Magyar Ifjúság, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-53. szám)

1959-07-04 / 27. szám

Jenőnek „jó volt Tizennégy éves volt, amikor, — otthon még csak üzenetet sem­ hagyva, a szomszéd fiúval útnak indultak Nagykanizsáról. A két­­ségbeesett idős szülők (Jenő a hat gyerek közül a legfiatalabb) már aznap kerestették a rend­őrséggel — hiába. Holecz Jenő — miután öt lágert megjárt — a nyugat-németországi Mainz­­ba került egy fjúsági otthonba. Ott „szabad választás’­ állt előtte. Tanulhat, amit csak akar (ha meg tud élni idegenben havi 30 márkából.) Gyárba me­het dolgozni, (ha beéri a csak­nem fele fizetéssel, ami a kis­korúaknak jár) s ha ez sem tet­szik, ott vannak a Mainz kör­nyéki módos parasztgazdáik, azok szívesen „segítenek” a magyar fiúikon. Jenőn is „segítettek". A 30 holdat Dezsin gazda vette ma­gához.­ Lakást, ruhát kapott, s még zsebpénzt is minden hó­napban. Éheztették? Nem. Bántották? Dehogy bántották. Jenőnek tulajdonképpen sok­kal szerencsésebb volt a sorsa, mnt sok-sok társának. Akkor hát miért? Miért ro­hant Jenő mégis lélekszakadva Mainzba, amikor meghallotta, hogy magyar vöröskeres­ztesek, járnak ott? Miért állt izgatot­tan eléjük, s mondta határozot­tan: — Haza akarok menni! Nem majd egyszer, de most mind­járt. Ha lehetne, legszíveseb­ben magukkal együtt mennék. ‘ Vannak érzések, amelyeket megfogalmazni nehéz. Ám van­nak tények, amelyeket a tizen­­h­éey éves gyerek még nem tu­dott felismerni, de a tizenhét­éves fimalembe­ már igen. A jövő. Ezen töprengett még hónapok óta az emberré növő cselédfiú. Mi lesz belőle? Mi lehet belőle, ha továbbra is ott marad Dezsin gazdáiknál? Cseléd. Cseléd egész életére. És, ha eljön tőlük? Csavarog­jon? Próbálkozzon bányamun­kával, mint egy barátja tette? Keressen módos rokonokat, mint a harmadik társa?­k élet, a jövő képe egyre in­kább foglalkoztatta az emberré növő gyereket. De ahogyan gondolkodott, úgy látott egyre nagyobb homályt, kiúttalansá­got, s csak egyetlen fénylő, kicsi pontocskát: hazajönni... majd talán otthon. , Hazajönni? És kinek hig­­­gyen: a szüleinek, akik azt ír­ják, rábízzák a döntést, nem erőszakolják a hazatérését, de azt nyugodtan állítják, hogy semmi baja nem történik ide­haza? Vagy higgyen Dezisin gazdának és a többieknek, akik börtönről, deportáltakról tudtak mindig újabb és újabb rémmeséket? Mit tegyen? Ekkor érkezett Mainzba a Magyar Vöröskereszt delegá­ciója. Jenő ott állt egy nagyon kedves, halkszavú ősz a­szony előtt. Ez az asszony az öreg szülőkről beszélt, akik sírva keresték őt fel már kétszer is Budapesten olyankor, amikor Jenő hosszabb ideig nem írt le­velet: nézzék meg, nem tör­tént-e baja az ő fiúknak? Egy­szerű szavakat mondott ez az őszhajú asszony, de Jenő most már érezte, ki az, akinek hi­het ... A fiú három hete itthon van. Szüleinél, Sztálinvárosban a Rákóczi tér 6-ban. Leírjam a találkozást? Képzelje el az ol­vasó, hogy két öreg­embernek, a számukra örökre elveszett­nek hitt legkisebb fia, egyetlen szó értesítés nélkül, Európa túlsó végéről egyszercsak be­toppan. Holecz néni szeme most is elhomályosul, ha meséli: — Jövök haza, még beszélge­tek is egy szomszédemberrel, mondom neki, hor, ha fön az