Magyar Ifjúság, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-13 / 19. szám
III. ORSZÁGOS AMATŐR KÖNNYŰZENEI FESZTIVÁL HANGSZÓRÓ KISUNÓKÁM. Afinogenov, aki Visnyevszkij, Pagogyin, Kornyejcsuk és Gorkij kortársaként írta drámáit, ma nem lenne idősebb 60 esztendősnél. De 1941-ben elpusztította őt is a második világháború: a fasiszta hadigépezet. A kitűnő szovjet drámaírónak az a műve, amelyet most ismét élvezhettünk, olyan remeklés, amelyből egyetlen is elég a halhatatlansághoz. Mi mindent várhattunk volna még tőle — ez járt szüntelenül a fejemben a Kisunokám rádióváltozatának hallgatása közben. A magára markolt kis Mása emberek közé *szelídíti a könyveinek és pergamenjeinek élő Okajomov professzirfc- 4 és aszújításáért 30 ezer rullért zsebrevágó, magányos pén-zeszsákot, Boriszovics geológust. .. í-v'í*... W-b-' Ez az Okajomov rokona a Viharos alkonyat Polezsájjev professzorának. De amíg Polezsájevet a forradalom vihara téríti és lendíti ki az önként vállalt magányból, addig Afinogencv tudósát, a családi élet melege, amely őt akarata ellenére kényszeríti rá a ■ kis Mása, a hirtelen megérkezett kisunoka.Mindkét tudós a forradalom résztvevő és nem csak néző tagjává változik a dráma végén. " Afinogenovnál lírai játék lett a témából, amelynek minden jelenetében jóleső izgalommal vesszük tudomásul, hogy a kis Mása apró lélek-tani léptekkel halad a célja felé. Okuromov professzort Ketmény László alakította, zsémbeskedése mögöött a kialakuló szovjet ember, a tudós átalakulása és humanizmusa tükröződött. A geológust Avar István formálta meg találó eszközökkel. Mását Törőcsik Mari a tőle megszokott kedvességgel játszotta. Említést és dicséretet érdemelnek atöbbiek is: Ungvári László, Tordy Géza, Szemes Mari, Kohut Magda. - 4 Solymosi Ottó rendezői koncepciójával egyetérthettünk. ' - ~ SZÜTS ISTVÁN:1/ ' ,. egészséges fiatalság egészséges zenélését tükrözte az a fesztivál, amelyet a KISZ Központi Bizottságának megbízásából a KISZ Nógrád megyei bizottsága rendezett Salgótarjánban. Hozzávetőleges felmérés szerint, több mint ezer amatőr tánczenekar működik az országban. A megyei ifjúsági szervezetek már a téli hónapokban hozzáláttak a salgótarjáni találkozó előkészítéséhez: sorra szólították pódiumra azegyütteseket,megindult a válogatás. A márjuis 4-től 7-ig tartó hétvégén ötvenöt zenekar gyűlt össze az egész országból: 11 jazz-együttes, 14 hagyományos hangszerekenjátszó tánczenekar, 30 gitáros beategyüttes. Ez az arány nem tükrözi a többi ezer zenekar megoszlását, mert ott a túlnyomó többség az aránylag könnyen megszólaltatható és rendkívül divatos gitáron játszik. A rendezőség azonban két okból is úgy döntött, hogy elvben és általában mindhárom kategóriából csak egy-egy zenekart küldhet minden megye. Biztosítani kívánták, hogy a nagyobb technikai és zenei felkészültségű hagyományos hangszeresek ne szoruljanak háttérbe a divathullám előnyeit élvező gitárosok mellett, mert ez — a könnyebb ellenállás törvénye szerint — az igényesebb hangszerek tanulásáról való lemondást vonná maga után, s a műsorok színességét is, korlátoz-' ná. ,' ■ ,■ ! Ugyanakkor még érezhető, mint minsfejrben ilyen vállalkozásban, hogy a rendezőket befolyásolja írások, régi előítéletekből fennmaradó tartózkodása és „rosszallása” a divatos beat-zenével szemben. Az első meggondolás indokolt. A mai gimnazista-egyetemista kornak, s a velük egyidős munkás és paraszt fiatalok általában olyan zenei alapnevelést kaptak az iskolában, hogy ha hajlamuk támadt az