Magyar Ifjúság, 1957. július-december (1. évfolyam, 27-55. szám)

1957-07-06 / 27. szám

A MAGYAR KOMMUNISTA 1957 JÚLIUS 6. VILÁG­PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI LAPJA ÁRA 1 FORINT Szeretettel várjuk a­­l 3 ...I m S­í elnököt Népünk vendégeként, az El­­­nöki Tanács meghívására s európai körútja során hazánk-­­­ba látogat Ho Si Minh elvtárs,­­ a Vietnami Demokratikus Köz-] társaság elnöke. „Ho apánk” — ahogyan a­­ nép nevezi őt — egész élete! Összeforrott a vietnami nép­­z­­el. Ho Si Minh 1890. májusi 19-én született. Serdülő korá­z­ban a copf viselés megszünte-­ téséért indított mozgalom so­f­raiban küzd az idegen uralom­ ellen, majd 1912-ben szintén világkörüli vándorlásra indul­­­t hajópincérként. Franciaor­­­szágban ismerkedett meg az szocialista mozgalommal és­ megalakulásakor belépett a­z Francia Kommunista Pártba.­­ Egy évtizeddel később, 1930-­ ban megszervezte az indokínai I KP-t. Fio Si Minh megismerte­­ a hongkongi fogházat és az­ egykori kuomitangista Kína­­ börtöneit. De nem tudták őt­­ megtörni s fer­ odaírni tevé­z­kenységéért a nép azzal fejezi­ ki elismerését, hogy 1945-ben | az új köztársaság elnökévé­ választja. A franciák árulásai azonban ismét az őserdőbe­­ kényszeríti őt és harcostársait, é­s csak nyolc esztendős küzde-| lem árán sikerült kivívni a­ tűzszünetet , amikor a fra­n­­­cia megszállók Észak-Vietnam-­­ ból végleg eltakarodtak. A hatvanhét esztendős Hoi Si Minh ma is fáradhatatlanul­­ dolgozik s arra is talál időt,­­ hogy verseket költsön. Hogyan­­ is írta „Vörös és arany zászló”­­ című költeményében: „Szí­­z veink egyek”. Ezekkel a sza-­ vakkal fogadjuk őt! M­INH 1957 JUl 9 JÚLIUS -em DÉLBEN érkeznek a magyar lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllíllllllllilllllllillllllllllllllllllllllllllllllll' ** " illllHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII küldöttek Moszkvába illllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllillllllllllllllllllllllllliililliliiiiillliliilllllllillllllllllllll • 40 személygépkocsit sorsoltak ki a szovjet Fesztivál-lottón • A magyar fiatalok Gorkiba is ellátogatnak • Megtörtént a VIT-buszok főpróbája Moszkva a VI. Világifjúsági Találkozó előkészületeinek lá­zában él. Az utcákat hatalmas Fesztivál-jelvények díszítik, a moszkvai rádió naponta több­ször beszámol az előkészüle­tekről, a televízióban pedig naponta kétórás műsor kereté­ben riportfilmekben ismertetik a nézőket a legfrissebb VIT- eseményekről. Tiszta, ízlésesen berendezett szállások várják a küldöttsé­geket. Huszonnégyezer fiatal a mezőgazdasági kiállítás terüle­tén épített, ötágyas szobákból álló szállodákban lakik majd, négyezer sportoló pedig egy­ágyas szobákban nyer elhelye­zést a Lomonoszov Egyetem hatalmas épületében. Ezenkí­vül a három-négyezer meghí­vott személyiség Moszkva leg­szebb, minden kényelmet ki­elégítő szállodáiban kap szo­bát. Egyébként minden szállás­helyen televíziós- és rádióké­szülékek állnak a vendégek rendelkezésére. A vendégek­nek az élelmezésre sem lehet panaszuk, hiszen a különleges konyhákon készülő ételeket ét­lapról választhatják ki. A magyar delegáció a Fesz­tivál megnyílása előtt­­két nap­pal érkezik Moszkvába ezért a tervek szerint ezt az időt arra használnák fel, hogy el­látogassanak Gorkiba, Lenin egykori lakóhelyére és hajó­­kiránduláson vennének részt a Moszkva folyón. A magyar fiatalok különvonata egyéb­ként július 23-án indul Buda­pestről és 25-én délben érke­zik a szovjet fővárosba. A kül­döttek hálókocsikban teszik meg az utat a szovjet határig. Moszkvában nemrég tartot­ták a főpróbát a Fesztivál részvevőit szállító autóbuszok és személygépkocsik is. A VIT ideje alatt ezek minden más járművel szemben előnyt él­veznek. A Karnevál színhelyén is megvizsgálták már a lam­pionok legkedvezőbb elhelye­zését. Készül az utcák dekorá­ciója is. Egyes utcákat például népi alakok­­ díszítenek majd , s itt a csehszlovákok Svejkje mellett a mi Ludas Matyink is helyet kap. Moszkva várja a vendége­ket. Megtartották már a nagy­szabású Fesztivál-lottó sorso­lását is, amelynek során a több tízezer nyeremény­ között 40 darab „Volga” és „Moszk­vics” típusú személykocsit és 2600 motorkerékpárt sorsol­tak ki. A szerencsés nyerte­sek — természetesen csak ak­kor, ha nem éppen 1000 kilo­méternyire laknak Moszkvától — már saját járművükkel utaznak a Fesztiválra! Radnai János Gépesített szérű : mm Száznegyven-százötven vagon gabonát takarítanak be a nyá­ron a Szőkepusztai Állami Gazdaságban. A munka meggyor­sítására gépesített szérűt építettek, ahonnan transzportőrök viszik a terményt a raktárba. !ffl!\Lp.yY.vARY.ten (Tudósítónk telefonjelentése Prágából) Karlovy Varyban, ebben a gyönyörű fenyvesekkel borí­­tott, hegyek völgyében meg­búvó, patinás hírű fürdőváros­ban, amelyet régen a „gyomor­betegek mekkájának“ nevez­tek, minden készen áll a fesz­tivál szombat délutáni megnyi­tójára. Az idei fesztivál méretei min­den eddigit­ felülmúlnak. Negy­venöt ország harminckilenc egész estét betöltő játékfilmet és közel 50 rövidfilmet mutat be. A játékfilmek közül tizen­egy cinemascope-rendszerrel készült. Ezeket nem a Moszkva szállóban levő Fesztivál Mozi­ban, hanem a 2000 személyes, 22 méter széles vásznú (tehát a városligeti Tó-mozinál jóval nagyobb) szabadtéri filmszín­házban vetítik. Az évi hatvan filmnél keve­sebbet gyártó országok elve a hatvan filmnél többet gyártók filmet hozhattak Karlovy Varyba, hogy felvegyék a ver­senyt a nagydíjért és a három fődíjért. A fesztivál­­ keretében való­sággal kü­lön ifjúsági filmver­­senyt is rendeznek. A zsűri külön elismerésben részesíti és díjazza a fiatal filmművészek legjobb alkotásait. A 17 tagú zsűri elnöke Brousil, a prágai Zeneművészeti Akadémia rek­tora. Tagjai közé hét csehszlo­vák és 10 külföldi filmesztétát, közöttük a magyar Gertler Viktort­­ hívták meg. Pénteken megérkeztek az el­ső külföldi filmdelegációk. A szovjet küldöttséget N. Davi­­dov kultuszminiszter-helyettes vezeti, tagjai: A. G. Zarchi és a nálunk is jól ismert Inna Makarovna, a bemutatásra ke­rülő „Magasság“ rendezője és női főszereplője; valamint An­na Szoljarszkaja, a másik