Magyar Idők, 2017. november (3. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-02 / 255. szám

2 BELFÖLD Novák Katalin lesz a Fidesz új alelnöke Magyar Idők -mmmmmmmmmmmmm Újabb női alelnöke lesz a Fidesznek, a párt november 12-i tisztújító kongresz­­szusán ugyanis minden bizonnyal meg­választják a tisztségre Novák Katalint - értesült a Magyar Idők. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család­ügyi államtitkára Pelczné Gáll Ildikó helyét veheti át, aki szeptember elsejé­től az Európai Számvevőszék új magyar tagja. Novák Katalin alelnöki jelölése is azt jelzi, hogy a Fidesznek kiemelten fontos a családpolitika további erősíté­se, amely a választási kampányüzene­tek egyik meghatározó eleme lesz. Em­lékezetes, hogy a kormány a nyár végén döntött a családügyi kabinet létreho­zásáról, amelynek titkári posztját töl­ti be Novák Katalin. A kabinet a kor­mányzati döntéshozatal szakmai elő­készítő, javaslattevő fóruma, feladatai közé tartozik az előterjesztések, prog­ramok, stratégiák véleményezése csa­ládpolitikai szempontból, az intézkedé­sek rendszerének és eredményességének vizsgálata, valamint család- és népese­déspolitikai szempontból fontos javas­latok megfogalmazása a kormánynak. A jövő vasárnapi Fidesz-kongresz­­szus a tisztújítás mellett a jövő tavaszi országgyűlési választásra való felkészü­lés fontos állomása is, a rendezvény fő üzeneteit már a kampány szellemében fogalmazzák meg. A legfontosabb cél az ország szuverenitásának megvédése Brüsszellel szemben, a tömeges beván­dorlás és a Soros-terv végrehajtásának megakadályozása. A választások másik tétje - amire várhatóan felhívják a fi­gyelmet -, hogy sikerül-e megőrizni a 2010 óta elért eredményeket. Hiába a trükkök és manőverek sora, elbontathatják a Jobbik reklámtábláit Nagy bakot lőttek Vonáék Meglehet, nagyon rossz vásárt csinált a Jobbik Simicska Lajos­sal, ha egyetlen fillért is fizetett a milliárdostól kapott plakátokért. A párt a törvénysértésekkel és a törvények kijátszásával volt el­foglalva, miközben megfeledke­zett arról, hogy nincs közterület­használati engedélye a plakáthor­dozókra a területek tulajdonosai­tól. Ezért - információnk szerint - a reklámtáblák elbontására kell számítaniuk. Magyar Idők Amatőr hiba csúszott a Jobbik manőve­rébe, amellyel bevallottan a plakáttör­vény kijátszására törekedtek. Vona Gá­­boréknak a legalapvetőbb szabályok be nem tartása miatt a Simicska Lajostól megszerzett plakáthordozóik elbontá­sára kell számítaniuk. A Jobbik ugyan­is a plakáthelyek megvásárlásakor nem számolt azzal, hogy a jogszabályok ki­játszása nem mentesíti őket a felelősség alól. A párt nem rendelkezik ugyanis a reklámhordozói vonatkozásban érvényes közterület-használati engedéllyel, mert az engedély nem ruházható át. A Job­bik a megvásárolt plakáthelyekre nem fog tudni hirdetéseket kihelyezni, hi­szen a településképet védő hatóságok minden bizonnyal megteszik az enge­dély nélküli közterület-használat mi­att szükséges intézkedéseket. Közismert, ha valaki valamilyen eszközt akar kihelyezni egy olyan te­rületre, amely nem az övé, akkor az a minimum, hogy a terület tulajdono­sának hozzájárulását kell kérnie. Így van ez, ha például egy kiskereskedő egy vásárospultot, egy vendéglős egy asztalt tesz ki a járdára, vagy ha vala­ki reklámhordozót használ a telepü­lés közterületein. Ez a kérelem a Job­bik reklámhordozóinál elmaradt, va­lószínűleg annyira koncentrálhattak a többi jogi manőverre, hogy leplezzék a tiltott pártfinanszírozást, hogy ezen átsiklottak. Az akció során jogszabá­lyokat is sértettek, hiszen a törvény szerint a plakátok megjelenése