uram honnan valamit, akkor átviszem neki. Mert tudja kedvesem, az én uram negy­ven évet dolgozott a tégla­gyárban, és most minden idejét a halászattal tölti. Hát én bolond öregasszony csak beszélek a szomszéd­nak, az meg­int, hogy néz­zek csak fel a lépcsőházablak­ba, aki van ott. Nézem, hát a Jenő. Remegtek a lábaim, alig bírtam a lépcsőt, de jött már lefelé a gyerek nevetve, ölel­tem, csókoltam, s csak tapo­gattam a kezemmel, hogy érez­zem, igaz lehet-e ez a nagy öröm. A legkisebb fiú hazatért, az öreg szülők most azt tervezik, valamilyen szakmára adják. Ha lehet, ha felveszik, motor­­szerelőnek, mert ahhoz lenne a legtöbb kedve. Nézem a barnára sült, meg­­emberesedett gyereket. Már fiatalember, de a haja kisfiú­san égnek áll elől. A mama nevetve öleli meg: — Ugy­e ezeket a kis rövid hajszálakat nézi kedvesem? Pici kora óta ez a szököm az én Jenőmnek, hogy amikor aludni készül, a haját tépdesi a kezével. Úgy látszik, ez a szo­kása odakint is megmaradt. Igen, a szokása megmaradt, de ugyan ki vette ezt észre, kinek volt ő kedves, kit érde­kelt, hogyan alszik egy magyar cselédfiú, akinek „jó dolga" volt Dezsin gazdánál? Sárdi Mária Jenő ma már újra a Duna-parton horgászik. Hazaérkezett.. . Jó tud Ha megőrzi júliusi és augusztusi mozijegyeit, minden 10 db jegyért szépkivitelű művészfotót kaphat a filmszínházakban id romház pincéjében gyer­tyafény pislákol. Hat fiatal fiú ül körül egy ütött-kopott kis asztalt és izgatott hangon vitatkoznak: — A fegyverek már meg­vannak, elvonulhatnánk a he­gyekbe! — És ha rablókkal, meg banditákkal találkozunk? — Akkor majd harcolunk velük. Az asztal mellett, kis gödör­ben három ócskavas hever — a fegyverek! Nyél nélküli, kettétört bajonett, rozsdás ví­vótőr, életlen, kicsorbult konyhakés­,­­hegymászókötél, és négy játékpisztoly. Hosszú hó­napok óta gyűjtik ezeket a „fegyvereket”, hogy valóra váltsák álmukat: kivonuljanak a budai hegyekbe és ott kato­násért játszanak. Már ponto­san kiterveltek mindent: ke­resnek egy barlangot, ott al­szanak éjszakánként, igazsá­gosan beosszák egymás között, hogy ki, mikor áll őrséget és saját maguk­ főznek majd. — De a Vakarcs majd fél­ni fog — jegyzi meg gúnyo­san az egyik kócos hajú, szep­lős arcú fiú. — Te vagy a gyáva! — tiltakozik nagy hangon a Va­karcsnak gúnyolt, vékony­­csontú kamasz. — Majd meg­látjuk, hogy ki fél? Ebből aztán nagy vita ke­rekedett. Végül elhatározták, a hegyekbe való kivonulás előtt csinálnak egy próbát, hogy mindenki bebizonyít­hassa bátorságát. Egy iskolai füzetből kitépnek hat lapot, kettőre halálfejet rajzolnak. Akik a halálfejes lapokat húzzák, azok éjjel megtámad­ják a romépület mellett lévő irodai raktárt és elhoznak egy írógépet. Majd azzal írják meg a hadparancsokat. Va­cares és Tóbi húzták a halálfejes lapokat. Szó nél­kül a gödörhöz léptek és ki­vettek belőle két játékpisz­tolyt. Tisztelegtek a többiek­nek és elindultak — végre­hajtani a feladatot. Késő éjjel volt már, az ut­ca teljesen kihalt. — Vakarcs, félsz? *— kér­dezte remegő hangon Tóbi. — Én nem, és te? — Kicsit — vallotta be szé­gyenkezve társa. Közben megérkeztek a rak­tár elé. Az épület előtt egy idősebb bácsi csoszogott fel és alá — az éjjeliőr. Vakarcs hirtelen elhatározással eléje toppant, és mutáló, kamaszos hangon rákiáltott: — Kezeket fel! Az öreg éjjeliőr rémülten lökte az ég felé a kezét s még moccanni se mert. Tóbi el­szedte a kulcsokat és kinyi­totta a raktárhelyiséget. Meg­ragadta az első keze ügyébe kerülő írógépet és kilépett az utcára. Ekkor érkezett oda egy késői járókelő, aki cso­dálkozva rájuk kiáltott: — Hát ti mi az ördögöt ke­restek itt? A fiúk ijedtükben eldobál­ták játékpisztolyaikat, a zsák­mányolt írógépét és hanyat­­homlok menekültek — haza. Másnap feljelentés érkezett a kerületi rendőrkapitánysághoz és megindult a nyomozás az „ismeretlen tettesek” ellen. Néhány óra múlva a kis társaság ott sorakozott a ka­pitányságon a nyomozótiszt előtt. Az „ügy” nem bizonyult bonyolultnak — a gyerekek szinte pillanatok alatt őszin­tén bevallottak mindent, jó­formán kérdezés nélkül. — Nem bonyolult, de mégis rendkívül nehéz ügy — gon­dolta a nyomozótiszt — és igaza volt. Ha szigorúan vizs­gáljuk az esetet, rablási kí­sérlet történt — bár igaz, já­tékpisztolyokkal. Ezek a gye­rekek azonban valójában nem rabolni akartak Izgalmas, ér­dekes kalandokat akartak át­élni, kipróbálni egymás és saját maguk ügyességét, bá­torságát. Nem rendőrségi ügy ez. Ügy, de inkább figyelmezte­tés a felnőttek,­­ a mi szá­munkra. Valjuk be őszintén: sokszor elfeledkezünk arról, hogy valamikor mi is voltunk gyerekek, és mi is szerettünk volna kalandokat, izgalmas történeteket átélni. Ezeknek a gyermekeknek a romanti­kát, a romos pince jelentette, a gyertyafény a koromsötét­ben. Minden vágyuk az volt, hogy egyszer eljuthassanak a hegyekbe, őrt állhassanak a barlang előtt. Bűn ez? Nem — ez kaland, romantika! A gyerekek szülei már tud­nak a történtekről és most ag­gódva várják, hogy mikor hívják be őket a rendőrségre, mikor vonják őket felelősség­re. Mert azt mindannyian érzik, hogy felelősséggel tar­toznak gyermekeikért. Vala­mennyien rendes, becsületes emberek, munkások, pedagó­gusok, katonatisztek és min­den bizonnyal később gyer­­gyermekeik is hozzájuk ha­sonló dolgos, becsületes em­berek lesznek. Megnyugtat­hatjuk őket: ebből az ügyből nem lesz akta, a rendőrségi ügy. Ez azonban nem jelenti, és nem is jelentheti, hogy be­fejeződött minden Most kell elkezdődnie valaminek és ez nem más mint saját gyerme­keik, s gyermekeik vágyai­nak megismerése. Ezek az édesapák és édesanyák sze­retik gyermekeiket, ellátják őket minden széppel és jóval. Ez azonban még nem minden. A jó szülőnek ismernie kell gyermekét, tudnia kell, mi­lyen vágyai, álmai vannak. S a gyerekek ilyen és hasonló álmai egy kis törődéssel könnyen valóra válthatók,­­ hiszen legtöbbször egészséges, korukhoz méltó álmok, vá­gyak ezek. Nem kellene most a szülőknek aggódniuk, ha mondjuk egy szombat, va­sárnap az egyik pedagógus vagy katonatiszt apa hóna alá csapva egy sátorlapot, felvit­te volna a budai hegyekbe ezeket a kis kamaszokat. Ott megtanította volna őket nyo­mot olvasni, őrséget állni, kedvükre kúszni, mászni. Egy eldugott kis' budai ' barlang, ahol őrséget állhatnak a gye­rekek, egy egész világot jelen­tett volna számukra És ezt az érzést ismerik a mai szü­­lő­lök is, hiszen ők is voltak