Magyar Ifjúság, 1970. szeptember-december (14. évfolyam, 35-51. szám)

1970-10-23 / 42. szám

HIROSIMÁTÓL A GYÖNGYSZIGETIG Azt hiszem, aki Japánba láto­gat, s módja nyílik utazgatni az országban, nem hagyja ki a szomorú nevezetességet: Hirosi­mát. Nemcsak azért, mert „il­lik" megnézni a huszadik szá­zad szörnyűségének ezt a szín­helyét - s akik csoportosan ér­keznek meg, már hagyomány­­tiszteletből is első cselekedetként virágot helyeznek el a város köz­pontjában levő emlékműre­­, hanem azért is, mert Hirosima amennyire az emberiség fenye­gető rémképévé vált, annyira megmaradt „speciálisan” japán jellegzetességnek. Nem mint zarándokhely. Ezerszer inkább azokról a szá­lakról van szó, amelyek az or­szág többi részét összefűzik ez­zel a várossal. Tokióban baran­goltunk céltalanul az utcákon, s a Sinzsuku egyik áruházának föld alatti labirintusában az osz­lop mellett ülő japán férfira let­tünk figyelmesek. Embergyűrű vette körül. Azt gondoltuk, bizto­san egy koldus, akinek adomá­nyokat szórnak az utcai járóke­lők. Hamar be kellett látni a té­vedésünket. Az embergyűrű a vak ember boldogulása, gyógyu­lása érdekében tevékenykedett; valóságos kézimunkaműhely ala­kult ki körülötte, mert azt tartja a hagyomány, hogy bizonyos számú papírgalamb elkészülte után a szerencsétlenül járt meg­gyógyulhat. Minden egyes papír­kézimunka egy jószándék meg­nyilvánulása, s a sok-sok ezer egybekapcsolva ... Nos, őszintének kell lenni, még akkor is, ha az szép illúziót rom­bol. A férfi, aki a hirosimai atom­támadásnál vesztette el szeme világát, a csodatevéstől semmit sem várhat. Éppen úgy, mint a többiek, akik, sajnos, negyed­század múltán is magukon viselik annak a borzalmas nap­nak a nyomait. Hirosimában mondta egy or­vos: - Most is kezelünk olyan be­tegeket a kórházban, akik ak­kor kaptak sugárfertőzést. Talán sikerül nekik elhagyniuk a kór­házat, de valószínűbb az, hogy nem. Egész életükben nyomoré­kok, betegek maradnak. És ez nem az egyetlen ilyen kórház Ja­pánban! Hát ez az ezer kapocs, amely Hirosimához láncol min­den várost. Egyébként látta a kiállítást? Bólintottam, hogy igen. Újból elém villant a megégett katona­zubbony, a furcsa alakúra olvadt üvegpalack, a sok-sok apró hasz­nálati tárgy, s az életüket vesz­tették megmaradt dokumentu­mai. Meg a mostani világ, amely képzőművészeti alkotásokkal, egyéb tárgyakkal állított örök emléket a sok-sok áldozatnak. És az orvos rögtön meg is ad­ta a választ, mielőtt még ki­mondhattam volna a kérdést, miért érdekelte őt, hogy megnéz­­tem-e a múzeumot.­­ Ez a múzeum kicsiben ugyan, de példázza, hogy Hiro­simát nem felejtik el japán föl­dön és vízen ... Azok a szemé­lyes holmik, melyek ott vannak, sok-sok családot érintenek. Azt szokták mondani, hogy nincs is olyan család Japánban, amely ne érezte volna meg Hirosimát a hozzátartozók köréből. Érthető, ha a halászokkal együtt tiltakoz­nak az újabb gombafelhők nyo­mán terjedő újabb sugárzások miatt az egyetemisták és a mun­kások, vagy tüntetnek Okinawa miatt, ahol ilyen fegyverek táro­lására mód van. És ha a japán hadsereg kezelésébe kerül ez a támaszpont - 1972-re, hírek sze­rint, átadják az amerikai meg­szánó csapatok -, akkor sincs kizárva az elemi erejű tiltakozás lehetősége ... Nem szabad fel­idézni Hirosimát! Nem szabad - mert ebben a városban valóban minden erre figyelmeztet. Az egykori iparcsar­nok helyén megmaradt rom, amely az epicentrum volt, éppen úgy, mint a modern nagyváros, amely látszólag már kiheverte a negyedszázaddal ezelőtt kapott sebeket. Halálos csapás volt ez akkor — most