előtt a Jobbiknak a kormányhivataloknál be kellett volna jelentenie a megjelente­tés listaárát. Ennek az a célja, hogy át­látható legyen, mire költik a pártok­nak járó költségvetési támogatást, va­lamint hogy a pártok közel azonos fel­tételekkel juthassanak hirdetési felü­lethez. Valószínűleg éppen ezt nem akarta láthatóvá tenni a Jobbik, mert erős a gyanú, hogy jóval a listaár alatt vagy ingyen kapták a plakáthelyeket. Azzal pedig egyértelművé vált volna, hogy Simicska Lajos kilóra megvette őket. Mint ismert, a kormányhivata­lok a törvényben előírtaknak megfe­lelően intézkedtek a törvénysértő pla­kátok letakarásáról. Emlékezetes, hogy a Jobbik - állítása szerint - ősszel 1100 plakáthelyet vásá­rolt meg Simicska Lajos cégétől, a Pub­­limont Kft.-től. Bár a vásárlásról egye­lőre nincs semmilyen bizonyíték, de ha mégis igaz, ennek értéke megközelíti az egymilliárd forintot. Ezen kívül április óta több ezer - Simicska Lajos cégei­nek tulajdonában lévő - plakáthelyet használ a Jobbik a kampányüzenetei­nek közvetítésére, amelynek piaci ala­pú költsége szintén milliárdos nagyság­­rendű. Ezek miatt is felvetődött a til­tott pártfinanszírozás gyanúja. Mint arról korábban beszámoltunk, a Job­­bik-Simicska-tranzakciókat az adóha­tóság (NAV) és az Állami Számvevő­­szék (ÁSZ) is vizsgálja. Az adóhatóság a költségvetési csalás (áfacsalás) gya­núja miatt, az ÁSZ pedig amiatt, mert a megszerzett plakáthelyeket a Jobbik anélkül használja, hogy a milliárdos támogatását bevallotta volna, illetve a Simicskával kötött szerződését bárhol is nyilvánosságra hozta volna. A tör­vénysértések miatt az ÁSZ is lépett, és az ügyészséghez fordult, a hatóság pe­dig nyomozást indított. Megfeledkeztek a közterület-használati engedélyről Fotó Mirkó István Újabb nyomozás indult Czeglédy céghálójánál Szemén Nagy összegű tartozások fedezetének elvonása - így nevezik hivatalosan azt a gyanút, ami miatt a Nemzeti Nyomo­zó Iroda (NNI) indított nyomozást a költségvetési csalás bűntettének meg­alapozott gyanúja miatt már előzetes­ben ülő szocialista ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba (képünkön) cégháló­jánál - tudta meg a PestiSrácok.hu. A portál információi szerint Czeglé­dy cége, a Human Operator Zrt. jó fél évig működött úgy, többmilliárdos be­vételt termelve, háromszáz alkalma­zottal, hogy a folyószámláin közben papíron egy fillér sem volt. Mindezt azért, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. Az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya sze­rint az NNI különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás gya­núja miatt folytat nyomozást ismeret­len tettes ellen. A nyomozás határide­jét közölték lapunkkal, ez 2018. janu­ár 16. A rendőrség azonban - mint mondták - az eljárásról bővebb tájé­koztatást nem adhat. A nyomozás alapjául szolgáló feljelen­tés hivatkozása szerint a Human Ope­rator Zrt. és az IdeHaza Iskolaszövet­kezet között engedményezési szerző­dést kötöttek, ami a feljelentő szerint színlelt szerződés volt, és az a fedezetel­vonást segítette elő, mert az IdeHaza Iskolaszövetkezet gazdasági tevékeny­séget nem végzett. Az IdeHaza Iskola­­szövetkezet vezetője a Czeglédy és tár­sai ellen folyamatban lévő költségveté­si csalási ügy egyik gyanúsítottja, aki szintén előzetes letartóztatásban van. Az említett költségvetési csalási ügy lényege, hogy a gyanú szerint a Czeg­lédy által vezetett, munkaerő-közvetí­tést végző Human Operator Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 kö­zött mintegy hárommilliárd forint va­gyoni hátrányt okozott az állami költ­ségvetésnek. A Human Operatorhoz kapcsolódó iskolaszövetkezetek nagy része a cég által közvetített diákmun­ka után nem fizette ki a tanulók májusi és júniusi bérét. Az elmaradás becslé­sek szerint mintegy ezer diákot érint, és súlyos milliókra rúg. Az ügyben ed­dig tizennégy embert helyeztek előze­tes letartóztatásba. Czeglédy Csaba (Éljen Szombat­­hely!