Magyar Ifjúság, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-07-05 / 27. szám

SOK SZÁZ LAKÁSRA VÁRÓ BUDAPESTI FIATAL N­AZAS NEVÉBEN KÉRJÜK: Változtassák m­eg AZ MI 31-OS RENDELETÉT — MÉLTÁNYOS, HOGY A FŐVÁROSBAN SOK SZÁZ 2—4 SZOBÁS, ÖSSZKOM­FORTOS lakásban egyedül, vagy ketten lézengenek? — érvényesül­jön AZ AZ ELV, AKI SZORONG, NE SZORONGJON, AKI JOGIGÉNYÉNÉL NA­GYOBB LAKÁSBAN LAKIK, KÖLTÖZTESSÉK KISEBBE — MEDDIG LESZ MÉG „ÖSSZKOMFORTOS KUTYA SZOBA?” — HOGYAN LEHETNE MAHOLNAP 250 MUN­­KÁSCSALÁDNAK LAKÁSA A VIII. KERÜLETBEN? Kinek ne lenne olyan isme­rőse, aki évek óta vár lakásra. Egy jó barátom állhatatos mó­don öt évig volt vőlegény. Most megnősült végre,­­ per­sze lakás nélkül. Mások nem sokat filozofálnak, mondván: ez az élet rendje, majd csak lesz valahogy, s bár fanyalog­va, de beköltöznek az anyós mellé. Ismét mások közösen takarékoskodnak egy kis csa­ládi házra, többen pedig tár­sadalmi munkabrigádokban dolgoznak az építkezéseken, hogy a legközelebbi években lakáshoz jussanak. Egyszóval, nagy gond a lakás. A sajtó a korábbi hónapok­ban talán nagyobb tüzet is csapott az épülő, a közeljövő­ben átadásra kerülő lakások­ról. (Bár igaz, a forradalmi munkás-paraszt kormány nagy erőfeszítéseket tesz, azt azon­ban látni kell, hogy a közeljö­vőben átadásra kerülő laká­sok — 1958—59-ben — a bu­dapesti lak gondoknak csak kisebb részét oldják meg.) Pél­dául az érdekelt jámbor VIII. kerületi olvasó mindjárt ma­gára gondol s reménykedni kezd, — s elindul a tanács la­kásosztályára, hátha sikerül? S most látja: a kerület igény­­jogosultjainak előjegyzési lis­táján a legjobb esetben is csak a néhány századik he­lyen áll. Csak meg kell hallgatni an­nak a hetvenöt fiatal párnak a véleményét, akik egyetlen nap i — a múlt szombaton es­küdtek egymásnak a VIII. ke­rületi anyakönyvvezető előtt örök hűséget. — Lakásuk van? Hová men­nek? A válaszok zöme: albérlet, az anyóshoz, rokonhoz, stb. Egy fiatal mérnök elég lako­­nikus válasza: — Zsúfolódunk, zsúfoló­dunk ... Ez tehát az érem egyik ol­dala. S a másik? 500 jogigényen felüli szoba A múlt év tavaszán jelent meg az MT. 35-ös számú ren­delet­ kiegészítése, amely a bérleti jogviszonyt rendezte. E rendelet kimondta: akik jog­igény felett laknak, azok kö­telesek lakásukat hat hónap alatt elcserélni, vagy pedig a lakásba társbérlőt kijelölni. Akiknél vitathatatlan volt, hogy magasan igényjogosult­ságuk feletti lakásban lak­nak, azok szaladtak fűhöz, fá­hoz, ügyvédek egész sikereha­­da lepte el az ügyészséget, és sorra keresztülhúzzák a ta­nács intézkedéseit. Végső fokon hiába állapí­totta meg a tanács, hogy a VIIl. kerületben több mint 500 szobában jogigényen felül lak­nak, akaratát mégsem érvé­nyesítheti. Pedig ez nem ke­vesebb, mint 250 munkáscsa­lád mostoha lakáskörülmé­nyeinek megoldását segítené elő. Akkor miért nem megy? A sok tiráda helyett beszél­jenek a tények... Akad ilyen is. Pogáts Vil­mos békésen éldegélt Práter utcai három szoba összkom­fortos lakásában, míg meg nem kapta a tanács felszólítá­sát, „lakását hat hónapon be­lül cserélje el, vagy jelöljön ki társbérlőt”. Pogáts ekkor gyorsan lemondott a lakásról. Ó, nem, nem a tanács