Magyar Ifjúság, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1964-07-04 / 27. szám

?­­L, VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A MAGYAR KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG KÖZPONTI LAPJA [ÁRAM-Ft. OROK MI WIG Gyerekek játszanak Dinnyé­sen, az egyik faluszéli ház mellett. Kis, négykerekű kocsi rúdja mellé jármaitok két ku­koricacsutkát drótszarvakkal. A kocsi tele pici kévékbe kö­tött cigánybúzával. A kopott labda pihen az eperfa alatt, talán egész nap ott marad, mert a nyári mező nagy ese­ménye belopja magát a falusi gyerekek játékai közé is. Egyszerű ez: aratnak. FELEJTI, HA AKARJA Lankás vidék, köröskörül fiatal akácok. Az aratógép mozdulatlan, távolabb tőle ke­reszteket raknak. Csupa asz-­szony, Tárnok határa ez, s az itteni „Leniné” a búza, mely­ben munkálkodnak. Ide jött ki reggel hatkor az öreg Pong­­rácz József feleségével, Teri nénivel. Szusszanásnyi időre leülnek egy-egy kévére, a ka­sza éle is elbújik a gazban, hogy ne melegítse a nap. ők meg hallgatnak. Volt negyven év a beszédre, ez a tíz perc igazán lehet a hallgatásé. Ér­tik ők egymást már kis moz­dulatból is, így találjuk őket. — Éppen segítséget keres­nek itt — fogad az öreg. — Annyira kell? *— Kellene. Kevés az ember, a gabona meg sok. Nem tu­dom, hogy győzzük majd. Nincs valami túl meleg, de Józsi bácsi homloka csupa gyöngy. •— Nehéz? *— Ilyen embernek már elég­gé De aztán rögtön elmondja, hogy reggel óta először álltak meg tíz perc pihenőre, mert (Fotó: Kotroczó) „lemaradás történt”. Tegnap délután, a rossz idő miatt. Ma meg utol kellett érni a gépet, ezért nem hagyta pihenni a kaszát . Pedig nekem már nem kellene itt lennem. Nyugdíjas vagyok. Aratás van, s ezt csak akkor felejti el az ember, ha akarja. És hát ember sincs elég, s miért ne jöjjek, ha te­hetem? A TRIÓ A nap délelőn. Égnek fordí­tott kerekekkel pihennek a kerékpárok a baracskai határ­ban. Az árokban, a bokor hű­vösétől árnyékoltam három fiú. Arcukon, karjukon por, csak a kezükről mosták le ebéd előtt. — Itt dolgoztak a „Búzaka­­lász”-ban? — Csak nyáron. — Fehérváron járunk gimi­­be. A szüleik Baracskán élnek, s a három fiú is itt „nyaral”. Szűcs Jóska, Mészáros Lali, Varjas Laci tavaly is nyári munkása volt a szövetkezet­nek. — Három és félezret keres­tünk — ad felvilágosítást az egyik. — Most megyünk belő­le tíz napra az NDK-ba. Aztán vissza ide, és dolgozunk őszig. A trió, mint mondják, min­dent elvállal. Most kereszteket raknak. Korán kezdték, haj­nali négykor, mert akkor még nem bök annyira a kalász. És hát a kereset sem mellékes. — Hajtunk, hogy meglegyen fejenként a napi százhúsz fo­rint. Évek óta ő az aratás sztárja. Róla írnak az új­ságok, őt fényké­pezik a legtöbbet. A kombájnos. Most dühös. Az óriási masina meg­makacsolta magát, drága fél óra árán „csiklandozta” életre franciakul­csával Czompó Mihály. — A másik négy halad, én meg itt bíbelődöm vele. — Fél, hogy le­marad? — Attól nem, de ha így megy to­vább, olyan lesz a nyaram, mint a krumplileves. Se nem jó, se nem rossz. Azért csak meg­égy enyhül ő is. Négy­­ éve dolgozik már ■U a „szekérrel” — go ahogyan ő mondja­­ —, de még nem­ volt vele különö­tr ki­sebb baj. Az idén ■■ ez az ötödik nap­ja, s a hatvanadik fm learatott holdja. Szép, egyenletes tarlót hagy maga után, csak ott nagyobb a sö­rény, ahol gödrös. És a fekvő gabona nem okoz sok gondot? — Nekem nem. Leszedi ez még a felhőt is. PÓTMŰSZAK Végül egy interjú. Rövid, mert Somogyi Attilának sok dolga van most Agronómus és ő a megyei parasztifjúsági ta­nács elnöke. — Hallottuk, munkaerő­­hiány van a megyében. Ho­gyan próbáltok ezen segíteni? — Csak a pótműszakkal. — Az mit jelent? — Azok a fiatalok, akik fa­lun élnek, úgyis ott vannak ilyenkor a földeken. Akik be­járnak városba dolgozni, azokra számítunk. Hazajönnek ötkor, és kor gyorsan be­állnak, ki hová kell. Szállítás­hoz, keresztrakás­hoz, kaszáláshoz. Sárkeresztesen, a