aktív zenélésre, kár lenne megállniuk a legalacsonyabb fokon. Itt azonban el kell oszlatni egy súlyos tévedést: a gitár távolról sem olyan könnyű hangszer, amilyennek sokan képzelik. A gitár kezelése olyan fokom amelyet már joggal sorolhatunk a zenélés kategóriájába, éppoly bonyolult és éppoly felkészültséget kíván, mint sok más hangszeré. Tévednek, akik szerint a világhírű beat-együttesek olyanolyan egyszerű akkordokkal, elemi technikával játszanak, mint a legtöbb hazai amatőr, s csak az erősítő berendezés minőségén múlik a hangzásbeli különbség. A muzsikus fül hallja, hogy időnként a népszerű felvételek egyszerűsége nagyon is rafinált érzékkel • kiszámított hatáskeresés, s a lemezeken néha valóságos virtuózok játszanak! A I. könnyűzenei fesztivál gitárosai közül sokat hallottunk már egy évvel ezelőtt, és máskor is. Néhányan alaposan rávetették magukat a zeneelméletrő és hangszeres tanulásra. A többség azonban csak nagyon kicsit, vagy semmit sem lépett előre. Kár lenne, ha a sok hangszeres fiatal nem igyekeznék utat nyitni muzsikájában az érzelmek szélesebb skálájának, s ha játékuk az évek múltával sem tükrözné emberi érzésük, érzelmi gazdagodásuk folyamatát. , A mostani fesztivál ugyanakkor arról is tanúskodott, hogy lényeges pozitív eredményeket könyvelhetünk elsikerként, s ez a döntőbb! Tavaly ilyenkor, a II. amatőr könnyűzenei fesztiválon minden együttesazt játszott, amit éppen akart. Vagy inkább, amit éppen tudott. A gitárosok műsora ezért akülföldi együttesek felvételeinek szegényesebb másolataiból állt. Ebben az évben szovjet dalokból kellett kiválasztaniok és feldolgozniok (!) egyet-egyet, két angol nyelvű számból választhatták a másik kötelező darabot, s elengedhetetlen feltétel volt,hogy magyar szám is szerepeljen a műsorukon. Az új és Váratlan feltételek arra kényszerítették a zsűri elékészülő együtteseket, hogy önálló zenei megoldásokon törjék a fejüket, megtanulják kottáról átültetni a dallamokat, basszus szólamokat, harmóniákat, beosszák a vezető melódia megszólaltását a szóló gitár, clavicette, saxofon, szájharmonika és egyéb hangszerek között.. Még sokszor primitívek ezek a feldolgozások, de az együttesek már kiléptek a puszta utánzásból az eleven, muzsikálás világába. A következmény: nemcsak arra lesznek képesek, hogy mások által megfogalmazott, hangzásba öntött érzéseket és hangulatokat szájkózzanak, hanem egyre inkább önmagukat szólaltatják meg. Az idei fesztivál legfontosabb eredményeés sikere, hogy a bemutatott számok hatása nem maradt el a tavalyi, „lekoppintott" világslágereké mögött. A feldolgozással, hangszereléssel bibeled ■gitárosok közben arra is kedvet kaptak hogy önálló szerzeményekkel kísérletezzenek Dallamot komponálnak, megharmonizálják feldolgozzák hangszereikre, szöveget írnál hozzá... Néha nem is rossz, amit csinálnak de a legfontosabb, hogy csinálják. Életük részévé tették a muzsikát. A beat zenekarok közeledése a folklorhoz fordulatot hozott a hagyományos tánczenekarok fejlődésében is. A tömeghatás keresése jó irányba tereli őket. Mert igaz ugyan, hogy a századeleji, de méginkább a két világháború közötti slágerirányzat a romantika legfelszínesebb elemeinek olcsó közhellyé koptatásából élt, de volt akkor valami értékesebb befolyás is: a néger folklórból táplálkozó jazz! A dixieland stílust eltanuló tánczenekarok s azok is, melyek egyre több gitárt szólaltatnak meg a hagyományos (főleg fúvós) hangszerek mellett, most két irányból közelítenek tehát a folklórhoz. A népzenei tradíciók erejét bizonyítja, hogy a legkisebb közeledés is tartalmi gazdagodást von maga után. Ahogy meg kellett bukniok a magyar népdalokra kuplészerű strófákat húzó kísérleteknek, úgy hatol egyre mélyebbre a fiatalok népszerű zenéje a folklór elemek uralomra jutásával párhuzamosan. Mindenképpen szeretném elkerülni, hogy az elmondottakból bárki is túlzott rózsás képre következtessen. Salgótarjánban nem valami „magasrendű muzsikálás” bontakozásának lehettünk tanúi. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy az amatőr gitár együttesek és tánczenekarok tagjai nem elég biztos kezelői még hangszerüknek, s zenei felkészültségük is kevés a fejlődés ütemének meggyorsításához. De a felsorolt egészséges tendenciák felismerhetők az egész világon folyó zenélésen, s csírájukban megmutatkoztak Salgótarjánban is! Ezeket az egészséges, tendenciákat fel kell ismerni, észre kell venni, és el kell ismerni, tudatosan rájuk kell irányítani a figyelmet , hogy megerősödhessenek. Azt az illúziót is el kell oszlatni, mintha e tendenciák és értékesebb elemek révén a beat zene utat készítene a művészi értékű zene, a klasszikus kategóriába tartozó zeneművészet felé. Mozarthoz és Bartókhoz nem ez az út vezet, hanem az, mely az általános iskola énekóráin és az Ifjú Zenebarátok öszszejövetelein indul. A művészi zene más szférába tartozik és más szerepet tölt be, mint a táncos szórakozások zenéje. De a legkönynyebbnek minősített műfajt is lehet ízléssel, tartalommal művelni, s az unaloműző dúdolás is, a legegyszerűbb kávéházi zongorázás is esztétikai funkciót tölt be! A jazz volt a III. országos amatőr könnyűzenei fesztivál legrangosabb műfaja. Olyan rangos volt, hogy kétségtelenné tette: nem is való a tánczenével azonos programba... A Dr. Kiss vezette debreceni quartett, a Bartala- és Fábián-trió, de még a szentesi együttes vezetője, dr. Bulin is kilógott produkciójával a tánczenei együttesek közül. A nálunk még mindig érthetetlenül mellőzött és elhanyagolt műfajnak a KISZ ma a legfőbb hazai patrónus. Ne is szűnjön meg törődni vele, mindaddig, míg a zenei intézmények megfelelően nem kezelik és fejlesztik. De külön kell választani a szórakoztató, könnyű tánczenétől. Mert a jazz igényes koncert műfaj! Sikert aratott az idei fesztivál három külföldi vendég együttese is: a leningrádi GAMMA JAZZ (dixieland), a suboticai (szabadkai) MLAVOSZT tánczenekar és a rendkívül kulturált, elmélyült jazz muzskálást nyújtó, besztercebányai együttes. A négynapos találkozó résztvevői nemcsak a zsűri előtt és a nyomtatott program szerinti hangversenyeken szerepeltek. Meglátogatták Szécsény, Tar és Balassagyarmat művelődési házait, játszottak Salgótarján és Nógrád megye eszpresszóiban és éttermeiben, s azokban a KISZ-alapszervezetekben, melyek vállalták egy-egy vendég zenekar fogadását, kalauzolását és patronálását. (Több mint 50 ilyen KISZ-alapszervezetről kell elismeréssel megemlékezni!) A rendezőség az idén is jó munkát végzett. A szereplők felkészültségét és produkcióik zenei értékét mindhárom kategóriában különkülön működő zsűri értékelte. Teljesítményük szerint kaptak arany-, ezüst- és bronzdiplomát, vagy emléklapot. (Díjazottaink névsorát lapunk 1. oldalán közöljük.) A hangversenyek telt házak előtt zajlottak, a közönség fokozódó érdeklődése és hozzáértése igazán jó légkört teremtett a hangversenyeken. Kár, hogy a jelentős eseménynek nem volt nagyobb, országos méretű hírverése, és — főként — visszhangja. Fodor Lajos A Bajtala-trió egyik tagja Vendégünk: a szovjet Gamma-együttes Énekel: Szécsi Pál A Kék Csillag együttes is sikert aratott •' ! (Fotó: Koppány) ERNYŐ TÍZ ÉVES A TV-NÉZŐ. Május elsején jubilált a Magyar Televízió. Fennállásának 10. , születésnapját ünnepelte. ■ Mégpedig rokonszenvesen, kedves ötlettel, úgy mellőzve a feszélyező ünnepélyességet, úgy kerülve ki az öntömjénezés csapdáit, hogy nem is önmagát, hanem a nézőt köszöntötte az évfordulón. Szellemes és közvetlen hangvételű öszszekötőszöveget írt ehhez a kétórás műsorhoz Litványi Károly, és a szöveg tolmácsolását nem kisebb népszerűségű színészre bízták, mint Sinkovits Imrére. Az összekötőszövegben és annak tolmácsolásában nem is volt hiba. Kár, hogy maga a műso nem volt olyan jó,mint amilyen lehetett volna! Mint amilyen — egyes részleteiben — volt is. Például■ Tabi László csevegése kitűnő volt. A sok kalandos, folytatásos műsorból adott parodisztikus összeállítás szintén sikerült és egy-két felújításon — például Majoros bácsin, vagy a botrányos badacsonyi szüret közvetítés paródiáján — most is ugyanolyan szívből derültünk, mint annak idején. Sok műsorszámot azonban érthetetlenül hosszú ideig elhúztak. Általában baj volt a ritmus pergésével és jónéhány műsorrészletnél nem értettük, hogyan kerültek egyáltalán bele, miért képzelte valaki is, hogy ez méltó a tíz év java termésének reprezentálására. S hogy ezt leírtuk, ezzel talán mentesülünk az ünneprontás gyanúja alól is. Hiszen éppen azt állítjuk, hogy bármennyit szidták is nézői egy évtized alatt a Magyar Televíziót, bármennyiszer okozott is bosszúságot, azért sokkal több a kellemes, a szép év a maradandó emlékünk műsorairól. Egy évtized alatt nemcsak lakásunknak, hanem családunknak, egész életformánknak is szerves része lett a televízió. És ezt azért megköszöni neki a tíz éves magyar tv-nézők hatalmas, és a tv-kritikusok maroknyi tábora egyaránt. Kakab és tamás VETÍTŐ VÁSZON BUMERÁNG. — A mai húszévesek a megmondhatói, hányszor álltak szüleik előtt az értetlenség és a dac kifejezésével arcukon, amikor a múltról, a háborúról, a szörnyű emlékekről hallgatták az idősebbek elbeszéléseit. Mi közünk nekünk mindehhez? Hiszen nem is éltünk akkor, Mit akarnak tőlünk? Az új lengyel film megkísérli, hogy válaszoljon. Hősnője, a tizenkilenc éves Éva, több mint 20 évvel a háború után, kénytelen átélni annak következményeit. És ez az élmény az életébe kerül: az a bomba, amelyet még akkor helyeztek el, az ő életét most oltja ki. Nem valódi gyújtószerkezet, hanem az emberek tudatába fészkelt, beléjük ivódott, részükké vált gondolkodásmód. A történet Wroclawban játszódik. Éva megismerkedik a Nyugat-Németországból turistaként a városba látogató Kurttal, aki 23 éve abban a házban született, ahol most Éva lakik. Az ismeretségből barátság, a barátságból szerelem lesz. De Éva apja, akinek feleségét és fiát a németek ölték meg, megtiltja, hogy találkozzanak. Éva hiába érvel: a fiú akkor még nem is élt... Kurt lassan megérti, hogy mit jelent Lengyelországban németnek lenni. Eljut Auschwitzba, és mindent megért. Mindketten megértik, de nem tudnak belenyugodni. Ők már mások... Az ő életüknek semmi közük a dologhoz. S a háború, mint az elhajított bumeráng, 20 év után is vissza- hull rájuk és elpusztítja őket. A film kérdésfeltevése reális és izgalmas. Művészileg azonban a rutinos, az átlagból nem kiemelkedő rendezői invenció jellemzi Leon Jeannot munkáját. Kár! De nincs minden veszve : sokáig emlékezetünkben marad Barbara Brylska, Holger Mahlich és Zdislaw Karczewski