Magyar Ifjúság, 1971. január-április (15. évfolyam, 1-18. szám)

1971-01-08 / 2. szám

PÉCSI SEBESTYÉN A barokk zene és az orgona talán sosem örvendett ilyen nagy közönségsikernek, külö­nösen a fiatalok körében, mint manapság. Ezt bizonyítják a hangversenytermeket megtöl­tő fiatalok, s azok a levelek is, amelyeket az orgona egyik világhírű mestere, Pécsi Se­bestyén, a Zeneművészeti Fő­iskola tanára kap a fiata­loktól. Sokféle kérdésre keres­nek nála választ, tanácsot, se­gítséget, nem ritkán jegyet kérnek. Most mi is a kérdezők sorába szegődtünk. Pécsi Sebestyén Európa majdnem minden városában koncertezett már feleségével, Werner Mária énekesnővel együtt Sokfajta orgonán ját­szott, Európa legnagyobb or­gonáján a passaui Dómban, vagy a térthatásos sztereo or­gonán Freiburgban, ahol a dóm négy egymástól függet­len orgonája egymásnak felel­­getve egyszerre is megszólal­tatható. Mindezt azért mond­juk el, mert a legtöbb kérdés, amely a művészhez érkezik, orgonákkal kapcsolatos. Te­hát: kétfajta orgona divatos napjainkban. Az egyik a me­chanikus működésű neoba­rokk orgona, amely a régi mesterek, elsősorban Bach ze­néjének korhű megszólaltatá­sát teszi lehetővé. A másik tí­pus a modern orgona, amelyet a hangversenytermekbe, rá­diók, hanglemezgyárak stú­dióiba építenek. Ilyen a mi Zeneművészeti Főiskolánk új hangversenyorgonája is. — VAJON MI LEHET AZ OKA AZ ORGONA ILYEN NÉPSZERŰSÉGÉNEK ? — Hogy a fiatalok szeretik ezt a zenét, azt én is lépten­­nyomon tapasztalom. Nem egyszer egészen megindító mó­don találkozik az ember a ze­ne, s talán saját művészete szeretetével. Egyik koncertem előtt például megszólított egy kislány. „Nem jutottam jegyhez — meséli —, pedig holnap lesz a névnapom, s ez­zel a koncerttel szerettem volna megajándékozni ma­gam." Természetesen ez az Erzsiké, mert Erzsébet-nap előtt történt mindez, ott ült az első sorokban.­­ Az orgona népszerűségét talán hangszín-gazdagságában látom. Hangereje, hangterje­delme felülmúlja bármelyik nagy zenekar­ét. Hangszínkom­­binálási lehetőségei olyan na­gyok, hogy ha egy fiatal mű­vész, tegyük fel, két másod­perc alatt próbálna ki egy-egy hangszínt, öreg korában sem jutna a végére. Az orgonához vonzza a fiatalságot a barokk zenének korunkra jellemző szeretete is. A VALÓSÁGGAL diva­tos LETT A BAROKK ZENE A FIATALOK KÖZÖTT. MI­VEL MAGYARÁZZA EZT? — A zenetörténetben az egyes korok leginkább a meg­előző korok muzsikájával, ze­neízlésével fordulnak szembe. Ezen alapszik korunk roman­­tikaellenessége és a barokk zene kedveltsége is. Hozzá­járul persze az is, hogy a ba­rokk legnagyobbjai között vannak olyan óriások, mint Bach vagy Händel. — Ez a zene megnyugtató hatással van a mai idegfe­szültségben, rohanásban élő emberre. Formai kiegyensú­lyozottsága, Bach fájdalmában is feloldódást nyújtó muzsiká­ja mindenkire hat és minden­kit vonz. — MIÉRT VAN AZ, HOGY SEM A FESTÉSZETBEN, sem az Építészetben, SEM AZ IRODALOMBAN NINCS A BAROKKNAK OLYAN RENESZÁNSZA, MINT A ZENÉBEN? SŐT, AMIKOR BACHOT NAGYON MASNAK ÉS MAGUNKHOZ közelinek érezzük, a BAROKK IRODALMAT PÉLDÁUL KIFEJEZETTEN AVULTNAK ÉS ÉRDEKTE­LENNEK TARTJUK? — A művészetek­ fejlődése nem egészen párhuzamos, nem egyszerre érkeznek el egy-egy stílus, irányzat fejlődési csúcs­pontjához. Először mindig a filozófiában indul el a fejlő­dés, aztán az irodalomban, képzőművészetben, s utoljára a zenében. Ugyanakkor nem mindegyik művészet termelt ki magának a barokkban olyan óriást, mint a zene Bach személyében. Bizonyára ezt a fajta zenét sem szeretnénk, ha nem ilyen zseniális zeneszer­zők