Mezőkomárom­'***' ban egészen jól így csinálják. — És másutt? Hír — Ezt persze m1 nem lehet minden­hol megkívánni. De ahol kevés a kézikaszás, ott szombat délutánra , és vasárnapra bri­gádokat szerve­zünk. Területeket vállalnak és arat­nak KISZ-eseink, így Magyaralmá­son, Isztimíren, Iszkaszentgyör­­gyön. Tesszük, ami módunkban áll. Bár más is így tenné. — Ezt hogy ér­ted? — Itt van pél­dául a gépjavítás. Azt sokkal tisztes­ségesebben csinál­hatták volna. Kü­lönben nem for­dul elő, hogy a sárkeszi tsz-ben két kombájn há­rom napig vágott öt hold gabonát. Igaz? Igaz. Kár, hogy ez is az aratáshoz tartozik. Hankóczi Sándor A SZTÁR ■iMsute-Három f­est Az országban paralí­­­zisjárvány ütötte fel a fejét. A Hajdúságban, Szabolcsban, de az ország egész területén az orvo­sok és a gyermekek harcolnak az alattomos kórral. Dr. Süle Mihály fiatal orvos, a debreceni mentőál­lomáson éjszakai ügyeletesként ve­szi a vészjeleket, hogy a következő pillanatban a mentőautó szirénája és reflektora belehasítson az éjsza­kába és meginduljon a távoli fal­vak felé. De a kór alattomos, és a megtámadott gyermek szervezete nem mindig tud bírókra kelni elle­ne a kórházi kezelésig. A mentőorvos nagyobb sebessé­get parancsol a gépkocsivezetőnek, és aggodalmasan figyeli a kórra­ viaskodó kis ''“"fiát... Vastüdő kellene, vastüdővel ment­hető lenne ... zakatolnak benne a gondolatok, s amikor a kis beteg a biztonságos kórházi kezeléshez jut, Süle Mihály fiatal orvos nem tér kitüntetés nyugovóra. Fiatalokkal beszél, szer­vez, anyagért futkos, kilincsel, és pár hónap múltán végigszáguld a hajdúsági országutakon, segítséget nyújtva az első, vastüdővel felsze­relt mentőautó. A „Vöröskereszt kiváló dolgozója" címet kapta érte 1955-ben. 1­9­vei tavaszán a debreceni mentőállomás forgal­ma kétszeresére növekedett. A telefon türelmetlenül berreg remegő hang kér: — Súlyos gázolás történt. Kérem siessenek! — Ám egyetlen mentőautó sincs benn az állomáson, Süle Mi­hály nem küldheti a segítséget Idegtépő percek következnek, amíg megérkezik az egyik kocsi, s ro­hamtempóban száguldanak ki a mentőállomás kapuján. És az éle­tet sokszor csak percek mérik. Javaslatot nyújt be, hogy ugyan­úgy, mint a fővárosban, két men­tőautót tartalékoljanak baleseti és életveszélyes esetekre. Hogy az kap­ja a gyors segítséget, akinek való­ban az élete forog veszélyben. Meg­szervezi a mentő-rohamkocsi szol­gálatot elsőnek az országban, Haj­­dú-Bihar megyében. 1956 nyarán ezért tüntetik ki az , Egészségügy kiváló dolgozója" cím­mel. 1 Q119 Egyesítik az encsi já-­­rást, és járási főorvos­sá nevezik ki a szikszói kórház igaz­gatóját, dr. Süle Mihályt. — vaam­ogy úgy jon — nagy mindig a rohamcsapat tagja va­gyok. Elkezdődik valami új, és nem maradhatok ki belőle, mint most is. A járásunk az ország legnagyobb járás­a, 82 községgel, 70 ezer ember­rel és összesen 22 körzeti orvossal. Kórházunk is csak 100 ágyas, de már sikerült az orvosi rendelők mű­szerellátottságát 96 százalékosra fej­leszteni. Hat községben építünk új orvosi rendelőt és 10 ággyal bővít­jük a szikszói kórházat. Távolabbi terv, hogy egy 450 ágyas járási kór­házat építünk fel Encsen. Néhány év múlva az encsi járás a szocialis­ta egészségügyi ellátottság minta­képe kell, hogy legyen! Szerény ember, csak a köz javá­nak él és dolgozik. Járja a járás területét, intézkedik, tanácsot ad, gyógyít, szervez. Ezért­ kapta meg most a „Kiváló orvos” kitüntetést. Kovács Margit 196­1 Ebben az évben a tervek szerint összesen 25 700 lány és fiú lesz a KISZ 35 ifjúsági építőtáborának lakója. Indulás előtt a jövő bajnokai Riport a 8. oldalon | A párizsi fiatalok­­ bálványa | Johnny | | Hallyday | 6. oldal | aiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii AZ ÖNÁLLÓSÁG KEZDETÉN Miskolcon, az első magyar rövidfilm fesz­tiválon, Nádasy László filmrendező nyerte a KISZ 5000 forintos