Magyar Ifjúság, 1958. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-04 / 1. szám
Fiatalkornak is PESTI ÉJSZAKÁBAN Nem tudora, van-e még egy ilyen operatív egység Budapesten. Tagjai pedagógusok, tartalékos tisztek, hivatásos katonatisztek, tanárok és kiásta munkásőrök. Mindanynyian szolgálatukon felül, önként vállalják nehéz feladatukat. Az egyik kerületi rendőrkapitányság mellett működve már 1956. decemberében segítették a karhatalmat, a MÚK idején pedig már több járőrből álló, erős szervezett, önkéntes közrendvédelmi alakulatot képeztek. Az egység hathatósan segíti a rendőrség speciális szerveinek, a közrendvédelmi, az erkölcsrendészeti, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi osztály munkáját. Az egység között találjuk H. I. hadnagyot, aki az első forradalmi ezredben, Cs. J. kiszista munkásőrt, aki a Köztársaság téren harcolt a néphatalomért. K. I. az egység parancsnoka tartalékos tiszt, maga is történelem tanár az egyik külkerületi iskolápain. — Először körülnézünk a periférián, aztán berándulunk a Belvárosba, s megnézzük, mi újság a Paradizóban, az Annában, a Jerevánban... — tájékoztat az eligazítás után. Kocsira szökünk, indul az ellenőrzés. Vágyakozás 14 évesek részvételével ... Kilenc óra előtt néhány perccel a rákospalotai Tavasz mozi előtt. Az utolsó előadásra már minden jegy elkelt. A bejárat körül több fiatalkorú sündörög, hogy sikerüljön bejutni a nézőtérre. Igaz, ki van írva, hogy a Vágyakozás, csak 16 éven felülieknek — de talán mégis sikerül. Néhány perccel később S. K. munkásőr, az egyik járőr parancsnoka, több fiatalkorút vezet ki a nézőtérről. Sz. Sándor általános iskolai tanuló ijedten hunyorog: most mi lesz? — Hol laksz? — kérdezem tőle. — A IV. kerületben. — Hogy kerültél ide. Rákospalotára? — A barátom, K. Pista hívott, azt mondta, nagyon klassz film a Vágyakozás, ő már kétszer látta. Itt nyugodtan be lehet menni, úgyis beenged a jegyszedő. — Honnan volt pénzed mozira? — 15 forintot kaptam karácsonyra. F. Imrét azért tettük fel a kocsira, mert nem volt nála semmiféle igazolás. Munkahelye nincs, szakmája nincs. Szeptemberben múlt 16 éves. Az utcán csavarog. Amikor azt kérdeztük tőle, hogy miből él, megvonja a vállát, s cinikusan válaszolja: — Élnek a szüleim, meg hat testvérem van. — És nem szégyelsz élősködni a szüleid nyakán? Két perc és „ugrik" a kabát. A mozi bejáratánál három bubifrizurás, nagy sombreros fiatalember éppen üzletet bonyolít le. Egy idősebb bácsikénak akarnak eladni egy csaknem vadonatúj esőkabátot. — Jóestét urak! — köszönt rájuk S. E. járőrparancsnok. — Mennyiért ugrik a kabát? Az öreg bácsika gyorsan visszaadja egyiküknek a holmit, s pillanatok alatt elpoarog. — Kié a kabát? — Nem az enyém — mondja a legkisebbik és társa kezébe nyomja az esőkabátot. — Az enyém se — és a kabát a harmadik kezébe vándorol. — Az enyém se — mondja a harmadik, s hanyagul leejti maga elé, mint egy elhasznált villamosjegyet. Rövidesen kiderül, hogy éppen most „találták“ az esőkabátot a Tompa Mihály utcában. A három jampi is felkerül a meseautóra, miközben az egyik morogva jegyzi meg: — Ha két perccel később jönnek placcon van a kabát... A három jómadár az éjszakai kocsikázás után a rendőrség bűnügyi osztályán kötött ki Már vagy tízen ülnek a kocsin, amikor a Belvárosba indulunk. Az éjszakai élet egyik fellegvára, a