művein keresztül jutna el hozzájuk. — MI LEHET A BAROKK ÉS A BEAT-ZENE KAPCSO­LATÁNAK AZ ALAPJA? SZÁMOS BACH-KORÁL­­ELŐJÁTÉKOT BEATESZTET­­TEK MÁR MEG, VAGY GONDOLJUNK A SWINGLF SINGERS EGYÜTTES PRO­DUKCIÓRA. — A beat témáért fordul a barokkhoz. Ez kézenfekvő, mert a fiatalok életében mind­kettő nagy szerepet játszik. A barokkban megtalálják azt a témát, erős vázat, szerkezetet,­­ amelyet aztán saját zenéjük­ben felhasználhatnak, feldí­szíthetnek. Lényegtelen, mi­lyen célzattal születnek ezek a művek, az eredmény a fon­tos. Ha olyan produkciókra gondolok, mint a Swingle Singers műsora, azt kell mon­danom, itt is a jó és rossz áll szemben egymással. Ami jó, az ebben a műfajban is jó, az művészet. Székely Gabriella Werner Mária énekesnő Pécsi Sebestyén a Zeneakadémia új orgonáján játszik a POOR PÉTERREL Most megint van egy Arany­lemez. Százezres lemezpél­­dányszámot ért el, s így Aranylemezt kapott a „Fekete vonat”. Illetve, a szám elő­adója: POÓR PÉTER. — Mi ebben valóban az öröm? — Egyik kezemen meg tud­nám számolni, hány magyar táncdalénekesnek van Arany­lemeze. Ez az erkölcsi értéke. — És az anyagi értéke? — Ilyenkor háromezer fo­rintos pénzjutalmat kap az énekes. Amikor a dalt lemez­re énekeltem, ezer forint kö­rül kaptam. Ez összesen, mondjuk, négyezer forint. A százezer lemez pedig, dara­bonként húsz forintos áron kelt el. Az énekest viszont nem a darabszám után fizetik, ha­nem egyszer, a lemezfelvétel­kor. — Mi van még egy ilyen Aranylemezben ? — Ami a táncdalénekest il­leti, elég sok munka. Olyan szempontból, hogy meg kell azért dolgoznia, hogy idáig el­jusson. Szó sincs róla, hogy sajnáltaim akarnám magam, de az igazsághoz hozzátarto­zik, hogy nemcsak Aranyle­mezből és fellépésekből áll az életem. Mert nálunk sem úgy van, hogy az énekes tanulni kezd, aztán megtanulja és vég­képp tudja. A hang nagyon kényes holmi. Mindennap já­rok énekórára, három helyre is. Hangképzésre, klasszikus énekre, tánczenei képzésre. Az első két helyen, akár hihető, akár nem, operaénekesekkel váltjuk egymást. — Sajnáljuk tehát a tánc­­dalénekeseket? — Mondtam már, hogy ne. Nem arról van szó. De arról igen, hogy tanulással, utazás­sal, fellépéssel telik el egyik nap a másik után. Nem járok sehová, mert mikor járnék. Ha mégis van egy-egy szabad estém, elmegyek színházba, legtöbbször az Operába. Va­lamikor operaénekes szeret­tem volna lenni. De hát, tánc­­dalénekes lettem. Ez sem pa­naszkodás. Néha egészen jól érzem magam. — Mikor érzi magát egé­szen jól a táncdalénekes? — Ha olyan dalt énekelek, amely tetszik a közönségnek. Ha olyan számot adok elő, amely nem tetszik a közön­ségnek, nem szabad azt gon­dolni, hogy nekem tetszik. — Mostanában mi tetszett legjobban? — A „Fekete vonat”. — S az újabbak közül? — Lehetek önző? — Ha jellemző ... — Hát... Zeneszerzéssel is foglalkozom. Bevallom, a sa­ját számom tetszik. Legalább­is, nekem. — Címe? — „Néha bizony füllent az ember”. Simon Gy. Ferenc „Hofi Géza szeretettel várja önt egy kis baráti összejövetelre, a TV 1-es stú­diójába” — szólt a kedves invitálás. A stúdió csaknem teljesen üresen vár­ta a meghívottakat, a sárga körfüggöny előtt csak székek és asztalok, üdítő italok­kal és cigarettával. A vendégek között van Szendrő József, Ruttkai Éva, Tímár Éva, Latinovits Zoltán, Bogár Richárd, Payer András, S. Nagy István, Kovács Kati és még nagyon sokan. „Meghívtam a barátaimat és az ellensé­geimet — az egyik fele eljött” — fogadta a közönséget Hofi. Elegáns öltözékben, nya­kában egy kis riporter-mikrofonnal meg­jelent, és elkezdett