Magyar Idők, 2017. június (3. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-01 / 126. szám

2 BELFÖLD Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Brüsszelben lép fel a kormánnyal szemben Alakul a kerítéstámadók nemzetközi szövetsége Folytatás az 1. oldalról­­ Bizonyára csupán a véletlenek fur­csa összjátéka, érdekes egybeesés, hogy Soros György is éppen szerdán tartóz­kodik Brüsszelben - fogalmazott Hid­­véghi. Jelezte, hogy az üzletember tár­gyalópartnere egyenesen a migrációs ügyekért felelős uniós biztos, Dimitrisz Avramopulosz, aki már többször eljá­rással fenyegette meg Magyarországot. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az EB első alelnökével folytat megbeszé­léseket. Frans Timmermans többször élesen bírálta Magyarországot, és sze­rinte el kellene fogadni a kötelező be­telepítést.­­ Botka találkozik az Euró­pai Parlament szociáldemokrata kép­viselőcsoportjának vezetőjével, Gianni Pittellával is, aki néhány hete fejhangon kiabált az uniós intézményben, Orbán Viktor miniszterelnököt bírálva és azt nyomatékosítva, hogy nem akar kerítést látni - hívta fel a figyelmet a kommuni­kációs igazgató. Hidvéghi azt mondta: Botka és Soros tárgyalásai minden jel szerint a kerítés lebontását és a migrán­­sok betelepítését készítik elő, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Soros embere. - Úgy látszik, Sorosnak elég csettinte­­nie, Botka máris indul Brüsszelbe, hogy meghallgassa gazdája megrendeléseit, és asszisztáljon a Magyarország elle­ni migrációs nyomáshoz - tette hoz­zá. Hidvéghi azt a kérdést intézte Bot­kához: találkozott-e tegnap személye­sen Soros Györggyel, és ha igen, miről fognak még tárgyalni a fentieken túl? Azt is felvetette: vajon mit kap az MSZP azért cserébe, hogy Botka László ígére­tet tett a kerítés lebontására? Az MSZP miniszterelnök-jelöltje tegnap a szociális ügyekkel foglalko­zó képviselőkkel találkozott. Ma első­ként Sergei Stanishev volt bolgár kor­mányfő, az európai szociáldemokra­ták elnöke fogadja Botkát, majd Gian­ni Pittella. Találkozik Navracsics Ti­bor magyar uniós biztossal, majd fo­gadja őt Frans Timmermans. Lapzár­tánkig Botka programja az EB honlap­ján - rendhagyó módon - nem volt fel­tüntetve. Botka László sajtótájékozta­tóján közölte: soha nem találkozott So­ros Györggyel, és most sem fog. Az viszont biztos, hogy Soros György célirányos látogatásra érkezik Brüsszel­be, az EB honlapja szerint Dimitrisz Av­ramopulosz migrációs biztossal van hi­vatalos tárgyalása. Emlékezetes: Soros nemegyszer megüzente Brüsszelnek, hogy mit vár el a bevándorláspolitiká­ban. 2015-ben a Financial Timesban közölt cikket, amelyben azt írta, hogy ha Európa nem segít a menekülteken, maga is elbukik. 2016 júliusában a Fo­­reignpolicy.com portálon már hétpon­tos tervet is közölt a migráció segíté­sére. Az akcióterv első pontja az volt, hogy az EU-nak és a világ többi részének nagyszámú menekültet kell befogadnia. A polgármester nem tudja elképzelni, hogy az idők végezetéig szögesdrót húzódjon Európa közepén Fotó Éberling András Nem kap minisztériumi pénzeket a CÖF-CÖK­A Bocsánatkérést vár a CÖF­­CÖKA Szávay Istvántól, amiért a jobbikos politikus korábban azt mondta: pártja számára egyértel­mű, hogy közpénzek százmilliói és milliárdjai folytak a civil szer­vezethez, hogy a kormány érde­kében akciókat és demonstráció­kat szervezzen. Az országgyűlé­si képviselő, bizonyítandó az