Magyar Ifjúság, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-31 / 13. szám

s Cuba ■ Territorio Libre de Analfabetismo il betűhadsere­g a ton As — Ma délelőtt meglátogat­juk a „Moncada” laktanyát — közölte reggelizés közben kí­sérőm, közelmúltban végetért kubai utazásom egyik napján. Orientében, Kuba keleti tartományában és fővárosá­ban, Santiago de Cubában akkor már sok mindent lát­tam, tapasztaltam. Mégis a természetes érdeklődésnél fo­kozottabb izgalmat váltott ki az ígért program: közvetlen közelről láthatom a helyet, ahol 1953. július 26-án 175 fiatalember — köztük Fidel Castro — egyetlen géppuská­val, s megtakarított pénzükön vásárolt fegyverekkel indult rohamra a Batista-zsarnokság és a jenki gyarmati uralom fellegvára ellen. — Megérkeztünk — szólt gépkocsivezetőm, a hirtelen fékezés után. Majd meglepe­tésemet látva, hozzátette: — A Moncada laktanya előtti té­ren vagyunk, ahol a hősies, de vereséggel végződött táma­dás után a tízszeres túlerővel rendelkező zsoldosok 70 elfo­gott fiatalt agyonlőttek. A „Moncada“ A kubai történelem hősi fe­jezetére gondolok, amikor né­zem a tágas teret övező épüle­teket, s magam próbálom meg­keresni a Moncada komor fa­lait. De kísérőm határozott léptekkel indult a frissen fes­tett, világosszürke, vörös dí­szítésű épület felé. A lakta­nyához illő kőfal, drótkerítés helyén virágos ösvény és tör­pe pálmasor, a homlokzaton a régi rosszemlékű nevet fel­váltó „Ciudad Escolar 26 de Julio”, azaz „Július 26 Isko­laváros" felirat látható. Az új köntösbe öltözött épü­let kertes udvarában egy új hadsereg, a „betűhadsereg” fiatal katonái, fiúk és lányok vesznek körül. Közvetlenül a múlt év áp­rilisi playa­ghroni fegyveres intervenció meghiúsítása után hagyták el a fiatalok a „Július 26 Iskolaváros” ké­nyelmesen berendezett épüle­tét. A Sierra Maestra, az­­ Escambrey elhagyott hegyi falvaiba indultak... Az analfabetizmus felszá­molása ugyanis nem tűrt ha­lasztást! 1953-ban az ország lakosságának 37,5 százaléka nem tudta leírni a nevét. És ez az arány Batista uralmá­nak utolsó évében elérte a 40 százalékot! A falvakban az is­kolaköteles­ gyerekek 70 szá­zaléka nem ismerte meg a be­tű, az írott szó örömét. A forradalmi kormány el­sősorban a fiatalokat, az Ifjú Felkelők Szövetségét szólítot­ta harcba az írástudatlanság ellen. „Magunk készítette tutajjal mentünk.. És a százezer fiatalból álló­­ „betűhadsereg” santiagói osz­taga is győztesként tért vissza a nyolc hónapi kemény harc után... Az iskolaváros udva­rán, a sorba rakott hátizsá­kok között, az országban mindenütt ismert feliratú­­­ zászlócskát lengetett a szél. A­ kubai ifjúság elsőnek — és ma még egyedül — szőheti a vörös selyemlobogóra egész Latin-Amerikában: „Cubar— Territorio Libre de Analfabe­tismo” — „Kuba — analfa­betizmustól szabad terület.” — A Sierra Maestrában, ab­ban a körzetben is, ahol a mi brigádunk volt a múlt év má­jusában, a parasztok legna­gyobb része nem tudott írni, olvasni — mesélte a körém csoportosuló fiatalok szóára­datának lecsillapodása után Oneida Viant, a gyűrött egyen­ruhában is bájos mulatt kis­lány. — Cienaguilla községig, a hegyvidék lábáig autóbusz­­szal utaztunk. Onnan kisebb csoportokban, helyi