ), a Transparency és az Amnesty Interna­tional, a Helsinki Bizottság, valamint a Krétakör együttesen sem rendelke­zik olyan elismertséggel, amellyel be­férhetne a top 100-ba. Tavaly például harminc-negyven­­ezer adófizető jelölte meg kedvezmé­nyezettként azokat a szervezeteket, amelyek a Heim Pál-kórház fejlesz­tését, a daganatos és leukémiás gyer­mekek, valamint a mentőszolgálatok megsegítését tűzték zászlajukra. A 2017. március 28-án lezárt adatsor­ban a TASZ 931 támogatóval a 185. helyen végzett. Ez csupán harmada a Tetovált Állatvédők vagy a Csodalám­pa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Ala­pítvány társadalmi bázisának. Mesz­­sze leszakadva, a lista 713. helyén ta­lálható a Helsinki Bizottság, kevesebb mint háromszáz támogatóval, a Trans­parency a 2060., az Amnesty a 2546., 147, illetve 127 felajánlóval. A Kréta­körrel mindössze negyvenöten osz­tották meg az adójuk egy százalékát - ez a 8710. helyre volt elég. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az elmúlt öt évben némi javulást értek el a liberális jogvédők, azaz a társadal­mi presztízsük kismértékben növeke­dett. A TASZ ugyan 2012-höz képest vesztett néhány főt, de 2016-ra még arra a bravúrra is képes volt, hogy meg­előzze az áltudományos Agykontroll Alapítványt, amely két évvel korábban még harmincegy hellyel előzte meg a Soros által is finanszírozott szerveze­tet. A fentiek fényében meglepő, hogy a balliberális sajtó, de az érintettek is rendszeresen úgy hivatkoznak maguk­ra, mint „a civilek”. Az Amnesty International is csupán egy szűk kört tud megszólítani Fotó: MTI GARANTÁLTAN CÉLBA ÉR AZ ADOMÁNY Az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma Semmelweis Garancia Védjegy néven néhány éve létrehozott egy olyan rendszert, amelynek célja az egyszázalékos adományok fel­­használásával kapcsolatos visszaélések visszaszorítása. A védjegyet az egészségügyi területen (különös tekintettel a kórházak, egészségügyi in­tézmények alapítványaira) tevékenykedő, és átláthatóan működő szerve­zetek kaphatják meg. Eddig húszan szerezték meg a minősítést. Listájuk a Semmelweisgaranciavédjegy.hu oldalon található meg. (H. É.) A kormány tisztázni akarja a CEU körüli helyzetet Kárpáti András A csalás az csalás, akárki is követi el - mondta Orbán Viktor miniszterel­nök a Közép-európai Egyetem (CEU) azon gyakorlatára, hogy annak ellené­re adnak ki külföldi diplomát Magyar­­országon, hogy külföldön nem foly­tat­­­­nak képzést. - Az amerikai mellett ma­gyar diplomát is kiadnak, ezzel pedig versenyelőnyhöz jutnak a többi hazai felsőoktatási intézménnyel szemben - tette hozzá a miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában. A kormányfő a CEU jövőjével kapcsolatban közölte: az ame­rikai és a magyar kormány közti tárgya­láson és megállapodáson múlik. A törvénymódosítást szükségessé tevő átláthatatlan viszonyokra mutatott rá a Debreceni Egyetem kancellárja is. Bács Zoltán felhívta a figyelmet: a szabályo­san működő intézményekkel szemben a CEU jogi szempontból két külön - egy hazai és egy amerikai - intézmény, amely ugyanazon oktatói gárdával, ugyanazon hallgatóknak ad ki magyar és amerikai diplomákat is. A CEU egyik közleménye azt állítja: működésük teljesen törvényes. Egy má­sikban az áll: az Oktatási Hivatal meg­küldte nekik állásfoglalását, miszerint a CEU a nemzeti felsőoktatásról szó­ló törvény szerint megfelel a magyar­­országi működés feltételeinek. Később pontosítottak: mindez csak a képzésekre vonatkozik. A CEU jelezte: nem kezde­ményeznek, támogatnak vagy hagynak jóvá semmilyen politikai szervezet által rendezett nyilvános tüntetést. A