Paradize az első megálló. Amikor belépünk, a dobos kezében megáll egy pillanatra az ütő, hogy aztán még vadabbul verje a kifeszített bőrt. Csaknem vágni lehet a füstöt, ebben a homályos, önkéntes ruszlisdobozban. Csak mellékesen jegyzem meg: két munkással találkoztunk itt mindössze, ahol egy tízesért mérik a feketét (a többit nem szokás visszakérni)! A másik, ami feltűnő: a sok ápoltkezű hölgyecske, akik személyazonossági könyvük szerint takarítónők. Bár nyilvánvaló, hogy inkább a Paradizó a munkahelyük. Az egyik sarokban a frissen szerzett társaság közepén ül O. Ibolya. Sötétkarikás, mélyen ülő szemei helyette beszélnek. A múlt év áprilisában lépett ki az egyik Leánygimnázium második osztályából. Júliusban három hétig egy ktsz-ben dolgozott. Azóta... azóta, a Paradizó, az éjszakai életszerelmese. Havi 300—400 forint zsebpénzt kap a bátyjától és az apjától, aki az egyik Váci úti gyárban művezető. Ibolyka itt az éjszakai mulatóban keres, kutat olyan partner után, aki majd könnyű állásba helyezi őt. Veszélyes, nagyon csúnya játék ez Ibolyka! Mert a Paradizó vendégei, nem olyan önzetlen emberek. Udvariasan felkérjük, tartson velünk. A pincér foghegyről mondja társának: — Na, lebukott az Ibolyka is. A szülők nyugodtan alszanak otthon? Nem tudják, hogy az Ibolyka merre jár? V. L. technikumba jár. Testnevelő tanár szeretne lenni. 17 éves, két nőismerős mellől szólítottuk el. B. Gy. Levente Zsolt, mielőtt velünk jönne, forró kézcsókot lehel a társaság két hölgytagjának bacsójára. Szerinte eladólányok voltak a szomszéd közértből, csakhát civilben. Levente, orvos szeretne lenni. — A Paradizón keresztül? — kérdezte később tőle a kerületi kapitányságon, az egyik kiszista munkásőr. — Most voltam ott először, s ígérem, hogy utoljára... Iskolai vakáció—a Grillben Nem sok hiányzik az éjfélből, amikor a Belvárosi Kávéház grilljébe lépünk. Az egyik asztalkánál vigad B. Margit és F. Erzsébet. Mindketten 17 évesek, leány gimnáziumi növendékek. — Kikkel ültek az asztalnál? — kérdezzük később a lófarok frizurás Margittól. — Egy asszisztens bemutatta a haverját (így mondta szó szerint), hogy ki volt, azt nem tudom. — Szülei tudják ezt a kis kiruccanást? — Hát most szünidő van. Egyébként is már taxit akartunk rendelni, amikor... taxi helyett teherautó jött értük. Talán lecke ez a szülőnek is Budafokon. Már hajnal van, amikor hazavisszük éjszakai vendégeinket. A három jampec a bűnügyi osztályra került. F. I. notórius csavargó pedig a gyermekvédelmi osztályra. Utunk végén S. E. munkásőrrel hazakísérjük O. Ibolykát. Édesanyjával beszélgettünk. Megdöbbentőek a szavak! Ibolyka nem most tért haza először hajnaliban. Szüleinek hazudik, félrevezeti őket. Könnyek között ígéri, mulikét keres, dolgozni fog. Mi ott azt ígértük, ha gondja van segítünk elhelyezkedésében. Talán használt ez a hajnali beszélgetés Ibolykának, talán nem késő, és jó útra tér. Mégcsak 16 éves, nagy kár lenne érte. S bízom benne, okultak belőle a többiek is. Az elcsavargott kis iskolás, a gimnazisták, s bizonyára szüleik is. Végezetül, nem is a befejezés kedvéért mond köszönetet az újságíró az önkéntes ellenőrző csoport minden tagjának, akik felelősséget éreznek azért, hogy minél kevesebb Ibolyka csavarogjon a Paradizóban, az Annában, a Jerevánban ... Zele Ferenc MEGFÉKEZTE az elszabadult villanyvonatot MAROSI JÓZSEF FIATAL