Magyar Ifjúság, 1970. szeptember-december (14. évfolyam, 35-51. szám)
1970-10-23 / 42. szám
HIROSIMÁTÓL A GYÖNGYSZIGETIG Azt hiszem, aki Japánba látogat, s módja nyílik utazgatni az országban, nem hagyja ki a szomorú nevezetességet: Hirosimát. Nemcsak azért, mert „illik" megnézni a huszadik század szörnyűségének ezt a színhelyét - s akik csoportosan érkeznek meg, már hagyománytiszteletből is első cselekedetként virágot helyeznek el a város központjában levő emlékműre, hanem azért is, mert Hirosima amennyire az emberiség fenyegető rémképévé vált, annyira megmaradt „speciálisan” japán jellegzetességnek. Nem mint zarándokhely. Ezerszer inkább azokról a szálakról van szó, amelyek az ország többi részét összefűzik ezzel a várossal. Tokióban barangoltunk céltalanul az utcákon, s a Sinzsuku egyik áruházának föld alatti labirintusában az oszlop mellett ülő japán férfira lettünk figyelmesek. Embergyűrű vette körül. Azt gondoltuk, biztosan egy koldus, akinek adományokat szórnak az utcai járókelők. Hamar be kellett látni a tévedésünket. Az embergyűrű a vak ember boldogulása, gyógyulása érdekében tevékenykedett; valóságos kézimunkaműhely alakult ki körülötte, mert azt tartja a hagyomány, hogy bizonyos számú papírgalamb elkészülte után a szerencsétlenül járt meggyógyulhat. Minden egyes papírkézimunka egy jószándék megnyilvánulása, s a sok-sok ezer egybekapcsolva ... Nos, őszintének kell lenni, még akkor is, ha az szép illúziót rombol. A férfi, aki a hirosimai atomtámadásnál vesztette el szeme világát, a csodatevéstől semmit sem várhat. Éppen úgy, mint a többiek, akik, sajnos, negyedszázad múltán is magukon viselik annak a borzalmas napnak a nyomait. Hirosimában mondta egy orvos: - Most is kezelünk olyan betegeket a kórházban, akik akkor kaptak sugárfertőzést. Talán sikerül nekik elhagyniuk a kórházat, de valószínűbb az, hogy nem. Egész életükben nyomorékok, betegek maradnak. És ez nem az egyetlen ilyen kórház Japánban! Hát ez az ezer kapocs, amely Hirosimához láncol minden várost. Egyébként látta a kiállítást? Bólintottam, hogy igen. Újból elém villant a megégett katonazubbony, a furcsa alakúra olvadt üvegpalack, a sok-sok apró használati tárgy, s az életüket vesztették megmaradt dokumentumai. Meg a mostani világ, amely képzőművészeti alkotásokkal, egyéb tárgyakkal állított örök emléket a sok-sok áldozatnak. És az orvos rögtön meg is adta a választ, mielőtt még kimondhattam volna a kérdést, miért érdekelte őt, hogy megnéztem-e a múzeumot. Ez a múzeum kicsiben ugyan, de példázza, hogy Hirosimát nem felejtik el japán földön és vízen ... Azok a személyes holmik, melyek ott vannak, sok-sok családot érintenek. Azt szokták mondani, hogy nincs is olyan család Japánban, amely ne érezte volna meg Hirosimát a hozzátartozók köréből. Érthető, ha a halászokkal együtt tiltakoznak az újabb gombafelhők nyomán terjedő újabb sugárzások miatt az egyetemisták és a munkások, vagy tüntetnek Okinawa miatt, ahol ilyen fegyverek tárolására mód van. És ha a japán hadsereg kezelésébe kerül ez a támaszpont - 1972-re, hírek szerint, átadják az amerikai megszánó csapatok -, akkor sincs kizárva az elemi erejű tiltakozás lehetősége ... Nem szabad felidézni Hirosimát! Nem szabad - mert ebben a városban valóban minden erre figyelmeztet. Az egykori iparcsarnok helyén megmaradt rom, amely az epicentrum volt, éppen úgy, mint a modern nagyváros, amely látszólag már kiheverte a negyedszázaddal ezelőtt kapott sebeket. Halálos csapás volt ez akkor — most