Magyar Ifjúság, 1975. január-április (19. évfolyam, 1-17. szám)

1975-01-31 / 5. szám

Tapolcán születtem, s az ottani kapcso­lataim tették lehető­vé - meg természe­tesen a verseim —, hogy a Veszprémi Műhely tagja lehet­tem. Sajnos csak „levelező tagja”, mert a fővárosban dolgozom s így rit­kábban tudok részt venni a közös vitá­kon. Csak néhány éve írok verseket — így számomra a kö­zösség segítő ereje talán többet jelent, mint azoknak, akik hosszabb irodalmi múltra tekinthetnek vissza. Bízom ab­ban, hogy a meg­hitt emberi kapcso­latok segíthetik a művészetet, s a mű­vészet is az emberi kapcsolatokat. Hu­szonhét éves va­gyok. Huszonnégy éves vagyok. Számottevő múltam, „életutam" még nincs. Érettségi után nem egysze­rűen szakmát, ha­nem hivatást sze­reztem, amely most is meghatároz: ez a népművelés. Jelenleg katonaidő­met töltöm, civilben a veszprémi Megyei Művelődési Köz­pontban dolgozom- HILLINGER ZSUZSA Szerelem Szél szövi szavad s szórja szerteszét szűk­ szerelmű szelíd szilvafára Szentek szabadsága szabadok szerelme szerelmek szűk szavú szűz­ szabadsága szentesíti a szegett szavakat színtelen szavakat szélszőtte szavakat És én mégis szikár sziklák szűkszavú szerelmét szövöm BÁRDOSSY PÁL Séta idegenné jártam ezt a várost elkoppantak benne lépteim arcomat elhagytam már kénsárga síkjai között visszhang nélküli falak összedobált idomok között a stílusok görcseibe roggyant beszorult égbolt alat a toronyórák talán négyszáz évet késnek a vasárnapi tömeg mindösze negyvenet lassan fölépülnek apáink lakótelepei árkaikban csordul sebzett utcák vére kicsúsztak talpaim alól a tompává kopott utcakövek némák a házak üvegszemei idegenné jártam ezt a várost 30 KULTURÁLIS MELLÉKLET Születtem 1944-ben, Békéscsabán. Az ál­talános iskola sike­res elvégzése után fodrász lettem, le­velezőn érettségiz­tem, s 22 éves vol­tam, amikor­ fölvet­tek a debreceni ta­nítóképző népműve­lés-könyvtár szaká­ra, nappali tagozat­ra. Végzés után rö­videsen a csabai Népújsághoz kerül­tem újságírónak, 1971 óta a veszp­rémi Naplónál dol­gozom, írásaim hol itt, hol ott jelentek meg, ám többnyire sehol. 1967-ben — még Kurtucz Mihályként - díjat nyertem a Magyar Ifjúság (a Móra Könyvkiadó stb.) Szép szó pá­lyázatán, elbeszé­léssel. 1971-ben kö­zös kötetben jelen­tek meg verseim. SARUSI MIHÁLY Oszike a révben Még süt a nap. Ott még fürdésre készülődnek, vagy már meg is mártóztak a vízben? Ebben a szeptem­ber-tiszta tóban. A bója még a nyárra emlékeztet. De eltűntek már a partról az őrjítő Kis perditák, öregek otthona. Vannak itt öregek, akiknek a ta­nács ad. Havonta kapnak szociális segélyt, ki hogyan van rászorulva, ha betegek, ápolónőről gondoskodnak, akiknek nincs eltartójuk, úgy van ez, hogy nyugdí­jasok és öregek napközi otthona. Reggel kilenctől délután ötig, télen reggel nyolctól hat óráig, mert fű­tének, a tanács csináltatta a negyediket, három kály­ha már volt, de nagyon vi­gyáznak ránk, nehogy meg­fázzunk, egy nagy dupla cserépkályhát csináltatott az elnök. Most körülbelül negyvenen vagyunk, tudja van olyan, hogy nem tud­nak lejárni, messze a he­gyekben laknak, felviszik nekik az ebédet, látja, ez a dohányzónk, emelje ki, hogy remek gondnoknőink vannak, jóindulatúak, tü­relmesek, melegszívűek. Javakorabeliek vagyunk, én voltam itt a postahiva­tal főnöke, két éve halt meg a férjem, olyan egye­dül voltam, itt otthonra ta­láltam, pedig először, meg­mondom őszintén, féltem, de aztán a barátnéim hív­tak, idén kétszer voltunk Hévízen, nagyon kedves a fülöpi tanács, tavaly is voltunk. Van televíziónk, rádiónk, sakk, játék, én a magam részéről úgy vagyok, hogy délután jövök, délelőtt ott­hon magamat ellátom, de nagyon rosszul érzem ma­gam, ha nem jöhetek, ott­hon reggeli és vacsora. A tarhonyát utálom­ a sok fő­zeléket, a minél több sült tésztát imádom, mindenből van repeta, csak húsból nincs, aki panaszkodik, az keressen magának jobbat. Nekem ötszáz forint a nyugdíjam, semmit se fize­tek, mert miből élnék, más­nak féldít is csak három­negyven. • Pecsenye van? — Nincs, csak rizling. A trafikos cso­magol. Számolja az idei hasznot. Egy „D”-s kocsi horgásza felméri a helyze­tet, és ámbráscetről ábrán­dozik. Két fickó, hátukon gitár, jókorát sercint a tó­ba; egy nyár megint tova­tűnt. • — Levelezünk, kártyá­zunk, Katalin-napra készü­lünk, hímezünk, olvasunk, ha elfáradunk, lefekszünk, nagyon szeretjük az újsá­got, még össze is veszünk rajta, van, aki kétszer akarja olvasni. — Én beleestem a vér­nyomásba, érelmeszesedés­be, hetvenhárom éves ve­terán vagyok, tizenkilences vöröskatona voltam, kó­száltam a nagyvilágban, el kellett mennem a postáról a vöröskatonaság miatt, be­kalandoztam Európát, Ju­goszláviát, nagy szükség volt a postásra, most tíz éve halt meg a feleségem, ami­óta fennáll ez, azt hiszem öt éve járok ide. — Foglaljon köztünk he­lyet, legyen a mi kis gaval­lérunk! szegény! megérti azt, mit jelent elveszteni az élettársai? és itt nem hagynak sírni, helyesek, az idős embernek csak jól­esik a kedvesség, a szere­tet, érzékenyek vagyunk, és itt annyi kedves ünnepély van! jó kis ennivalóval, ilyenkor kivételesen szabad szeszt is innunk! hahaha, nagyon kedves a sok név­nap, azelőtt én csak a szü­letésnapomat ünnepeltem meg! az orvostól elhozzák a receptet is nekünk! min­denre gondolnak! örülök, hogy jókat mondhattam magának! lassan minden elmúlik velünk együtt. • A bója még a nyárra emlékeztet. De­­ eltűntek már a partról... Sirály ke­ring.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék