Magyar Ifjúság, 1972. január-április (16. évfolyam, 1-17. szám)

1972-02-11 / 6. szám

Akik figyelemmel kísé­rik a Bergendy-együttes pályafutását, néhány héttel ezelőtt már találkozhattak egy „nagylemezükkel” a hanglemezboltokban. Ti­zenhárom világsláger szere­pel ezen, saját átdolgozá­sukban. Ez az összeállítás azonban csak főpróbája volt annak az önálló nagy­lemeznek, amely néhány napja kapható az üzletek­ben. — A világslágerek átdol­gozása nagyon fontos mun­ka volt számunkra — mondja Bergendy István, az együttes vezetője. — Ki­derült, hogy zenekarunk képes önálló zenei ötleteket adni már slágerré vált da­lokhoz is. Ez volt a nagy erőpróba saját lemezünk­höz, amelynek dalai termé­szetesen saját válogatás alapján kerültek a lemezre. — A tizenegy új dal szerzői nagyrészt „család­tagjaink”: Latzin Norbert és Demjén Ferenc — aki egyébként együttesünk éne­kes szólistája is. Mi a beat „slágerzenéjét”, a popmu­zsikát játsszuk. A hangsze­relésben sok fúvóst hasz­nálunk, s gyakoriak a négy-öt fős vokálok. Kicsit talán a Chicago együttes stílusához hasonló zenét játszunk, példaképünknek is tartjuk őket. A zenében és szövegben is a maximu­mot szeretnénk nyújtani a popzene határain belül. Nem törekszünk erőszakol­tan önálló stílust találni, mindent játszunk, ami a popzenébe „belefér”. Sok a hangszerszóló és improvi­záció, de nem megyünk el sem a jazz, sem az úgy­nevezett progresszív beat felé.­­ A nagylemez szövegei olyan témákat dolgoznak fel, amelyek az emberekkel szinte naponta megtörtén­hetnek, olyan gondolatok­kal foglalkoznak, amelyek minden embert érdekelnek. A „Papírsárkány” című dal a fiatalkori álmok szerte­­foszlásáról szól. Az ember vágyik a napra és a szép időre — ez a tavaszvárás a témája a „Jöjj vissza, vándor” című számnak. A nagyvárosi életből való el­­vágyakozásról szól az „Is­meretlen ember” című szerzemény. Az emberek szeretetvágyát és a szere­tet erejét fejezi ki a „Jel­szó: Love — szeretet” cí­mű dal, amely egyik ked­venc és sikeres darabja re­pertoárunknak. — S hogy egy már-már közhellyé vált egyszerű alapigazságot mondjak, mindannyian tudjuk, hogy az alkotómunkában soha nem szabad megállni, az embert a munkavágya hajt­ja további eredmények fe­lé. Nem véletlenül záró­száma a lemeznek a „Mesz­­sze van még a végállomás” című dalunk, amit nem­csak jelképesen, hanem a szó konkrét értelmében is magunkra vonatkoztatunk: még nagyon sok új dalt szeretnénk bemutatni kon­cert- és klubközönségünk­nek, hanglemezeken és a rádióban egyaránt. Csenterics Ágnes i IWl T fill ffi Ni IVN i M1 fij« Amatőrök profi szinten — Ha már megalakulá­sunk is „katonás” volt, be­mutatkozásunk is legyen az. Kelemen András zene­karvezető vagyok, civilben külkereskedelmi üzletkötő. Nyolc évig tanultam hege­dülni, de játszom gitáron és bendzsón is. — Császár Pál: Hangsze­rem klarinét és szaxofon. Konzervatóriumot végez­tem, jelenleg is hivatásos muzsikus vagyok: a Zalka Máté Katonai Műszaki Fő­iskola zenekarában