Magyar Ifjúság, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-25. szám)

1967-05-13 / 19. szám

III. ORSZÁGOS AMATŐR KÖNNYŰZENEI FESZTIVÁL HANG­SZÓRÓ KISUNÓKÁM.­­ Afinoge­nov, aki Visnyevszkij, Pago­­gyin, Kornyejcsuk és Gorkij kortársaként írta drámáit, ma nem lenne idősebb 60 eszten­dősnél. De 1941-ben elpusztí­totta őt is a második világhá­ború: a fasiszta hadigépezet. A kitűnő szovjet drámaírónak az a műve, amelyet most is­mét élvezhettünk, olyan re­meklés, amelyből egyetlen is elég a halhatatlansághoz. Mi mindent várhattunk volna még tőle — ez járt szüntele­nül a fejemben a Kisunokám rádióváltozatának hallgatása közben.­­ A magára markolt kis Mása emberek közé *sz­elídíti a könyveinek és pergamenjei­nek élő Okajomov professzirfc- 4 és asz­­újításáért 30 ezer rullért zsebrevágó, magányos pén-­­zeszsákot, Boriszovics geoló­gust. .. í-v'í*... W-b-' Ez az Okajomov rokona a Viharos alkonyat Polezsájjev professzorának. De amíg Po­­lezsájevet a­ forradalom viha­ra téríti és lendíti ki az ön­ként vállalt­ magányból, addig Afinogencv tudósát, a családi élet melege, amely őt aka­rata ellenére kénysze­ríti rá a ■ kis Mása, a hirtelen megérkezett kisuno­­ka.­­Mindkét tudós a forrada­lom­­ résztvevő és nem csak néző tagjává változik a drá­ma végén. " Afinogenovnál lírai játék lett a témából, amelynek min­den jelenetében jóleső izga­lommal vesszük tudomásul, hogy a kis Mása apró lélek-­­tani léptekkel halad a célja felé. Okuromov professzort Ke­t­mény László­ alakította, zsém­beskedése m­ögöött a kialakuló szovjet ember, a tudós átala­kulása és humanizmusa tük­röződött. A geológust Avar István formálta meg találó eszközökkel. Mását Törőcsik Mari a tőle megszokott ked­vességgel játszotta.­ Említést és dicséretet érdemelnek a­­­többiek is: Ungvári László, Tordy Géza, Szemes Mari, Kohut Magda. - 4 Solymosi Ottó rendezői kon­cepciójával egyetérthettün­k. ' - ~ SZÜTS­ ISTVÁN:1/ ' ,. egészséges fiatalság egészséges zené­lését tükrözte az a fesztivál, amelyet a KISZ Központi Bizottságának megbízásá­ból a KISZ Nógrád megyei bizottsága rendezett Salgótarjánban. Hozzávetőleges felmérés szerint, több mint ezer amatőr tánczenekar működik az ország­ban. A megyei ifjúsági szervezetek már a té­li hónapokban hozzáláttak a salgótarjáni ta­lálkozó előkészítéséhez: sorra szólították pó­diumra az­­együtteseket,­megindult a válo­­gatás. A márj­uis 4-től 7-ig tartó hétvégén öt­­venöt zenekar gyűlt össze az egész országból: 11 jazz-együttes, 14 hagyományos hangszere­ken­­játszó tánczenekar, 30 gitáros beat­­együtte­s. Ez az arány nem tükrözi a többi ezer zenekar megoszlását, mert ott a túlnyomó többség az aránylag könnyen megszólaltat­ható és rendkívül divatos gitáron játszik. A rendezőség azonban k­­ét okból­ is úgy dön­tött, hogy elvben és általában mindhárom kategóriából csak egy-egy zenekart küldhet minden megye.­­ Biztosítani kívánták, hogy a nagyobb technikai és zenei felkészültségű ha­gyományos hangszeresek ne szoruljanak hát­térbe a divathullám előnyeit élvező gitárosok mellett, mert ez —­ a könnyebb ellenállás törvénye szerint — az igényesebb hangszerek tanulásáról való lemondást vonná maga után, s a műsorok színességét is, korlátoz-' ná. ,' ■ ,■ ! Ugyanakkor még érezhető, mint­ min­­sfejr­ben ilyen vállalkozásban, hogy a ren­dezőket befolyásolja írások, régi előítéletek­ből fennmaradó tartózkodása és „rosszallása” a divatos beat-zenével szemben. Az első meggondolás indokolt. A mai gim­nazista-egyetemista kornak, s a velük egy­idős munkás és paraszt fiatalok általában olyan zenei alapnevelést kaptak