Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)

1972-01-07 / 1. szám

Egyéves huzavona után az amerikai hatóságok hozzá­járultak, hogy a svéd tele­vízió munkatársa megláto­gathassa Angela Davist börtönében, és kérdéseket tehessen fel neki. Angela beszélt börtönének embertelen körülményeiről, de az alkalmat inkább né­zeteinek ismételt kifejtésé­re használta fel. A svéd ri­porter megkérdezte tőle, hogy miért lépett az Ame­rikai Kommunista Párt tagjai közé. Angela azt vá­laszolta, hogy régóta marxistának vallja magát. „Néger létemre elsőrendű kötelességem fellépni a szí­­nesbőrűek védelmére, a fajüldözés ellen — mondot­ta. — A fajüldözés társa­dalmunk szerkezetéből fa­kad és az amerikai társa­dalomnak gyökeres változ­tatásokra van szüksége.” Ezer éve elásott kincsek Több mint ezer éve helyezte valaki föld alá azt a kelyhet, amit a napokban találtak meg a Szovjetunióban, a belorusz­­sziai Rakovcéban. A benne talált 800 ezüstérme a kilence­­dik és a tizenegyedik század között volt forgalomban. A nagy ritkaságszámba menő lelet érdekessége, hogy ilyen érmékkel még a legnagyobb gyűjtemények — így a lon­doni British Museum — sem rendelkeznek. Stradivari - 26000 fontért Egy londoni aukción gazdát cserélt Antonio Stradivari, az utolérhetetlen cremonai hegedűkészítő mester egyik remekműve, amelyet 1732- ben készített. A mesterhe­gedűt végül is 26 ezer fon­tért adták el, s a krónikák szerint ez a második legna­gyobb ár, amit hegedűért valaha is adtak. Magyar vonatkozása az ügyletnek, hogy a hangszer Hubay Je­nő, a világhírű magyar he­gedűművész nevét viseli. Észak-vietnami bombázások Karácsony estéjén az amerikai televíziós társaságok ün­nepi műsort sugároztak. Kameráikkal ellátogattak Nixon otthonába és családja körében mutatták be az Egyesült Államok elnökét. A műsorral nagyjából egy időben gon­dosan előkészített amerikai repülőgépek startoltak dél­kelet-ázsiai támaszpontjaikról, hogy bombaterhüket a Vietnami Demokratikus Köztársaságra dobják le. Az Egyesült Államok 1968 novemberében megszüntette a VDK elleni rendszeres bombatámadásokat. Azóta hét ízben szegte meg saját, „eltökéltnek” beharangozott elha­tározását (és százra tehető az alkalomszerű légi kalózko­dások száma). Ezek nem tartottak tovább két napnál, el­lentétben a legutóbbival, amelyik négy napig tartott, s csu­pán karácsonykor 350 repülőgép hajtott végre bombázá­sokat, s a támadások egymást követték. Az egész világ, be­leértve Amerika népét is, döbbenettel fogadta a hírt, s a tényt, hogy a kamerák előtt mosolygó elnök személyesen adott parancsot a légitámadások felújítására. Az időpont kiválasztásában Nixon nyilván arra számí­tott, hogy karácsonykor a szenátorok és a választópolgá­rok is otthonukban ülnek és elsősorban családjukkal van­nak elfoglalva. Rosszul számított! A bombatámadások hí­rére az elemi tiltakozás hulláma söpört végig a hazai és a nemzetközi közvéleményen. Nixort az egyszer már csütörtököt mondott politikai fegyverhez nyúlt. Ezúttal alighanem kínai útját kívánta előkészíteni, „tárgyalási alapot” igyekezett összekovácsolni. De amint McGovern demokratapárti szenátor igen találóan megjegyezte: a bombázások csak arra jók, hogy az Egye­sült Államok még mélyebbre süllyedjen az indokínai há­ború mocsarában. H. P. Hazaindultak a kelet-pakisztáni menekültek Pakisztán új elnöke, Zulfi­­kar Ali Bhutto megalakí­totta kormányát. Az új ad­minisztráció nem ismeri el a Bangla­desh létét, és a háborút kiváltó előzmények politikai rendezését illető elképzeléseiben sem külön­bözik alapvetően elődjétől. Ali Bhutto széles körű po­litikai manőverezésbe kez­dett, s alkudozásaiba be­vonta a fogva tartott Mud­­zsibut­­ Rahman sejket, a törvényen kívül helyezett Avami Liga vezetőjét. Közben megalakult a Bang­la­desh Népi Köztársaság kormánya, megkezdte az önálló állami lét megszer­vezését. Az indiai csapatok egyelőre Kelet-Pakisztán területén maradnak. Meg­kezdődött a csaknem tíz­millió pakisztáni menekült hazatelepítése is. A repat­riálás előre láthatóan már­ciusig tart. Úgy tűnik, az olasz politi­ka sajátosságai közé tartoz­nak a maratoni választá­sok. Az Olasz Köztársaság hatodik elnökét, a 63 éves nápolyi származású jogász­­professzort, Giovanni Leo­nét is csak a 23. fordulóban sikerült megválasztani. A Kereszténydemokrata Párt színeiben induló politikus végül is mindössze 13 sza­vazattal kapott többet a minimálisnál. Ugyancsak érdekessége az elnökvá­lasztásnak, hogy Leonét sa­ját pártja nem támogatta egyöntetűen, a hiányzó sza­vazatokat az újfasiszták pó­tolták voksaikkal. Leone győzelme eleve jobbratoló­­dást jelez. A Saragat hivatalát átvett új elnök ismert figurája az olasz politikai életnek. 