Soros Györgyhöz kötődő TASZ szerint a­ módosítás ellentétes az alap­törvénnyel. Az oktatási jogok biztosa is diszkriminatívnak látja a tervezetet. Az amerikai Demokrata Párt szerint a ma­gánegyetemek azt fontolgatják, hogy ad­­janak-e egyáltalán még esélyt a magyar társadalomnak. Az amerikai külügymi­nisztérium pedig azt ajánlja a magyar kormánynak, hogy ne hozzon a CEU működését veszélyeztető jogszabályt - derült ki Mark Toner szóvivő közlemé­nyéből. Toner közeli munkatársa volt az Obama-adminisztráció alatti külügyi ál­lamtitkárnak, Victoria Nulandnak, aki Magyarországot rendszeresen támadta. Kovács Zoltán kormányszóvivő kö­zölte: a magyar kormány „meglepetten tapasztalja” az amerikai külügyi közle­ményt, amely szerinte tévedésen alapul. Hangsúlyozta: Magyarország szuverén állam, ugyanakkor a kabinet készen áll arra, hogy tárgyalásokat folytasson az Egyesült Államok kormányával. A CEU nemcsak felsőoktatási in­tézmény, hanem a Soros György há­lózatába tartozó egyik legfőbb politi­kai szereplő, amelynek az érdeke poli­tikai nyomás alatt tartani a kormányt - mondta az Alapjogokért Központ ku­tatási igazgatója. Törcsi Péter a közté­vében rámutatott: ha a rektor azt sze­retné, hogy az intézmény zavartalanul működjön az új szabályok szerint, azon dolgozna, hogy mielőbb megszülessen az államközi szerződés az USA-val. - Bár a kormány szívesen tárgyal min­den egyetemmel, senki sem állhat a tör­vények fölött - nyilatkozta Balog Zol­tán. A miniszter a tisztességes verseny és a jogszabályok betartásának fontos­ságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte: a CEU működéséről szóló egyezmény nem létezik hazánk és New York állam között. A Magyar Rektori Konferencia a tervezett,törvénymódosítás ügyében a felsőoktatási kerekasztal összehívá­sát kezdeményezi. 2017. április 1., szombat Orbán: A politikánkat a józan ész irányítja Gabay Dorka Magyarország bevándorlásügyben az első pillanattól kezdve a jó kérdé­seket tette fel és a jó válaszokat adta meg, a Nyugat pedig egy-két év ké­séssel követ bennünket. Eretnek az, akinek túl korán van igaza, Magyar­­ország ebből a szempontból eretnek­nek minősül - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műso­rában. A kormányfő a magyar mig­rációs politikáról szólva kifejtette: Magyarország egyszerre védi saját és Európa külső határát, ha nem ezt ten­né, akkor „megnézhetnék magukat az osztrákok meg a németek”.­­ Auszt­riában és Németországban azonban ma - bár a politikai szemfényvesztés miatt nem mondják - mindenki örül annak, hogy Magyarország megvédte a külső határokat - jegyezte meg. A miniszterelnök szerint a magyar po­litikát a józan ész irányítja, ellentét­ben több más országgal, így Magyar­­ország nem átjáróház, ahol ki-be lehet járkálni ellenőrzés nélkül. A kormányfő kitért arra, hogy több mint tíz éve tart az a Soros György ne­véhez köthető nemzetközi kampány, amely megpróbálja bebizonyítani, hogy nincs értelmük a határoknak, a nemze­teknek nincs joguk, hogy maguk mond­ják meg, kikkel akarnak együtt élni; a nemzetek felé pedig nemzetközi jog­intézményeket kell létrehozni, amelyek majd eldöntik, ki hol, kivel élhet együtt. Erkölcsileg tarthatatlannak nevezte a nem kormányzati szervezetekkel (NGO), nemzetközi hálózatokkal kapcsolatos helyzetet, kijelentve: semmi közük a civil szervezetekhez.