játéka. KOLTAI TAMÁS Cannes-i Szilágyi Gábor jelenti telefonon a cannes-i filmfesztiválról. A fesztivál második hetében vetítették Antonioni filmjét, Blow up címmel, továbbá a Három nap egy gyerekkel című izraeli, és a Szél a hegyekből című algériai filmet. Ezek érdemelnek említést De most nem róluk kívánok szólni, mert méltatásukkal eddig már bizonyára találkoztak olvasóink más magyar lapokban. Most meghívom önöket, hogy látogassanak el — képzeletben — a fesztivál egyik sajtófogadására, így érkezünk meg Cannes idei egyik legérdekesebb eseményének színhelyére, ahol több száz újságíró, rengeteg villanófény, kamera és reflektor várja Lewist, a komikust. Másfél órán keresztül, amíg ez a sajtófogadás tart, elfelejtjük, hogy hol vagyunk. Varieté színházban érezhetjük magunkat. Vannak egyesek, akik általában úgy gondolják, hogy a nevettetés tulajdonképpen egyenlő a felszínességgel, a „bohóckodással”. Ha már annyiszor elhangzott ez ellen a tiltakozás, most is elmondhatjuk: Nem így van! Lewis, aki különféle maszkokat szokott magára ölteni a mozivásznon, most egyszerű „civilemberként” beszél a nevettetés tudományáról. Hallgassuk csak! S közben gyötrődik, önmagával viaskodik, lényegében úgy, ahogyan felkészül egy-egy szerepére. — Nagyon nehéz nevettetni! — mondja szinte mentségül. Mentségül és természetesen. Olyan közvetlenséggel, mint amilyent filmjeiben láthatunk. Lám, a komikus Lewis önmagát adja, az embert, aki abban éli az életét, hogy megnevettessen valamennyiünket. Kacag a sajtókonferencia. A művész boldog, hogy ezt elérte, miközben pedig nagyon komoly dologról beszélt. Lewis nagy művész, nevével tele van a világ. Reméljük, nemsokára megjelenik a magyar mozik vetítővásznán is. A másik név, amelyről szólni érdemes, felettébb ismerős. Világhírű. Világsztár. Brigitte Bardot. Most itt nagyon sokan emlegették őt, abból az alkalomból, hogy 13 évvel ezelőtt Cannes-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt. Akkor még senki sem ismerte. Nagyon fiatal volt még, és nem sokat árult el tehetségéből. Az évek azonban teltek. Bardot sztár lett. S hiába hívták meg minden évben a cannes-i fesztiválra. A meghívást elutasította. Bosszúból? Vagy, mert nem akart emlékezni arra a kislányra, akit annak idején itt túlontúl mellőztek? A jég végül is megtört. Idejött, és hagyja, hogy ünnepeljék. A Tizen nap sikere is folytatódott: több külföldi forgalmazó cég megvásárolta. Filmünket hamarosan láthatja két olyan jelentős nagyváros is, mint amilyen Párizs és London. A szélesvásznú, 70 milliméteres, vagy TODD—AO néven ismert eljárás a filmvetítés legkorszerűbb módja. A filmkép látószöge ebben az esetben annyira megnövekedett, hogy határai a természetes látószögnek felelnek meg. A néző úgy érezheti, hogy nem is a nézőtéren foglal helyet, hanem a mozivásznon megjelent tájban, környezetben, a film cselekményének középpontjában. A cselekményt a néző a háromdimenziós térben maga éli át. A térhatást fokozza a 70 milliméteres film 6 mágneses hangcsíkja, amelyből 5 a vetítővászon mögött elhelyezett 5 hangszórócsoporthoz, s a hatodik a nézőtér különböző pontján felállított, úgynevezett effekt hangszórókhoz tartozik. TODDAO eljárással készült a HÁBORÚ ÉS BÉKE című szovjet film, amelyet májusban láthatunk Hazánkban májusban nyílik meg az ország első ilyen panoráma-szélesvásznú mozija, a budapesti Corvin filmszínház. A nyitó műsor nagy érdeklődéssel várt filmje, a Háború és béke című, színes, 70 milliméteres szovjet film, a filmművészet történetének mindeddig legnagyobb szabású produkciója. Forgatásához annyi kelléket használtak, mint amennyi elég lett volna 15 teljes estét betöltő más filmhez. 