javára. A lakást sürgősen eladta a FIK-nek. Aztán elszelelt a ke­rületből. Szegény, biztosan nem a híd alatt lakik azóta... alatti, főúri módon berende­zett villáját, illetve annak 50 százalékos lakrészét, amit úgy örökölt. Eddig ő lakott ben­ne. Most azonban az ölébe pottyant állami lakást elfog­lalta, miközben ügyvédek sza­ladgálnak jobbra, balra, hogy a paragrafus értelmezése sze­rint a Krúdy utcai lakás is őt illesse. (Mivel az elhalálo­záskor a lakásban tartózko­dott), Csutak Éva nyilvánva­lóan soha vissza nem térő jó üzletet remél. Hát ez volna a szocialista törvényesség, hogy az ilyen villaeladással egybekötött lak­foglalót védelmezzenek? Be­tűvágás nélkül az a vélemé­nyünk, hogy az említett sze­mélynek nincs joga a Krúdy utcai lakásra! Mindaddig, míg e rendelet zömében csak óhajok tára lesz, s nem ruházza fel hatá­rozott intézkedési joggal a ke­rületi tanácsokat, addig lesz­nek még olyan aktuális fur­csaságok, mint a Népszínház utca 24-ben, ahol a II. eme­let 1-ben, egy három szoba összkomfortos lakásban két idős néni három kutyával él­degél. Ki vitathatja: helye­sebb lenne a három eb he­lyett egy nagy családot he­lyezni a lakásba! A két idős néninek minden bizonnyal megfelelne egy szoba-konyhás lakás is. Hogy honnan vegyék ezt? Van elég olyan lakás, ahol hét-nyolcan is szoronga­nak. Az aggályoskodók majd így vélekednek: nem lehet ezt végrehajtani, mert szóbanfor­­gó javaslatunkkal kimerítjük az állampolgári nyugalom megzavarásának fogalmát. Kérdezzük: kiket zavarunk ezzel? A munkásokat, akiket mostoha lakáskörülményeik­ből 2,5 szobás összkomfortos lakásba költöztetnénk? Nem kétséges, hogy sokan szíve­sen elviselnék állampolgári nyugalmuk ilyenféle „megza­varását”. Az érdekelt főbérlők azon­ban nem várják meg jámbo­ran, míg a kerületi tanács in­tézkedik, s ezért a legkörmön­fontabb módon manipulálnak saját zsebükre az állami tu­lajdonnal! Csak nagyon ke­vesen tesznek úgy, mint az egyik József körúton lakó bá­rónő, aki több szobás lakásá­ba társbérlőként egy fiatal házaspárt fogadott. Cserebere eladom... Lelekács Sándor KÖZÉRT- alkalmazott családi házat építtet. Jól teszi, ha van rá pénze. S hogy több legyen, ezt biztosította magának — la­káscserével. A Lujza utca 27—29 II. 41. alatti lakását negyedmagával egy társbérleti lakrészre cserélte el. Hogy mennyiért? Azt Schütz Antal­­né Lándler Jenő utca 38. alat­ti lakos tudná megmondani. Lelekács kérését azzal indo­kolta, hogy a Városliget kör­nyékén szeretne lakni. Persze arról hallgatott, hogy ez a társbérlet csak átmeneti ug­ródeszka a már épülő családi házba. Végtére is nevetséges dolog, hogy az állami tulaj­­­donban lévő lakásokkal nem a tanács rendelkezik, hogy azt a legjobban rászorulók részére utalhatná ki, hanem azé lesz a lakás, akinek pénze van azt megfizetni. Tapasztalatainkat szándéko­san vettük egy munkáskerü­letből, s ha itt ötszáz jogigé­nyen felüli lakószoba van, ak­kor milyen az arány például az V., vagy a XII. kerület­ben? Értesülésünk szerint már hozzákezdtek a rendelet bizo­nytt­pontjainak átdolgozásá­hoz. Ezért is javasoljuk a Mi­nisztertanácsnak, újólag vizs­gálja meg a 35-ös rendeletet, mert mi úgy véljük, hogy az elmúlt hónapok gyakorlata e rendelet néhány paragrafusá­nak hibás voltát bizonyítja. Egyben javasoljuk: a Lakáscserét minden jog fenntartásával csak a tanácsok lakásosztályán ke­resztül engedélyezzenek. Tehát a bérlő kijelölésének joga is a lakásosztályé legyen.