az iskolá­ban, hogy ha hajlamuk támadt az aktív ze­nélésre, kár lenne megállniuk a legalacso­nyabb fokon. Itt azonban el kell oszlatni egy súlyos té­vedést: a gitár távolról sem olyan könnyű hangszer, amilyennek sokan képzelik. A gi­tár kezelése olyan fokom amelyet már jog­gal sorolhatunk a zenélés kategóriájába, épp­oly bonyolult és éppoly felkészültséget kíván, mint sok más hangszeré. Tévednek, akik sze­rint a világhírű­­ beat-együttesek olyanolyan egyszerű akkordokkal, elemi technikával ját­szanak, mint a legtöbb hazai amatőr, s csak az erősítő berendezés minőségén múlik a hangzásbeli különbség. A muzsikus fül hall­ja, hogy időnként a­ népszerű felvételek egy­szerűsége nagyon is rafinált­­ érzékkel • ki­számított hatáskeresés, s a lemezeken néha valóságos virtuózok játszanak! A I. könnyűzenei fesztivál gitárosai közül sokat hallottunk már egy évvel ezelőtt, és máskor is. Néhányan alaposan rávetették magukat a zeneelméletrő­ és hangszeres tanu­lásra. A többség azonban csak nagyon kicsit, vagy semmit sem lépett előre. Kár lenne, ha a sok­ hangszeres fiatal nem igyekeznék utat nyitni muzsikájában az érzelmek szélesebb skálájának, s ha játékuk az évek múltával sem tükrözné emberi érzésük, érzelmi gazda­godásuk folyamatát. , A mostani fesztivál ugyanakkor arról is tanúskodott, hogy lényeges pozitív eredmé­nyeket könyvelhetünk el­­sikerként, s ez­­ a döntőbb! Tavaly ilyenkor, a II. amatőr könnyűzenei fesztiválon minden együttes­­azt játszott, amit éppen akart. Vagy inkább, amit éppen tudott. A gitárosok műsora ezért a­­külföldi­­ együttesek felvételeinek szegényesebb máso­lataiból állt. Ebben az évben szovjet dalok­ból kellett kiválasztaniok és feldolgozniok (!) egyet-egyet, két angol nyelvű számból vá­laszthatták a másik kötelező darabot, s el­engedhetetlen feltétel volt,­hogy magyar szám is szerepeljen a műsorukon. Az új­ és Váratlan feltételek arra kény­­szerítették a zsűri elé­­készülő­ együtteseket, hogy önálló zenei megoldásokon törjék a fejüket, megtanulják kottáról átültetni a dallamokat, basszus szólamokat, harmóniá­kat, beosszák a vezető melódia megszólaltá­­sát a szóló gitár, clavicette, saxofon, száj­­harmonika és egyéb hangszerek között.. Még sokszor primitívek ezek a feldolgozá­sok, de az együttesek már kiléptek a puszta utánzásból az eleven, muzsikálás világába. A következmény: nemcsak arra lesznek képe­sek, hogy mások által megfogalmazott, hang­zásba öntött érzéseket és hangulatokat száj­kózzanak, hanem egyre inkább önmagukat szólaltatják meg. Az idei fesztivál legfontosabb eredménye­­és sikere, hogy a bemutatott számok hatása nem maradt el a tavalyi, „lekoppintott" vi­lágslágereké mögött. A feldolgozással, hangszereléssel bibeled ■gitárosok közben arra is kedvet kaptak hogy önálló szerzeményekkel kísérletezzenek Dallamot komponálnak, megharmonizálják feldolgozzák hangszereikre, szöveget írnál hozzá... Néha nem is rossz, amit csinálnak de a legfontosabb, hogy­­ csinálják. Életük részévé tették a muzsikát. A beat zenekarok közeledése a folklorhoz fordulatot hozott a hagyományos tánczeneka­rok fejlődésében is. A tömeghatás keresése jó irányba tereli őket. Mert igaz ugyan, hogy a századeleji, de méginkább a két világhá­ború közötti slágerirányzat a romantika leg­felszínesebb elemeinek olcsó közhellyé kop­tatásából élt, de volt akkor valami értékesebb befolyás is: a néger folklórból táplálkozó jazz! A dixieland stílust eltanuló tánczene­­­karok s azok is, melyek egyre­ több gitárt szólaltatnak meg a hagyományos (főleg fú­vós) hangszerek mellett, most két irányból közelítenek