legy női főszereplője. Még né­hány név a fesztivál több mint 400 filmművész vendége közül: Cavalcanti, a világhírű brazil filmrendező, Yves Campi francia, Luciano Emmer olasz filmrendező, Snyder William, az Egyesült Államok küldött­ségének tagja, a Rembrandt­­filn elnöke A sztárok névsorát az ,­Egy szép lány férjet keres, az „Egy nap a bíróságon“ és az „Oké, Néró“ főszereplője, Silvano Pampanini és a „Halló, itt Gabrielládból ismert Givanna Ralli, valamint Heinz Rühman, Paul Hörbiger és Hans Mosel vezetik. De az igazi művészi drót a bemutatásra váró filmek jelentik. A szovjet filmművé­szek nagy érdeklődéssel várt alkotása a „Prolog“, amely színes, cinemascope-rendszerű, Gina Lollobrigida új filmje, a „Párizsi Notre Dame“, Yves Montand két legújabb filmje, a „Salemi boszorkány“ „Farkasok és emberek“ előbbi francia, az u­tóbbi olasz produkció), Thomas Mann „Egy szélhámos naplója“ cí­mű regényének filmváltozatát, amelyet a nyugatnémetek ké­szítettek, az „Egy táncosnő vi­lága" című amerikai film és a csehszlovák filmgyártás leg­újabb alkotása, a „Svejk, a derék katona“ mellett olyan filmcsemegék várnak a nézők­re, mint az argentin „öt csirke és az ég“, a brazil „Ostromlott ház“, a ceyloni „Sors vonala“, az NDK filmje, a „Szerelem mazurkája“. Persze a sokatmondó, hang­zatos címek nem sokat árul­nak­ el a filmek művészi érté­kéből. De egy már most is biztos: a Karlovy Vary-i film­­fesztivál választ ad arra a so­kat vitatott kérdésre: válság­ban, vagy új emelkedésben van-e a világ filmművészete. Garai Tamás Karlovy Vary — madár­távlatból. Augusztus 16-án kezdődik a DÍVSZ IV. kongresszusa A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség tanácsa el­határozta, hogy összehívja a DIVSZ IV.. kongresszusát, amely összefoglalja mun­kásságának eredményeit és hajtó szervét. A IV. kong­­meghatározza a mozgalom resszus nem sokkal a feszti-VH«?s vil befejezése után­ arsz. alapokmányát is, majd meg- tus. 16-23» isözöit- ülésezik választja a szövetség végre- Kijevben. TÖBB VAN, MINT VOLT... A mikor tesz elegendő gyifTTfTVffty?TTyfTTTTyfTTftTTVTfytTfTftTfTyTTtVTTT?VTTTVTfTfTV Csomós Istvánnak, a Belke­reskedelmi­­Minisztérium vas és műszaki főigazgatósága műszaki vezetőjének tettük fel a kérdést: mikor lesz ele­gendő mosógép, hűtőszekrény, villanytűzhely és motorkerék­pár. Ezekből a nagyon keresett­­ cikkekből a közeljövőben még nem tudják kielégíteni az igé­nyeket. Hazai termelésből és importból jóval több került, s kerül ugyan a boltokba, mint az előző évben, de az erőtel­jesen megnőtt keresletet még ez a megnőtt mennyiség sem fedezi. Mosógépből ebben az évben mintegy 13—14 ezer darabot kapott a kereskedelem, s az év hátralevő részében további 26—27 ezret — egész évben tehát mintegy 40 ezer darabot kap — s ez enyhít majd vala­mit a hiányon. (1956-ban ösz­­szesen 22 ezer darabot adtak el.) Jelentősebb javulást azon­ban csak jövőre várhatunk: a kereskedelem 120 ezer dara­bot kért az ipartól, s az eddigi tárgyalások eredményeképpen remény van arra, hogy majd­nem a teljes mennyiséget, legalább százezer