100 belső és 172 szabadtéri díszlet között folytak a felvételek. 2000 civil öltönyt és 16 500 katonai egyenruhát varrt a szereplőknek, s a statisztériának 47 vállalat. A monumentális csatajelenetek .. filmrevitelénél igénybe vettek 160 löveget, 120 kocsit, 7000 kardot és szuronyt, 52 tonna füstport, 23 tonna 15 port, 16 600 kézigránátot, 6600 fehér füstbombát, 4500 gyutacsot, 400 000 liter világító olajat. A filmet, amelyről az egész világ beszél, Szergej Bondarcsuk rendezte. Magyarországi gótikus művészet a Szépművészeti Dumban Judí** -A.. Szépművészeti Múzeum legújabb kiállítása a magyarországi gótikus festészet és szobrászat legszebb emlékeiből válogatta anyagát. Két teremben sorakoztak egymás mellett a XIV. század derekától kezdődően, gótikus szobraink, táblaképeink, s domborműveink. Mintegy 60 tárgy képviseli kiállításunkon a középkori fafaragó és táblaképfestő műhelyeinkben virágzó, sokágú, kiváló művekkel ékes fejlődésmenetet. Első helyen kívánja említését az ezüst palástba öltözött, franciás hátú szlatiini Madonna, amely karcsú eleganciájával a XIV. századi magyarországi szobrászat egyik legkiválóbb alkotása. Nagyjából egyidejű az archaikus mosolyú malduri dombormű, amely az Anjou-korszak francia kapcsolatai mellett művészetünk más orientációjáról tanúskodik, stílusának forrása Szilézia vidékén fakadt. Táblaképeink száma a XV. századdal kezd gyarapodni. Ekkor szerveződnek legfejlettebb városainkban az első művészközösségek: a középkori kézműves-ipar keretei közé szorosan illeszkedő festő- és szobrász-céhek. Mestereink nevét, kilétét homály borítja meg, ahogy általánosan szokásos ez a középkorban, de a század közepe táján elvétve már monogramokkal jelzik a festők műveiket. A század első felére jellemző lágyabb, elegánsabb stílust, amelynek európai rangú képviselője a bárkát Dorottya, a század második felében, vége felé, a szélesebb elbeszélő kedv, a reális ábrázolásmódhoz való közelítés, a merészebb karakterizáló készség váltja fel. A művészi fejlődés fő vonalai a XV. század végén a reális, természethű megjelenítés felé vezetnek, nem egyszer mégis új erőre kap az idealizáló, költőibb hangulatú korábbi gótika emléke. Valamiféle ritkán elérhető harmóniával ötvöződik egybe e költői szemléletmód az újszerű relitás iránti igénnyel M. S. mester 1506-ban festett pompás remekművén. A háttér meszszi horizontú, romantikusan gazdag képzeletbéli tája reális elemekkel szövődik át csakúgy, mint az előtérben álló két asszony figuráját is egyaránt jellemzik lágyabb. Idealizált és reálisabb természethűvonások. A Szépművészeti Múzeum új kiállítása több, eddig a raktárokban őrzött, s a nagyközönség előtt még be nem mutatott tárgyat tett most közszemlére. Több műalkotásunk a közelmúltban nyerte vissza, a restaurátor műhelyekből kikerülvén, eredeti szépségét. A rendezvény új színnel gazdagítja a Szépművészeti Múzeum változatos kiállítássorozatának képét. Egyben előkészület is e tárlat arra a nagyszabású bemutatkozásra, amely a Kulturális Kapcsolatok Intézetének szervezésében ez év őszén a londoni Victoria és Albert Múzeum látogatóközönségével lesz hivatva megismertetni a közép- és reneszánszkor magyarországi művét RADOCSAY DÉNES, a kiállítás rendezője M. S. mester 1506-ban festett pompás remekművét Ismét láthatjuk a napszemüveg mindig divatain MODELLEK KAPHATÓK (JÜik3) szaküzletekben