Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)
1975-01-31 / 5. szám
Győrben születtem 1948-ban. 1970-ben, végzett népművelőkönyvtárosként Veszprémbe hozott a házaslét. Ma már sok minden és sok mindenki más is ideköt. Verset papírra jó másfél évma is áll belőle, tizede építek. Amigalmatlanul kevés: a túltengő mennyiséggel a jövő idejű minőség mindig gonoszul bánik. De a legszörnyűbb pokolraszállás is partraszállás, a legszebb partraszállás is pokolraszállás. Csak mindig tudtam, hogy én voltam, vagyok és leszek az, akivel nem történik valami, hanem aki történik. 1944-ben születtem Székelyudvarhelyen. A háború után Felsőnánán végeztem az általános iskolát, innen kerültem Szekszárdra mezőgazdasági technikumba. 1966-ban jelentkeztem Szombathelyre, a népműveléskönyvtár szakra. Az itteni tanulmányok befejezése után Zalában, majd Komlón voltam népművelő. Ebben az évben a Veszprém megyei Moziüzemi Vállalathoz kerültem, filmművészeti előadónak. Feladatom egyáltalán nem romantikus, de tisztán látom, hogy a realizmus következetességére ma nagyobb szükség van. Terveim: verseskötetem összeállítása, regényem befejezése. Verseimet a Jelenkor, a Kortárs, az Életünk és a Magyar Rádió közölte. PATKA LÁSZLÓ Színészetek körülöttünk a képek: bariton-barnák és szoprán-kékek kapkodás-sárgák és terebély-zöldek szüzesség-pirosak és csapodár-vörösek engedékeny rózsaszínűek diplomataszürkék ébredésfeketék fulladásos lilák tél-ezüstözésűek csalódásaranyozásúak tárgyilagosság-drappok cselező halványak tudálékosság-élénkek kín-fehérek és szemenszedettek lézengők és antianyag-nehezek szótlamok és félbe nem, szakíthatók: (s a képek közül a kétszínűek) BOTÁR ATTILA Születésnapi dal Hazám gyönyöröm sebeim Harminc évemmel itt vagyok Megszületőnél lucskosabb Föltámadónál fényesebb A mustos lábaknál vígabb Döngölt agyagnál súlyosabb A babonáknál feketébb Farsangolóknál pirosabb Kőzetnél irgalmatlanabb Szellővel töltve csontjaim Harminc évemmel itt vagyok S adósságom van fele kín Fele gyúlékony dadogás G. J. Nemtart már „Mikor szétszakad a lánc / nem tart már, / magányosan dalol a csalogány. // Egyedül járom az utcát, / mert a lánc nem tart már, / szétszakadt, szét hullt már. // Porba peregnek a láncszemek / és én, most már, / nem tudom, hogy mit tegyek. // Fájnak a nappalok, / fájnak az éjjszakák, / de a lánc nem tart már. // Szétszakadt a lánc, / megpattant a húr, / s most már, minden a porba hullt.” A közmondás ilyen esetekben azt tartja: kutya harapását szőrével. Néhányan azonban úgy vélik, hogy se lánccal se lánc nélkül nem az igazi. Verse sem. S. S. Kakukk „A falánk kakukk fióka / fészektársait kiszorítja. / Apró nevelőszüleik neveli, mintha / saját fiókájuk volna / A kifejlett hálátlanja / tojását kis énekesmadár fészkébe lopja. / S nevelőszüleik mintha ... / így megy ez újra meg újra. / Nem tör senki nemesebb célra! / Kakukk a fészkét nem rakja, / így élünk mi, kakukk fiók módra.” Talán a szerencsésebb lakáselosztás ezt is megoldja. Addig — sajnos — kakukk. M. É. Születéseim „Hétszer születtem, / Hétszer, hétszer / Hét kínnal a világra jöttem / Hét sebbel hetven szívemben / Kétszer hét évig mégis éltem. / Egyszer születtem kések között ... stb.” Érdekes, ahogy elbeszéli hétszeres születését, de hadd említem, hogy ezt részben már megírták, és jobban! Olvassa József Attilát! Józsefváros jeligére „Üres has táj, álom-varázs , te benned az egész világ / mivel álmot sosem láttál / kicsordulsz, mint habzó pohár // Szürke dombok, szürke tájak / feltüremlő büszke árnyak, / álomvarázs, hajnalt hagyó / az igazat tagadó köd-fű hajó // visz el téged sima úton; / közel a cél, mégis tágul / a láthatár barnalány-síkon és a szíved, és a szíved úgy elárvul.” Geográfiai érdeklődésünk mérsékelt, de ezt a láthatárt ezen a síkon megnéznénk. Sz. B. levelében írja: ”17. életévemet töltöttem decemberben. Középiskolában tanulok. Egy nagy elhatározásom szülte ezt a levelet. Ha lehetséges irodalmi pályára lépek. Sokat gondolkodtam, nem éreztem magamat megfelelőnek. De miután barátaim elolvasták a versemet nagyon gondolkodóba estem, és határoztam. Kérem a versemet bírálják el, s ha lehet a velem egykorú fiatalok mondjanak véleményt róla. Persze ez nem zárja ki az idősebbek nézeteit.” Részlet a versből: „Minden ember elkezdi valahol / Hol az élet, s a tűz dalol. / Messze a ködös homályban fejezi be / ott az idő, s tér az úr.” Ne lépjen irodalmi pályára, legalábbis egyelőre. Igaz, ezt nem önnel egykorú, csupán egykori fiatal javasolja, de talán így is hitelt érdemlő. Ez a pálya ugyanis fáradságos, sok tanulást igénylő, és egy vers kevés hozzá. M. P. Tűnődés „Mit adott nekem a sors?! / Mit adott nekem?!... Adott sötét éjszakákat / hogy átzokogjam őket. / Adott kedvest, hogy szeressem, / hogy érte ontsam könnyem, / adott lángot a szívembe / adott kést, hogy gyilkoljak vele. / Adott egy világot, / mely tágas és szertelen / űzött rajta végig, / hogy ne találjam helyem, / adott virágot, pompázatos fákat, / földig csüngött rajtuk mérhetetlen bánat. / Mit adott nekem a sors?! / Mit adhatott volna. / Szerelmes himnuszt dalos ajakamra__” Levelében írja: Ez a versem, egy reménytelen, nagy szerelem utolsó szenvedélyes fellobbanásait foglalja magában. Feltett kérdéseimre, mivel az élettől, a sorstól hiába várom a választ, önmagamnak kell válaszolnom. Az első nyolc sor tükrözi a felgyűlt szerelmet, a csalódást, az átzokogott éjszakákat, és azt a tényt, hogy a fájdalom már ölni buzdított... A következő öt sorban próbáltam kifejezésre juttatni azt, hogy hiába ontotta elém kincseit bőkezűen a sorsom, jogot nem adott hozzá, hogy élvezzem őket. A most következő három sor összegezett tény... stb.” Nyilvánvaló, hogy ön tudatosan írja, amit ír. Mérlegeléséből, önelemzéséből azonban hiányzik az alkotás megítélésekor legfontosabb szempont annak eldöntése, hogy művészi-e amit közread? Mi úgy találjuk, hogy ezt elsajátítva ítélheti meg legjobban: érdemes-e tovább is verset írnia? L. Zs: Vérzik a kedv „Eredendő bűn, hogy megszülettem / mint keresztes pók kapálódzok a semmiben. Az élet göröngyös útjain halt meg a kedvem / még ezerkilencszázhetvenben. / „ ... Gyenge vagyok, erőm végére jár! Hogy fért bele ennyi zaj, lárma, szomorúság / a két év során, mert „ ezerkilencszázhetvenkettő, szeptember 26-át / írjuk már!?” Múlik az idő, s mert 1975-öt „írjuk már” talán ön is megvigasztalódott, s mosolyog a régi szívfájdalmon — ahogy mi is Feladó nélkül Egy vagy a sok közül „Kedvetlenül tűnsz fel a reggel horizontján / Fáradt utasa az élet száguldó vonatának. / Kiégett elárvult üstökösként bolyongsz emberfejű szörnyek között / S nem kellesz se életnek, se halálnak./ S ha egy lelkes ember kerül bágyadt szemed elé, / Röhögve mutatsz rá nézd a buzgó mócsing.” Érdekes ötletnek tartjuk a száguldó vonaton utazó üstököst, amint P. Howardot olvas — ha jól sejtjük onnét a Buzgó Mócsing, írása azonban más irodalmi vonatkozást — sajnos — nem mutat. —ovi— ÉS Őszintén örültünk, hogy Hoppá !-rovatunk ötlete elnyerte tetszését, bár be kell vallanunk, ez nem a mi zseninkből pattant ki, hanem az UTUNK című külhoni lap hatására született, mely lapban K. Jakab Antal évek óta ilyen eszközökkel riogatja a dilettánsokat. Egyik megjegyzésünket ért bírálatával egyetértünk, köszönjük. B. E. KULTURÁLIS MELLÉKLET 31