Magyar Idők, 2018. december (4. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-01 / 279. szám

www.magyaridok.hu BELFÖLD 5 v­é­d Hortobágyi T. Cirill: A család és az abba születő élet nagyobb érték mindennél Egy megújuló egyház képes óvni Európa keresztény értékeit Egy nemzet jövője attól függ, hogy születnek-e ott gyerekek, a jövő a fiatalok kezében van - jelentette ki lapunknak adott interjújában a pannonhalmi főapát. Hortobágyi T. Cirill a holnap kezdődő kará­csonyi ünnepkör kapcsán úgy fogalmazott: adventkor fontos az el­­csendesedés és az, hogy figyeljünk a szívünk mélyén gyökerező bel­ső, isteni hangokra. A bencés szerzetes beszélt a cölibátusról is, ami szerinte karizma és kincs, ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben fel­erősödhet az egyház missziós jellege, amiben fontos szerepet kap­hatnak a világi munkatársak is. Borsodi Attila - Holnap lesz advent első vasár­napja, ezzel elkezdődik a keresz­tény egyházaknál a karácsonyi ün­nepkör. Miben látja ön advent lé­nyegét? - Arra készülünk, miként tudjuk meg­ajándékozni szeretteinket, és arra törek­szünk, hogy a karácsony bensőséges­­sége, fénye minél szebb legyen. Ugyan­akkor nagyon fontos az is, hogy egy pil­lanatra megálljunk, és csendben elgon­dolkodjunk. Advent a passzív várakozás ideje is, amikor nemcsak tüsténkedünk és ügyeket intézünk, hanem próbáljuk kívülről nézni magunkat és önvizsgála­tot tartani. A csendben a szívünk mé­lyén levő belső hangokat is figyelnünk kell. Sok fontos dolog van, amit az Is­t­­en úgy rendel az életünkbe, hogy mély, hiteles, őszinte belső vágyként jelent­kezik, csak éppen sok minden rárakó­dik. Advent idején ezért mélyebbre kell néznünk, a felszínre kell hoznunk, ami rejtett, és ezt csak csöndben lehet meg­tenni. A csendet azonban tudatosan kell megteremteni, és ilyenkor nem szabad a határidők szorításában élni, hanem meg kell próbálni kilépni abból. Vallá­si elköteleződés nélkül is fontos ez, de ha van hitbeli tartalma, egy bizodal­­mas remény, hogy ebben a töprengé­semben nem vagyok egyedül, hanem az Isten irányít engem, akkor ez a leg­szebb karácsonyi készület lehet. - Egyre gyorsuló világunkban so­kaknak nemhogy az előkészüle­tekre, de még az ünnepekre is alig van idejük. Mit lehet tenni e ká­ros folyamat megakadályozására? - Az életben a helyes arányok meg­találása ősi szerzetesi erény. Advent ide­jén is az a legfontosabb, hogy megta­láljuk a helyes egyensúlyt az aktivitás és a passzivitás, az elköteleződés és az elmélyedés között.­­ Sokan érzik úgy, hogy a keresz­tény ünnepek elvilágiasodnak. Egy­re többen húsvétkor Krisztus feltá­madása helyett a nyuszi születés­napjáról beszélnek, karácsonykor nem Jézus születését, hanem a csa­ládokat vagy éppen a télapót ün­nepük, mindenszentek helyett pe­dig teret nyer a halloween kultusza. Tudatos akció ez a keresztény érté­kek ellen vagy véletlen egybeesés? - Azt nem tudom, hogy tudatos-e. Egyértelmű, hogy egy plurálisabb tár­sadalomban élünk, ahol nem mindenki keresztény. Sokaknak vannak keresztény gyökerei, de nem egyházhoz tartozva élik az életüket, azonban a spirituali­­tás nekik is nagyon fontos. Lehet erről mélyebb szintre is lépni, de ez már ön­magában egy lényeges körülmény. Az, hogy a keresztény kultúrába nem telje­sen illeszkedő télapót vagy halloweent ünnepelnek, talán az elmúlt évtizedek hozadéka. Gyerekkoromban például ka­rácsony helyett fenyőünnepet mond­tak az óvodában. Lehet, hogy a múlt árnya is kísért még. Ám kétségbeesés helyett azt kell inkább­ megtalálnunk, hogy ezekben mi az emberi érték, és ha találunk ilyet, akkor azt lehet nemesí­teni, arra rá lehet építeni a keresztény üzenetet is. S így eljuthatunk a télapó­tól Szent Miklósig, a Mikulásig. - Mitől van az, hogy az emberek ilyen fogékonyak ezekre a hatá­sokra? - Úgy gondolom, hogy a közösségi alkalmakra vágynak, azokra az együtt­­létekre, amikor jókedvünk van, amikor ki tudunk lépni a mindennapok tapo­sómalmából, az idő és a teljesítmény szorításából. Lehet, hogy sokan ezek­ben az ünnepekben élik meg ezt.