darabot el is tudnak készíteni a gyárak. A tervek szerint , ha a Ko­hó- és Gépipari Minisztérium megadja a kellő segítséget — egyedül a Hajdúsági Iparmű­vek, amely most kapcsolódik be a mosógépek gyártásába, havi tízezer darabot tud ké­szíteni a jövő év második fe­lében. Jelentősebb javulás te­hát erre az időre várható. Villanytűzhelyből ebben az évben eddig háromezer dara­bot kapott a kereskedelem: az év hátralevő részében ugyan­ennyit szállít a pápai Elektromos hűtőszekrényt sokan vennének, de a jelen­tős import ellenére is — négy­ezer darab került forgalomba —■ alig lehet hozzájutni. Kivá- Pás de deux­ ­ és Részlet Csa­jkovszkij Dió-­­ törő című balettjének harma-­­­dik felvonásából. Táncolják: [ az Állami Balattintézet kilenc­­­cedik évfolyamos növendékei a nagysikerű képesítővizsgán: Czére Éva és Gaál Jenő, mosógép, hűtőszekrény, villanytűzhely, motorkerékpáro­ ló hűtőszekrény-konstrukció gyártási jogát vásárolták meg nemrégen a svédektől, de a nagyobb arányú termelés csak jövőre indulhat, amikor — egész évben — ötezer darabot akarnak készíteni. Ebben az évben mindössze ötszázat gyárt az ipar, ezt a mennyisé­get eredeti svéd berendezéssel, csak a szekrénye lesz magyar. S mi lesz a motorkerékpár­­­ral? Egész évben négy és fél, ötezer darab Pannóniát tud adni a gyár a belkereskede­lem részére. 125-ösből 26 és félezer darab kerül forgalom­ba, s ebben már benne van­nak a Szovjetunióból behozott kismotorok is. Forgalomba ke­rül ezer darab 350-es SZS is.­ ­ Három hír­­ a Fesztivál előtt . Annyit eláru­lunk már most,­ hogy a moszkvai Fesztivál megnyitásának napján Budapest, de az ország több más városa is fia­talok dalától, kacagásá­tól lesz hangos. Miskol­con,­ Esztergomban me­gyei ifjúsági találkozót tartanak, Pesten pedig csónakkozzó a Dunán, lampionos felvonulás, álarcos VIT-bál. És ha minden „jól megy” — ezen a napon Pünkösd­fürdő és a Vidám Park a pesti ifjúságé lesz. MEGY A GŐZÖS, megy a gőzös — talán még Kanizsára is a pé­csi, dombóvári fűtőház­ból. De nem ám akár­milyen gőzös. A pécsi fűtőház öt ifjúsági bri­gádja a VIT tiszteletére versenyre szólította a dombóvári fűtőház KISZ-brigádjait. A fel­tétel: 10 százalékos szén­megtakarítás mellett túlsúlyos vonatokat­ in­dítanak. MINIATŰR SZEREN­­CSEPATKOK, elsőran­gú vívópengék. Ezek a kedves ajándékok sora­koznak hamarosan a szentgotthárdi kaszagyár KISZ-szervezetében. Ez a gyári fiatalok, ajándé­­koa, a fesztiválra. De bizonyára nem lesz ki­sebb sikere annak a kis miniatűr kötélpályának sem, amelyet az iszka­­szentgyörgyi bauxitbá­nya­ kiszistái készítenek. (Új&pu­lfr hajóul. Földváron, az Express penziójában üdülő fiatal lány vitorlázni készül (Fotó: Lelkes.)^ Ilyen lesz a leghidegebb pesti színim Még a párizsi jégrevü szebb­­nél-szebb számainak tapsol a budapesti közönség, de épül már a honi jégművészek haj­léka is: az első állandó jellegű magyar Jégszínház. Sport és revü, tánc és muzsika, humor és szemkápráztató akrobatika találkozóhelye lesz ez a Sport­­csarnok mellett épülő hajlék, mely Németh Imre olimpikon igazgatásával, Sallay Éva ba­lettmester művészeti vezetésé­vel és Szécsi Ágnes volt kor­­csolyabajnoknő-rendező tervei szerint készül. — Milyen lesz a műsor? — kérdezem Szécsi Ágnestől. — Kétrészes, két és félórás revü. Címe: „Sport, tánc, sze­relem.