pedig virágzó élet van a városban, amelyben azért nyo­masztó érzések keverednek, a helybeliben és a messzi földről érkezett látogatóban egyaránt. Mennyire gondtalanabb és fel­hőtlenebb az a „világ”, amelybe viszonylag kellemes utazás után csöppenünk. A gyöngysziget bejáratánál ál­lunk, csodálatosan szép környe­zetben, s a szó igazi értelmében vett mesébe illő gazdagság szín­helyén. A Mikimoto­­ 1905-ben — megteremtette mesterséges gyöngytenyésztés birodalma ez, amely - bármennyire is furcsa a kötődés - legalább annyira Japánhoz tartozik, mint az elő­zőleg meglátogatott város. Ha­talmas bevételt nyújt ez az or­szágnak persze, pontos számot senki sem tud bizonyossággal mondani. Úgy vannak ezzel, mint magá­val a mesterséges gyöngyte­nyésztéssel. Az érdeklődő szeme előtt telepítik be azt a Mississip­pi vidékéről hozott megterméke­nyítő anyagot a kagylóba, amely az eredményesség titka: látvá­nyos bemutatót rendeznek a fe­hér kendőbe csavarkázott „gyöngyhalász" lányok a tenger vizében; szakavatott magyará­zatot hallani a­ múzeumban a „gyártás", hozzátehetnénk, a Japánban már megszokott nagy­üzemi gyártás összes kérdésé­ről... Csakhát nem sokkal tud többet az ember annál, mint amikor a szigetre érkezett. Igaz, rengeteg új ismeret halmozódik fel benne a néhány órás láto­gatása során, s rendkívül szívé­lyes meghívót is kap egy tea­­szertartásra, de hát a titkok azért csak titkok maradnak. Ha erről esik szó, rendkívül udvarias mosoly kíséretében hangzik el a magyarázat:­­ Mikimoto, aki megalapította ezt a csodálatos gazdagságú bi­rodalmat, hosszú évtizedekig kísérletezett a mesterséges gyöngytenyésztés megteremtésé­vel. Tudta, hogy az időt kell csök­kenteni - a beérés ideje több esztendőről másfélre csökkent -, a helyet kell megkeresni, az al­kalmas éghajlatot és vizet meg egyéb tényezőket kell kiválasz­tani. Mit gondolnak, mások nem ismerték ezeket a meghatározó tényezőket? Mégis csak egyedül neki sikerült... Hát ebben van a titok. Az egyik vitrin elé invitál kí­sérőnk, az 1937-es New York-i világkiállítás egyik remek darab­ját, a híres Szabadság-szobor gyöngyváltozatát látjuk magunk előtt.­­ Egy kicsit ilyen volt az élet­útja is — folytatódik a magyará­zat szegény ördög volt, ha­lász, s milliomos lett belőle. Ma­ga ez a darab egymillió dollárt ér... Persze ma már az értéke inkább eszmei jellegű. És mellettünk hangos árukíná­lás. Drótkalitkából kivett kagy­lók között lehet válogatni 500 yen ellenében — mintegy ötven forint —, s kipróbálhatja min­denki, milyen a szerencséje. Ahány gyöngyöt és amilyet ta­lál benne, az övé marad. Előtte nyitják fel a kagylót, s termé­szetesen azt, amelyikre mutat. Vállalkozó akad bőségesen. Az első kettős - két gyöngy van a kagylóban - örömöt és meglepetést okoz. A második már hanyag tudomásul vétekt. A harmadiknál, az ötödiknél el­hangzik a megjegyzés: smafu, vásári bazár az egész! Hát igen. Ha arra gondol az ember, hogy a nyugatnémet há­zaspár szemrebbenés nélkül fize­tett egy gyöngyszemért néhány perccel korábban majdnem 90 ezer yent, s a vitrin őriz több mint 800 ezer yen értékű gyön­gyöt is... A gyöngyszigeten is üzlet az üzlet, s hogy mennyire jövedel­mező, azt éppen a Mikimoto Pearl Island bizonyítja. Befejező rész: Utak és emberek 70/4212MAGYAR IFJÚSÁG KOVÁCS KATI nagylemezéről Nemrég jelent meg a hanglemezboltokban Ko­vács Kati első nagyleme­ze — amelynek címe: Sut­togva és kiabálva. S, hogy erről szóló tudósításunk késett, annak az az oka, hogy Kati hetekig külföl­dön volt. — Merre jártál? — A Német Demokra­tikus Köztársaságban