VASUTAS HŐSTETTE Ki tudja hányadszor csőr, rent a telefon ezen a reggelen. Szikár, 30 év körüli vasutas veszi fel a hallgatót. Rövid bejegyzést tesz az előtte fekvő vastag naplóba, amelyben katonás rendben sorakoznak az imént elmúlt éjszaka vasúti fogalmának adatai. Itt Komáromban a rendezőpályaudvar térfelvigyázó őrhelyén az éjszakai szolgálat nem tartozik a legkellemesebb dolgok közé. Nagy a forgalom, különösen amióta a Barátság hídján át szoros vasúti kapcsolatot teremtettek Csehszlovákiával. Marosi József fáradtan állt fel az asztaltól és az ajtóhoz lépett. Szokása kora reggel szétnézni az állomás vágányrengetegében ahol behunyt szemmel is jól kiismeri magát. Ilyenkor indul Budapest felé a nemzetközi gyors. Az állomás felé pillant. A reggeli köd oszladozóban van. Egyszerre a váltókon csattogva egy villanymozdony közeledik a fiatal tér felvigyázó őrhelye felé. Miint villámcsapás, úgy vág agyába a gondolat: rossz vágányon halad a nemzetközi gyors! A fiatal vasutas lekapja a sapkáját és körbe forgatja maga előtt. A mozdonyvezetőnek szól a jelzés, akinek ilyenkor azonnal a félkfoganityú után kell nyúlni... A vonat már Marosi József közelébe ért. Kétségbeesetten adja a vészjelet, de úgy látszik a mozdonyról senki sem vette észre... Fut a vonat felé, s majd a földbegyökerezett a lába amikor látja, hogy üres a mozdony vezetőállása! Magától indult el az állomásból a villanymozdony, maga után húzva a nemzetközi gyorsot... A mozdonyvezető, gépkezelő biztosan leszálltak elintézni valamit és közben bekapcsolódott az áram. A vágány, amelyiken az elszabadult vonat közeledett, egyenesen a gurítódombra vezetett, ahol éppen egy tehervonat állt. 4 — Meg kell fékezni a vonatot! — dobolt Marosi József agyában. 25—30 km sebesen halad a vonat és csak 1—200 méter van hátra a tehervonatiig. Futni kezdett a vonat mellett. Arca kipirult az izgalomtól meg az erőltetéstől. Bukdácsolva a kövek és váltók között megragadta az egyik hágcsóját. Egy rossz lépés és végem van — villant fejébe a veszély felismerése, mert eddig nem is gondolt magára... Jól tudta, hogy egy rossz lépés elég ahhoz, hogy a kerekek alatt fejezze be életét ezen a reggelen. Az ember és a gép versenye nem tart sokáig, minden másodperc végzetes lehet, egyetlen hatalmas erőfeszítés, ugrás és belökte az ajtót! A meglepett utasokat félrelökve ugrott a vészfék-fogamtyánoz és meghúzta. .Megmenekült a vonat és a nap hőse, Marosi József fiatal férjéivigyáró 2000 Ft jutalmat kapott. Hermann István A beteg meggyógyult .*•. T Úgy mondják, elcsépelt a dolog valamilyen alkalom- Ü bár arról írni, hogyan is H volt ez tavaly, öt éve, tíz éve, vagy tudomisénmikor. 3 No, de kedves olvasó, úgy is M mondhatnám, kedves pesti Ü ember, tedd a kezed őszingjén a szívedre, s vesd rám s az első követ, ha te nem H ugyanazt érezted az utcán is járva ezen az új év hajnal§ ján, amit én! Ü Akkor barátoknál szilveszszereztünk. Siettünk este, hogy még a kijárási tilalom s kezdete előtt odaérjünk és H vártuk, türelmetlenül a haj- Ü vált — ha jól emlékszem, 3 az öt órát —, hogy hazag mehessünk. És hajnalban. H Mentünk az utcán, éppen a §§ Nagykörúton. A világítás g gyenge, a sínek már többés kevésbé épségben, de a jó g öreg hatos még sehol. És az emberek? Hát azok is csak g itt-ott, a kapualjakból tűnnek elő. ■§| Olyan a város, mint egy s nagy, nagy