gyerekek. Vigyék el hát ki­rándulni gyermekeiket, éljék át velük az akkor megálmo­dott álmokat és akkor egészen biztos ilyen eset mégegyszer nem fordul elő. Nem kell majd félniük attól, hogy gyermekeik neve egy rendőr­ségi aktán szerepel. Sólyom József A vásárlók kívánságára | i i i i finn] EBSJ■ ■■■ | CORVIN ÁRUHÁZ « és az ÚJPESTI ÁRUHÁZ minden szombaton délután 5 óráig tart nyitva Bő áruválasztékkal és udvarias kiszolgálással állanak a vásárlók rendelkezésére FEJÉR MEGYÉBŐL A VIT-re utazik a sárszent­­miklósi ifjúsági férfi röp­labda-csapat, amely megnyer­te a megyei bajnokságot. ★ Negyvenezer forintot fizet­tek be eddig a VIT-alapra a Fejér megyei kiszisták. Ezen­kívül 46 000 VIT-sorsjegyet adtak el. * Repülő-brigádokat alakítot­tak a sztálinvárosi járás fia­taljai. Vállalták, hogy a nyár idején segítenek a tsz-eknek az építkezésekben és a termés­betakarításban. Ezek a brigá­dok mindig oda utaznak majd, ahol a legnagyobb szük­ség van a segítésre. ★ A pártkongresszus tisztele­tére július 1-től versenyt kez­denek a Dunai Vasmű, a Va­dásztölténygyár, a Könnyű­fémmű és a Finommechanika ifjúsági export-brigádjai. ★ „A szakma ifjú mestere”­­mozgalom tovább szélesedik Fejér megyében. Eddig újabb 11 üzemben jelentkeztek a fiatalok, hogy megszerezzék a megtisztelő címet. Emellett már megtörténtek az első je­lentkezések a „szocialista munka ifjú brigádja” cím el­nyeréséért indított verseny­hez is. ★ Háromszáz fiatal traktoros csatlakozott a megyéből az országos traktoros versenyhez. A megyei KISZ-bizottság vál­lalta, hogy elintézi: ezek a fiatalok úgynevezett nyújtott műszakban, illetve kétszer tizenkétórás műszakban dol­gozhassanak.­ Száz újabb­ önkéntes segítő­brigád alakult a falusi KISZ- szervezetekben. A brigádok vállalták, hogy segítenek a termelőszövetkezeti építkezé­seknél és a községfejlesztési tervek valóraváltásában. ★ A megye KISZ-szervezetei vállalták, hogy a nyáron fel­építik három termelőszövetke­zet gazdasági épületeit. Ebben a munkában 25 ifjúsági komplexbrigád vesz részt. A brigádtagok között vannak kőművesek, asztalosok, vil­lanyszerelők, lakatosok és ácsok.­ INDENÜTT, ahol segíteni kell... 4- SIKERESEN INDULT A ROHAM A LÁPVILÁG ELLEN + KÉSZÜLNEK A BADACSONYI SZŐLŐTERASZOK + GIMNAZISTA LÁNYOK SZEDIK A GAZDAG GYÜMÖLCSTERMÉST * ...­•»♦ • Akaduje, akaduje, haj-haj-hajj! Krumpli-héja, krumpli­héja ... Száll a kiszisták harci csatakiáltása a gémek lakta ■ hansági vizes rétektől a hires tokaji szőlőkig, a szeszélyes Bod-­­­rogzug partjaitól a balaton-boglári gyümölcsösökig. Kiszista­­ természetátalakítók dagasztják a sarat, ahol a dömper és a földgyalu elsüllyedne, megszelídítik a „nagy koporsó”, a Ba­dacsony meredek lejtőit, a bogyiszlói Duna-szakaszt erős töl- I­­éssel veszik közre. Egy hete már, hogy a KISZ nyári önkén- t h­í -tes ifjúsági táborai megnyitották kapuikat és azóta itt is, ott is hazánk legkülönbözőbb részein vidám nóta veri fel a táj csendjét, víztükör, hegy, sűrű erdők visszhangozzák a kiszis­ták csatakiáltásait. Fehér foltok, amelyeket elkerülnek a ma­­kadám-utak, vad területek, amelyeken a természet szeszélye terem csupán vadszőlőt — most mind benépesültek budapesti egyetemistákkal, veszprémi