vol­tam, ahol részt vettem a „Freundschaft-Festival”­­on. Nyolc ország küldte el énekeseit erre a rendez­vényre, amelyet ebben az évben tartottak meg ötö­dik alkalommal. A közre­működőket a berlini rádió tánczenekara kísérte. Az NDK nyolc nagyvárosában léptünk fel hatalmas kon­certtermekben. A közönség minden előadáson szava­zott a neki legjobban tet­sző előadókra. Én nagyon büszke vagyok, mert négy városban én nyertem az el­ső díjat — Milyen számokat éne­keltél? — A „Mégis ő” és a „Jaj, nem vigyáztam” című da­lokat. Különösen az utób­binak volt nagy sikere, és nem kis örömmel hallot­tam, hogy a „Tessék vá­lasztani!” győztes száma is ez lett. (Sőt, Kati kapta a legjobb előadói díjat is. Mindkettőért gratulálunk neki!) — Beszélj a nagyleme­zedről! — Tizennégy számot éne­kelek rajta. A címe, „Sut­togva és kiabálva”, tulaj­donképpeni „ars poeticám”, hiszen a két fogalom közé sok minden belefér, és én mindent szeretek énekelni, sokféle stílusú dalt, min­dent, ami nekem tetszik, amit jónak érzek. A szá­mok között akad néhány érdekesség is. Flamm Fe­renc, aki általában soul-da­­lokat ír és énekel, most egy nagyon szép lírai dalt írt nekem, Altató címmel. Koncz Tibor Bolondos álom című dalában nálunk még elég új dologgal — a jazz-beat improvizációval — kísérleteztünk. Talán ez volt az első szám, amely annak idején készült a nagylemez dalai közül, de a lemezborító késett, így a dal csak most jelenhetett meg. Kíváncsian várjuk a közönség véleményét. — Van-e kedvenc szá­mod a dalok között? — Valamennyit szere­tem, de az új számok kö­zül talán egyik legkedve­sebb a „Volt egy régi nyár” című dal. Bee Gees-hangu­­latú, kicsit nosztalgikus hangvételű melódia. Az is­mert dalok közül egy ke­rült a nagylemezre, „A ré­gi ház körül” című szá­mom, amelyik úgy tudom, még mindig szerepel a Ma­gyar Ifjúság slágerlistáján. — Mi a programod a kö­zeljövőben? — Október 17-én Ham­burgba utazom, ahol a Po­­lydor hanglemezgyár ké­szít velem néhány felvé­telt. Novemberben folytat­juk az Országos Rendező Iroda tavaly kezdett „Egy férfi és egy nő” című mű­sorát Koós Jánossal és az Express zenekarral. Ma­gyarország nagyobb váro­saiban lépünk fel ezzel a programmal. — Gratulálunk a nagyle­mezhez — amelynek a bo­rítója, sajnos, igen ötlette­­len —, és reméljük, hogy a tizennégy számból minél többet üdvözölhetünk majd slágerlistánkon. Csenterics Ágnes Mostani (Legutóbbi) helyezés 1 (2) Jaj, nem vigyáztam — KOVÁCS KATI 3 2 (1) János bácsi pipája — ZALATNAY SAROLTA 5 3 (3) André (Je t’aime) — KONCZ ZSUZSA 15 4 (3) Régli dal — ILLÉS 5 5 (6) Gyöngyhajú lány — OMEGA 40 6 (4) Tízezer lépés — OMEGA 40 7 (8) Micsoda igények — SZÉCSI PÁL 3 8 (9) Sört kérek én — ARADSZKY LÁSZLÓ 6 9 (7) Én nem tudtam azt, kérem — KONCZ ZSUZSA 22 10 (10) Menekülés — ILLÉS 28 11 (13) Történet M-ről — ILLÉS 39 12 (14) Valaki kell, hogy szeressen — KONCZ ZSUZSA 22 13 (11) Mária volt — METRO 40 14 (15) A régi ház körül — KOVÁCS KATI 25 15 (12) Hej, rolli, rom — HUNGÁRIA 19 A harmadik hét után: újabb változás az első helyen. Ez­úttal KOVÁCS KATINAK gratulálhatunk, az idén már nem is először. S egy másik érdekesség, ha megfigyelitek: az első három helyet, slágerlistánk történetében először, nem együttesek, hanem előadók foglalják el. Ez is jelez valamit... Hogy mit teszünk a jövő héten, tőled is függ. Várjuk sza­vazatodat: kedd (október 27.) délig. Címünk: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. vm­., Somogyi Béla u. 6. Kérünk, mellékeld szavazatodhoz heti „41”-es jelzésű sláger­lista-szelvényünket. SLÁGERLISTA

Next