vezetőikkel, gyalog vágtunk a térképen fel sem tüntetett kis hegyi te­lepülésekhez. — A mi csoportunknak út­, közben több hegyi patakon kellett átkelnie — vette át a szót Esmerido Cumba néger őrsvezető. — Az esős évszak miatt különösen a Jara patak duzzadt szélesre. A felszerelés, a sok holmi, s a legkisebbek miatt csak a magunk készítet­te tutajjal kelhettünk át a megvadult vízen. Már a túlsó parthoz közeledtünk, amikor a legkisebb fiút — idő előtt akart leugrani — elsodorta az ár. Az úszni tudók azonnal, parancs nélkül, ruhástul ug­rottak utána, s megmentették bajtársukat. — A pihenő után további kétnapos út végén érkeztünk a falunak nemigen nevezhető hegyi településre. Templom volt benne, de az iskolát hiá­ba kerestük. Az urak — me­sélte egyik „tanítványom” — 56 éves parasztbácsi — soha­sem mondták a népnek, hogy olvasson, hanem csak azt, hogy higgyen. Bennünket vi­szont azzal a feladattal küld­tek, hogy a felnőtteket és a gyerekeket megtanítsuk írni­­olvasni és azután bővült is­mereteik birtokában gondol­kozzanak, higgyenek. A koromfekete 16 éves őrs­vezető a parasztokkal nappal kávét szüretelt, este pedig a petróleum lámpa gyér fénye mellett betűvetésre tanította őket. A vizsgadolgozat Végül — ha másért nem — az ingét díszítő „kiváló gár­dista”-jelvényt látva, fel kel­lett tennem az utolsó kérdést: milyen eredménnyel végezte megbízatását a brigád? — A parasztok vizsgadol­gozata volt számunkra a leg­nagyobb elismerés. Levelet küldtek Fidel Castro pa­rancsnoknak, amelyben meg­köszönték a kormánynak, hogy elküldte hozzájuk a bri­­gadistákat és megtanították őket írni-olvasni. Amikor az egykori Moncada laktanya udvarán beszélget­tem a hegyekből visszatért fiatalokkal, Fidel Castro sza­vai jutottak eszembe: „Gon­dolkodó ifjúságot akarunk. Nem olyat, amely vakon kö­veti a mi példánkat, hanem olyat, amely saját meggyőző­déséből lesz forradalmár. Ennek a gondolkodó, harc­ban edződő forradalmi ifjú­ságnak a legjobbjait tömörítő szervezet, az Ifjú Felkelők Szövetsége tartja kongresszu­­­­sát ezekben a napokban Ha­vannában. Az alfabetizálási csata után a kubai fiatalokra most a félévszázados gyarmati el­nyomás súlyos gazdasági, szellemi örökségének teljes felszámolása vár. Salgó László -V­­i' Az első felvételek egyike, amely a fegyverszünet aláírása után készült Algír arab negyedében. A nép boldogsága leírhatatlan. Befejeződött a hosszú, sok áldozatot követelő harc. i % ■■ » %, 4* s -M ^ 0f fewwiiwfíyfcw,.,,.* *1■ ' Az OAS hadat üzent a ,,fegyverszünet”-nek, ezért ropognak még ma is a fegyverek Algériában. De a francia kormány is lépéseket tesz végre, hogy helyreállítsa a rendet és meg­fékezze Sátán tábornok bérgyilkosait. AZ ÚJ KUBA ÚTJAIN A szabad Kubába vezeti az ol­vasót V. L­i­s­z t­o­v képekkel illusztrált könyve, amely elsősor­ban a kubai dolgozók, munkások és parasztok hétköznapjaival fog­lalkozik. Bemutatja Fidel Castro küzdelmes életét és harcát hazá­ja szabadságáért é­s az új élet hajtásait ebben a függetlenné vált latin-amerikai országban. (Tán­csics Könyvkiadó.) Heg nincs gyümölcs. v mIUsz/W/. V igyunk több gyümölcslét/ Országos diáktanácskozás Budapesten A Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem jogi