ifjúmukásokkal, pécsi bányász­­tanulókkal, ózdi gimnazistákkal. Hogy gabonát, szőlőt adja­nak az országnak és munkát a jövő térképét készítőknek. Induljunk nyomukba. Irány: a bécsi országút 157-es kilométerköve, a boglári Balaton-part, a badacsonylábdi nádas ... Hansági képek Gépkocsink nehezen birkó­zik a felázott földúttal és ami­kor hétfőn hajnalban beíve­lünk az újudvari Sziklai Sán­dor önkéntes építő­tábor kapu­ján, kihalt sátrak és árván lengedező zászló fogad. A fiúk! Még látszanak, amint vállu­kon lapáttal lassan eltűnnek a hansági cserjék mögött, hatal­mas szalmakalapjaikon a még álmosan vörös fénnyel záző felkelő nap sugarai táncolnak. Futás, utánuk. Barátjaimat alig ismerem meg. A messze­ségbe szimatolva haladnak, énekelnek és a dalhoz lépteik nyomán nedves fű cuppogása adja a kíséretet. Az egyik Pats Antal, a másik Angyal Ferenc, a harmadik Herceg János — mindhárman bicskei gimnazisták. Mondjuk ki, kicsit „múlá­sán" érkeztek, mert előző nap még a bicskei állami gazdaság kertjében ütötték csapra a sö­­röshordókat, hogy kellő él­ménnyel búcsúzzanak a gim­náziumtól — örökre. „Megér­tek” — bejárták ballagva a gimnázium folyosóit és már másnap reggel a Hanságba in­dultak. Elfelejtettem mondani, hogy indulás előtt 31 forintért vettek „prérisapkát” — eser­nyőnek és napernyőnek is be­illő szalmakalapot. Gondjaik, amelyekkel érkez­tek? Pats Anti, a sátor Tónija műszerész inasnak megy, de előtte: — Elhatároztam, hogy szét­nézek erre­felé. A jónak elron­­tója sosem voltam és itt jó, hasznos munka folyik. Rám sok reszelés vár, nem árt, ha ,,megkóstolom" a szerszám nyelét... Herceg János egyetemre megy, szappan, fogkefe mellé ezért tankönyvet is csomagolt. — Biológus leszek, ha július 15-én megfelelek a felvételin. Fizikából és biológiából vizs­gázom, és ha munkából haza­jövünk, tanulni fogok. Lesz elég időm, mert csak 6 órát dolgozunk, ebédre itthon va­gyunk. A harmadik, Angyal Ferenc így nyilatkozott: — Pilóta szeretnék lenni. Lehet, hogy évek múlva elre­pülök újra a Hanság felett. ■: Alattam villanypóznák nyíl­egyenes csatornák, széles utak. Lenézek és kicsit lejjebb ereszkedem: itt voltam még gyerekfejjel, ennél a nyúlfark­nyi csatorna résznél... ... És most itt vannak. A kijelölt parcellánál munkába állnak Mint a vajba, úgy megy­ be az ásó a talajba és nedvesen jön ki. Egy ásónyom és már talajvízzel találkoznak. A sor eleje félméteres árkot ás és akik mögöttük mennek ,to­vább mélyítve az árkot, lábuk elé csurog a fél méter mély árokból felszabaduló talajvíz. Alig lehet ásni, mert már öm­lik a víz. A fiúk leállnak. Mit kellene tenni? — Emeljünk töltést! — mondja valaki. És valóban, az elől haladók maguk mögött kis töltést emelnek, s a lezúdulni kész víz békésen megáll. A munka folytatódik. Lent víz és fent­ víz. Elered az eső. Mintha a természet már az első napon kibabrálna a fiúkkal. Valaki kiált: — Srácok, sztriptíz! — Ingyen zuhany! Az ingek lekerülnek a felső testről. Ázik Janszki József 105 kilós teste is. A csornai gimnazista talán fogyókúrát tart? — Dolgozom én eleget. Ott­hon apámnak segítek damasz­­tot szőni. Mégsem fogyok le. Itt pedig agyon etetnek ben­nünket. Lloyd, Minkó és a