betegségből g lábadozni kezdő fiatal ember. Most már biztos, hogy g meggyógyul, mert a krízisen g túlesett, s tanulja újra az §f első lépéseket. A lelke még g nyomott, de alkar, akar 3 élni és ez a legfontosabb. Talán még gyorsabban a gyógyult volna, ha valamit csodálatos távolbalátó len- 3 csévél valaki, megmutatta g volna előre: nézd, ez lesz §§ belőled esztendő múlva! Mert ez a Szilveszter, ez az esztendő multáni Szileszter!... Aki látta a pesti utcát, a Nagykörutat, annak felesleges a szó, aki meg nem látta, annak nehéz elis mondani. Reggel ötkor, hatkor olyan a forgalom, mint máskor vasárnap délelőtt. Az egyik sarkon kis H csődület, a kör közepén g pedig egy békés „járókelő" g — négykézláb, a barátja a g hátán lovagol. És így balg lógnak halálos komolyságig gal majd egy utcasarkot. g Szembejönnek vagy húszan, H csupa fiatalember. Fiíjják a trombitákat, fújják s kegyetlenül. A kocsiúton a g szolgálatos rendőr karikáik zik. Nevetve int oda a tárgyaságnak és biztatja őket: g fújják csak hangosabban! g Ma mindent szabad! Idegen emberek ölelik egymást, és kívánnak boldog új eszten-dőt. A jó öreg hatos három- négy percenként jön, de majdnem üres. Valahogyan g jobban esik gyalog járni. g kiabálni, énekelni, fújni a g trombitákat és örülni, örülgni az új esztendőnek, örülni g az életnek, örülni annak, g hogy a beteg, aki tavaly g még csak lábadozotti g meggyógyult. Egészségeik jebb, vidámabb és nékülik, a pestieknek kedvesebb, mint H valaha! (sárdi) eQCXXXXXXMOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXXXXXOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXSOOr- radalmi matróz, ■ De felre várt azon az éjszakán egész Pétervár... És most itt állok a lépcsőn, ahonan Lenin beszélt, felmegyek az emeletre, végigmegyek az egykori cári leánynevelőintézet magas, végtelennek látszó boltíves folyosóján, ahol a „puskás ember“ kért teafőzéshez vizet Lenintől. Egy ötvenéves „pityeri” munkás vezet bennünket... be a nagyterembe ... Ragyogó oszlopai alá a főnemesség családi eseményeire gyülekeztek, a cár születésnapjára vagy bizonyítványkiosztáskor, amikor gárdatisztekről álmodó szőke kisasszonyok zongoráztak, sípoltak vagy élőképekkel gyönyörködtették a nagyherceget... De kísérőnk Alekszander Mihajlovics Köziv elűzi a régmúlt képeit. A szónoki emelvényre mutat: Innen beszélt Vlagyimir Iljics... Itt kiáltották ki a Szovjet Köztársaságot, itt alakult meg az első szovjet kormány, itt olvasták fel a földről, a békéről és a szabadságról szóló dekrétumot ... A hűvös, hosszú folyosón a szögletben Lenin elvtárs két kis szobájába léptünk. Igaz, csak egy volt az övé, az első szoba a munkatársaié volt, itt ült Dzserzsinszkij, Ordzsonikidze ... Igen. Leninnek csak egy szobája volt. Egy fehérre mázolt faretesz változtatta ketté, dolgozó- és hálószobára ... Alekszander Mihajlovics Kozlov, a kis íróasztalra mutat, amelyen régimódi telefon, tinta, toll van a zöld posztón... és így szól........Látják, ilyen kis asztal mellett is nagy tettek születhetnek . . . 124 napig dolgozott itt Lenin. 