karának épületében az Országos Diák­­bizottság a fővárosi és vidéki egyetemek képviselői előtt számolt be az elmúlt másfél esztendő munkájáról. Várnai Ferenc, a KISZ KB titkára megnyitó szavai után Berecz János, az Országos Diákbizott­ság főtitkára tartott referátu­mot. Beszédének elején a diákok nemzetközi harcának jelentő­ségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy ebben a küzdelemben igen nagy részt vállal magára a Nemzetközi Diákszövetség. Beszámolója a továbbiakban azt elemezte, hogy az NDSZ alapelveinek szellemében mi­lyen kapcsolatot építettünk ki a különböző országok diák­­szervezeteivel. Beszámolt azokról a nemzetközi találko­zókról, konferenciákról, ame­lyek hazánkban kerültek megrendezésre és szólt a ma­gyar diák­delegációk útjairól. Berecz János beszámolójá­ban nagy helyet kapott az­ el­következő feladatok ismerte­tése is. Leszögezte, hogy a to­vábbiakban is következetes politikai harcot kell folytatni a békéért, s vele párhuzamo­san a gyarmatosítás felszámo­lásáért. Beszámolt azokról a nagy rendezvényekről — az NDSZ végrehajtó bizottságá­nak közeljövőben Indonéziá­ban sorra kerülő üléséről, a Leningrádban megrendezendő VII. kongresszusról, s a nyáron Helsinkiben rendezendő feszti­válról —, amelyekre a magyar diákoknak is fel kell készül­niük. Mint fontos feladatot említette meg a kapcsolatok további kiszélesítését, hogy ezzel is elősegítsük a nemzet­közi diákmozgalom egységé­nek megvalósítását. Prandler Árpád, az Országos Diákbizottságnak az NDSZ mellé delegált képviselője szá­molt be ezután munkájáról, majd a résztvevők szólaltak fel. Az országos diáktanácsko­zás végezetül megválasztotta az Országos Diákbizottságot, amely elnökévé Várnai Feren­cet, a KISZ KB titkárát, főtit­kárává Berecz Jánost, a KISZ egyetemi osztályának vezető­jét választotta meg. TÖRTÉNELEM - DIÓHÉJBAN De Brazza francia tiszt ISISIO • expedíciójával francia be- i L• folyás alá helyezi a Kongó jobbpartján, az Oubangui torkolata és a Livingstone-vízesés közötti területet. Brazza a Kongó jobbpartján — nem messze a Stanley-Pooltól — megveti a mai Brazzaville alapját. Szemben, a bal­­parton, Stanley alapítja meg Leopoldville-t Belga-Kongó későbbi fővárosát. __ Február 24-én Anglia egyez­1­00/r­t­ményt köt Portugáliával, le­ert amelyben — válaszul a belga­ és francia terjeszke­désre — Portugáliát ismeri el a Kongó tor­kolatvidékének „tulajdonosául”. Franciaor­szág, Belgium és az Afrika gyarmatosítá­sába újonnan bekapcsolódó bismarcki Né­metország együttes tiltakozásának eredmé­nyeként ül össze novemberben a Kongó jö­vőjével is foglalkozó berlini konferencia. A Kongó-konferencia rész- f­o­r­­a­m vevői — miután érvényte­­­­lenltették az angol—portu­gál megállapodást — a feb­ruár 26-án kelt „berlini főaktában” kinyi­latkoztatják: a Kongó-vidék nagy része a II. Lipót belga király elnöklete alatt álló nemzetközi társaság fennhatósága alá tar­tozik. Lipót ennek alapján megalapítja az úgynevezett „Független Kongó Államot” (Etat Independant du Congo), amelynek uralkodója és tulajdonosa lesz. Az 1890-ben alapított Ka­tanga Társaság több expe­díciót küldött Katanga fel­kutatására, Delcommune, Stairs, Bia Francqui, Brasser vezet­ésével. A