1948-tól 1963-ig különféle funkciókat töltött be a kép­viselőházban. 1963-ban, majd 1968-ban miniszterel­nök volt. Humoros momentuma a hosszúra nyúlt választások­nak: a 25 éves milánói postáskisasszony, Rossana Ferrari tiltakozásul a hosz­­szas eredménytelenség el­len, kopaszra nyíratta fe­jét (képünk). Vajon érde­mes volt? Heroinmérleg Az Egyesült Államok vám­hatóságai — együttműköd­ve más országok vámosai­val és a rendőrséggel — összesítették a múlt év be­gyűjtött heroinkészletét. Nem kevesebb, mint hat tonnát számláltak össze eb­ből a gyilkos hatású kábí­tószerből, s ennek összérté­ke hárommilliárd dollár. A lefoglalt mennyiség leg­nagyobb részét az Egyesült Államok területére akarták becsempészni. Tiltakozás A napokban meg­tartott New York-i tiltakozógyűlésen a két ismert amerikai író, Tennessee Wil­liams (képünk jobb oldalán) és Norman Mailer (bal oldalon) is felemelte szavát az Egyesült Államok értelmetlen indokí­nai háborúja ellen. A gyűlésen szemel­vényeket adtak elő Norman Mailer Mi­ért vagyunk Viet­namban? című drá­májából. Befürdött autók A szeszélyes téli időjárás nemcsak Európában oko­zott bosszúságot. Az amerikai Minnesota állambeli Minnetonba partjára látogatott a képünkön látható négy autó tulajdonosa. Amikor leparkoltak, még fagyott. Aztán jött az enyhülés, s lám így találtak autóikra. Kormányzói kegyelem Nelson A. Rockefeller, New York állam kormányzója — élve kormányzói jogával — megkegyelmezett az élet­fogytiglani börtönbüntetés­re ítélt Walter Swiftnek. Az alvilág ismert Tingjét rablógyilkosságért ítélték el. A kegyelem oka: Swift életét kockáztatva szerzett gyógyszert az attikai bör­tönlázadás során megsebe­sült túszoknak és börtön­őröknek, megmentve életü­ket. 72/12MAGYAR IFJÚSÁG Vörös vándorzászló Néphadseregünk egyik ala­kulata már harmadik alka­lommal nyerte el a KISZ központi bizottsága vörös vándorzászlaját. A katonai és a politikai kiképzésben elért kimagasló eredmé­nyeik jutalma a zászló, amelyet Réti Attila, a KISZ központi bizottságának osz­tályvezető-helyettese nyúj­tott át Kocsis István főhad­nagynak, az alakulat KISZ- bizottsága titkárának. Mintabolt A piackutatás jelzései nél­kül manapság már egyetlen gyár sem létezhet. Erre gondoltak a Győri Pamut­szövő és Műbőrgyár veze­tői, amikor másfél évvel ez­előtt a fővárosban megnyi­tották mintaboltjukat. A budapesti nők gyorsan „rá­haraptak” a szép árukra, s akkora volt a siker, hogy a bolt árusításra is berendez­kedett. Anyuuuuu! Tedd le! — Aput is nehéz volt elza­varni, most meg te nem ha­gyod, hogy vasutazzak! Megállj, én is írok a Tél­apónak, s jövőre nem kapsz semmit! Ki ne emlékezne vissza szívesen első nebulóéveire, első iskolájára? A százéves születésnapját ünneplő Be­­zerédi utcai általános is­kola ilyen örök emlék ma­radt Schneller Emma néni­nek, aki 1904-ben járt ide, s akinek szülei is ebben az iskolában tanítottak. A cen­tenáriumi ünnepségeken volt miről mesélnie a mai kisdiákoknak. Zánka és Akaui között to­vább építik a balatoni út­törővárost. Nyáron már egyszerre 720 pajtás veheti birtokába a tóparti várost, mert kettő addigra elkészül a tervezett négy „téliesí­tett” szállóból. A másik két épület átadását szeptem­berre ígérik az építők, majd elkezdik tető alá hozni a kétezer úttörő befogadásá­ra alkalmas, úgynevezett „nyári negyedet”. Mire jön a nyári vakáció, készen lesz a nagy konyha, az étterem és a központi kazánház is. Rossz üzlet a FBI Frank Burton Illings, egy New York-i férfiruhaüzlet tulajdonosa saját butasága miatt jutott a tönk szélére. Rájött — s ez volt a peche —, hogy nevének kezdőbe­tűi megegyeznek a Szövet­ségi Nyomozóiroda kezdő­betűivel, s így kezdte rek­lámozni áruját: „Vásárol­jon az FBI-nál”. Aztán gyorsan jött a csőd, de ve­vő egy