fújok. — Gyulai József: Elekt­rotechnikus; együttesünk­ben az ütőhangszereket képviselem. Zeneiskolába nem jártam, magánúton képeztem magam. — Kiss György: Gyenge­áramú üzemi elektromér­nök vagyok a honvédség­nél, a zenekarban pedig harsonás. Komolyzenei ala­pozásomat Zilcz Györgynek köszönhetem, akinél 4 évig tanultam. — Kvacsek Sándor: Én is hivatásos zenész lettem a Konzervatórium elvégzése után, vadászkürtöt fújok a Zalkában. Itt énekes és zongorista vagyok, de ját­szom hegedűn is. — Ondrisek Mihály: Trombitálok a zenekarban: foglalkozásom egyébként diák, a konai (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép­­iskola) jazz tanszakának első évfolyamát végzem. — Ifjabb Vadász Ferenc: Hat évig tanultam zongo­rázni , itt basszusgitáron játszom. „Tisztességes” hi­vatásom a híradástechnika, munkahelyem a Távközlési Kutató Intézet. — Megvolnánk hát a „je­lentkezéssel”. De mit ért­sünk azon, hogy megalaku­lástok is katonás volt? — A „stáb” honvédségi szolgálatunk idején állt össze. A katonabarátság tartósnak bizonyult, és to­vábbi ismeretségek útján is hét főre gyarapodott „sze­mélyi állományunk”. A Kertészeti Egyetem Villányi úti modern klub­szobájában néhány perccel ezelőtt még javában szólt a másnapi diákbál „zene­kari főpróbája”. A helyiség félsötétjében szelíden ösz­­szesimuló párok hallgatták a színváltós hangulatvilágí­tás előtt játszó DIXWING BAND együttest. A miliő kulturált, semmi „extázis”, legfeljebb a trombita- és klarinétszólóra csattant fel spontán „nyíltszíni” taps. Most már hazaszéledt az ifjú publikum, csak Káló­­czy Béla klubtitkár — egyébként az egyetem hall­gatója — szorgoskodik, hogy katonás rendbe állít­sa a helyiség „elcivilese­­dett” széksorait. — Magam is nyolc évig tanultam zongorázni — jegyzi meg közben, nem is titkolt nosztalgiával —, ta­lán ez a komolyzenei „priusz” az oka, hogy a szó­rakoztató zenében is a ne­mesebb válfajokat kedve­lem. Klubtagjaink is meg­szerették a DIXWING BAND-et, ezért biztosítunk otthont számára. — Másutt nem is szere­peltek? — ezt már a zene­kartól kérdezem. — A Fiatal Művészek Klubjában is játszunk idő­közönként — veszi át a szót Vadász Feri —, bár saj­nos gyenge a propagandá­juk. Ráadásul legutóbb mindössze 280 forintot tud­tak fizetni egész hónapra, holott csak a négyszeri hangszerszállítás költsége 600 forintra rúgott. — Vagyis: a mellékfog­lalkozás­ olykor nem hoz, hanem inkább visz a kony­háról? — Igen! — vágja rá Kiss György és Kvacsek Sanyi. — Mindnyájan rendelke­zünk ugyan OSZK-enge­­déllyel, de szó sincs arról, hogy ottthagyjuk főállá­sunkat. Számunkra a jazz hobby, és mellesleg alka­lom a baráti együttlétre. — No és a jazzből egyéb­ként is bajos megélni — egészíti ki Ondrisek Misi. — Igaz, a jazz napja fel­jövőben van, de a fiatalság annyi szórakozási lehető­­ség közt válogathat, hogy még azért is meg kell küzdenünk, hogy egyálta­lán versenyben maradjunk! — És a komolyzenével teljesen szakítottatok? — Szó sincs róla! — felel magától