mai Katanga legnagyobb része 1793-ra a II. Leopold birtokát képező „Független Aha­­­ife Kongó­llam”-hoz kerül. A nagyravágyó Stanley — a Brazza vezette francia expedícióval való talál­kozás után — már nemcsak bíztató hí­reket küldött Brüsszelbe, illetve Gib­raltárba, ahol egy ideig Strauch ezre­des tartózkodott. Hiszen Francia-Kongó alapjait már megvetették. Stanleynek sietnie kellett, ha teljesíteni akarta II. Lipót — Leopold — megbízatását: létre­hozni az uralma alá tartozó Kongó álla­mot. Stanley egyre feljebb nyomult a Kongón, s közben újabb és újabb gyar­matosító állomásokat szervezett, ame­lyekben helyőrséget hagyott hátra — európai tisztek vezetésével. * '/.A Szerződés — rummal Legfőbb ténykedése azonban, a törzs­­főnökök megvásárlása volt. Pontosab­ban: földjeik, s a bennük rejtőző kin­csek tulajdonba vétele — néhány kiló csillogó rézdrótért, színes vásznakért, de főképpen néhány üveg rumért. Brüsszelibe küldött leveleiben újabb és újabb rum-szállítmányokat­­ sürget, amelyre nagy szüksége volt a néger törzsfőnökök leitatásához. A részeg né­ger főnökökkel azután könnyű volt „aláíratni leigázásukat", néhány X-et rajzoltatni, vagy pecsétjüket a szerző­désre nyo­matni. De a puskaporos hor­dókat is tölteni kellett, mert Stanley és csapata gyakran használták fegyverei­ket is... Olykor azonban — ha Stanley nem rendelkezett megfelelő sereggel — cselhez folyamodott. Hajlandó volt ar­ra is, hogy „testvérével” fogadjon egyet a szerinte „állatias” afrikaiak közül, így történt a mai Leopoldville alapjai­nak lerakásakor, Kintamo falu közelé­ben. .. A háború szelleme Ngaljema, az egyik ntamo-törzs 34 éves főnöke, már korábban „barátság­ba” került Stanley-vel, azonban népét állandóan zaklatták a belga zsoldban álló kereskedők, a katonák pedig kény­szermunkára hurcolták férfiaikat és kíméletlenül behajtották az adókat. Stanley Kintamo közelében tábort vert embereivel, akiknek többsége zanzibá­­ri volt — amikor felkereste őt Ngalje­ma, oldalán fiával, Endjeli-vel. Ngaljema tiltakozott a „fehér” falu létesítése ellen. De Stanley jóelőre fel­készült... Sátrába hívta Ngaljemát és fiát, s ajándékokkal próbálta őket meg­puhítani. .. A két néger főnök azonban nem engedett. — Kintamo a mi falunk. Én és em­bereim építettük. Nem akarunk ma­gunk között fehér embereket látni! — mondta Ngaljema. , — Jól van — ravaszkodott Stanley. — Nem bántjuk falatokat. Mi Kintamó­­tól távol építjük meg házainkat, ahová sok fehér ember jön és kereskedni fog­nak. A fehér emberek nem akarnak nektek károkat okozni. Majd elefánt­­csontot vásárolnak tőletek. Ngaljema, aki mellesleg elefántcsont­­eladással is foglalkozott, felhevülten vá­­laszolt: — Elég! Elég! — kiáltotta a sátorban. — Útdíjára mondom, hogy ne gyertek Kintamóhoz! Nem akarunk fehér em­bert látni! Menjünk innen, Endreli! Stanley azonban mindent előlkészített a — mint írta — a „babonás szeszélyes és hitszegő” törzsfőnökkel szemben... Ki­szaladt a sátorból az udvaron felállí­tott kínai gonghoz lépett és két kanál­alakú ütővel verni kezdte. Ngaljema és Endjeli összebújtak az ijedtségtől és re­megve kérdezték: — Mi ez?... — Szellem! Fétis! A háború szelle­me!. .. — Nem lehet, Bula Matari („Szikla­­zúzónak” nevezték el Stanley-t, amikor útépítésnél dinamittal sziklát robban­tott)! — Ez bizony a háború jele! A szel­lem a gonoszokra zúdítja a katonákat! — mondta Stanley. A „démonok" — Nem, nem! — Jól gondold meg — figyelmeztette őt Stanley. — Ez egy gonosz szellem... — És Stanley­­ minden erejével ütni kezdte a gongot. S mintha elszabadul­tak volna a gonosz istenek, a fák kö­zül és a sátor közelében a földön álló „En Ac­rant” bárkából — mint a „dé­monok” — ugráltak előre Stanley zan­­zibári katonái. Ellepték a sátor előtti te­ret, s Ngaljema harcosai fegyvereiket eldobálva, hanyatt-homlok menekültek. Stanley megragadta a remegő Ngal­jemát: — Ne félj, Bula Matari a testvéred... Ha mellém állsz és betartod ígéreted, megvédtek a gonoszoktól. Vagy ellenem jössz? Ha-ha-ha! Hol vannak a harco­said? Ngaljema mindent megígért, amit Stanley kívánt tőle. Ő pedig hajlandó volt igazi „vérszerződést” kötni Ngal­­jemával, hogy ezzel, az afrikaiak szá­mára szent szertartással láncolja ma­gához a becsapott és tudatlan törzsfő­nököt. Hogy Stanley mennyire nem volt önzetlen „testvére”, bizonyítja az a számvetés, amit „A Kongó állam ala­pítása” című könyvében írt le: Ngalje­­mának 103,5 font értékű ajándékot adott (többek között 30 törülközőt), amíg ő csupán 11,8 font értékű ajándékot kapott (közte egy 5 font értékű elefánt­agyarat). .. Ngaljemát azonban sikerült felhasználnia a belga Kongó-gyarmat létrehozásához, mint „hű szövetségest”... 6 millió kiló kaucsuk Több mint 400 törzsfőnököt sikerült így Leopold szolgálatába állítania, mi­kor 1884-ben Berlinben megkezdődött a nemzetközi Kongó-konferencia. Ezen elismerték II. Leopold „jogát” Kongó­ra vonatkozóan. A határokat azonban nem jelölhették ki, mert Közép-Afrika­­ jelentős részéről akikor még pontos tér­kép sem volt. Különösen arról a terü­letről, ahol a mai Katanga-tartomány húzódik. Stanley a berlini konferencián az amerikai küldöttség „technikai tanácsadójaként” működött, s ezzel lé­nyegében végetért a „koronás üzletem­ber” szolgálatában eltöltött tevékenysé­ge. Kongó nagy része — arany csilla­gokkal díszített kék lobogó alatt — II. Leopold birtoka lett. Az autógyártás ro­hamos fejlődése ekkor elsősorban a gu­miabroncshoz szükséges vad­kaucsuk iránti keresletet növelte.­­ Leopold gyarmatosító ügynökei nem kímélték a kongóiakat,­­levágták kezüket, ha nem szolgáltatták be a fejadóként kötelező vad­kaucsuk mennyiséget. 1885 július elsején Bomában partra­­szállt a király és Kongó ünnepélyes „birtokba vétele” után a kaucsuk-­kivi­tel növelésére buzdította gyarmatosító­it. Ekkor még — a becslések szerint — 20 millió lakosa volt Kongónak... 1891- ben 81 ezer kiló vad­kaucsukot szállítot­tak ki Kongóból, 1901-ben már 6 millió (!) kilót. A lakosság ugyanezen idő alatt 10 millióra csökkent! Levágott kezek.A két szemtanú jelentése az akkori ál­lapotokról : Glawe angol utazó: „Huszonegy le­vágott fejet szállítottak Stanley­ Falls­­ba, ahol Baum kapitány a háza előtt lé­vő virágágyásokat szegélyezte velük”. Clark amerikai­ misszionárius. ..Né­hány dolgot akarok közölni önnel. Az őrcsapatok cselekedeteiről van szó... Emlékszik, hogy nemrégen elraboltak 11 csónakot és agyonlőttek az ikotó törzshöz