tehát a folklórhoz. A népzenei tradíciók erejét bizonyítja, hogy a legkisebb közeledés is tartalmi gazdagodást von maga után. Ahogy meg kellett bukniok a magyar népdalokra kuplészerű strófákat húzó kísérleteknek, úgy hatol egyre mélyebb­re a fiatalok népszerű zenéje a folklór ele­mek uralomra jutásával párhuzamosan. Mindenképpen szeretném elkerülni, hogy az elmondottakból bárki is túlzott rózsás képre következtessen. Salgótarjánban nem valami „magas­rendű muzsikálás” bontakozásának le­hettünk tanúi. Ismételten hangsúlyozni kell, hogy az amatőr gitár együttesek és tánczene­karok tagjai nem elég biztos kezelői még hangszerüknek, s zenei felkészültségük is ke­vés a fejlődés ütemének meggyorsításához. De a felsorolt egészséges tendenciák felismer­hetők az egész világon folyó zenélésen, s csí­rájukban megmutatkoztak Salgótarjánban is! Ezeket az egészséges, tendenciákat fel kell is­­merni, észre kell venni, és el kell ismerni, tudatosan rájuk kell irányítani a figyelmet , hogy megerősödhessenek. Azt az illúziót is el kell oszlatni, mintha e tendenciák és értékesebb elemek révén a beat zene utat készítene a művészi értékű zene, a klasszikus kategóriába tartozó zene­művészet felé. Mozarthoz és Bartókhoz nem ez az út vezet, hanem az, mely az általános iskola énekóráin és az Ifjú Zenebarátok ösz­­szejövetelein indul. A művészi zene más szfé­rába tartozik és más szerepet tölt be, mint a táncos szórakozások zenéje. De a legköny­­n­yebbnek minősített műfajt is lehet ízléssel, tartalommal művelni, s az unaloműző dúdo­­lás is, a legegyszerűbb kávéházi zongorázás is esztétikai funkciót tölt be! A jazz volt a III. országos amatőr könnyű­zenei fesztivál legrangosabb műfaja. Olyan rangos volt, hogy kétségtelenné tette: nem is való a tánczenével azonos programba... A Dr. Kiss vezette debreceni quartett, a Bar­­tala- és Fábián-trió, de még a szentesi együt­tes vezetője, dr. Bulin is kilógott produkció­jával a tánczenei együttesek közül. A nálunk még mindig érthetetlenül mellő­zött és elhanyagolt műfajnak a KISZ ma a legfőbb hazai patrónus. Ne is szűnjön meg törődni vele, mindaddig, míg a zenei intéz­mények megfelelően nem kezelik és fejlesz­­­tik. De külön kell választani a szórakoztató, könnyű tánczenétől. Mert a jazz igényes kon­cert műfaj! Sikert aratott az idei fesztivál három kül­földi vendég együttese is: a leningrádi GAM­MA JAZZ (dixieland), a suboticai (szabadkai) MLAVOSZT tánczenekar és a rendkívül kul­turált, elmélyült jazz muzskálást nyújtó, besztercebányai együttes. A négynapos találkozó résztvevői nemcsak a zsűri előtt és a nyomtatott program sze­rinti hangversenyeken szerepeltek. Megláto­gatták Szécsény, Tar és Balassagyarmat mű­velődési házait, játszottak Salgótarján és Nógrád megye eszpresszóiban és éttermeiben, s azokban a KISZ-alapszervezetek­ben, me­lyek vállalták egy-egy vendég zenekar foga­dását, kalauzolását és patronálását. (Több mint 50 ilyen KISZ-alapszervezetről kell el­ismeréssel megemlékezni!) A rendezőség az idén is jó munkát vég­zett. A szereplők felkészültségét és produkcióik zenei értékét mindhárom kategóriában külön­­külön működő zsűri értékelte. Teljesítmé­nyük szerint kaptak arany-, ezüst- és bronz­diplomát, vagy emléklapot. (Díjazottaink név­sorát lapunk 1. oldalán közöljük.) A hangversenyek telt házak előtt zajlot­tak, a közönség fokozódó érdeklődése és hoz­záértése igazán jó légkört teremtett a hang­versenyeken. Kár, hogy a jelentős eseménynek nem volt nagyobb, országos méretű hírverése, és — főként — visszhangja. Fodor Lajos A Bajtala-trió egyik tagja Vendégünk: a szovjet Gamma-együttes Énekel: Szécsi Pál A Kék Csillag együttes is sikert aratott •' ! (Fotó: Koppány) ERNYŐ TÍZ ÉVES A TV-NÉZŐ.­­ Május elsején jubilált a Ma­gyar Televízió. Fennállásának 10. , születésnapját ünnepelte. ■ Mégpedig rokonszenvesen, kedves ötlettel, úgy mellőzve a feszélyező ünnepélyességet, úgy kerülve ki az öntömjéne­zés csapdáit, hogy nem is ön­magát, hanem a nézőt köszön­tötte az évfordulón. Szellemes és közvetlen hangvételű ösz­­szekötőszöveget írt ehhez a kétórás műsorhoz Litványi Károly, és a szöveg tolmácso­lását nem kisebb népszerűsé­gű színészre bízták, mint Sin­­kovits Imrére. Az összekötő­­szövegben és annak tolmácso­lásában nem is volt hiba. Kár, hogy maga a műso nem volt olyan jó,­mint ami­lyen lehetett volna! Mint ami­­­­lyen — egyes részleteiben — volt is. Például­­■ Tabi László csevegése kitűnő volt. A sok kalandos, folytatásos műsorból adott parodisztikus összeállí­tás szintén sikerült és egy-két felújításon — például Majoros bácsin, vagy a botrányos ba­dacsonyi szüret közvetítés pa­ródiáján — most is ugyan­olyan szívből derültünk, mint annak idején. Sok műsorszámot azonban érthetetlenül hosszú ideig el­húztak. Általában baj volt a ritmus pergésével és jóné­­hány műsorrészletnél nem értettük, hogyan kerültek egy­általán bele, miért képzelte valaki is, hogy ez méltó a tíz év java termésének rep­­rezentálására. S hogy ezt leírtuk, ezzel ta­lán mentesülünk az ünnep­rontás gyanúja alól is. Hiszen éppen azt állítjuk, hogy bár­mennyit szidták is nézői egy évtized alatt a Magyar Tele­víziót, bármennyiszer oko­zott is bosszúságot, azért sok­kal több a kellemes, a szép év a maradandó emlékünk műsorairól. Egy évtized alatt nemcsak lakásunknak, hanem családunknak, egész életfor­mánknak is szerves része lett a televízió. És ezt azért­­ megköszöni neki a tíz éves magyar tv-nézők hatalmas, és a tv-kritikusok maroknyi tá­bora egyaránt. Kakab és tamás VETÍTŐ VÁSZON BUMERÁNG. — A mai húsz­évesek a megmondhatói, hányszor álltak szüleik előtt az értetlenség és a dac kifeje­zésével arcukon, amikor a múltról, a háborúról, a ször­nyű emlékekről hallgatták az idősebbek elbeszéléseit. Mi közünk nekünk mindehhez? Hiszen nem is éltünk akkor­, Mit akarnak tőlünk? Az új lengyel film megkísér­li, hogy válaszoljon. Hősnője, a tizenkilenc éves Éva, több mint 20 évvel a háború után, kénytelen átélni annak követ­kezményeit. És ez az élmény az életébe kerül: az a bomba, amelyet még akkor helyez­tek el, az ő életét most olt­ja ki. Nem valódi gyújtószer­­kezet, hanem az emberek tu­datába fészkelt, beléjük ivó­dott, részükké vált gondolko­dásmód. A történet Wroclawban ját­szódik. Éva megismerkedik a Nyugat-Németországból tu­ristaként a városba látogató Kurttal, aki 23 éve abban a házban született, ahol most Éva lakik. Az ismeretségből barátság, a barátságból szere­lem lesz. De Éva apja, akinek feleségét és fiát a németek ölték meg, megtiltja, hogy ta­lálkozzanak. Éva hiába érvel: a fiú akkor még nem is élt... Kurt lassan megérti, hogy mit jelent Lengyelor­szágban németnek lenni. Eljut Auschwitzba, és mindent megért. Mindketten meg­értik, de nem tudnak be­lenyugodni. Ők már mások... Az ő életüknek semmi közük a dologhoz. S a háború, mint az elhajított bu­meráng, 20 év után is vissza-­­ hull rájuk és elpusztítja őket. A film kérdésfeltevése reá­lis és izgalmas. Művészileg azonban a ruti­nos, az átlagból nem kiemel­kedő rendezői invenció jellem­zi Leon Jeannot munkáját. Kár! De nincs minden vesz­ve : sokáig emlékezetünkben marad Barbara Brylska, Holger Mahlich és Zdislaw Karczewski játéka. KOLTAI TAMÁS Cannes-i Szilágyi Gábor jelenti telefonon a cannes-i filmfesztiválról. A fesztivál második hetében vetítették Antonioni filmjét, Blow up címmel, továbbá a Három nap egy gyerekkel cí­mű izraeli, és a Szél a hegyek­ből című algériai filmet. Ezek érdemelnek említést De most nem róluk kívánok szólni, mert méltatásukkal ed­dig már bizonyára találkoz­tak olvasóink más magyar lapokban. Most meghívom önöket, hogy látogassanak el — kép­zeletben — a fesztivál egyik sajtófogadására, így érkezünk meg Cannes idei egyik legér­dekesebb eseményének szín­helyére, ahol több száz új­ságíró, rengeteg villanófény, kamera és reflektor várja Lewist, a komikust. Másfél órán keresztül, amíg ez a saj­tófogadás tart, elfelejtjük, hogy hol vagyunk. Varieté színházban érezhetjük ma­gunkat. Vannak egyesek, akik ál­talában úgy gondolják, hogy a nevettetés tulajdonképpen egyenlő a felszínességgel, a „bohóckodással”. Ha már annyiszor elhangzott ez ellen a tiltakozás, most is elmond­hatjuk: Nem így van! Lewis, aki különféle masz­kokat szokott magára ölteni a mozivásznon, most egyszerű „civilemberként” beszél a ne­vettetés tudományáról. Hall­gassuk csak! S közben gyöt­rődik, önmagával viaskodik, lényegében úgy, ahogyan fel­készül egy-egy szerepére. — Nagyon nehéz nevettet­ni! — mondja szinte mentsé­gül. Mentségül és természetesen. Olyan közvetlenséggel, mint amilyent filmjeiben látha­tunk. Lám, a komikus Lewis önmagát adja, az embert, aki abban éli az életét, hogy meg­nevettessen valamennyiün­ket. Kacag a sajtókonferencia. A művész boldog, hogy ezt el­érte, miközben pedig nagyon komoly dologról beszélt. Le­wis nagy művész, nevével te­le van a világ. Reméljük, nemsokára megjelenik a ma­gyar mozik­­ vetítővásznán is. A másik név, amelyről szól­ni érdemes, felettébb ismerős. Világhírű. Világsztár. Brigitte Bardot. Most itt nagyon so­kan emlegették őt, abból az al­kalomból, hogy 13 évvel ez­előtt Cannes-ban jelent meg először a nyilvánosság előtt. Akkor még senki sem ismer­te. Nagyon fiatal volt még, és nem sokat árult el tehetsé­géből. Az évek azonban tel­tek. Bardot sztár lett. S hiába hívták meg minden évben a cannes-i fesztiválra. A meg­hívást elutasította. Bosszú­ból? Vagy, mert nem­ akart emlékezni arra a kislányra, akit annak idején itt túlontúl mellőztek? A jég végül is megtört. Idejött, és hagyja, hogy­­ ünnepeljék. A Tizen nap sikere is foly­tatódott: több külföldi forgal­mazó cég megvásárolta. Fil­münket hamarosan láthatja két olyan jelentős nagyváros is, mint amilyen Párizs és London. A szélesvásznú, 70 millimé­teres, vagy TODD—AO néven ismert eljárás a filmvetítés legkorszerűbb módja. A film­kép látószöge ebben az eset­ben annyira megnövekedett, hogy határai a természetes lá­tószögnek felelnek meg. A né­ző úgy érezheti, hogy nem is a nézőtéren foglal helyet, ha­nem a mozivásznon megjelent tájban, környezetben, a film cselekményének középpontjá­ban. A cselekményt a néző a háromdimenziós térben ma­ga éli át. A térhatást­­ fokozza a 70 milliméteres film 6 mágneses hangcsíkja, amelyből 5 a ve­títővászon mögött elhelyezett 5 hangszórócsoporthoz, s a ha­todik a nézőtér különböző pontján felállított, úgyneve­zett effekt hangszórókhoz tar­tozik. TODD­AO eljárással készült a HÁBORÚ ÉS BÉKE című szovjet film, amelyet májusban láthatunk Hazánkban májusban nyílik meg az ország első ilyen pa­noráma-szélesvásznú mozija, a budapesti Corvin filmszín­ház. A nyitó műsor nagy érdek­lődéssel várt filmje, a Háború és béke című, színes, 70 milli­méteres szovjet film, a film­művészet történetének mind­eddig legnagyobb szabású pro­dukciója. Forgatásához annyi kelléket használtak, mint amennyi elég lett volna 15 teljes estét be­töltő más filmhez. 100 belső és 172 szabadtéri díszlet kö­zött folytak a felvételek. 2000 civil öltönyt és 16 500 katonai egyenruhát varrt a szereplők­nek, s a statisztériának 47 vál­lalat. A monumentális csata­­jelenetek .. filmrevitelénél igénybe vettek 160 löveget, 120 kocsit, 7000 kardot és szuronyt, 52 tonna füstport,­ 23 tonna 15­ port, 16 600 kézigránátot, 6600 fehér füstbombát, 4500 gyuta­csot, 400 000 liter világító ola­jat. A filmet, amelyről az egész világ beszél, Szergej Bondar­­csuk rendezte. Magyarországi gótikus művészet a Szépművészeti Dumban J­udí** -A.. Szépmű­vészeti Mú­zeum legújabb kiállítása a magyarországi gótikus fes­tészet és szobrászat leg­szebb emlékeiből válogat­ta anyagát. Két teremben sorakoztak egy­más mellett a XIV. század dere­kától kezdődően, gótikus szob­raink, táblaképeink, s dombor­műveink. Mintegy 60 tárgy képvi­seli kiállításunkon a középkori fafaragó és táblaképfestő műhe­lyeinkben virágzó, sokágú, kivá­ló művekkel ékes fejlődésmene­tet. Első helyen kívánja említését az ezüst palástba öltözött, fran­­ciás hátú szlatiini Madonna, amely karcsú eleganciájával a XIV. századi magyarországi szobrászat egyik legkiválóbb al­kotása. Nagyjából egyidejű az archaikus mosolyú malduri dom­bormű, amely az Anjou-korszak francia kapcsolatai mellett művé­szetünk más orientációjáról ta­núskodik, stílusának forrása Szi­lézia vidékén fakadt. Táblaképeink száma a XV. szá­zaddal kezd gyarapodni. Ekkor szerveződnek legfejlettebb váro­sainkban az első művészközössé­gek: a középkori kézműves-ipar keretei közé szorosan illeszkedő festő- és szobrász-céhek. Meste­reink nevét, kilétét homály bo­rítja meg, ahogy általánosan szokásos ez a középkorban, de a század közepe táján elvétve már monogramokkal jelzik a festők műveiket. A század első felére jellemző lágyabb, elegánsabb stílust, amelynek európai rangú képvise­lője a bárkát Dorottya, a század második felében, vége felé, a szélesebb elbeszélő kedv, a reá­lis ábrázolásmódhoz való közelí­tés, a merészebb karakterizáló készség váltja fel. A művészi fejlődés fő vonalai a XV. század végén a reális, ter­mészethű megjelenítés felé vezet­nek, nem egyszer mégis új erő­re kap az idealizáló, költőibb hangulatú korábbi gótika emléke. Valamiféle ritkán elérhető har­móniával ötvöződik egybe e köl­tői szemléletmód az újszerű re­­litás iránti igénnyel M. S. mes­ter 1506-ban festett pompás remekművén. A háttér mesz­szi horizontú, romantikusan gazdag képzeletbéli tája reá­lis elemekkel szövődik át csakúgy, mint az előtérben álló két asszony figuráját is egy­aránt jellemzik lágyabb. Ideali­­­­zált és reálisabb term­­észet­hű­­vo­nások. A Szépművészeti Múzeum új kiállítása több, eddig a raktárok­ban őrzött, s a nagyközönség előtt még be nem mutatott tár­gyat tett most közszemlére. Több műalkotásunk a közelmúltban nyerte vissza, a restaurátor mű­helyekből kikerülvén, eredeti szépségét. A rendezvény új színnel gaz­dagítja a Szépművészeti Múzeum változatos kiállítássorozatának képét. Egyben előkészület is e tárlat arra a nagyszabású bemu­tatkozásra, amely a Kulturális Kapcsolatok Intézetének szerve­zésében ez év őszén a londoni Victoria és Albert Múzeum láto­gatóközönségével lesz hivatva megismertetni a közép- és rene­szánszkor magyarországi művét RADOCSAY DÉNES, a kiállítás rendezője M. S. mester 1506-ban festett pompás remekművét Ismét láthatjuk a napszemüveg mindig divata­in MODELLEK KAPHATÓK (JÜik­3) szaküzletekben

Next