ál­lítását, írásbeli kérdéssel fordult a minisztériumokhoz, amelyben azt tudakolta, milyen összeggel segítették a közösség működését. A válaszokból kiderült: a tárcák­tól nem kaptak pénzt. A szerve­zet arra is kitért, nem igaz a Hír Tv által közölt állítás, miszerint a közösség folyamatosan támoga­tást kap az állami vállalatoktól. A CÖF-CÖKA helyreigazítást vár a csatornától. (N. Á.) Elfogadta az ORÖ a zárszámadást Elfogadta az Országos Roma Ön­­kormányzat (ORÖ) hivatala és intézményei múlt évi zárszám­adását tegnap a szervezet köz­gyűlése. Makai István képvise­lő az ülés után közölte, a közgyű­lés felkérte az ORÖ elnökét, Ba­logh Jánost (Magyarországi Cigá­nyok Országos Fóruma), hogy ké­szítse elő a Híd a munka világá­ba szövetkezet irodáinak eladá­sát. Az ülés kezdetén vita bonta­kozott ki a zárt ülés elrendelésé­nek szabályosságáról, ám az ORÖ elnöke a hangoskodásoktól sem mentes vita után végül elrendelte a zárt ülést. (MTI) Soros György árnya vetül az „árnyékügyészségre"’ Mint egy korrupcióellenes Helsinki-mozgalom, a Jávor Benedek, Ju­hász Péter és Vágó Gábor által bejelentett Közérdekvédelmi Köz­pont arra készül, hogy feljelentéseket tegyen, pereljen, és ha kell, Strasbourggal, Brüsszellel ítéltesse el a kormányt és a „hatalom em­bereit”. A kezdeményezés mögött Soros alakja is felsejlik. Magyar Idők Néhány nap alatt több bejelentés is ér­kezett az ellenzéki politikusok által lét­rehozott „árnyékügyészséghez” a Közér­dekvédelmi Központ közösségi oldalán megjelent híradás szerint. Jávor Bene­dek a Magyar Idők megkeresésére a kez­deményezésüket azzal indokolta, hogy a Legfőbb Ügyészség nem jár el kellő alapossággal a korrupciós ügyekben. - Természetesen a hatóságot nem pótolhatjuk, de az oknyomozó újságírás módszerével számos visszaélést feltár­hatunk - magyarázta a politikus. Sza­vai szerint a Helsinki Bizottságéhoz ha­sonló szerepet szánnak maguknak, csak a korrupcióellenes küzdelem területén, azaz a médiatevékenységen túl feljelen­téstételre, perképviseletre is vállalkoz­nának, s alkalmasint Brüsszelig, Stras­­bourgig elvinnék az ügyeket. - A leg­kevesebb, amit el szeretnénk érni, hogy ne évüljenek el az Orbán-kormányhoz kötődő bűncselekmények, és elszámol­tathatók legyenek - fejtette ki, hozzá­téve: Magyarországnak szüksége van egy korrupcióellenes hatóságra. Az „árnyékügyészségre” nehéz más­ként tekinteni, mint az Együtt és a Pár­beszéd egymásra találásának eredmé­nyére, hiszen Juhász Péter az Együtt ve­zetője, míg Jávor Benedek a Párbeszéd európai parlamenti képviselője. Igaz, a két politikus nem a pártjaikat, hanem az alapítványaikat állította be a Közér­dekvédelmi Központ mögé. A Juhász­féle Igazmondó Alapítványról érdemes megjegyezni, hogy a Soros György ál­tal támogatott Eötvös Károly Közpo­litikai Intézet vezetője és a balliberá­lis ellenzék köztársaságielnök-jelöltje, Majtényi László alapította. A civil adat­bázis szerint egyik kurátora az a Sárosi Péter, aki az amerikai spekuláns által szintén jól kistafírozott TASZ prog­ramvezetője. A Jávor Benedek nevével fémjelzett Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumá­ban szintén feltűnik egy közvetve So­roshoz köthető személy. Ő Rauschen­berger Péter, a CEU volt hallgatója, aki korábban az SZDSZ-ben és az LMP- ben is „kipróbálta magát”. Csatlakozott a kezdeményezéshez a „zöld dossziés” Horváth András és az ex-LMP-s Vágó Gábor közös szervezete, a