király — Nálunk Tanganyikában ez nem meleg. Lloyd Binagi, aki Tanganyi­­kából hozott magával valami trópusi melegséget, afrikai ak­centussal tartott kiselőadást még akkor, amikor forrón tű­zött a nap és nem esett az eső. A Közgazdaságtudományi Egyetemen tanul — egyelőre csak magyarul. A Hanságba azért jött, mert: — Szeretem magyarokat... ami szocialista az jó. Most a „király” kért szót, az albán Cseribasi Musztafa, akit Lloyd nevezett el királynak, a bizonyos Musztafa király után. — Tiranában óriási parkot és mesterséges tavat építenek az idén az albán komszomolis­­ták. Én még nem megyek ha­za, mert csak egy éve érkez­tem, de a tiranai rohammunka nem hagyott nyugodni. Itt most „kiélhetem" magam — meséli ragyogó magyar nyel­ven és hozzáteszi: — Itt még „király” is va­gyok, mert otthon sok Muszta­fa van. A sapolnicei erőmű építője gyakorlott mozdulattal húzza lábára a csizmát, miután két ásónyomás között megigazítot­ta lábán a fehér kapcát." Min­­ko Docsev: Bulgáriában egy villanygyárban dolgozott és a gyár küldte Magyarországra tanulni. — Nekem megy a munka. Tudja mi volt Tapolnicében? Meséli és közben ássa a földet és csodálkozva mondja: — Mennyi víz! Interjú a szertárban Kardeván Jenő, magyar-né­met, szakos tanár a Hanságta­­nyai tábor alumínium garázsá­ban székel, labdák, pin­pong­­hálók, könyvek között. Fur­csán fest komoly arcával az építők egyenruhájában és ami­kor megkérdezem, talán a fiúk lelkiátalak­­lását figyeli itt a nehéz munkában, ő mo­solyog: — Átalakulás? Na, nem egészen. Jók ezek a fiúk már, nagyon rendesek. — Tanár úr, pumpát tetszik tudni adni? — áll meg a bejá­ratnál egy nyurga fiú. — Az is van... Aztán, tud­ja, néhány kolléga valahogy nem bízik ezekben a fiúkban, számukra a Pető csak az a név, amely után az osztályozó­­ naplóban számjegyek követ­keznek ... — Tanár úr, felszerelnénk a ping-pong-hálót. — Vigyétek ... Már sokat beszéltem nekik a Hanságról. Ez a mi körzetünk és a Mo­sonmagyaróvári Kossuth La­jos gimnáziumból ötvenen jöt­tünk. Ma kimentem velük dol­gozni. Csak úgy, heccből. Öt­venen felül vagyok...­­ — Tanár úr, egy jó vidám könyvet.­­­ Itt az „indul a bakter­ház”. Most mondja, van ennél jobb, mint ezeknek a hansági srácoknak labdát kiadni? Ap­ropos! Egy fiú felé int: — Kisfiam! Szaladj már a 15-ös sátorhoz és mond meg nekik, hogy a sakkot hozzák vissza. Megbolondultak a balaton­­boglári állami gazdaság meggyfái és gazdag termésük­kel bár szemet kápráztatnak, de gazdasági vezetőket is ijesz­­getnek. Ki szedi le ezt a ren­geteg meggyet? És még serény kezekre vár a szőlő-tőke kötö­zés is. Az ijedelem nem tartott sokáig. A bogléri parton fel­épült a tábor és benépesült fiatal gimnazista lányokkal, akik az újságírót emigyen fo­gadják: — Adjunk a vendégnek csokoládét. — Jöhet — mondom én. És már kiáltoznak: — Csokoládé, mikoládét hám! — Köszönöm, nagyon finom. A tiszta táborban sétálok. Rendezett sorok, egyszerű, de tiszta zuhanyok, az ágyakon Bemutatom Búza Józsefet. Azt mondták itt Badacsony­ban, hogy legjobban ő tud tá­jékoztatni a badacsonyi szőlő­telepítési munkákról. Egyben ő a badacsonyi építőtábor mű­­szaki vezetője. Főfoglalkozása: — Első éves Kertészeti Fő­iskolai hallgató