­­ A lakáscserék idejét mérsékeljék három hó­napra, s e határidő letelte után a kerületi tanács hajt­hassa végre a lakáscserét. © Megfontolandó: bizonyos kategóriáknál esetleg dolgozzák ki a sokszobás la­kások progresszív bérét, hogy ezzel is szorítsák azokat a lakáscserére, akik jogigényük­nél magasabb, többszobás összkomfortos lakásban lak­nak. Zele Ferenc Egy szegény „igényjogosult“ villatulajdonos A 31. paragrafus módot ad­­ra is, hogy kijátsszák az nént említett rendeletet. ■ A Krúdy utca 9-ben egy étszoba összkomfortos lakás­án súlyos betegen feküdt a­lbérlő. Halála előtt három appal leánya , Csutak Éva - gyorsan beköltözött a la­­ásba. Évánk a 35-ös­ rendelet l. paragrafusa értelmében ogutódlást jelentett be, mi­­özben két napilapban is po­­ém néhány százezerért hirdet­­i a 111., Em­őd utca 15. szám Megérkezett az idei első kenyérgabona szállítmány a nyolcvan éves Gizella-malomba. Képünkön Dományi Aladár, a malom igazgatója és Rékai Gábor (jobbról), a Terményforgalmi Vál­lalat igazgatója a vaskúti állami gazdaságból érkezett első búza­szemeket vizsgálja. A­z idén lesz két éve, hogy Zala­­i Imre egy késő őszi napon fe­jébe nyomta kalapját, felvette ka­bátját és elment hazulról. Felesége­, két gyermeke aznap este hiába vár­ta, nem ment haza. Nem is tért haza soha többé! Két hónap múlva üzent az éter hullámain, hogy áthajózott Amerikába, ne haragudjanak rá, majd visszajön értük és őket is el­viszi. Azóta több levelet írt, de már nem írja, hogy visszajön. A levelek is ritkulóban vannak, így történt, hogy Zaláné, szüle­tett Cara Mária egyedül maradt két gyermekével. Ki tudja lemérni, felfogni ma már, hogy mi mehetett végbe akkor eb­ben a vékony, gyenge, törékeny kis­asszonykában. Csak sejteni lehet. Példás családi életet éltek. A férj jól keresett, mindenük megvolt, szeret­ték egymást. Éltek-haltak a gyerme­kekért. Négyéves, örökké csacsogó kisleányuk és egy hatéves, éppen iskolába készülő buksi kisfiúk volt. Irigylésre méltó családnak látszot­tak. És egy őszi napon mindez semmi­vé lett. Mi szánhatta meg az apát, milyen szörnyű démoni erők ragadhatták el mint a forgószél és repítették a föld másik felére? Nem tudni. Az asz­­szony sem tudja. Egy rossz szavuk egymáshoz nem volt. Zaláné szá­mára talán a legrettenetesebb az volt, hogy nem tudta megérteni, miért történt mindez? Búcsú nél­kül, hűtlenül örökre eltávozni! Ha­zugság, alakoskodás lett volna min­den addig a férje részéről? Nem, ez lehetetlen! Ezt nem tudta elhinni. Csoda, hogy a nagy rászakadt miértbe nem pusztult bele. De nem pusztult! Csendben, megadással vi­selte sorsát. Élnie kellett. Két gyer­meke volt. Harminc éves, ha elmúlt, de lágy, puha haja alig észrevehe­tően őszülőben van. Szája körül két mély ránc húzódik, ami soha nem tűnik már el. Soványabb és sá­­padtabb lett. E két év felért egy év­tizeddel. IT­s ha most valaki azt hiszi, hogy a történetnek