sem. Úgy kell neki! Óvodáshegemónia Már meg sem lepődtünk a híren — a jóhoz könnyen hozzászokik az ember —, hogy megint magyar óvo­dások vitték el a pálmát, azaz az aranyérmet az Új-Delhiben megrendezett nemzetközi gyermekrajz­­pályázaton. A két miniművész, Szegi Ottilia és Csepregi Attila a Tát kertvárosi óvoda gyermekrajz­­szakkörének tagjai. A szakkört Szénássy János ve­zeti. Lassan bérletünk lesz Új-Delhiben. Emma néni emlékei Télen is épül A KISZ KB levele a Magyar Ifjúság szerkesztőségéhez a lap fennállásának 15. évfordulója alkalmából Kedves Elvtársak! A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottsága nevében köszöntjük köz­ponti lapunkat, a tizenöt esztendős Magyar If­júságot. Köszöntjük mindazokat, akik szerkesz­tőként, munkatársként, terjesztőként hozzájá­rultak ahhoz, hogy a Magyar Ifjúság az egész magyar ifjúság népszerű lapja legyen. A sajtótörténetben mindig jelentős esemény az, ha egy újság kétjegyű számmal írja évfo­lyamát. Kiváltképpen jelentős ez akkor, ha egy lap olyan történelmi körülmények között indult, mint a Magyar Ifjúság. Ifjúsági szövetségünk politikai hetilapja 1957 óta a mozgalom er­­jesztője, azóta segít a marxista-leninista esz­mék terjesztésében, pártunk politikájának va­lóra váltásában, a forradalmi hagyományok felkutatásában és megőrzésében, a fiatalság szocialista közösségeinek erősítésében, a nem­zetközi szolidaritás gondolatának elmélyítésé­ben. A Magyar Ifjúság a kommunista ifjúsági saj­tó legszebb hagyományait folytatja. Méltókép­pen szolgálja azt az ügyet, amelyért 1919-ben harcba indultak, az antifasiszta küzdelemben életüket áldozták, és a felszabadulás utáni építőmunkában teljes tehetségüket adták a magyar ifjúkommunisták legjobbjai. Nagysze­rű örökség kötelez tehát benneteket. A Ma­gyar Ifjúság színes, tartalmas, változatos lap. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a jövőben is arra törekedtek, hogy lapunk — olvasott és népszerű újságként — ifjúsági szövetségünk méltó segítője legyen a párt ifjúságpolitikai határozatainak megvalósításában, s az ifjú­ságnak a szocializmus teljes felépítéséért vég­zett munkájában. Ezt várjuk tőletek, ezt várja több százezres olvasótáborotok, immár tizen­öt esztendő színvonalas tevékenysége a bizto­síték arra, hogy ezt a várakozást a Magyar If­júság elkötelezett munkatársai szenvedélyes hivatásszeretettel, magasfokú ideológiai-poli­tikai, szakmai felkészültséggel elégítik ki. A sikerekben gazdag múlthoz gratulálunk, a további tartalmas munkához pedig erőt, egészséget és sok sikert kívánunk. A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának nevében dr. Horváth István első titkár jól fizet a Tisza Megelégedetten emlegetik ezt a szegedi Kossuth halá­szati szövetkezet vízi embe­rei, akik halban gazdag óesztendőtől búcsúztak. A Tiszából és a Marosból csaknem 900 mázsa halat fogtak ki, s ez csaknem 100 mázsával több, mint amire számítottak. Egyéni rekor­derük Török György, aki mindenkit „lehalászott” 78 kilós kapitális zsákmányá­val. Sipka a homokon A bolgár Aranyhomok-part nemzetközi híre lassan „ri­­viérai” méreteket ölt. Aki már most tervezgeti, hová menjen nyaralni idén, an­nak melegen ajánljuk a ti­zenkét emeletes, új „Sip­ka” szállót, a Fekete-ten­ger partján. Működik az új gyorsító öt millió voltos feszültség­gel működik az MTA deb­receni Atommag Kutató In­tézetének új elektrosztati­kus részecskegyorsítója. A berendezés, amelynek most kezdték meg próbaüzemel­tetését, az atommagfizikai kutatások lehetőségeit bő­víti. Odra 1204 A hazai tanárképző főisko­lások közül elsőként az eg­riek dicsekedhetnek azzal, hogy saját számítógépük van. Az Odra 1204 jelű komputer — ha majd az Egerbe érkezett két lengyel mérnök befejezi a szerelés bonyolult munkáját — a matematika-tanszéken kez­di meg működését. Vajon az avatón mit vágnak majd hozzá? Egy Egri leánykát? Már megint? Ez a Szófiából érkezett fénykép egyszerűen kétség­be ejtett bennünket. Még ki sem hevertük a karácsonyi ajándékozás teljes anyagi csődjét — a szilveszteri „végromlásról” nem is be­szélve —, s a csinos bolgár Cvetanka Jordanova és nyuszifarmja máris arra fi­gyelmeztet: röpül az idő, lehet kezdeni spórolni hús­­vétra. Már megint?

Next