160 cikket irt ezalatt... és nézzék, ezt a szobát választotta a sok közül, a legkisebbet, a legszerényebbet ... És a válaszfal mögött két keskeny, majdnem tábori vaságy, az ágyon matracok, lepedő, a katonatakaró és a falon egy kis faékbe ágyazott tükör ... Krupszkaja minden kincse, egy matróz faragta neki ajándékul... így élt, így dolgozott, így küzdött Lenin... Ilyen egyszerűen, mindig, mindenkor a nép között... Ki felejtheti el még egyszer ezt a zrldát? Rajtunk függ Alekszander Mihajivics Kozlov, pétervári munkás, nyílt, kék, figyelmes szeme. Talán érzi, hogy mit érzünk, mit gondolunk mi, magyar kommunisták, annyi munka, harc és keserűség után, annyi munka, harc és bizakodás között. Barabás Tibor Sohasem láttam még olyan sugárzó napot, mint Leningrádban. A Néván sürgő hajók Kronstadt és a Balti-tenger felé igyekeztek és messzire követhettem tajtékos útjukat, mert a felhők fehéren és lassan gomolyogtak a horizont szélén... Ezen a friss, szelekkel kergetőző napon jártam a Péter-Pál-erődöt, a borzalmak helyét... Nincs a cári önkényuralomnak gyötrőbb emléke, mint ez a börtön, amelyből soha senkinek sem sikerült megszöknie ... Milyen poklokat jártak meg az orosz nép legjobb fiai... A földalatti kazamaták csontfagyasztó téli hidegét, a Halál-udvar rettegéseit, a táncosok udvarának puskavesszőütésektől véres hornőjét. Az erőd közepén a székesegyház aranyos, tűhegyű tornya itt hiába mutatott fel az égre, nem adtak kegyelmet ... Márványsíremlékek alatt nyugosznak a cárok, de nyomorban és szenvedésben holtak árnyai tolongnak a sírjaik körül s csak az térít viszsza bennünket a boldogabb mába, hogy a templomtorony harangjátéka már nem a cári indulót, hanem a szovjet himnuszt játssza... A darócruhák, az elbírhatatlan bilincsek, az itt átélt szenvedések leszoruló emlékei annyira felkorbácsolják az együttérzést, az indulatot, hogy aki ezt az erődöt látja, az legszívesebben puskát ragadna és belerohanna a Téli Palota ostromába, a kavargó tömegekbe, velük harcolna, vérezne mindaddig, amíg csak szusz van a zsarnokságban. Nincs olyan felhőket kergető nap, amely szétfoszlathatná ezeket a keserű, lázas gondolatokat. A Téli Palotával szemben, a katonai főparancsnokság kettős óriás boltíve alatt álltam, a történelem kapujában. Az égő kék burájába fúródott a Sándor-oszlop, a Néván csendben ringatoott az Auróra-cirkáló és mégis, ebben a szikrázó fényben sem gondolhattam másra, mint arra a komoran és fenyegetően hajnalodó novemberi napra, a szenvedések elégtételére... Az utasnak egy-két nap alatt kell megtennie az orosz nép nyomorúságának és harcainak száz esztendejét, sorsfordulóit, a legnagyobbat is: a cári kor sötétségéből a szocialista világosságba ... Magam előtt láttam a fegyverüket előreszegező, rohanó katonákat, a zárt csapatban haladó munkásosztagokat, a vidáman, kiáltozva rohanó tengerészeket, Krilen- Teót, a csata szervezőjét, Dibenkót, az óriás matrózt... És láttam a döntő harcra figyelmeztető plakátot is: „Petrográd lakosai! Polgártársak! A bűnös ellenforradalom újra felütötte fejét! A Munkás-, és Katonatanácsaik Petrográdi Szovjetje magára vállalja a rend fenntartását, az ellenforradalmi és pogromkísérletek megakadályozását... Polgártársak! A forradalom ügye erős kezekbe van letéve.. Erős kezekbe. Lenin kezébe... Tanácskozhat az ideiglenes kormány a Téli Palota malachii termében, mozgósíthatja a pavlovszki és carszkojeszelói tisztiiskolásokat, a mogiljovi gárdaezredet, a vad hadosztályt, a petrográdi rendőrséget, a monarchista sajtót... itt és Moszkvában és Krasznojarszkban és Ufában és az egész, széles orosz földön mindent túlharsog már a jelszó. Minden