ezzel vége, az csa­lódik. A történet most kezdődik iga­zán. Egy nemes, hőslelkű asszony története. Zaláné egyedül neveli gyermekeit. De hogyan? Úgy, hogy gyermekei nem is sejtik, hogy egye­dül maradtak, hogy talán soha töb­bé nem is látják apjukat. Az anya finom ösztönével felismerte, mit je­lentene számukra, ha megtudnák az igazat. A gyermekek nagyon sze­rették, most is szeretik apjukat. Az anya­ a szerelmében megrabolt, ki­fosztott, kicsúfolt feleség nem rom­bolta szét gyermekei illúzióját ap­jukban. Ülünk egy nagyobb baráti társa­sággal együtt a kis családnál. Régi ismerősök, barátok, akik ismerték őket még azokból az időkből, amikor boldogok voltak, amikor az asszony még tudott önfeledten kacagni gyer­mekei egy-egy csínytevésén. Csend­ben beszélgetünk erről, arról, ami éppen eszünkbe jut. Egyszer csak halljuk, hogy a gyermekek veszeked­nek. A kis szőkefürtű kisleányraak a játékát nem valami udvarias báty­ja elrontotta. A kisleány sírni kez­dett. — Megállj! Megmondalak apuká­nak! Így, csak ennyit mondott és rette­netesen sírt hozzá. A kisfiú látha­tóan megdöbbent. Úgy hallgatta kis­­húga fenyegetését, mintha a legsú­lyosabb következményektől félne. A helyzet olyan egy kívülálló számára, hogy azt hihetne — az apa minden pillanatban betoppanhat és a kis­leány a nyakába ugorva elpanaszol­ja rakoncátlan bátyja viselkedését, aki a háttérbe sompolyog és várja apja igazságos, de szigorú bünteté­sét. Most a kisfiú odamegy húgá­hoz, minden kedvességét elővéve, simogatja haját, arcát és gyengéden mondja: — Ne mondd meg apukának! Oda­adom a rollert, csak ne mondd meg! Bánatos, esdő szemeikkel néz a húgára. A kisleány elmosolyogja ma­gát, könnyeit széttörli kis kezével és már megy is a bátyja után, hogy a rollert birtokba vegye. Mindannyian megkövülten, csend­ben hallgattuk az akaratlanul ki­hallgatott párbeszédet. Nem mer­tünk egymásra nézni. Nem mertünk megszólalni, attól félve, hogy valami ostobaságot találunk mondani. Tár­saságunkban egy idősebb hölgy­nek a szemében könny csillogott. Mi, férfiak is nehezen tudtuk megállni, hogy el ne érzékenyüljünk. Hogyan? — töprengtünk magunk­ban. A gyermekek nem tudják, hogy apjuk végleg kilépett családi körük­ből? Nem tudják, hogy idegen or­szágok, nagy-nagy tengerek választ­ják el tőlük? Honnan van ennek az asszonynak, ennek a nagyszerű anyá­nak bátorsága, ereje ahhoz, hogy a nap minden órájában végigjátssza lélekölő, embertelen szerepét? !A megrendítő epizód után még­i­s sok mindent megtudtunk. Meg­tudtuk, hogy az anya úgy beszél a gyermekeknek már két éve az apá­ról, mintha az mindennap haza jö­hetne. Mintha csak ide, a szom­szédba ment volna. Az apa élő sze­mély maradt a gyermekeknek. Szü­letés-, névnapját mindig megünnep­­lik. Ilyenkor az anya beszél kisfiá­nak, leányának arról, hogy milyen volt az apa gyermekkorában. Elme­séli kiszínezve, megszépítve azt, amit valamikor a férje mondott el neki egy-egy meghitt órájukban. Az apának ott a fényképe a falon. Vi­dám, hetykeképű, stuccolt bajuszú, fiatal férfi. Mosolyog. A gyermekek tisztelettel állnak meg előtte, el­mondják neki kicsi szívük féltve őr­zött titkát. Ha vendég érkezik, a kis­leány így szól hozzá: — Ide tessék ülni apuka helyére, ő még nincs itthon, de anyuka azt mondja, hogy nemsokára hazajön. És így megy ez már két éve. Hogy az asszony szereti-e még a férjét? Reménykedik, hogy egyszer talán mégis visszatér a nagyvilágból? Ki tudja? Nem valószínű. Ha szereti, annál rosszabb neki. Szíve minden­nap felvérezhet, amikor férje emlé­két idézik. Ha nem szereti és végleg kivetette magából a hűtlen férjet, akkor még nagyobb kin és gyötrelem lehet számára a megvetett, gyűlölt férfiról szeretetet, tiszteletet táplálni gyermekeiben. De ki lát bele egy asszony szívébe? Aki anya, mindenekelőtt édesanya! Megmentette a kis családi tűzhelyet a felborulástól, megmentette a kis­gyermeki szíveket a csalódástól. Ké­sőbb, ha azok okosodnak, felnőnek, úgyis megértik anyjuk tettének okát. Akkor értik meg igazán, mit tett ér­tük az édesanyjuk. A­z illúzió, a szeretet, ami ma még as apjuk iránt van, egyszer szerte­foszlik, eltűnik, mint a buborék, de csak azért, hogy helyét még inkább a megérdemelt, az igazi, az arra méltó édesanya foglalja el, az a nagyszerű, csodás édesanya, aki képes ilyen ke­gyes „csalás”-ra. Gaál Jenő ÉPÜLŐ ATOMREAKTOR az Április 4. gépgyár egyik szerelőbr­gndja a fizikai kutató intézet atomreakto­RÁNAK SZIVATTYÚIT SZERELI, Újpest. A gyárváros kémé­nyeit már elhagytuk, a Blago­­jev Termelőszövetkezetet ke­ressük. A múlt ősszel szövetke­zetbe állt tizenöt bolgár­ ker­tész munkája eredményének jó híre hozott erre bennünket. Amerre a szem ellát, gondo­san megművelt táblák. A har­minckét holdas gazdaságban szép rendben sorakozik egy­más mellett a karalábé, zeller, paprika, paradicsom. 300 000 forint állami hitellel kezdték, ezt már mind visszafizették, 200 000 Ft nyereség áll a szám­lájukon, s ha minden jól megy — úgy számolják —, másfél­­millióval zárják az első eszten­dőt. Kemény, hozzáértő, becsü­letes munka gyümölcse. Egy­részről valóban az, de menjünk csak közelebb, lássuk, kik dol­goznak a táblákon? Tizennégy-tizenhat, éves kis­lányok ülnek, gyomlálnak egy csoportban. Ugyan kik ezek, s honnan kerültek ide? Nem kö­zelebbről, mint a zalai határ­szélről, Tótszerdahelyről, s a környező falucskákból. Egysze­rűen bérmunkásoknak tobo­rozták őket a tavasszal, az új­pesti termelőszövetkezetbe. Húsz kislány. Van közöttük, aki járt már tavaly is Pesten. — Tavaly nem szövetkezet­ben voltam, hanem csak úgy egy gazdánál. Csepelen. — És hol volt jobb? — Ó, itt több sokkal. Job­ban bánnak az emberrel... Igen, a kislányok elégedet­tek. 900—1000 forintot keres­nek egy hónapban, kosztot is kapnak, van is hol aludniuk. És mit kell ezért dolgozniuk? — Nem is tudom én — mondja az egyik. — Mikor vi­lágos van, kelünk, mikor sötét, fekszünk. — No, de szabadidő.­.. — Szabadidő? Az nem na­gyon akad. — És vasárnap? — A! Vasárnap sem sok. Csak délután. Délelőtt dolgo­zunk vasárnap is. — És délután? Ismeritek már Pestet? — Hát néha kimegyünk a Városligetbe... Húsz kislány Zalából. Ők elé­gedettek a sorsukkal, ők még nem tudják, hogy másképpen, hogy szebben is lehet élni. De engedtessék meg nekünk, hogy mi ne legyünk elégedettek. Tisztelet-becsület a tizenöt kertésznek, akik valóban a semmiből varázsoltak jól jö­vedelmező, virágzó szövetke­zetet. Ám azt mégsem hallgat­hatjuk el, amit a kislányokkal tesznek, végeredményben nem más, mint kizsákmányolás. Egy termelőszövetkezetnek nem lehet az a lényege, hogy ta­vasztól őszig több bérmunkást alkalmaz, mint ahány önálló tagja van. Ha azonban a jó ter­méseredményért mégis erre kényszerül, legalább annyit kö­teles lenne biztosítani a fize­tett bérmunkásoknak, ameny­­nyi egy állami gazdaság idény­munkásának kijár. Az állami gazdaság idény­munkásának napi keresete 40 —45 forint — a mi zalai kis­lányaink 30 forintot kapnak egy napra. A napi munkaidő az állami gazdaságban — ki­véve az aratás napjait — tíz óra, a vasárnap pedig pihenő­nap! Az állami gazdaság köte­les megfelelő szállást biztosí­tani — az újpesti tsz-ben az egy embernek sem túlságosan széles vaságyakon kettesével alszanak a fiatal lányok. Meghatározott munkaidő, he­ti pihenőnap, törvényes mun­kabér, megfelelő szállás — ez az, amit a hivatalos forma is előírna. De menjünk még egy kicsit tovább. Húsz kislány a messzi Zalából itt tölt egy nyarat a főváros határában. Már hónapok óta itt vannak, s Budapestből úgyszólván csak a vurslit ismerik. Az újpesti KISZ-bizottságnak van olyan terve, hogy több alkalommal elviszik a lányokat városnéző­be, a vurslin kívül más szóra­kozóhelyekre is. Jó lenne a tervet minél előbb megvalósí­tani, de ehhez is idő kell — szabadidő. Legalább a minden dolgozónak kijáró vasárnapi munkaszünnap. A termelőszövetkezet tudja­ másunk szerint szocialista szektor a mezőgazdaságban — amit a Blagojev Tsz-ben a za­lai kislányokkal tesznek, az viszont, véleményünk szerint nem más, mint kizsákmányo­lás. Gondolkodniuk kellene ezen a szövetkezet vezetőinek, s ha már arra kényszerülnek, hogy bérmunkásokat alkalmaz­­zanak, juttassanak nekik tisz­tességesebb részt a haszonból (amihez ezek a kislányok is hozzásegítik őket), s biztosítsa­nak számukra kulturáltabb munka- és életkörülményeket. A fiatal, de máris jó hírű szö­vetkezet nevén ne essék ilyen csúnya folt. Sárdi Mária AAAAAAAAA A tűzoltólétra Dél felé járt az idő, amikor Győr legforgalmasabb pont­ján a Nagyszálló előtt ha­talmas tűzoltólétra állt meg. A tűzoltók gyorsan leugrál­tak a gépkocsiról, s elkezd­ték a létrát felfelé nyújtani, több emeletnyi magasságba, a szálló fala mellett. Pillanatok alatt hatalmas embercsoport verődött össze, körülfogták a létrát, nyújtogatták a nyaku­kat felfelé. Kis idő múlva már a tér többi részén is nagy csoportok álltak, kime­redt szemmel figyelve a tűz­oltók minden mozdulatát. Azok pedig nem csináltak túl sokat, amikor a létra teljes magasságában kinyújtózott, nyugodtan leültek és vártak. — Valaki öngyilkos lett a szobában, és csak az ablakon keresztül tudják kivenni. — Belülről már ég minden, csak még a tűzoltóautót vár­ják a fecskendővel. — Megrepedt a ház fala, és most nem mer senki felmen­ni. Ilyen, és ehhez hasonló ta­lálgatások születtek, és száll­tak tovább. Szinte mindenki feszültségben élt — állt, fi­gyelt, nehogy elmulasszon va­lamit a következő percek megdöbbentő eseményeiből. Aztán ez is elkövetkezett. Megjelent egy kék munka­ruhás, vékony dongájú fiatal­ember, kezében méternyi hosszú neoncsővel, s örülve a nagyszámú nézőközönségnek, kecsesen fellibegett a létra csúcsára. Az emberek azonban hálát­lanok. Amint látták, hogy semmi borzasztó nem törté­nik, mérgelődve siettek to­vább. — Ezért álltunk itt már negyedórája? Az ember már arra sem számíthat, hogy lát valami érdekességet... (— Kovács —) Sopánkodás helyett... Példázat egy kezdeményezésről, amelynek akadályait legyőzték az ifjúmunkások Történt pedig, hogy a Láng­gépgyár KISZ-bizottsága az ifjúmunkások kérésére elha­tározta: társadalmi munkában, a fiatalok aktív támogatásával KISZ-üdülőt építenek Balaton­­szántódon, a vállalat üdülője mellett. A bizottságnak az volt a célja, hogy e társadalmi munkában még erősebb kol­lektíva alakuljon ki a gyár kislistáiból és a szervezeten kívüli fiatalokból. Dénes István, a vállalat építészmérnöke, társadalmi munkában készítette el a terv­rajzokat. A tervet eljuttatták a Balatoni Bizottsághoz, mely az építkezést engedélyezte. Felkeresték a gyár igazgatóját, Bakonyi elvtársat, s arra kér­ték: biztosítson az ifjúmunká­soknak olyan munkát, amely a gyár tervét képezi, s amely­nek elvégzésén túlórában dol­goznának a fiatalok. A túlórá­ban végzett munka ellenérté­két az üdülő építésére fordíta­nák. Ehhez a vállalat igazgatója természetesen csak akkor já­rulhatott hozzá, ha a felsőbb szervektől erre engedélyt ad­nak. A KISZ-bizottság tagjai nem torpantak meg... Müller István, Makó Lajos, a KISZ-bizottság tagjai, és Dénes István, a tervező, a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium általános gépipari igaz­gatóságán elmondták: — Engedélyezték az elvtár­sak, hogy a gyár ifjúmunkásai túlórát végezzenek valamilyen tervfeladaton. S ismertették elgondolá­sukat. — Ez szép, ezt meg kell csinálni — volt a válasz, — de csak abban az esetben, ha a vasasszakszervezet is hoz­­­­zájárul. A vasasszakszervezetben Szőnyi Miklós elvtárs helye­selte a Láng-gyári ifjúmunká­sok kezdeményezését. A következő állomás: a KGM tervgazdasági főosztálya. Itt Talyigás elvtárs, főosztály­­vezető, fél óra alatt elintézte a fiatalok kérését. Szóbelileg azonnal hozzájárult a fiatalok kezdeményezéséhez, azzal­ a meghagyással, hogy a vállalat közölje a főosztállyal, hogy milyen természetű munkát kí­ván adni a fiataloknak. A fiatalok a szóbeli enge­dély alapján május 14-én hoz­zákezdtek a munkához, s ed­dig több mint 8400 forint gyűlt össze az ifjúmunkások társa­dalmi munkájából. Különösen kiváló munkát végeztek a Ka­zánüzem ifjúmunkásai, ahol a gyáregység vezetői is a leg­messzebbmenőkig támogatták munkájukat, s eddig 734,5 tár­sadalmi munkaórával 5743,15 forintot fizettek be a KISZ- üdülő építésére. Az üdülő hetvenezer forin­tos költséggel épül. A fiatalok szombat, vasárnap szabad ide­jükben részt vesznek az épít­kezésen. Ők végezték az ala­pozási munkát, több ezernyi téglát, hullám­palát szállítot­tak az építkezéshez. Eddig öt húsz-húsz tagú csoport dolgo­zott már Balatonszántódon. Legutóbb vasárnap tizennégy KISZ-tag és hat szervezeten kívüli fiatal vett részt az ak­cióban. Lelkes munkájukat csak dicséret illeti. Úgy terve­zik, hogy július végén avatják a KISZ-üdülőt. Egy hónap múlva a Láng-gépgyár legjobb tizenhat ifjúmunkása már ott üdülhet a Balaton partján, sa­ját üdülőjükben. Megérdemlik. Z. F. 3 kérdés» 3 válasz Hol foglalkoznak ejtőernyős sportolók képzésével? — ér­deklődött Deák Sándor csepeli fiatal. A Magyar Honvédelmi Sportszövetségnek minden megyében és fővárosi kerület­ben van ejtőernyős szakosztá­lya, ahol szívesen fogadják a legbátrabbak sportja iránt ér­deklődő fiatalokat. A csepe­liek keressék fel a kerületi MHL elnökséget (Bp., XXI. ker. Rákóczi u. 69.) s itt je­lentkezhetnek. Hajós szeretne lenni Molnár József gerjeni lakos, s érdek­lődik, hol jelentkezzék felvé­telre? A MAHART tájékoztatása szerint minden évben, a hajó­zási idény megkezdése előtt vesznek fel katonai szolgálatot letöltött fiatalokat matróznak. A hajózás kalandokat ígérő, romantikus szakma, több ez­ren kérték alkalmaztatásukat a Duna és tengerjáró hajókon. Ezeknek a kérelmeknek nem tudnak eleget tenni, mert ha­jóparkunk kicsi, nincs mat­rózigény. Milyen pályát válasszak? — kérdezi Paksy Zoltán nyék­­ládházi fiatal. A Munkaügyi Minisztérium szakoktatási osztályának ta­nácsa alapján a borsodi fiata­loknak a lakhelyükhöz legkö­zelebb eső — tehát a diós­győri és a miskolci üzemek­ben kell tanulófelvételre je­lentkezniük. Felvétel folyik esztergályos, lakatos, tüziko­­vács, öntő, marós, hegesztő szakmákban* EZEK A MAI GYEREKEK — Mondd fiam, te vetted meg a gyereknek ezt az átko­zott bűvészkönyvet? ÚJ KÖNYVEK Stendhal „A szerelemről” című klasszikus műve megjelent a Bib­liotheca Kiadónál. Lélektani meg­figyelések hatalmas tömegére tá­maszkodva alapozza meg az „ösz­­szehasonlító szerelemtudományt.’* A látható ember a címe Balázs Béla filmesztétikai tanulmánykö­tetének, mely sokáig hozzáférhe­tetlen volt a magyar olvasóközön­ség számára. „Költemények, rajzok” címmel jelent meg a Szépirodalmi Kiadó­nál Kassák Lajos verseskötete, mely többszáz versét és harminc­két rajzát tartalmazza. Madarász Emil „A kék ház” című regényéből a kitűnő költő után a Jeles prózaírót is megis­merjük. Hitelesen ábrázolja egy dunántúli kisváros bővérű, vagy hullásra ítélt figuráit. Egy szovjet munkáscsalád költ­ségvetése a címe Tatarszkaja most megjelent könyvecskéjének, mely­ből megtudjuk, hogyan arányla­nak a közszükségleti cikkek árai egy átlagos keresetű munkáscsa­lád jövedelméhez. „Vesztegzár alatt” címmel jelent meg a Móra Ferenc Kiadónál Csá­kány György könyve, mely egy pestisgyanús hajó vesztegzár alatt levő utasainak vitájába kapcsolód­va ismerteti a fertőző betegség el­leni küzdelmet, s köztük annak magyar hőseit. „Magyar táj, magyar ecsettel" a címe Juhász Gyula versgyűjte­ményének, mely a Magyar Költé­szet Gyöngyszemei sorozat Új kötete, lovagja Victor Hugo drámájából ké­szült francia film. Főszerepben: Danielle Dar­­rieux és Jean Marais ALKOTMÁNY, DÓZSA, SZIGET (MARGITSZIGET) mozik műsora Sportfogadási és Lottó Igazgatóság KÖZLEMÉNYE: LOTTÓZÓK FIGYELEM! Június 4-én, pénteken de 10 órakor a Marx Ká­­roly Közgazdaságtudo­mányi Egyetem aulájá­ban (Dimitrov tér 8.) sorsolják a 77. Játékhét lottószelvényeit. 4 június havi szelvé­nyek jutalomsorsolása Előtte „Dupla vagy sem­mi” Játék.

Next