értetődő hangon Kelemen András. — Hat­vanöt lemezem közül ötven komolyzenei. Bevallom, csak a szimfonikus zene köt le: éveken át volt opera­bérletem. — Harmincöt komoly le­mezem van — folytatja Császár Pali —, és az orgo­nát tartom a hangszerek királyának. Elbűvöl Jiri Reinberger játéka és ter­mészetesen — Lehotka Gá­bor ... — Szerintem a hangsze­res kifejező eszközök csú­csa a zongora! — szól köz­be Gyulai Jóska. — Az em­beri érzelmek, hangulatok legfinomabb árnyalatait is életre kelti... — No és végezetül egy „rázós” kérdés: Mit gon­doltok, hogyan és kiből le­het jó jazzmuzsikus? — Ami a hogyant illeti — hangzik a kollektív vá­lasz —, nem szabad a jazz­­játékot túlságosan korán, klasszikus zenei iskolázott­ság nélkül elkezdeni, az pedig megfelelő tehetség és szorgalom esetén is csak sok év alatt sajátítható el. S hogy kiből lehet? Akinek emellett még improvizáló adottsága is van. De hát ez­zel tulajdonképpen­­ szü­letni kell... Kerekes Gábor Fotó: Dfner Katonás őszinteséggel a jazzről 72/614MAGYAR IFJÚSÁG RÁDIÓ FEBRUÁR u. péntek K: 12.35: Tánczenei koktél. 17.56: Vadházasság. Lajta Kál­­mán rádiójátéka. Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. P: 9.00: Mindenki kedvére kettőtől hatig... 20.28: Rádió­­színház. Az utolsó utáni éj­szaka. Maróti Lajos rádió­já­téka. FEBRUÁR 12. SZOMBAT K. 12.30: Melódiakoktél. 15.10: Csak fiataloknak ! 19.30: 139— 660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. 0.10: Meló­diakoktél. P: 17.9: Mezei András: A csodatevő. 18.58: Sosztakovics: Katyerina Izmajlova. FEBRUÁR 13. VASÁRNAP: K: 10.30: Vasárnapi koktél. 20.00: Elindult szeptemberben. Darvas József regénye rádióra alkalmazva. P: 14.00: Táskarádió. Az If­júsági Rádió zenés műsora. 17.20: Ez is, az is . . . Hámori Éva műsora. 22.10:­­Zenés játé­kokból. FEBRUÁR 14. HÉTFŐ­N: 12.35: Tánczenei koktél. 14.40: Fiatalok stúdiója. Együtt. Debreceni fiatal alkotóik an­tológiája. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Húszas Stúdió. 19.40: Ablak .. . Egy óra Dem­ján Edittel. P: Kettőtől hatig... 23.15: Tánczene öt országból. FEBRUÁR 15. KEDD K: 12.35: Melódiakoktél. 18.00: Könnyűzenei híradó. 23.00: Ritmusturmix. P: 14.00: Randevú kettőtől hatig... 21.05: Magyarország 1314-ben. FEBRUÁR 16. SZERDA K: 12.35: Tánczenei koktél. 16.05: Muzsikáról fiataloknak. 19.25: Töltsön egy órát kedven­ceivel! 20.47: Gondolat. 22.21: Éjszakai Rádiószínház. A 1002. éjszaka. Heltai Jenő mesejá­tékának rádióváltozata. P: 14.00: Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés délután­ja. 10.20: Fiatalok hullámhosz­­szán. FEBRUÁR 17. CSÜTÖRTÖK K: 12.35: Melódiakoktél. 16.15: Rádiószínház. Lope De Vega: A hős falu. P. 1.00: Kettőtől hatig... A Petőfi Rádió zenés délután­ja. 18.10: Rádióegyetem. 20.28: Az Ifjúsági Rádiószínpad be­mutatója. Iván Vazov: Rab­igában. TV FEBRUÁR 11. PÉNTEK 16.10: Telesport. Téli olim­pia. Műkorcsolya — férfi sza­badon választott gyakorlatok közvetítése Sapporóból. 