tartozó több embert. Kegyet­lenkedésük bizonyítékául magukkal vittek több levágott kezet, amelyek közt három gyermekkéz volt. Egy eve­zőstől megtudtuk, hogy az egyik még élt, amikor levágták a kezét, de nem hittük el a dolgot. Három nap múlva értesültünk, hogy ez a gyermek még mindig él. Odaküldtem embereimet, hogy meggyőződjenek a dolgokról, s azok magukkal hozták a kislányt. Jobb keze le volt vágva... Nem tudom, hány embert gyilkoltak meg a kaucsukért, de egyet mondhatok: nagyon sokat”. Kongóban tízmillió afrikai vérzett el II. Leopoldért, amikor egyre csábítóbb hírek érkeztek Brüsszelbe a katangai kincses­bányáról... Belgiumból féltucat expedíciót küldenek Katangába, neves geológusokkal. Cecil Rhodes, a kíméletlenségben ta­lán mindenki mást túlszárnyaló angol gyarmatosító is tudta, hogy a később róla elnevezett „Rhodéziában” réz-lelő­helyek húzódnak, s Európában elterjedt a hír, hogy halála előtt Livingstone is talált rezet Katangában. A réz azonban nem csábította annyira Leopoldot, mint az arany — amely talán ott lehet, a Bangwed­o-tó vidékén... Cecil Rhodest pedig annál is jobban foglalkoztatta a Fokvárost Kairóval összekötő Afrika­­vasút megépítése, amely végig brit gyarmati területen haladna át.... A por­tugálok viszont még reménykedtek, hogy összeköthetik Afrika­­nyugati és keleti partján fekvő két gyarmatukat, Angolát és Mozambique-t Az „ütköző­pont” a mai Katanga és Észak-Rhod­é­­zia vidékén volt. Rhodes csapatai szét­verték a portugálokat és északi irány­ban , Kongó és Katanga felé törtek. Katanga határa II. Leopold az utolsó pillanatban csa­patokat küldött Cecil Rhodes terveinek keresztülhúzására — „jogos birtokának” megvédésére. A Copper Belt — a „réz övezet” — északi része, Felső-Katanga néven így került Kongóhoz, a belga ki­rály birtokához. A „koronás üzletember” Londonba utazott, ahol Lord Salisbury-vel, s az East African Company (Kelet-Afrikai Társaság) vezérigazgatóival tárgyalt Kongó déli és nyugati határairól. Stan­ley a szerződést angol részről írta alá! A legvitatottabb kérdés Katanga hatá­rainak megállapítása volt. Belga-angol vegyes bizottságok utaztak a helyszín­re. A krónikák beszámolnak egy Vand­­gem nevű belga diplomatáról. Pénzzel és pezsgősüvegekkel jól felszerelve ér­kezett Katangába, a mai Kispushi réz­bánya vidékére — a határmegállapító bizottsággal... Robert Williams skót mérnök akkor már végzett ott geológiai kutatásokat — Rhodézia felöl jövet. És rezet talált! A belga tisztviselő felis­merte a döntő pillanatot és a teherhor­dókkal több láda champagne-t hozatott a tárgyalósátorba. Az angol kollegák nem kérették ma­gukat és a pezsgőbe temették gondjai­kat. .. Folyt a patakban hűtött pezsgő... a belga tisztviselő pedig tudta, hol kell meghúzni a térképen a határt Katanga és Rhodézia között! így került a mesés Copper Belt egy része Katangához... De hogy még mi­lyen kincsek rejtőznek a katangai sza­vanna alatt, akkor még senki sem sej­tette. .. Sebes Tibor (Folytatjuk.) 1893: Ngaljema, a „testvérré” fogadott törzsfőnök Stanley gongütésére a zanzibáriak rávetették magukat Ngaljema harcosaira (A korabeli rajzok Stanley: A Kongó-állam alapítása c. könyvéből vall Pezsgősüvegek Katangaban

Next