-MSZP-DSB-Együtt) szombat­­helyi önkormányzati képviselő ügy­védként Gyurcsány Ferenc és a Ma­gyar Szocialista Párt jogi képvisele­tét is ellátta több ügyben. 2017. november 2., csütörtök El akarja venni a határon túli magyaroktól a szavazati jogot Gyurcsány testvérháborúja Gyurcsány Ferenc ismét elővette a magyar kártyát. A DK elnöke ked­den bejelentette, aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne sza­vazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit. Magyar Idők Ne Sydney-ből, Caracasból vagy Szé­kelyudvarhelyről döntsék el, hogy mi­lyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer - így érvelt Gyurcsány Ferenc pártja legújabb kezdeményezé­se mellett, hogy aláírásgyűjtésbe kez­denek a határon túl élő magyarok sza­vazati jogának visszavonásáért. A De­mokratikus Koalíció (DK) elnöke azt mondta, az állampolgárságtól nem akar­nak megfosztani senkit, de most is ar­ról beszélt, hogy a Fidesz 2014-es két­harmados többségéhez szükséges man­dátum a határon túlról jött. Hozzátet­te: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát”. Úgy vélte: 2004 óta folyamatosan te­­matizálja a közbeszédet és szembeállít magyart magyarral az a kérdés, hogy miként kell együttműködnie a trianoni trauma után a határon belül maradt és a határon kívül rekedt magyarságnak. Emlékezetes: Gyurcsány Ferenc, még miniszterelnökként, már a 2004-es nép­szavazáson nyíltan elutasította a ket­tős állampolgárságot. Akkori pártja, az MSZP végül csak 2013-ban követte meg a külhoni magyarokat, amikor Mester­­házy Attila pártelnök Kolozsvárott „té­ves politikai döntésnek” nevezte, hogy a szocialisták 2004-ben a kedvezményes honosítás lehetőségének megtagadása érdekében kampányoltak. A DK elnö­ke viszont következetesen magyarelle­nes: 2010-ben sem sem szavazta meg a kettős állampolgárságról szóló tör­vényt (rajta kívül csak másik két szo­cialista voksolt nemmel, Molnár Csa­ba és Szanyi Tibor). Gyurcsány a migránsokat befogad­ná, de a magyarok ellen gyűlöletkam­pányt indít. Vezetésével a magyar bal­oldal végre akarja hajtani a Soros-ter­vet és be akarja telepíteni a migrán­sokat - reagált a bejelentésre a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi Balázs arra utalt, a DK európai parla­menti képviselője, Niedermüller Péter is megszavazta, hogy fizetniük kelljen azoknak a tagállamoknak, amelyek el­utasítják a kötelező betelepítést. Hason­ló véleményen volt az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP), amely szerint az a baloldal, amelyiknek a határon túli ma­gyarság nem kellett állampolgárként, „kizárná az ország határait mindenki előtt, csupán a határon túlra kénysze­­rített magyarok jogait csorbítaná”. Az MPP szerint Gyurcsány Ferenc kezde­ményezése nem méltó egy magyar po­litikushoz, és azt üzenték, élni fognak a szavazati jogukkal. Gyurcsánynak ezt a kampányát a fiatal kereszténydemokraták felháborítónak és undorítónak nevezték, de az LMP is úgy látta, hogy a DK a magyarok meg­osztásán dolgozik, éket ver a határon túl és határon belül élők közé. A Mo­mentum sem állt a DK mellé, sőt, sze­rintük a határon túliak számára egyéni körzeteket kellene létrehozni, és a ki­vándorolt magyaroknak is biztosítani kellene a levélszavazást. 2004-ben kormányfőként is a határon túliak ellen volt Fotó: MTI/Kovács Tamás

Next