pedig virágzó élet van a városban, amelyben azért nyomasztó érzések keverednek, a helybeliben és a messzi földről érkezett látogatóban egyaránt. Mennyire gondtalanabb és felhőtlenebb az a „világ”, amelybe viszonylag kellemes utazás után csöppenünk. A gyöngysziget bejáratánál állunk, csodálatosan szép környezetben, s a szó igazi értelmében vett mesébe illő gazdagság színhelyén. A Mikimoto 1905-ben — megteremtette mesterséges gyöngytenyésztés birodalma ez, amely - bármennyire is furcsa a kötődés - legalább annyira Japánhoz tartozik, mint az előzőleg meglátogatott város. Hatalmas bevételt nyújt ez az országnak persze, pontos számot senki sem tud bizonyossággal mondani. Úgy vannak ezzel, mint magával a mesterséges gyöngytenyésztéssel. Az érdeklődő szeme előtt telepítik be azt a Mississippi vidékéről hozott megtermékenyítő anyagot a kagylóba, amely az eredményesség titka: látványos bemutatót rendeznek a fehér kendőbe csavarkázott „gyöngyhalász" lányok a tenger vizében; szakavatott magyarázatot hallani a múzeumban a „gyártás", hozzátehetnénk, a Japánban már megszokott nagyüzemi gyártás összes kérdéséről... Csakhát nem sokkal tud többet az ember annál, mint amikor a szigetre érkezett. Igaz, rengeteg új ismeret halmozódik fel benne a néhány órás látogatása során, s rendkívül szívélyes meghívót is kap egy teaszertartásra, de hát a titkok azért csak titkok maradnak. Ha erről esik szó, rendkívül udvarias mosoly kíséretében hangzik el a magyarázat: Mikimoto, aki megalapította ezt a csodálatos gazdagságú birodalmat, hosszú évtizedekig kísérletezett a mesterséges gyöngytenyésztés megteremtésével. Tudta, hogy az időt kell csökkenteni - a beérés ideje több esztendőről másfélre csökkent -, a helyet kell megkeresni, az alkalmas éghajlatot és vizet meg egyéb tényezőket kell kiválasztani. Mit gondolnak, mások nem ismerték ezeket a meghatározó tényezőket? Mégis csak egyedül neki sikerült... Hát ebben van a titok. Az egyik vitrin elé invitál kísérőnk, az 1937-es New York-i világkiállítás egyik remek darabját, a híres Szabadság-szobor gyöngyváltozatát látjuk magunk előtt. Egy kicsit ilyen volt az életútja is — folytatódik a magyarázat szegény ördög volt, halász, s milliomos lett belőle. Maga ez a darab egymillió dollárt ér... Persze ma már az értéke inkább eszmei jellegű. És mellettünk hangos árukínálás. Drótkalitkából kivett kagylók között lehet válogatni 500 yen ellenében — mintegy ötven forint —, s kipróbálhatja mindenki, milyen a szerencséje. Ahány gyöngyöt és amilyet talál benne, az övé marad. Előtte nyitják fel a kagylót, s természetesen azt, amelyikre mutat. Vállalkozó akad bőségesen. Az első kettős - két gyöngy van a kagylóban - örömöt és meglepetést okoz. A második már hanyag tudomásul vétekt. A harmadiknál, az ötödiknél elhangzik a megjegyzés: smafu, vásári bazár az egész! Hát igen. Ha arra gondol az ember, hogy a nyugatnémet házaspár szemrebbenés nélkül fizetett egy gyöngyszemért néhány perccel korábban majdnem 90 ezer yent, s a vitrin őriz több mint 800 ezer yen értékű gyöngyöt is... A gyöngyszigeten is üzlet az üzlet, s hogy mennyire jövedelmező, azt éppen a Mikimoto Pearl Island bizonyítja. Befejező rész: Utak és emberek 70/4212MAGYAR IFJÚSÁG KOVÁCS KATI nagylemezéről Nemrég jelent meg a hanglemezboltokban Kovács Kati első nagylemeze — amelynek címe: Suttogva és kiabálva. S, hogy erről szóló tudósításunk késett, annak az az oka, hogy Kati hetekig külföldön volt. — Merre jártál? — A Német Demokratikus Köztársaságban