vagyok. — Tessék? — Kevesli? Előtte évekig állami gazdaságokban dolgoz­tam. Orra alatt kis bajusz, hullá­mos fürtökben dús haj és nagy szakértelem. Lerajzolja nekem a Badacsony keresztmetszetét és megmutatja, hol fekszik az a három hold 717 négyszögöl­nyi terület, amelyet negyven­öt fokos lejtése miatt már évekig nem műveltek, s ahol éppen ezért a cserje és a vad­szőlő az úr. Furcsa hallani ne­héz munkáról itt Badacsony­ban, az üdülők és strandok rengetegében. Negyven centi patyolat fehér lepedő hajol a pokrócokra. Esik az eső, s a lányok mind táborban van­nak. Tegnap? Csacsogva mesé­lik a történteket. — „Irtó” jó volt. Meggyet szedtünk. Enni? Ki győzi azt a sok meggyet enni? Nagy Gizi, a csillogó szemű ózdi gimnazista: — Én szőlőt kötöztem. Volt, aki, több száz tőkét megkötö­zött. Nekem nem új ez a mun­ka. A nagymamához járok a gyümölcsösbe. .. olyan ruti­nom van. Tényleg lejön jövő héten a KISZ Központi Együt­tese? — úgy tudom. — Hát az finom lesz, ízlett a mi csokoládénk? — kérdezi ravasz komolysággal. A „csokoládét" még egyszer megköszönöm, mélyen megfordítják a talajt, a rétegvonalak mentén part­falakat építenek, e célra 2000 köbméter követ kell felhorda­ni a hegyre kézzel, mert a me­­redek lejtőt a gépkocsik bi­zony nem másszák meg. A szőlő­teraszok kiépítése után ez az új földdarab száz hektó finom badacsonyi bort szolgál­tat majd. Addig is ásni, csákányozni, cserjét irtani. Amikor ott jár­tunk, már az egész területen kiirtották a cserjéket és a kézi sarogjákat kővel megpúpozva mászták a hegyet a fiatal sző­lőtelepítők. A színpad mellett pattog a ping-pong labda. Munka után a kertészeti főiskolások az elő­döntőket vívják. Amennyire ping-pongozás közben lehet beszélni, válaszolgatnak, s köz­ben megtudok egy furcsaságot. Kérem, mondják, ez az egész munka nekünk tantárgy. Tám­fal építés? Jövő tavaszai kol­lokvium. Szőlőépítés? Két vizsga. Lapátforgatás? Vizsga — egy életre .. . Vizsga támfalépítésből, sző­lőtelepítésből, másutt gátépí­tésből és ... munka, és haza­szeretetből. Nem nehéz őket megtalálni. Ha valaki keresné őket, csak kérdezze meg a leg­utolsó vándortól,­ hol vannak a kiszisták, az is megmondja. — Ott, arra felé, ahol csá­kány töri a földet és nóta száll. Ott arra felé, ahol cudar nehéz a munka és erős kezekre van szükség... Komornik Ferenc „Leszedik a meggyet..." Az „elsőéves“ műszaki vezető Az első ásónyomok. A vizes talaj engedelmeskedik az építőknek Történetünk három főszereplője, kissé szokatlan beállításban: Ángyal Ferenc Pats Antal, Herceg János. MEGJELENT AZ IFJÚSÁGI DALOSKÖNYV A KISZ Országos Ifjúsági Sport­­bizottsága kiadásában megjelent „A harcban nem szabad megállni’» című ifjúsági daloskönyv, amely többszáz dalt tartalmaz. A mozgal­mi dalok, indulók szövege és kot­tája mellett számos népi táncjá­ték leírását és térrajzát is meg­találhatják benne a fiatalok. A könyv, kis példányszámban jelent meg, ezért csak előfizető olvasóinak tudja biztosítani az Ifjúsági Lap­kiadó vállalat. A könyv ára fél­­vászon-kötésben 25 forint, egész­­vászon-kötésben 28 forint. Meg­rendelhető az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat címén, vagy a 61704-1s számú csekklapon.

Next