hatalmat a szovjeteknek! • A Szmolnij dór oszlopai előtt most piros virágok illatoznak. Azon az éjszakán a pétervári szovjet katonái, a balti flotta matrózai és a munkáscsapatok gyülekeztek itt. Az Auróra és a „Zarja Szvobodi” hat tengerész-küldötte jelentette a Szmolnijnak, hogy Kronstadtban parancsra vár 25 000 sor A leningrádi Palota-tér, a Téli Palotával és a Sándor-oszloppal volt, 1957 december végén. Az asztalok már megterítve. A kultúrterem hosszában hat sorban kétszáznegyven teríték várja a vendégeket. A színfalak mögött cimbalmot hangol valaki. A színpadon Szeleczky József agronómus, krétával a kezében magyarázza néhány korán érkezett vendégnek, hogy mit is jelent nagyüzemi gyakorlatban az annyiszor hallott belterjesség. Magyaráz, s közben oszloppá növekvő számsorokat ír a táblára. Egy másik helyiségben húst darabol néhány ember. Illatozó paprikás alatt — vérpiros lében fürdő marhahús — akácfa sárga tüze lángol. Ajtók csapódnak, türelmetlen jókedvű, parancsoló hangok — ez utóbbi a szakácsé, kinek mindenki köteles ma engedelmeskedni — keverednek. Közben sötétedik, gyülekeznek a vendégek. Az elnök, Molnár Albert — akit, ki tudja miért, Sándor bácsinak hív mindenki — papírlapokat rendez. Kezdődik a solti Szikra Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlése.★ A hivatalos beszédnek vége már, köznapibbá válik az elnök hangja. — Igaz történetet mondanék el, Káveczky Antal tagtárs történetét. Hét óra lehetett az idő, december 28-án este hét óra. Káveczky Antal ekkor hallja először a titulust: tagtárs. Káveczky nem tagja a szövetkezetnek — ezen az estén veszik föl — noha egy év óta ott dolgozik. Alkalmazottnak ment oda. S bár kerülném e szót, le kell írni mégis: cselédnek szerződött egy évvel ezelőtt. Nem a legszabályosabb eljárás volt ugyan, a szükség kívánta így. Bajban volt a szövetkezet, kellett valaki sertésgondozónak, s Káveczky vállalta a munkát, ötezer forintot kért évi munkájáért terményben. Tíz mázsa búzát, tíz mázsa árpát és egy hold föld használatát ezenkívül. Az írásban foglalt megállapodás most az elnök kezében van. A megállapodást nem tartották be. Káveczky nem a kialkudott pénzt kapja. Az elnök beszél: — ... szereti, védi a közös vagyont, nagyon jól dolgozott. Foglalkoztunk ügyével és úgy döntöttünk, hogy tagnak javasoljuk. Munkájáért nem a kialkudott értéket kapja, hanem munkaegység szerint részesedik, mint a többiek. Káveczkyt kérdezem: menynyi lesz a jövedelem? — Huszonötezer. — Pontosan? — Valamivel még tán több is. Számolunk. Ötvenöt forintot fizetnek egy munkaegységre, neki 491-et tudnak be. Ez 27 005 forint. „Huszonötezer, vagy valamivel tán több is.” — mondja. A kétezer — majdnem fele annak, amit évi munkájáért kért! — „valamivé” zsugorodott. Káveczky nevet. Öröme csendes, hangnélküli. Szeme körül összefutnak a ráncok. Beesett szája szögletében előkívánkozó öröm, olyan, amelyet meg kell osztani valakivel, nem lehet visszafojtani sokáig. De más is van ott: kétely. És csodálkozás. Búzája már otthon, a kamrában. Megvan mindene, pénzt is kapott, több mint tízezer forintot. Ez tehát biztos. Valamit azonban meg sem ért. Hogy van az, hogy valahol többet adnak — ötször annyit! — mint amenynyit kért. Tiszta dolog ez? Még ilyennel nem találkozott eddig. Megrövidíteni próbálták inkább, becsapni. Vigyázni kellett — erre tanította az élet — a magafajta szegényembernek. És ez még ott van az arcán most is. A szemében, a szája szögletében a kérdés: hogyan lehetséges ez? Ezt kérdezi az elnök is. Kezében a papír, a nevezetessé vált szerződés — dokumentuma lesz talán valamikor, becses emléke a magyar parasztság változó életének — s a választ is megadja nyomban: — Csak szocialista gazdaság teheti meg az ilyenfajta szerződésszegést.