Magyar Ifjúság, 1976. május-augusztus (20. évfolyam, 19-35. szám)

1976-05-07 / 19. szám

L­ apunk középső oldalain közzétet­tük a KISZ IX. kongresszusának jelszavát, azzal a nyilvánvaló szán­­­­dékkal, hogy akit érdekel, már a ta­nácskozás előtt megtudja, mi lesz a lényeg, s ha a KISZ-szervezetek ne­­­­tán kiteszik a faliújságra, elértük a célunkat. Mert mi másra, ha nem er­re való az újságplakát, aminek im­már több éves hagyománya van a Magyar Ifjúságban. A jelmondat lehet, hogy kissé hosz­­szú, lehet, hogy egyesek szemében , túl nagy szavakból áll, de az kétség­bevonhatatlan, hogy alanya, állítmá­nya és minden jelzője igaz. Egyik sem nélkülözhető, egyik sem cserél­hető fel. Nem tudom, elgondolkodtak-e azon, milyen lesz Magyarország az ezredfordulón. Valószínű, hogy első hallásra mindenkinek más jut, az eszébe. Kinek-kinek az, amire legin­kább vágyik, vagy amitől legjobban tart. Béke és háború. Jólét és kör­nyezetszennyező, közlekedést akadá­lyozó autótömeg. Automatikusan ter­melő gépsorok és több szabad idő. Növekvő lehetőségek a képességek szabad kifejlesztésére és a nagy kér­dés, hogy mihez kezdjünk velük. Jogosan remélhetjük, hogy legjobb kívánságaink teljesülnek, hiszen a IV. ötéves terv eredményei és az V. ötéves terv céljai egyaránt arra mu­tatnak, hogy minden nehézségünk el­lenére, lépésről lépésre haladunk elő­re. Igaz, hogy várni kell még, olykor nem is keveset a lakásra meg a ko­csira, főként a Trabantra. Azt sem tagadhatjuk, hogy nem száműztük még teljesen szótárunkból a „Sajnos kérem kifogyott” bosszantó fintorát, de egyre gyakrabban halljuk jó érte­lemben is, hogy „Lehet pár dekával több?”. Kétségtelen, hogy vannak még korszerűtlen, rosszul sikerült termékeink. Itt van például korunk nagy divatja: a farmer. Azt hiszem vitathatatlan, hogy a magyar farmer tartósabb, de a Lee vagy a Levi’s sza­bása még mindig jobb, ezért értéké­nek többszörösén cserél gazdát, még enyészetnek indult szánalmas állapo­tában is. A divat persze nem létszük­séglet, de hozzátartozik ahhoz, hogy az emberek, főként a fiatalok jól érezzék magukat. S ha ezek a gondok, és mások, né­ha bosszantóak is, azt nehéz lenne tagadni, hogy nálunk az emberek, s köztük a fiatalok derűlátóan ítélik meg a jövőt. Egy-egy őszinte pillana­tukban még a legelégedetlenebbek is elismerik, hogy a nincs, a kevés, vagy a drága — nagyon is viszonylagos dolog: gyakran csak a — saját mun­kánkkal teremtett — lehetőségeink előtt járó igényekhez képest igaz. Mégis teljesen érthető, hogy nálunk, ahol 15 év alatt minden harmadik család új lakáshoz jutott, s az utób­bi években felerészben fiatalok, ahol öt év alatt 28 százalékkal nőtt a fogyasztás; jelentősen emelkedtek a kezdőbérek és az átlagjövedelmek; ahol a tévé, a rádió és a háztartási gépek aránya megközelíti a fejlett országok középszínvonalát; ahol egy év alatt az állampolgárok három és fél milliószor utaztak külföldre, ott az igények gyorsan nőnek, néha kis­sé gyorsabban is, mint a lehetőségek. Terveink és munkánk reális talaján eljutottunk oda, hogy az emberiség nagy részét még ma is gyötrő kér­dés, a­miből élni mellett, minket már egyre inkább a hogyan élni is foglalkoztat. És a választ nem halogathatjuk. Nem mondhatjuk, hogy „ejh, rá­érünk arra még”, lássuk előbb azt a gazdagságot, aztán majd eldöntjük, mihez kezdjünk vele. Petőfi dicstelen hőse, Pató Pál úr megtehette, mert helyette a béresek dolgoztak, bár a költő szerint azok is vele együtt he­nyéltek. Lehet, hogy egyesek nálunk is henyélnek, de hogy helyettünk nem dolgozik sen­ki, az biztos. Ne­künk magunknak kell létrehoznunk mindazt, ami lehetővé teszi, hogy jobban éljünk, hogy mindenki tehet­sége legjavát nyújthassa a közösség­nek, amely szükségleteinek egyre jobb kielégítésével viszonozza mun­káját, törekvését. Ez a fejlett szocia­lista társadalom célja. Ebből követ­kezik, hogy legfontosabb feladatunk a gazdaság, a társadalom és benne önmagunk szocialista vonásainak erősítése, mert ettől lesz fejlett a szocializmus. Ettől várhatjuk, hogy a gyarapodó