voltam, ahol részt vettem a „Freundschaft-Festival”on. Nyolc ország küldte el énekeseit erre a rendezvényre, amelyet ebben az évben tartottak meg ötödik alkalommal. A közreműködőket a berlini rádió tánczenekara kísérte. Az NDK nyolc nagyvárosában léptünk fel hatalmas koncerttermekben. A közönség minden előadáson szavazott a neki legjobban tetsző előadókra. Én nagyon büszke vagyok, mert négy városban én nyertem az első díjat — Milyen számokat énekeltél? — A „Mégis ő” és a „Jaj, nem vigyáztam” című dalokat. Különösen az utóbbinak volt nagy sikere, és nem kis örömmel hallottam, hogy a „Tessék választani!” győztes száma is ez lett. (Sőt, Kati kapta a legjobb előadói díjat is. Mindkettőért gratulálunk neki!) — Beszélj a nagylemezedről! — Tizennégy számot énekelek rajta. A címe, „Suttogva és kiabálva”, tulajdonképpeni „ars poeticám”, hiszen a két fogalom közé sok minden belefér, és én mindent szeretek énekelni, sokféle stílusú dalt, mindent, ami nekem tetszik, amit jónak érzek. A számok között akad néhány érdekesség is. Flamm Ferenc, aki általában soul-dalokat ír és énekel, most egy nagyon szép lírai dalt írt nekem, Altató címmel. Koncz Tibor Bolondos álom című dalában nálunk még elég új dologgal — a jazz-beat improvizációval — kísérleteztünk. Talán ez volt az első szám, amely annak idején készült a nagylemez dalai közül, de a lemezborító késett, így a dal csak most jelenhetett meg. Kíváncsian várjuk a közönség véleményét. — Van-e kedvenc számod a dalok között? — Valamennyit szeretem, de az új számok közül talán egyik legkedvesebb a „Volt egy régi nyár” című dal. Bee Gees-hangulatú, kicsit nosztalgikus hangvételű melódia. Az ismert dalok közül egy került a nagylemezre, „A régi ház körül” című számom, amelyik úgy tudom, még mindig szerepel a Magyar Ifjúság slágerlistáján. — Mi a programod a közeljövőben? — Október 17-én Hamburgba utazom, ahol a Polydor hanglemezgyár készít velem néhány felvételt. Novemberben folytatjuk az Országos Rendező Iroda tavaly kezdett „Egy férfi és egy nő” című műsorát Koós Jánossal és az Express zenekarral. Magyarország nagyobb városaiban lépünk fel ezzel a programmal. — Gratulálunk a nagylemezhez — amelynek a borítója, sajnos, igen ötlettelen —, és reméljük, hogy a tizennégy számból minél többet üdvözölhetünk majd slágerlistánkon. Csenterics Ágnes Mostani (Legutóbbi) helyezés 1 (2) Jaj, nem vigyáztam — KOVÁCS KATI 3 2 (1) János bácsi pipája — ZALATNAY SAROLTA 5 3 (3) André (Je t’aime) — KONCZ ZSUZSA 15 4 (3) Régli dal — ILLÉS 5 5 (6) Gyöngyhajú lány — OMEGA 40 6 (4) Tízezer lépés — OMEGA 40 7 (8) Micsoda igények — SZÉCSI PÁL 3 8 (9) Sört kérek én — ARADSZKY LÁSZLÓ 6 9 (7) Én nem tudtam azt, kérem — KONCZ ZSUZSA 22 10 (10) Menekülés — ILLÉS 28 11 (13) Történet M-ről — ILLÉS 39 12 (14) Valaki kell, hogy szeressen — KONCZ ZSUZSA 22 13 (11) Mária volt — METRO 40 14 (15) A régi ház körül — KOVÁCS KATI 25 15 (12) Hej, rolli, rom — HUNGÁRIA 19 A harmadik hét után: újabb változás az első helyen. Ezúttal KOVÁCS KATINAK gratulálhatunk, az idén már nem is először. S egy másik érdekesség, ha megfigyelitek: az első három helyet, slágerlistánk történetében először, nem együttesek, hanem előadók foglalják el. Ez is jelez valamit... Hogy mit teszünk a jövő héten, tőled is függ. Várjuk szavazatodat: kedd (október 27.) délig. Címünk: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. vm., Somogyi Béla u. 6. Kérünk, mellékeld szavazatodhoz heti „41”-es jelzésű slágerlista-szelvényünket. SLÁGERLISTA