Korrupció­­ellenes Szövetség. Az egyesület 2015- ös mérlege szerint bevételei és kiadá­sai egyaránt nulla forintot tettek ki, te­hát a szervezet valószínűleg csak papí­ron működik. Korrupciós eseteket derítenének fel Fotó: MTI 2017. június 1., csütörtök Nyomozás indulhat Botka titkárnője ellen Borsodi Attila Feljelentette Botka László szegedi MSZP-s polgármester titkárnőjét Szabó Bálint jogász, miután a nő pótmagánvádja alap­ján, a tettleges becsületsértés miatt in­dult perben első fokon felmentették. Emlékezetes, Szabó tavaly május 17-én megpróbált bejutni Szeged polgármes­teréhez, hogy a Cserepes sori kereske­dők ügyében egyeztessen vele, de a po­litikus irodájának ajtajában útját állták. Ezután Botka titkárnője rendőrt hívott, mondván, Szabó két kézzel megfogta és ellökte őt. Az ügyészség június ele­jén megszüntette a jogász ellen garáz­daság vétsége miatt indult eljárást töb­bek között azért, mert a sajtó által ké­szített felvételek bizonyították: Szabó hozzá sem ért a nőhöz.­­ A megszün­tetett eljárás ellenére Botka titkárnő­je pótmagánvádat nyújtott be tettle­ges becsületsértés miatt, ám a Szege­di Járásbíróság első fokon felmentette Szabó Bálintot a bűncselekmény vádja alól. - Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Botka titkárnője hamisan vádolt engem, ezért feljelentettem - fogalma­zott. Hozzátette: a cselekmény a Btk. szerint egytől öt évig terjedő szabad­ságvesztéssel is büntethető. Szabó Bálint kitért arra is, hogy sze­rinte Botka titkárnője nem magányos elkövető, nem ő találta ki, hogy mit kell mondania a rendőrségnek.­­ Megala­pozott a gyanú, hogy a titkárnőnek volt egy felbujtója, aki bűnpártolást köve­tett el, és akár a hivatali helyzetével is visszaélt. Ezért ma az ügyészségen azt is indítványoztam, vizsgálják meg, hogy a városháza melyik tisztségvise­lője követett el még bűncselekményt, és ellenőrizzék Botka személyes érin­tettségét is - fogalmazott Szabó, aki emlékeztetett: Botka László nemcsak a Cserepes sori kereskedőkkel, hanem a szegedi szocialistákhoz köthető Sze­­viép-ügy károsultjaival sem tárgyal. Felemásan gazdálkodtak a pártok Csejk Miklós Az MSZP tavaly több mint 300 mil­lió forint veszteséget könyvelt el, ez­zel szemben a Jobbik bevételei 50 mil­lió forinttal meghaladták a kiadásait - derül ki a Hivatalos Értesítőből, amely­ben megjelent több párt 2016-os pénz­ügyi beszámolója. A szocialisták tavaly több mint 1,6 milliárd forintból gaz­dálkodhattak. Az ellenzéki párt bevé­telei legnagyobb részét - mintegy egy­­milliárd forintot - egyéb bevételként tünteti fel, amelyet 427 millió forintos állami támogatással toldottak meg. A pártot magánszemélyek is támogatták, Szanyi Tibor EP-képviselő például 5,7 millió forinttal, Botka László minisz­terelnök-jelölt pedig 666 ezer forinttal. A Jobbik teljes múlt évi bevétele 575 millió forint volt, amelynek legnagyobb része, 476 millió forint a központi költ­ségvetésből érkezett. A KDNP 152 millió forintos állami támogatását mintegy 20 millió forint­tal egészítette ki saját erőből. A párt a működésére 114 millió forintot, poli­tikai tevékenységére 15,6 millió forin­tot, eszközbeszerzésre 11,6 millió fo­rintot, hitel-visszafizetésre pedig 18,5 millió forintot költött, kiadásai hatmil­lió forinttal maradtak el bevételeitől. A DK mintegy 64 millió forinttal toldotta meg 132 millió forintos álla­mi támogatását, nagyrészt tagdíjakból és adományokból.

Next