★ Hatezernégyszáznegyvenkét forint értéket termett a szövetkezet minden hold földje. Egy évvel ezelőtt: kettőezerhetvenhármat. Két szám: 6442 és 2073. A közötte lévő különbség: a belterjesség. Az elmúlt évben 409 hold föld 2 634 768 forint értéket adott. Azelőtt: 592 hold, 1 227 216 forintot. Most 300 000 forinttal gyarapodott a vagyonuk, azelőtt 34 000 forint értékkel. Most 55 forintot fizettek egy munkaegységre, de ha nem változtatnak a vetésterületük arányain, — a szántóföldi növények rovására — azaz, ha nem belterjesítik gazdaságukat, akkor most csak 23,50 lenne egy munkaegység értéke. — Hogyan? — Ezt is számmal bizonyítják, ötven hold föld — búzával bevetve — 168 000 forint értéket termett. Másik ötven hold, amelyben fűszerpaprika volt, több mint nyolcszázezret!• Fiatalokról beszélgetünk. — Szeretnek itt? — kérdezem az elnököt. — Öten mennek most el. Kilépnek. Szinte a „miért“-re lép be egy lány, Oravecz Ilona. Tőle kérdezem most már, miért megy el. Vállat von. — Máshol többet keres? Pesten dolgozik, az ősszel ment el Soltról, havi fizetése nyolcszázötven forint. — Ez kevesebb, mint amit itt lehet keresni. — De itt nem adnak minden hónapban pénzt... — Jövőre már adunk — szól közbe az elnök. — Áprilistól minden hónapban, munkaegységenként húsz forintot. Az idén még nem volt lehetőség erre. S hiába az évvégi nagy jövedelem, a pénz tavaszszal is kell, meg nyáron. Fiatalnak különösen. Ruhára, szórakozásra. Arra, hogy a fiatalokat idekölsse. Mert végignézve a terített asztalok hoszszú során, a kép nem valami vigasztaló. Kevés a fiatal. Oravecz Ilona szólal meg megint: — Lehet, hogy így jártam rosszabbul, hogy elmentem... CÍMKÉPÜNK BALRÓL: „Áprilistól már minden hónapban adunk előleget” — mondja Molnár Albert elnök. JOBBRÓL: Bízik a jövőben Koch József, akit a zárszámadó közgyűlésen vettek fel a tagok sorába. Ezen az őszön tizen kérték felvételüket a Szikrába. (Gajdár Pál felvételei) — Visszajönne? Bólint, az elnökre néz, s kicsit mintha szégyelné magát: — ... de nem vennének már vissza, azt hiszem. * Az új évben tehát, tavaszszal már lesz, ami ideköti, s talán visszahozza — mert Ora„Pestre akarok menni, textilgyárba” — mondja Barta Teréz. Ő eddig sem volt tag, — fiatal még —, apja dolgozik a szövetkezetben. Gyárban akar dolgozni, de a jövő évi rendszeres pénzosztás talán őt más belátásra bírja. Pecz Ilonát is befogadják, ha kérik a fiatalokat is. Sok a terv, sok a merész elképzelés. Modern, nagyjövedelmű gazdaságot akarnak csinálni a Szikrából. Dehát előbb elbúcsúztatják a maguk mögött hagyott gazdasági évet, s jókedvvel köszöntik az újat. A szövetkezet minden egyes embere ott van a kultúrházban, csak az öreg Boldog Pál éjjeliőr kerüli most is a tanyát Pajtással, szurokszemű kutyájával. Őrködik, míg a tagok Farkas Béla és zenekara kedvcsináló muzsikájára vigadnak világos reggelig. Antal Károly A „SZERZODESSZEGŐ" TERMELŐSZÖVETKEZET „bérénél" ötször több részesedést kapott.