18.00: Játék a könyvtárban. Szellemi vetélkedő. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Jó estét nyár, jó estét szerelem. Tévéfilm. I. rész. 21.35: Telesport. összefoglaló a téli olimpia eseményeiből. FEBRUÁR 12. SZOMBAT 14.35: Csillik Gábor—Soproni János: Budapesten harcoltak. I. rész (Ismerés). 15.30: Michal úr kalandjai. 6. Az erőd. 16.10: Telesport. Téli olimpia közve­títése Sapporóból. 17.45: An­tenna. 18.25: Leonard Bern­stein a muzsikáról. Az örök Beethoven. 19.30: Tv-híradó. 20.05: A cirkusz csillagai. 20.55: Jó estét nyár, jó estét szere­lem. Tévéfilm. II. rész. 22.25: Kovács Dénes hegedül. FEBRUÁR 13. VASÁRNAP. 14.00: Csillik,Soproni: Bu­dapesten harcoltak. II—III. rész ismétlése. 17.45: Delta. 18.10: Sanzonról sanzonra . . . 19.00: A „HÉT”. 20.05: A fekete város. Tévéfilmsorozat. 7. rész. 21.05: Maszk nélkül. Borisz Christoff­­ énekel. 21.35: Buda­pesti ének. Versek, képek a városról. FEBRUÁR 15. KEDD 17.35: Bábszínház a Szovjet­unióban. 18.20: Sakk-matt. Be­szélgetés Portisch Lajos nem­zetközi nagymesterrel. 18.45: Arcok a középkorból. 20.00: Darvas József: A térképen nem található. Dráma két részben. A Madách Színház előadása, felvételről. FEBRUÁR 16. SZERDA 16.35: Irány az egyetem. Elő­készítő a felsőfokú felvételi vizsgákra. 17.50: Tapsifüles. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Három nap a hétből. Fiatal prózaírók a képernyőn. FEBRUÁR 17. CSÜTÖRTÖK 17.45: Cseh üvegművészet. Közvetítés Prágából, felvétel­ről. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Co­­ralba. Magyarul beszélő olasz filmsorozat. I. rész. 21.00: Hangverseny közjátékkal. Köz­vetítés a Szegedi Nemzeti Szín­házból. Február 12-én, este­­/38 órakor: PASSIÓ MAGYAR VERSEKBEN Február 13-án, este 7 órakor: MEN­SÁROS LÁSZLÓ előadóestje Február 14-én, este 7 órakor: AZ ILLÉS-EGYÜTTES hangversenye Este 7 órakor az Eötvös Klubban: KENYÉRPUSZTÍTÓK Február 17-én, este 128 órakor: A ZENE MINDEN SZERELMESÉNEK Február 11. Péntek délután 3 órakor: mondják meg ZSÓFIK­Án­AK Este 7 órakor: A HAZUG Február 12. Szombat délután 3 órakor: CSIPKERÓZSIKA Este 7 órakor: A HAZUG Február 13. Vasárnap délelőtt 11 órakor: CSIPKERÓZSIKA Este 7 órakor: A HAZUG Február 14. Hétfő délután 3 órakor: mondják meg ZSÓFIKANAK Február 15. Kedd délután 3 órakor: MONDJAK MEG zsófikAnak Február 16. Szerda délután 3 órakor: MONDJAK MEG ZSÖFIKANAK Február 17. Csütörtök délután 3 órakor: ARANYKOPORSÓ ŐRI Február II. OMEGA-HANGVERSENY Budapest — Erkel Színház METRÓ-HANGVERSENY Jászberény — Déryné Művelődési Ház FARSANGI NÓTÁK Makó — Művelődési Ház Február 15. OMEGA-HANGVERSENY Veszprém — Petőfi Színház METRÓ-HANGVERSENY Szolnok — Rep.-tér FARSANGI NÓTÁK Lakitelek — Művelődési Ház Február 16. FARSANGI NÓTÁK Városföld — Művelődési Ház METRÓ-HANGVERSENY Környe — Művelődési Ház ÓMEGA-HANGVERSENY Zalaegerszeg — Művelődési Ház Február 17. ÓMEGA-HANGVERSENY Zalaszentgrót — Járási Művelődési Ház FARSANGI NÓTÁK Mátranovák — Művelődési Ház METRÓ-HAN­GVERSENY Fadd — Művelődési Ház A fiatalok utazási irodájának idei programja még az elmúlt évnél is gazdagabb. Mutató­ban most ismét közöljük a legnépszerűbb túrákat: Lenin­­grád—Riga—Leningrád 7 nap, utazás gyorsvonattal és repü­lőgéppel. Irányár: X. 1-től: 2750 Ft, szezonban 2950 Ft. In­dulási időpontok: V—XI. hó­napig. — Varsó—Torun— Krakkó. 10 nap utazás, gyors­vonat H. o. Irányár: 1950 Ft. Indulási időpontok: VI. hó­napban. — Alacsony Tátra— Chopok— (Magas-Tátra), 5 nap, utazás autóbusszal. Irányár: I—IV. hónapig 950 Ft. Szezon­ban 1080 Ft. Indulási időpon­tok: I., H., IV., V., VI. hóna­pokban. — Weimar—Berlin (Potsdam) 9 nap, utazás gyors­vonattal és repülővel. Irány­ár: IV. hónapban 1780 Ft, sze­zonban 1880 Ft. Indulási idő­pontok: IV., V., VI., vI., VIII., IX. hónapokban. — Kamicsia 12 nap, utazás gyors­vonattal. Irányár: 1650 Ft (fél­panzióval) 2150 Ft (teljes pan­zióval) , indulási időpontok: VI., VII., VIH. hónapokban. Jelentkezni lehet: Bp. V., Sza­badság tér 16., VIH., Rákóczi út 57/a., valamint a megyei Express-kirendeltségeknél. MÚZEUMOK MAGYAR KÖZLEKEDÉSI MÚ­ZEUM: Kerékpárok , motor­­kerékpárok. MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI MÚZEUM: A tejgazdálkodás története. MAGYAR NEMZETI GALÉ­RIA: Kohán György emlékki­állítása. — Egry József kiállí­tása. — Reményi József gyűj­teményes kiállítása. PETŐFI IRODALMI MÚZEUM: A Nyugat — jubileumi emlék­­kiállítás. — Dosztojevszkij­­emlékkiállítás. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM: Francia élet — francia grafika. VÁRMÚZEUM — BUDAPESTI TÖRTÉNETI MÚZEUM: Pest­budai arcképek. MŰSORKALAUZ Február 17-i filmbemutatók: CROMWELL Király a vérpadon... Látványos, színes, szélesvásznú, szinkronizált angol történelmi film. Főszereplő: RICHARD HARRIS Mediterca­ne Színes magyar rajzfilm Rendező: RICHLY ZSOLT Az elveszett szobor Egy megrázó nap ERNST BARLACH, a nagy német szobrász életéből. Szélesvásznú NDK film A csillagok nem hazudnak, csak ki kell várni... Bolondos gengszterhistória. Színes, szinkronizált, szélesvásznú csehszlovák filmvígjáték Uram, ön üzvegyasszony lesz SLÁGER - 6 Mostani (legutóbbi) helyezés Hetek száma 10 11 12 13 14 15 (1) Tudod-e, te kislány — ILLÉS (5) Gondolj néha rám — ILLÉS (3) Elvonult a vihar — ILLÉS (2) Ha volna szíved — LGT (4) Boldog vagyok — LGT (9) Ne sírj — KORDA GYÖRGY (8) Valahol egy lány — KONCZ ZSUZSA (10) Rég volt — szép volt — KONCZ ZSUZSA (6) Sziklaöklű Joe — ZALATNAY SAROLTA (11) Pillangó — SZÉCSI PÁL (7) Fák, virágok, fény — ZALATNAY SAROLTA (13) Huszonnégy óra — JUVENTUS (12) Eleonóra — ARADSZKY LÁSZLÓ (14) A pesti férfi — KOVÁCS KATI (15) Várj, míg sötét lesz — KONCZ ZSUZSA— A szavazatok beküldési határideje: kedd (február 15.) déli 12 óra. Címünk: Magyar Ifjúság szerkesztősége, Slágerlista, Bp. VII., Somogyi Béla u. 6. Melléklendő: heti „7”-es jelzésű slágerlista-szelvé­nyünk. SLÁGER mai­ d Demján Edit, az Ablak követ­kező házigazdája. (K. február 14., hétfő, 19.40)

Next