Magyar Ifjúság, 1976. május-augusztus (20. évfolyam, 19-35. szám)
1976-08-20 / 34. szám
önmagukról . Nem kedveljük a hangzatos, tartalom nélküli szavakat. Számunkra csak jó és rossz zene létezik. Továbbra is azt az utat járjuk, amelyen eddigi sikereinket elértük, dallamos nótákat komponálunk. Nem akarunk semmiféle áligényesség címén változtatni stílusunkon. Ennek oka egyszerű: nem csaphatjuk be saját közönségünket. S megmarad számunkra a jövőben is régi vágyunk, a színházi fellépés. Egyéni elképzeléseinket itt ugyanis kitűnően meg tudjuk valósítani ... A Gemini együttes vezetőjének, Várszegi Gábornak a szavait jegyeztük ide. S velekapcsolatban minden bizonnyal érdekességnek számít a zenekar kedvelői számára: megannyi sikeres dal szövegírója a tévé- és rádióbeli szereplések alkalmával, a lemezfelvételek során, külföldi turnékon színpadra lép a zenekarral, a hazai nyilvános koncerteken azonban nem. Vajon miért? — Az együttes adminisztrációs ügyeit intézem a fennmaradó időben. Mostanában nem ritka a 34 fellépésünk havonta, s könnyen lehet, hogy néhány sikeres nótánk elhangzik majd a tokiói, máltai, a párizsi és a castlebari fesztiválokon is. A nevezési felkérés már megérkezett. A Gemini együttes 11 éve alakult, s jelenlegi felállásukban 1971 óta zenélnek: Baranski László szólógitáros, Bardóczy Gyula dobos, Markó András orgonista, Papp Imre zongorista mellé tavaly csatlakozott az Apostol együttesből Heilig Gábor basszusgitáros. S miközben az elmúlt években gyors egymásutánban komponálták slágereiket — talán elegendő, ha ezekközül csak a Vándorlás a hosszú úton és a Várok rá címűt említjük —, országos turnékon vettek részt, de szakítottak időt másra is. A József Attila Színházban az évad végén mutatták be Kardos G. György—Mészöly Dezső—Victor Máté: Villon és a többiek című rock-musicaljét. Az előadást Seregi László rendezte, a zenekart Saiba Lajos vezényli. Geminiék — a Sirius együttessel felváltva — 18 dalt szólaltatnak meg az előadáson. Hogyan fordultak éppen Villonhoz? Ismét Várszegi Gáboré a szó. — Amikor a Popfesztivál vígszínházi előadásán 75 alkalommal felléptünk, s Belgrádban és Bécsben is vendégszerepeltünk a társulattal, éreztük, hogy lesz még folytatás. S mivel Villon költészetével már régóta foglalkoztam, úgy éreztem, hogy életművét színpadon is fel lehetne dolgozni, hiszen személyisége nem áll túl messze a popvilágtól. Az ötlettel felkerestem Vidor Mátét — akinek különben is nagyon sokat köszönhetünk, hiszen első slágereinket ő komponálta —, jónak tartotta az elképzelést, s felvette a kapcsolatot a József Attila Színházzal. Kissé szorongva vártuk, hogyan, milyen érzésekkel fogadja a közönség a darabot. A bemutató sikere valamenynyiünket megnyugtatott. De nemcsak idehaza, hanem külföldön is sikeres a Gemini. Mint ismeretes, az elmúlt év végén nagy sikerű szovjetunióbeli koncertkörúton vettek részt. Ennek alighanem lesz folytatása, hiszen rövidesen megkezdődnek a tárgyalások az újabb vendégszereplésről. A következő esztendő szeptemberében Kubába utaznak, s elképzelhető, hogy innen másfélhónapos egyesült államokbeli és kanadai turnéra indulnak. Az idei ősz jelentős eseményt hoz számukra: megjelenik tizenkét számos nagylemezük, amelyen két régi dalt hallhatunk — a Ha eladod a szíved és a Ne felejts el emlékezni címűt —, a többi tíz teljesen új szerzemény. Különösen érdekesnek ígérkezik a Semmi sem tart örökké című, ezt Papp Imre énekli, egy vonósnégyes kíséretével. A nagylemez — amelynek nincs címe, borítóján a Gemini felirat olvasható majd — jól bizonyítja: az együttes továbbra is hű marad az igényes, jó slágerzenéhez. A zeneszerzők között ott találjuk Papp Imrét, Markó Andrást és Vidor Mátét, a szövegeket Várszegi Gábor írta, egyetlen felvétel zenéje és szövege pedig Heilig Gábor nevéhez fűződik. A nagylemez megjelenése után nem sokkal az együttes lengyelországi és NDK-beli turnéra indul. F. G. 20 TV Montreal ’76 Elcsitultak már az olimpiát kísérő és követő viták. Nem érdektelen, hogy számot vessünk az összteljesítményében dicséretes olimpiai közvetítésekkel is. Felesleges különösebben bizonygatni, hogy a televízió nagy varázslata az egyidejű személyes jelenlét hatásának megteremtésében van, hogy a közvélemény - joggal és természetesen - elsősorban a mi sportolóink szereplésére kíváncsi, hogy a magyar nézők - joggal és természetesen - a magyar sportolók versenyein akartak-és akarnak majd a jövőben is - a televízió segítségével „személyesen jelen lenni". Ugyanígy felesleges azt is hosszabban fejtegetni, hogy a montreali olimpia hazai televíziós közvetítésének tervezésénél az időeltolódáson kívül tudomásul kellett venni a világprogram átvételének meghatározó szerepét is. Hogy ez meg is történt, annak bizonyítékául tessék csak egy kicsit külön-külön és együtt ízlelgetni a rádió „HALLÓ, ITT MONTREAL!” és a televízió „MONTREAL 76" közvetítés címeit. A televíziós cím - gondolom, nem véletlenül — hordoz magában bizonyos távolságtartó és összefoglalásra utaló hangulatot is. Mégsem vagyok, azt hiszem, egyedül azzal a véleményemmel, hogy a helyzet felismerése és felmérése ellenére sem alakult ki kellő összhang a rádiós és a televíziós közvetítések között, hogy a televízió háza táján nemigen hasznosították a rádiós közvetítésekkel való összhang megteremtésében kínálkozó nagy lehetőséget. Nyilvánvaló, hogy a rádió mozgékonyabban tudta követni az eseményeket, ott tudott lenni mindenkor és mindenhol, amikor és ahol magyarok szerepeltek és a rádió rendelkezett most az egyidejűség igazi lehetőségével. Természetes így, hogy a legtöbb érdeklődő (és melyikünk ne lenne az legalább olimpia idején?) a rádiós közvetítéseket is hallgatta, miközben a televíziós olimpiai adásokat nézte. Nem kellett volna hozzá nagy lelemény, hogy a televízió olimpiai adásainak szerkezetét ennek szellemében alakítsák ki. Nehogy azt higgye valaki, hogy az éjszakai világprogram-közvetítéseket kifogásolom így utólag, mert ezek igazi csemegét jelentettek a sportot szerető, az iránt az átlagosnál jobban érdeklődő nézők számára. Azonban hiányzott egy olyan 1-2 órás tudatosan megszerkesztett napi olimpiai összefoglaló a televízió műsorából, ami az előző nap — elsősorban magyar szempontú — teljes keresztmetszetét adta volna. Ez lehetővé tette volna a sporthoz értő és a sportot csak kedvelő nézők számára egyaránt, hogy — az eredmények ismeretében - személyesen is átéljék azokat a versenyeket — és lehetőleg teljes — mérkőzéseket, amelyek méltán számíthattak közérdeklődésre. A hajnali események délutáni összefoglalói sajnos nem ezt szolgálták, és bizony nem ritkán unalomba fulladtak, így nem tömhették be maradéktalanul azt a sport-ismeretterjesztő szerepüket sem, amelyet a televízió illetékesei helyesen szántak neki. Hogy végül sokan túlméretezettnek érezték a televíziós közvetítést, annak oka ebben az elhibázott, rossz koncepciójú műsorszerkesztésben keresendő és nem a várt magyar eredmények elmaradásában. (Hiszen senki nem érezte túlméretezettnek a televíziónál lényegesen hosszabb rádiós közvetítéseket!) Az előrejelzett és így várt eredmények elmaradása másfajta, közvetlen csalódottságban jelentkezett. Viszont az is igaz, hogy ennek elkerülése érdekében nem tették meg a riporterek mindazt, amit megtehettek és meg is kellett volna tenniük. Felkészülésük, hozzáértésük és tapasztalataik alapján igazán tisztában lehettek volna azzal, hogy egy ilyen világversenyen nincs biztos esélyes, hogy egyáltalán nem lehet megbízni a papírformában és hatványozottan bosszulja meg magát a formaidőzítésben elkövetett legapróbb hiba is. Ennek tudatában, a közvélemény formálásáért érzett átgondoltabb felelősséggel, mérsékelhették volna egyes sportvezetők elfogultságból adódó derűlátását. Ennek a riporteri felfogásnak a következtében veszett el a közvetítésekben a sportolás öröme, vesztették el nemegyszer igazi értéküket az érmek és helyezések, törpült jelentéktelenné a részvétel fontossága és nőtt túl jelentőségén a győzelem. Odáig torzult ez a szemlélet, hogy volt olyan műsorvezető, aki örvendetesnek minősítette, amikor egy másik ország sportolójának kizárása révén rangsorolódott versenyző a hetedik helyről a hatodikra, hogy csudabogárként néztük a 400 méteres gátfutás második helyezettjének társa sikerén érzett önfeledt örömét, hogy nemegyszer az ezüstérem miatt valósággal szégyenkezést szuggeráltak belénk. Nagyobb mértékletességgel jobban kamatozott volna a közvetítésekre fordított nagy szellemi energia és a tetemes költségek is. Bersényi Iván