kü­­löndíját. „Éva A. 5116” c. filmjével. — Filmrendezőnek készült? — Nem voltam nagy mozilátogató. A festé­szet, a zene és a ver­sel­ érdekeltek. Apám egyszer elvitt egy lé­lektani intézetbe, s ott az átlagosnál jelen­tősebb fantáziát „álla­pítottak meg” ben­nem. Újságírónak, vagy filmrendezőnek való — mondták. — Én viszont bölcsész akartam lenni, és let­tem is", mindenáron. Donszkoj Gorkij-triló­giája és Eisenstein „Patyomkin páncé­­los”-a viszont nemso­kára „beleszólt” az életembe: olyan hatás­sal volt rám, hogy je­lentkeztem Gertler Vik­tor filmiskolájába, majd a Színművészeti Főiskolát is elvégez­tem. Dramaturgként kezdtem dolgozni. — Mire emlékszik vissza legszívesebben, ha a „tanulóévek” idő­szakára gondol? — Illyés Gyula: „Föltámadott a ten­ger” c. filmjének meg­alkotásában drama­turgként és rendező asszisztensként mű­ködtem. Ez a munka volt az én igazi egye­temem. Ezt követte az „Életjel” dramaturgi munkája, majd jött a „Körhinta”. A forga­tókönyv társszerzője voltam és Fábri Zol­tán első asszisztense. Azt hiszem, Ideális mester—tanítvány vi­szony alakult ki kö­zöttünk. — Önálló rendezés? — A „Razzia” volt az első. A „Megöltek egy leányt” a máso­dik. — Hogyan született az „Éva A. 5116”? — A sajtó hasáb­jain figyeltem fel a témára. Nagyon meg­ragadott és elhatároz­tam, hogy a cinéma vérité módszerével fil­met készítek belőle. Némi ellenállással is találkoztam, de segí­­teni akaró, megértő munkatársakra is akadtam. Murányi Évát kell elsősorban említenem. — Hogyan fogadta az elismerést? — Külön öröm, hogy a KISZ díját nyertem el. Egyik legnagyobb ag­gályomat oszlatta át végképp: megértik-e, hogyan reagálnak rá a mai fiatalok. — Milyen témák, tervek foglalkoztat­ják? — Játékfilmet sze­retnék készíteni a mai munkáséletről. A forgatókönyv elké­szült, elfogadásra vár. Egy munkáslány sor­sán keresztül akarok fontos dolgokról be­szélni ... a régi szok­ványok nélkül, a sab­lonos megoldások el­kerülésével. A beideg­­zett régi erkölcsök, az avult életszemlélet el­leni filmnek szánom. Papp László Szép Heléna strandon Genny Caresi, a görög színházi és filmvilág új, fiatal sztárja a nyarat a francia tengerparton és Párizsban tölti. 1955-ben debütált Athénben, André Rousin „Szép Heléna” cí­mű darabjában. KUPA MÉRKŐZÉSEK UTÁN NOSZTALGIA Labdarúgásban a kupák re­neszánszát éljük. Alig múlik el hét, hogy ne értesülnénk valami újabb kupaküzdelem kezdetéről, majd arról, hogy valamelyik magyar csapat már megint kiesett a küzde­lemből. Kiesés tekintetében évek óta a nemzetközi élboly­ba tartozunk, és minden jel arra mutat, hogy hamarosan sikerül magunk mögé utasí­tani e versengés nagyágyúit, Monacót, Luxemburgot, s a többi nyeretlent. Mert ugye bárkivel megeshet, hogy a körülmények kedvezőtlen ala­kulása folytán kiesik egyik vagy másik kupából. Szeren­cse dolga. De arra, hogy vala­ki minden létező kupaküzde­lemből kiessen, csak igazi klasszisok képesek. S mi azok vagyunk, kétségtelenül. Nem kevélységből mondom, de sikerült kiesnünk például a Nemzetek Európa Kupájá­ból, a Bajnokok Európa Ku­pájából, a Vásárvárosok Ku­pájából, a Kupagyőztesek Ku­pájából (ámbár az MTK itt sokáig kétségessé tette a „si­kert”), s végül e héten a Va­sas jóvoltából elbúcsúztunk a Középeurópai Kupától is. Nem szeretnék a labdarúgó szakemberek értékelésének elébe vágni, de az már most megállapítható, hogy idei sze­replésünk minden elképzelést felülmúlt, és ha így folytatjuk, nem tud olyan kupát kreálni a FIFA és az UEFA, amelyet mi magyarok megnyerhet­nénk. Még azt is elképzelhető­nek tartom, hogy a Magyar Népköztársasági Kupát sem mi, hanem mondjuk valame­lyik ördöngős portugál klub­csapat szerzi meg. Kitelik tő­lünk ... Ivanics István rajiomtorts ’%/AsúT(pn(s Muris ja,semmi "> NöytHrJmis '\züvstssm/j é er/MäicssuuJs fit Zsoldos Sándor rajza — Rapszodikus vagy, Jenő, egy perccel előbb még az üdülőbe akar­tál visszamenni kártyázni.

Next