­­ Megtámadják a határt védő magyar rendőröket, ka­tonákat, migránsok bántalmazásával vádolják őket, ami „szemenszedett ha­zugság”, ráadásul „egy jól kiépített mig­­ránsbiznisz is zajlik” - fogalmazott. A két bangladesi menedékkérő ügyében hozott ítélet kapcsán sajnálatosnak ne­vezte, hogy a strasbourgi bíróság ehhez „segédkezet nyújt”. Azt mondta: a tes­tület döntései veszélyeztetik a magya­rok biztonságát. Javasolta a strasbour­gi bíróság működésének megreformá­lását néhány fontos ponton. A Fidesz-frakció arra szólította fel a kormányt: ne fizesse ki a Magyar Hel­sinki Bizottságnak a bangladesiek ügyé­ben a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt, és nyújtson be fellebbezést a döntés ellen. - Fizessen Soros, van neki elég pénze - fogalmazott Halász Já­nos szóvivő. Iványi Gábor, a Magyarországi Evan­géliumi Testvérközösség vezető lelké­sze elítélte a menekültügyi szabályo­zást, amely szerinte ellentétes az uni­ós joggal és az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel és humanitárius szem­pontból is embertelen. INDUL A NEMZETI KONZULTÁCIÓ Érkeznek a nemzeti konzultációs ívek a háztartásokba, a küldemények Orbán Viktor levelét is tartalmazzák, amelyben a kormányfő arra kéri a magyarokat, álljanak ki a nemzeti füg­getlenség mellett, és a konzultáció kitöltésével segítsék a kormány küz­delmét az elhibázott brüsszeli javaslatok ellen - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. A kérdőíven olyan témák szerepelnek, amelyekben a kormánynak világos álláspontja van, de a sikeres nemzeti érdekérvényesítéshez szükség van az emberek támoga­tására is. Az állampolgárok május 20-ig vehetnek részt a konzultációban. Terrortámadástól tartunk leginkább Magyar Idők A magyarok közel háromnegyede sze­rint inkább valószínű, hogy súlyos, több mint száz halálos áldozatot követelő ter­rorcselekmény lesz a következő néhány évben Európában. 61 százalék azt is va­lószínűnek tartja, hogy milliós nagyság­­rendű migrációs tömeg próbál majd Eu­rópába jutni hazánkon keresztül - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-ku­tatásából. Az, hogy hazánkban is több száz halálos áldozatot követelő terror­­cselekmény lehet, sokkal kevesebb em­ber szerint lehetséges, a megkérdezet­tek 20 százaléka gondolja.A teljes fel­nőtt népesség 46 százaléka szerint nem lesz kormányváltás Magyarországon, ezt mindössze 40 százalék gondolja így. A Magyar Idők megbízásából készült pártpreferencia-kutatás szerint a legva­lószínűbb listás választási eredményt nézve a Fidesz-KDNP hét százalék­­pontos emelkedéssel 53, míg a Jobbik öt százalékpontos csökkenéssel 16 szá­zalékos eredményre számíthatna. Az MSZP legvalószínűbb listás választási eredménye 11, a DK-é és az LMP-é 6, míg az Együtt, a Párbeszéd és a Libe­rálisok tábora egyaránt 1 százalékos. Az egykori baloldali összefogás párt­jaira így együttesen még mindig töb­ben szavaznának, mint ahányan a Job­bikra. A baloldali szavazótábort osz­tó Momentum Mozgalom és Kétfar­­kú Kutya Párt márciusban 2-2 száza­lékot ért el ,a legvalószínűbb listás vá­lasztási eredményt nézve. Ön szerint inkább valószínű, vagy inkább valószínűtlen, hogy a következő években bekövetkeznek az alábbi események? (a teljes felnőtt népesség körében, százalék) ! Inkább valószínű | inkább valószínűtlen nem tudja/nem válaszol Több mint száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lesz Európában Még egy magyar film elnyeri az Oscar-díjat Milliós nagyságrendű tömeg próbál Európába jutni hazánkon keresztül Kormányváltás lesz Magyarországon Cáfolhatatlan bizonyítékok kerülnek napvilágra a földönkívüliek létezéséről Bankcsőd alakul ki Magyarországon Kitör a harmadik világháború Több mint száz halálos áldozatot követelő terrorcselekmény lesz Magyarországon Oroszország megtámad egy európai uniós tagállamot Egy eddig ismeretlen párt jut hatalomra Magyarországon Grafika: Magyar Idők Forrás: Nézőpont Intézet

Next