mesélni. Hogy miről? Mindenről. Közelebbről: az emberi élet 10—15 felnőtt évéről, annak eseményeiről. S önök most azt kérdezhetnék: és mi a műsor? Hát ez! Megjelent egy ember, és minden díszlet és kellék nélkül, csupán — és ez a lényeg — a tehetsége segítségével felelevenítette katonaidejét, első debreceni színészéveit. „Mindig színész szerettem vol­na lenni, s az istennek nem sikerült mind a mai napig” — jegyezte meg tréfásan. S hogy hogyan jutott el Hofi Géza a Pygmalion, a Ruy Bias, a János vitéz, a Pillantás a híd­ról szerepeitől a máig — ezt mesélte el eb­ben a műsorban. Több mint két óra hosz­­szat állt a közönség és a kamerák előtt, egy percig sem lankadó figyelemmel és hu­morral. Nem volt olyan mozzanata ennek a csaknem 150 percnek, ami üresjáratnak tűnt volna, minden közbeeső eseményt rea­gált, a kiszaladó nézőre, az éppen elbotló kábelesre, vagy a műsorban fülhallgatóval dolgozó asszisztensre mindig odaillő meg­jegyzései, „kiszólásai” voltak, és ez egy cseppet sem zavarta meg az éppen akkor futó gondolatmenetét. Milyen műfaj ez? Egy ember csak áll és beszél, hosszú perce­ken át, és más nem is történik. Éppen ez az! Tehetségével köti le a hallgatóit és nézőit éppen annyi ideig, ameddig azok még nem fáradtak, és a teremben egy perc üresjáratot sem enged a kacagásnak. Persze a kaca­gást néha véresen komoly dol­gok váltják ki... Ruttkai Éva mondta a felvé­tel után: „Azt eddig is tudtam, hogy Hofi kiváló tehetség, de hogy a klasszikus idézeteket is ilyen pontosan tudja — erre nem gondoltam ...” Igazi művész ... Csenterics Ágnes A »HORIZONT« A LÁTHATÁRON Elkészült, tehát felbukkant a láthatáron, a „Horizont” a nagy sikerrel debütált Gábor Pál má­sodik játékfilmje. Mint a bemutatkozó mű, a „Tiltott terület”, úgy ez is mun­káskörnyezetben játszódik, s mint az is, úgy ez is, tulajdon­képpen a munka-etika problé­máiról szól. Ez azonban talán túl hivatalos megfogalmazás. A forgatókönyvírók, Marosi Gyula és a rendező, ezúttal egy mindenbe belevágó, de valahogy mindentől eltántorodó tizenhat éves fiú útkereséseit kívánják be­mutatni. Ez a fiú, mint talán a világ összes hasonló korúja, lá­zadó. De mi ellen lázad? Talán először is, otthoni körülményei ellen, azután egy munkaerkölcs ellen, mellyel nem tud egyetér­teni. Kezdetben, látszólag csak annak fegyelmi kötöttségei miatt. Később kiderül, őt magát más fából felrogták, más nézeteket, más elveket vall. A „Horizont” egy útkereső lélek megkísérlé­seinek históriája is, mert a film legtöbb epizódja arról szól, ho­gyan igyekszik egy megtévedé­sekre hajlamos környezet, magát a fiatalembert is bevonni korrup­cióiba. S csupán egyetlen „erős” ember szeretne segíteni rajta, egyetlen ember, aki még emlék­szik önmaga hajdani problémái­ra, s végül is az ő szavai mutat­ják meg a kivezető utat... A lázadó egy életforma és egy erkölcs ellen lázad, s belépve egy gyárba, megpróbálja kiala­kítani, kivívni a maga útját. Mint első filmjében, Gábor Pál ezúttal is bátran szerződtett fűmen még alig, vagy egyáltalán nem látott színészeket. A fiatalok szerepeit is mai diákok alakítják. Az útkereső fiatalembert a har­madik gimnazista Fried Péter személyében találta meg a ren­dező, lány partnere egy ugyan­csak középiskolás debütáns, Ma­rosi Szilvia. Az ezúttal cseppet sem megnyerő anyaszerepben az erdélyi Orosz Lujza, a további szerepekben az ugyancsak erdé­lyi, de már magyar filmekből igen jól ismert Vadász Zoltán, továbbá Bognár Zsuzsa, Hege­dűs Erzsi és Madaras József je­lennek meg. Az operatőr: Zsom­bolyai János. -f- MAGYAR IFJÚSÁG 71/2

Next