­­ A keresztény egyházak nemcsak az ünnepek elvilágiasodásával küz­denek, de komoly gondot okoz az is, hogy nagyon kevesen választ­ják a papi hivatást. Nem ritka, hogy egy-egy plébános négy-öt faluban misézik, valahová pedig még így sem jut pap. Vissza lehet fordíta­ni ezt a folyamatot? - Amikor a hetvenes évek végén el­kezdtem itt, Pannonhalmán teológiát tanulni, már akkor arról beszélgettünk az egyik tanárommal, hogy a jövő egy­háza hangsúlyosabban a misztikumra nyitott, missziós lelkületű és ökumeni­kus beállítottságú lesz! A misztikus jel­leg, a hit tapasztalata, az istenkapcso­­lat és az imádság élménye ad egy belső tartást. A missziós beállítottság pedig arról szól, hogy a szívünkben-lelkünk­­ben megélt hitélményt, keresztény ta­pasztalatot kifelé kell sugározni. Arra kell törekedni, hogy meghívó egyház le­gyünk, amely nem fenyegető parancso­kat mutat fel az embereknek, hanem az evangélium örömhírének megélésére hív meg mindenkit. Azt is mondta a taná­runk, hogy a jövő egyháza tágabb érte­lemben ökumenikus lesz, azaz minden jó szándékú, az embert szolgáló, tisz­ta és nemes eszményeket célul kitűző emberrel, szervezettel együtt fog mű­ködni, nem pedig gettószerűen elkülö­nülni. Persze a káderkérdés fontos, de nemcsak papokról kell ilyenkor beszél­nünk, hanem akár olyan világi mun­katársakról, akik a megélt hit tapasz­talatát ugyanúgy át tudják adni. Nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés­ről van tehát szó, arról, hogy mennyire egészséges az a mag, amelyik reményt, hitet és bizalmat tud sugározni. - A papok számának csökkené­se miatt egyre nagyobb szerepet kapnak a diakónusok, akik ese­tenként plébániákat is vezetnek. Ez lesz a kiút? - Ez is egy megoldás, hiszen a dia­kónusok képzettek, teológiát tanulnak! Csak azután szentelik fel őket, ha már kellő élettapasztalatot halmoztak fel, kipróbálták magukat munkahelyen, bi­zonyítottak férjként és családapaként, végigmentek egy emberi érési folyama­ton. Talán ezért is tudnak a tapasztala­taik alapján hatékonyan tanúságot ten­ni a hitükről. - Nem érzi úgy, hogy ezzel a gyakor­lattal az egyház voltaképpen elis­meri a cölibátus tarthatatlanságát? - Nem erről van szó. A cölibátus ka­rizma, az egyik kincse az egyháznak, nélküle a szerzetesség nem is képzelhe­tő el. A szerzetességhez - a protestán­soknál is - hozzátartozik az aszkézisnek ez a formája. Nem az merül fel, hogy töröljük el a cölibátust, hanem inkább az, hogy ezeket a nős, kipróbált embere­ket, akik bizonyítottak az életben, pap­pá lehet-e szentelni. Nagyon érdekesek a nyugat-európai egyházak tapasztala­tai, mert például azoknál a protestáns felekezeteknél is nagyon erős lelkész­hiány van, ahol mindig is nősülhettek.­­ Bár a keresztény egyházak ide­haza is küzdenek nehézségekkel, Európa nyugati felében mintha még komolyabbak lennének a gondok. Az azonos neműek több helyen köthetnek házasságot, van, ahol gyerekeket is örökbe fogadhat­nak, és közben egyre több temp­lom kap más funkciót, esetleg le is rombolják az épületet. Mi je­lenti a legnagyobb veszélyt a ke­resztény Európára? - Nagyon erős gyökeret eresztett a szekularizáció Európában, a történelmi felekezetek visszaszorultak, ezért még fontosabb, hogy az egyházak missziós lelkülettel betöltsék a szerepüket. Tisz­tán látszik, hogy nagyon erős az igény a spiritualitásra a társadalmakban. - Beszélhetünk még egyáltalán keresztény Európáról? - Európában az antikvitást és a ke­reszténységet soha nem fogjuk, nem is kell letagadni. Emellett az, hogy egyes helyeken kevesebb keresztény él, egy pillanatnyi történelmi helyzet, és sen­ki sem tudja, hogy mi lesz ötven vagy száz év múlva. Egy biztos: a történel­mi egyházaknak nagy a felelősségük. Kérdés, hogy tudnak-e ezekre a kihívá­sokra megújulással válaszolni. Kézen­fekvő megoldásnak kínálkozna, hogy a szekularizáció miatt az egyház befelé forduljon, és védekező pozíciót vegyen fel, de így a társadalomban nem tudna szolgálni. A probléma egyébként nem új keletű, római Szent Kelemen pápa már az I. század végén azt hangsúlyozta a korintusiaknak írt második levelében: a hit terjedésének az a gondja, hogy a keresztények nem aszerint élnek, amit hirdetnek. A másik, a más értékrendet valló embert nem lehet megszelídíte­ni úgy, hogy törvényeket, erkölcsi ren­det vágok a fejéhez. Csak szerető elfo­gadásból nőhet ki bizalom és megértés! - Európa demográfiai szempont­ból is válságban van. Van, akik sze­rint a bevándorlás segítése jelen­ti a kiutat, mások, így a kormány szerint is a családokat kell erősíte­ni és a gyermekvállalást kell ösz­tönözni. Mi lehet ön szerint a leg­jobb megoldás? - A család és az abba születő élet nagyobb érték mindennél. Egy nem­zet jövője attól függ, hogy születnek-e ott gyerekek. A jövő a fiatalok kezében van. Ők a kreatívak, ők hozzák a megol­dásokat, az idősebb generáció támogat­ni tudja őket, egyfajta kimeríthetetlen szeretetforrásként mellettük tud állni.­­ Külső szemmel úgy látszik, hogy a pannonhalmi főapátság mintha szemben úszna az árral: folyama­tosak a fejlesztések, az elindított programok pedig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Mi a titok? - A főapátság része a magyar kato­likus egyháznak és a magyar társada­lomnak, még akkor is, ha az épületünk egy erdővel körbevett dombtetőn ma­gasodik, és kicsit szigetként is műkö­dik. Nem hiszem, hogy abszolút sikert hozó, rendkívüli titkaink lennének. A főapátság évszázadok óta egyrészt őrzi identitását, másrészt próbál megújulni. Van egy változatlan elem, ez a spiritua­­litás, ami a súlypontja ennek a háznak, és ezt a gyökerünket nem veszítettük el soha. A főapátságunk az imádság helye, ami azért fontos, mert egy szerzetes az Istennel való kapcsolatban találja meg a békéjét, élete erőforrását. Az arányok változhatnak, de az elv nem, mert az identitást nem szabad elveszíteni. Az imádság mellett mindig volt egy-egy kiemelten fontos szolgálata a háznak, amely időről időre változott az évszá­zadok alatt. Volt, amikor a lelkipász­tori irányultság, máskor pedig a kul­turális-oktatási szolgálat volt erősebb. - Vannak további terveik a főapát­ság fejlesztésére? Tervezik, hogy újabb programokat indítanak? - Több távlati tervünk is van. Sze­retnénk egy szállodát és egy sörfőzdét felépíteni. Emellett az oktatási intéz­ményeink működését kívánjuk jobban összehangolni, és vizsgáljuk azt is, hogy szociális téren hogyan tudnánk még többet tenni. A gyógynövénykertünk­ben pedig a győri egyetemmel közösen próbáljuk majd a pincészetben keletke­ző szőlőmagot feldolgozni, abból sző­­lőmagolajat készíteni. Az egyetem se­gítségével olyan kutatásokat indítunk, amelyek során az apátsági gyógynövé­nyekből készült kivonatokat házasítjuk a szőlőmagolajjal, és ezek élettani ha­tásait is vizsgáljuk majd. MAGÁNYOSOK KARÁCSONYA a MÁTRAban Párt kereső fiataloknak, gyermekre vágyó pároknak és magányosoknak szerveznek különböző programokat Mátraverebély-Szentkúton karácsonykor, december 23. és 27. között. Itt együtt lehetnek mindazok, akiknek nincs lehetőségük szeretteik­kel tölteni az ünnepeket. Előtte, még december 7. és 9. között adventi felké­szülésre hívják az érdeklődőket, a lelkigyakorlat arra nyújt lehetőséget, hogy a karácsonyt megelőző forgatagban egy békés, pihentető és elgondolkodta­tó hétvégével kezdjünk hozzá az ünnepi készülődéshez. Januárban Böjte Csaba ferences szerzetes atya várja a hozzá fordulókat, februárban az egye­dülálló fiatalok és a gyermekre vágyók, márciusban pedig az elváltak és egyedül maradtak lelkigyakorlatára jelentkezhetnek az érdeklődők. (MI) I­I „Tisztán látszik, hogy nagyon erős az igény a spiritualitásra a társadalmakban” Fotó: Mirkó István

Next