“ Zeneszerzője és a jég­­színházi zenekar vezetője: Ra­dics Gábor. Az első részben a különböző sportágak, a máso­dik részben a különböző­­korok és helyek szerelmeinek paró­diáját mutatjuk be. Állandó társulatunk­ húsz-huszonnégy­­tagú lesz, s azokból a volt él­versenyzőkből állítjuk össze, akik színészi készséggel és tánckészséggel is rendelkeznek. Egy-egy műsorunkra külföldi jégművészeket is meghívunk. — Kik lesznek a vezető mű­vészek? — Tárgyalást folytatunk Botond Györgyivel, a sok nem­zetközi sikert elért Szöllősy- Vida jégtáncospár férfitagjá­val, Vida Gáborral, Hostyánsz­­ky István jégkomikussal, Töl­­gyessy Zoltánnal és Pátersz Alice-zal, az idei jégtáncbaj­nokság győzteseivel, a sokszo­ros magyar bajnok Saáry Évá­val és a ragyogóan szép, ifjú Kovács Mariettával. — Milyen lesz a színház? — Ovális alakú, földszinti és erkély helyekkel. Befogadó­­képessége: 700 néző. — Nyitás? — Szeptember közepén. — Reményeik? — Száz előadás a nyitó re­miből és külföldi vendégsze­replés jövő ilyenkor. Forró sikert kívánunk a leg­­­ újabb és leghidegebb pesti színház valamennyi tagjának! Az első erőpróba „A lengyelek az esélyesebbek a kétnapos atlétikai versenyen" - mondja Sír József Végre nemzetközi atlétikai mérkőzés is lesz Budapesten. Két napig — szombaton és va­sárnap — a magyar és a len­gyel atléták mérik össze erejü­ket, tudásukat a Népstadionban. A lengyelek nagyszerű formában vannak, nemrégen fölényes győ­zelmet arattak a csehszlovákok ellen, s most nagyon fenik fo­gukat a magyar csapatra is. Mind a férfi, mind a női ver­senyzőik az utóbbi években olyan arányú fejlődésen mentek át, amilyenen talán egyetlen euró­pai ország atlétagárdája sem. Velük szemben bizony nehéz dolga lesz a magyar csapatnak, hiszen ebben az évben a felké­szülésben messze elmaradtunk az előbbi évekhez képest, s az is jelentősen meggyöngítette vá­logatottunkat, hogy néhány él­vonalbeli versenyzőnk külföldre távozott. Atlétáink szorgalmtasan készültek az év első nagy nem­zetközi versenyére, s igyekeztek pótolni a néhány hónapos ki­esést. — Sajnos, a szorgalom nem elég, hiányzik az éveken át meg­szokott folyamatos felkészülés és ez meg is látszik atlétáink moz­gásán — mondotta Sir József, a válogatott szakfelügyelője. — A papírforma szerint az erősen fel­jövőben levő lengyeleknek van nagyobb esélyük a győzelemre. A lengyel csapat tagjai szeré­nyen beszélnek a kétnapos via­dalról, bár­ rendíthetetlenül bíz­nak sikerükben, amihez minden joguk megvan. Egyébként Buda­pestre érkezésük után megtekin­tették a Népstadiont. A lengye­leknek a magyar válogatott el­leni verseny után még egy nagy feladattal kell megbirkózniok eb­ben az évben, a következő ellen­fél a Német Szövetségi Köztár­saság atlétacsapata lesz. A küzdelmek szombaton dél­után fél 5 órakor, vasárnap pe­dig 18 órakor kezdődnek. Sokba kerül

Next