javak és a nagyobb lehe­tőségek értelmes rendben az embert szolgálják és ne létét veszélyeztessék. S hogy mindez nem vágyálom, arra meggyőző bizonyíték a párt program­­nyilatkozata, amely a XI. kongresz­­szuson tudományos előrelátással vá­zolta fel a fejlett szocialista társada­lom építésének reális céljait és fel­adatait. Ebből kell kiindulnia a KISZ IX. kongresszusának is. Mert ha tovább­gondoljuk a dolgot, az is hamar ki­derül, hogy az ezredfordulón Ma­gyarország felnőtt lakosságának há­romnegyed részét a mai fiatalok al­kotják majd, és azok, akik most szü­letnek az V. ötéves terv idején, illet­ve egészen pontosan 1982-ig. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a fej­lett szocialista társadalom jórészt olyan lesz, amilyenné ezek a nem­zedékek formálják. Ez az ifjúság forradalmi feladata és történelmi fe­lelőssége. Ezért igaz a jelszó. Egyre inkább az ifjúságon a sor, hogy szo­cialista viszonyaink fejlesztésében kamatoztassa azt a szeretetet, tudást és bizalmat, amit elődeitől, szüleitől, a társadalomtól kap. Meglehet, hogy hirtelen jött mérgükben egyesek gyakran kétség­bevonják a fiatalság jó szándékát és alkalmasságát, főként, ha ilyen nagy szavakat hallanak. Esetenként nem is indokolatlanul. Hiszen az élet ma sem fáklyásmenet, a gyerek ma is rakoncátlan. Egy tizenévesnek, ha nincsenek is megélhetési gondjai, ma is meg kell szenvednie azért, hogy megkeresse a maga helyét gyorsan változó világunkban, hogy kiélje sza­badságvágyát, jobbra törekvését, hogy elismertesse magát. Számtalan buktatót kell átugrani ahhoz, hogy a fiatal­ember rátaláljon a helyes útra. Eközben sokan megbotlanak, eles­nek vagy kacskaringós kitérőkre té­vednek még akkor is, ha figyelmez­tető, óvó kezek nyúlnak feléjük, ami­ben megkapaszkodhatnának. Az ifjúság életmódjában, tudásá­ban és divatjában sok minden válto­zott, természetének ez a sajátossága azonban megmaradt: most is minden­ről maga akar meggyőződni. Kevés fiatal ember van, aki nem követett el olyan hibát, amiért a felnőttek joggal neheztelhettek. Ebből azonban nem vonható le az a következtetés, hogy a türelmes, segítő jó szándék és az olykor gyötrelmesen megszerzett ta­pasztalat végül is nem vezet ered­ményre. A legtöbb fia­tal ember eseté­ben éppen az ellenkező következtetés­re juthatunk. Az egész ifjúság vonat­kozásában pedig mindenképpen, hi­szen létével együtt tudatát is szocia­lista valóságunk határozza meg, a mi átalakuló világunk neveli, így erényeiben is, hibáiban is magára is­merhet a társadalom. . De ha képletesen szólva, a társada­lom belenéz a fiatalság tükrébe, nem kell szégyenkeznie. Következő olda­lainkon hosszan sorjáznak az adatok és tények arról, hogy az elmúlt négy és fél évben az ifjúság is, a KISZ is megállta a helyét, derekasan kivet­te a részét a munkából, a tanulásból, a közéletből. Méltó volt a társadalom gondoskodására és méltó a bizalmá­ra is. Legutóbbi döntő bizonyítéka ennek az április 24-én és 25-én tar­tott kongresszusi kommunista mű­szakok átütő sikere, és az a sokat­mondó tény, hogy a KISZ-tagságnak több mint a negyede mondott véle­ményt — szóban vagy írásban — a központi bizottság kongresszusi le­veléről. A KISZ-tagok elismerésre méltó aktivitással készültek IX. kongresz­­szusukra. Dolgoztak, értékeltek, ter­veztek és választottak. 907 képviselő­jük zsebében most ott lapul a kül­döttigazolvány. Valamennyien jól is­merik a fiatalság életét, örömeit és gondjait, jól tudják, mire képesek a KISZ-szervezetek. Mindannyian részt vettek ,a kongresszust megelőző vi­tákban, az alapszervezeti vezetőség­választó taggyűléseken, a járási, vá­rosi és megyei küldöttgyűléseken. Megismerkedtek társaik véleményé­vel és kívánságaival, s a küldöttiga­zolvánnyal együtt megkapták a bizal­mukat is. Nekik kell eldönteniük, mi a jó mozgalmunkban, mit kell más­képpen, jobban, eredményesebben csinálni ahhoz, hogy a magyar ifjú­ság teljesítse forradalmi feladatát a fejlett szocialista társadalom építésé­ben. Ez a küldöttek joga és felelőssége. SZABÓ JÁNOS 3

Next